Krisztián szorgosan gépelte az új cikket, amikor egy nő megállt mellette. Elcsigázott tekintettel nézett a munkatársnőjére, akivel azóta rosszba van, mióta egy karácsonyi partin felkínálta bájait egyszeri használatra, a férfi pedig közölte a vele, hogy akkor sem dugná meg, ha az élete függne tőle. Kicsit spicces volt, és akkor még a szokásosnál is bunkóbb tud lenni. Bár egyesek szerint, ami belőle alapjáraton kijön, azt lehetetlen fokozni, ő mégis képes rá.

  • A főnök vár.
  • Jó, majd megyek.
  • Most vár.
  • Előbb ezt megírom.
  • Te tudod!
  • Jól van, tipli!
  • Azért furcsa, hogy engem lekurváztál, egy kurvával meg dugsz. Elég paradoxon, nem gondolod?
  • Jó! – Sóhajtott kelletlenül visszafordulva a monitorjához. – Ha megengedem, hogy leszopj, leszállsz rólam? – Krisz fel sem nézett, hogy megtudja a reakciót.
  • Te vagy a legnagyobb seggfej a földön! Bárcsak egyszer látnám, hogy sírva könyörögsz egy nőnek, hogy megdughasd! Az lenne a legszebb nap az életemben. – Krisz monoton, érzelemmentes hangon felelt.
  • Ha lesz is ilyen, boldog leszek, hogy kielégíthettelek végre. – A nő eltűnt, aminek Krisz nagyon örült, de aztán visszatért egy pohár vízzel és a férfi fejére öntötte. – Normális vagy? – Ordított fel, majd próbálta magáról lekergetni a vízcseppeket.
  • Örülj, hogy nem a gépedre öntöttem. Megérdemelnéd azt is!
  • Nálad dilisebb tyúkot nem hordott hátán a föld! – Ordította, és látszott, hogy a düh milyen erővel zubog benne. Ha nem lenne ilyen “úriember”, mint amilyen, akkor minden bizonnyal azonnal viszonozná a kapott gesztust pár nevelő célzatú pofonnal. Még szerencse, hogy nagyszülei tisztességre nevelték, ha jó modorra nem is sikerült. Pár méterre onnan megdörrent a főnöke mély orgánuma.
  • Hé… faszkalap! Nem azt üzentem, hogy gyere az irodámba? Mit vársz, írásbeli kérvényt? – Tudott volna a főnökének egy s mást mondani, többek között, hogy most mond fel, de inkább dühösen felállt és elindult az irodája irányába.

Az irodába lépve meglepte, hogy az áruló munkatársa a fotel karfáján ülve kéjes mosollyal motyogott a fotelben ülő nőnek, akinek az arcát kitakarta a háttámla a bejárat felől. Sejtette a nő kilétét, közelebb érve meggyőződhetett róla, hogy Anita ült ott. Bosszúsan ledobta magát az egyetlen üresen maradt székre, és várt, hogy mégis minek kell ő ide. A főnök, amint leült, morogva megszólalt.

  • Amikor azt kértem, hogy írj egy cikket a hölgyről, akkor azt vártam tőled, hogy bizonyíts. Elég sok van mostanában a rovásodon, nem végzed jól a munkád. De hogy ilyen mélyre süllyedj, azt nem gondoltam volna! Mélységesen csalódtam benned. Kérj elnézést a kisasszonytól! – Modora érzékelhető erőltetett volt, hangjából kiszűrődött a mély sértődöttség.
  • Elnézést kisasszony, egy pillanattal ezelőttig épp a javítást írtam, ahogy megbeszéltük. – A nő flegmán a főnökhöz fordult.
  • A munkatársa láthatóan benedvesedett a gondolattól, hogy újra találkozott velem. – Mindannyian gúnyosan elmosolyodtak, csak Krisztián vetett savanyú pillantást a nőre, majd rázogatni kezdte vizes ingét.
  • Na, ide figyelj! – dörgött a főnök – Amikor ide felvettelek, azt ígérted nekem, hogy ha téged választalak, nem bánom meg, mert új színt fogsz a magazinba hozni. Ehhez képest folyton csak csalódást okozol. Közölhetetlen cikkekkel bombázol, és amikor kapsz egy esélyt, azt elszúrod. Az utóbbi egy évben mindenféle összeesküvés elméleteket gyártasz, először embercsempészetről, majd prosti hálózatról, végül szervkereskedelemről hadoválsz itt nekem. A hab a tortán ez a Tornswall ügy volt, aki igazából csak egy városi legenda, egy unatkozó háziasszony, vagy egy élénk képzeletű rendőr találmánya, te mégis ráharaptál. Egy újságírótól nem ezt várná az ember.
  • Tornswall nem városi legenda, főnök. Ha nyitott szemmel nézné a dolgokat, amiket írok, akkor látná, hogy nem tévedek. Nekem van igazam, és fogja majd a fejét, ha más ír majd róla.
  • Ezt már hallottam, adtam is neked három hónapot, hogy hozz róla valamit. De te csak mesékkel álltál elő! Még a létezését sem tudod megalapozni! Nagyon élénk a fantáziád, hogy egy modern Batman sztorit össze tudsz hadoválni: Egy rejtélyes férfi, aki megmenti a várost a szennytől. Hát nem agyrém? – Nézett a nőre, aki erre felkacagott. -Mentőövként dobtam neked a hölggyel való interjút, aki érthetően nincs megelégedve veled. Te meg arcátlanul viselkedsz vele. Betelt a pohár! Szégyent hozol az egész vállalatra. Szeretném, ha hölgy is látná, mi az ilyeneket nem tűrjük! Úgyhogy keress egy új állást magadnak, mert itt már nem áll módunkban alkalmazni. – Krisztián nem hitt a fülének. Bosszús volt, hogy egy ilyen kis hülyeségért kidobják, de a legjobban az bosszantotta, hogy nem ő mondott fel előbb. Miért várt azzal, hogy felmondjon? Nem is értette! Kezdett benne felmenni a pumpa!
  • Maga a legnagyobb ge…
  • Mi lenne, ha… – szólalt meg halkan a nő, mire a két férfi bárgyú képpel leste minden szavát, és Krisztián is azonnal elhallgatott – …hát nem tudom, talán azt is elszúrja. De mi lenne, ha kapna arra a cikkre egy új lehetőséget. Sokat ártott a hírnevünknek, és itt most nem magamról, hanem az egész cégemről beszélek, egy termékről, és több mint negyven ember munkájáról. Ha ő maga tudná helyre is hozni egy sokkal nagyobb volumenű írással, az mentene meg minket leginkább.
  • Hölgyem, higgye el, rengeteg tehetséges írónk van, akik lelkesen, szolgálatkészen, örömmel készítenének egy tisztességes cikket önről.
  • Tudom, de egyrészt nem tudnék nyugodtan aludni, ha valaki miattam lenne munkanélküli a mai világban, másrészt pedig ha én olvasó lennék, sokkal szívesebben olvasnám, és hinném el attól a dicséretet, aki lealacsonyította az adott vállalkozást.
  • Szóval ön lealacsonyítónak érzi a cikket? – Nézett rá értetlenkedve a cikk valódi írója.
  • Természetesen. Egy ironikus, hatásvadász, élcelődő hangvételű kritikát látok benne velem és a munkámmal szemben. Szeretném, ha ő maga köszörülné ki a csorbát, és mutatná be a munkánk valódi mélységeit. Megoldható?
  • Na, fafej… élsz a lehetőséggel? – Krisztián már azt sem tudta, hogy mi történik körülötte. Kirúgták, de mégse, ki akarja rúgatni egy hülye picsa, de mégse.
  • Egy próbát megér! – Krisztián csak azért mondta ezt, hogy bosszút álljon a főnökén. Úgy döntött, hogy élete legütősebb sztoriját írja most meg, aztán amikor mindenki az ő seggét nyalja, belevágja főnöke arcába a felmondását. A nő elvett a főnök asztaláról egy tollat és egy papírt, és írni kezdett rá. Amikor letette a tollat, felállt és azt mondta:
  • Szabad kezet kapsz. De elvárom, hogy ne kelljen újra csalódnom benned. – Vetette oda lenézően Krisztiánnak a papírt egy címmel, majd elköszönt. Krisztián azonnal felpattant és az asztalához ment, hogy írhasson, és ne kelljen a főnöke közelében lennie. Elhatározta, hogy olyan mélyre ás, amilyen mélyre csak tud, és hogy erről a cikkről mindenki beszélni fog!

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés