Korrektor: Krán Helga; Karakterek száma: 13 541 Szavak száma: 2 135

Anita

A nyári reggel kifejezetten ősziesen kezdődött reggel hat órakor, amikor Anita útnak indult. Amint odaért a paplakba, gyakorlott mozdulattal nyúlt be a postaládára rögzített kapukulcsért. A ház bejáratánál pedig egy apró kerti Mária szobor rejtette a bejárati ajtó kulcsot. Anita örült, hogy ő ilyen könnyedén bejuthat, de mindig féltette az ő drága szent emberét a gonosz behatolóktól.
A felújított gang végén levette a cipőjét így a továbbiak hangtalanul haladt. A házi néni szobája előtt négykézlábra ereszkedett, hiszen ablak nézett onnan az üvegsétányra. Senkinek nem lenne haszna abból, ha a konkurencia megneszelné. Ugyan ő biztatta az atyát, hogy nyugodtan tüzelje fel és kezdjen ki a láthatóan érte sóvárgó asszonnyal, végül mégis a 10 évvel idősebb nő állt ellen a kísértésnek, szégyenfoltként éli meg kettejük bűnös vonzalmát egymás iránt. Anitának ilyen problémája nincs. A cölibátus hite szerint inkább a család tilalmára vonatkozik nem a nemi élet nélkülözésére. Bár nyilván ezt nem fogja nyíltan megvitatni az egyházfőkkel.
Amint újra felemelkedik, egy pillanatra eszembe jut Krisz, amikor hajnalban egy hosszas nyomozás után hozzábújt, de épp annyira haragudott rá, mint amennyire szerette, így elhessegetve kételyeit az atya ajtajára koncentrált. Ahogy halkan pattogott nyitásnál az ajtó Anita szívét várakozás öntötte el. Nehéz volt nem szerelmesnek lenni ebbe az emberbe, mindig felvillanyozódott a közelében. Fehér pólóban aludta meseszép álmát, sötétszürke vékony vászonlepel takarta deréktól lefelé. Anita levette magáról a földig érő egyberuhát, és óvatosan mellébújt. Az atya nyugodtan nyitogatta a szemét.
– Anita? Miért vagy itt? – motyogta álmosan
– Gyónni jöttem atyám. Vezekelni a bűneimért.
– Ruha nélkül leányom? – gúnyolódott halkan és visszacsukta a szemét.
– Peti… hát nem látod- álmosan erőt vett szemizmain és már nem is akarta visszacsukni igazán- van rajtam melltartó és bugyi, meg még a bokám sem látszik ki… – mutatta combig érő csipkeharisnyáját ártatlan szemekkel.
– Anita – mosolygott álmosan- ájtatosságod valóban megkérdőjelezhetetlen, ha jobban megnézem. De nem fogom hagyni magam elcsábítani. – A pap szégyenlős mosollyal belefúrta az arcát a párnájába. – Anita, kérlek! – könyörgött hangja a párna tompításában.
– Szükségem van rád Peti. – váltott súlyos hangnemre Anita. – Úgy érzem, letérek az útról. Olyat tettem, ami nem lehetett volna Isten útja. Én rábíztam magam és ő mégis tévútra vitt. – Peti a hátára fordult és megértő szemekkel simogatni kezdte Anita arcát és végtelen nyugalommal, selymes hangon szólalt meg.
– Hitünk csak bűnben lehet igazán erős. Békességben mi lenne a próbatétel? Ha minden fekete fehér lenne, könnyű lenne az úton maradni, nem lenne hitünk próbatétele olyan magasztos. Nekünk az a dolgunk, hogy tartsuk a fáklyát a helyes út felett.– a mondat végére elfehéredett kissé, mert meglátta, hogy a lány bugyija középen ki van hasítva.
– Igazad van. Te annyira tökéletes vagy, és olyan méltó módon jársz az úton, hogy irigykedem rád. Én sokkal gyengébb vagyok nálad.
– Érdekes. Én meg téged tartalak erősebbnek. Te teszel is valamit, és csak okoskodom. Felnézek rád, és tisztellek. – a fiatal pap ekkor gyengéden megragadta a lányt, és maga mellé húzta. Úgy csókolta, mint egy éhező a sivatagban talált vizes flaskát és közben egyik kezével az arcát simogatta, majd szép lassan haladt a melle felé. Anita szerette azt, ahogy Péter csókolja és cirógatja. Olyan romlatlan, kedves szerető volt ő neki, akit mindig akart magának. Aztán amikor már maga sem tudott volna nemet mondani a pap csábításának, kibújt a csókból és a pap fülébe súgta. – Peti! Embert öltem!– Az emberiség felemelésére felesküdött férfi egy pillanatra nem mozdult, aztán vászonlepedője alá húzta a lányt és édes simogatások mellett lassú, tapogatózó mozdulatokkal belecsúsztatta a felette tátongó bugyi rése közé a péniszét.
– Nem lesz semmi baj,… kis báránykám… Itt vagyok melletted… És itt leszek, ha kellek… Fogom a kezed szenvedéseid közepette… – suttogta a fülébe miközben egyre mélyebbre döfött – Csak higgy… -és bármilyen kegyetlenül…sújt rád le isten kardja, … ad majd áldásából is… a másik kezével. – Anita hálás volt mind a lelki, mind a fizikai támogatásáért. Úgy érezte egyik a másik nélkül nem segített volna. Ők most a mennyekig imádkozzák magukat, lelkük tiszta és tisztulni kész, szándékaik nemesek, istennek ez csakis kedves lehet. Belefojtották kétségeiket minden síkon megélt összeérésükbe.

Reed

(karakter alkotója: Ieyn Zereb)

 

– Reed! Hívása van.
– Most eléggé elfoglalt vagyok. – és újra belerúgtam a földön fekvő szemétládába.
– A Perzsa keresi. Erre elfintorodtam és jó mélyről jövő turhával leköptem a drogos gyereket.
– Jól van. Megyek. Ezt meg nyírjátok ki.
– Rendben. – bólintott az idióta csicska.
– Nem! Inkább hagyd. – szóltam vissza az ajtóból. – Engedd be Nagy Sándort! SÁNDOR! – kiáltottam. – Ekkor megjelent az ajtóban az abnormálisan nagy testű, rottweilerem. Füttyentettem egyet és rögtön rávetette magát az összevert gennyládára. – Igen? Mi a meló? Győrbe? Az egy lepratelep. Tudom. Ha három napig nem jelentkezem, gyere utánam és intézkedj te. Értettem. Ja, ez a zaj? Csak lezárok egy üzletet. – Füttyentettem újra és Sándor elroppantotta a síró, sikoltozó srác torkát. – Holnap indulok. Addigra készítsd össze a szállítmányt. Küldd két tagját a takarító brigádnak is, nélkülük nem megyek sehová. Rendben. Majd hívlak, ha ott vagyunk. Csá.
– Ezzel mi legyen? – célzott emberem a hullára.
– Mi lenne? Tüntessétek el.
Egy újabb üzlet. Kezd tele lenni a tököm az egésszel. Tudom így egyeztünk meg enyém az utcai meló, mert az a szerencsétlen Perzsa csak kinyíratná magát. Beültem a kocsiba és elővettem egy törlőrongyot.
– Hát hogy nézel ki? – persze Sándor csak csorgatta a nyálát. Gyorsan megtöröltem a fejét kicsit, de még így is látszott rajta a vér.
– Hova uram? – kérdezte Tamás a sofőr.
– Gondolkodom.
– Esetleg vissza a lakosztályába?
– Nem. Még van egy kis dolgom előtte. Menjünk a rendőrségre.
– Értettem. Irány a rendőrség.
Bő negyed órába telt odaérni. Megálltunk az épület előtt és megcsörgettem a kontaktom. Egy papírra felírtam a címet, míg vártam. Hihetetlen. Még őt perc volt mire kihúzta a seggét az épületből.
– Mi a szar tartott ennyi ideig?- pirítottam rá, ahogy behajolt az ablakon.
– Tudod, én itt dolgozok.
– Van egy zsákom.
– Már megint? Nehéz lesz eltakarítani.
– Szóval többet akarsz a szokásosnál? – sóhajtottam. – Rendben, de csak tíz százalékkal kapsz többet.
– Itt a cím. Olvasd. Megjegyezted?
– Meg. – és összegyűrtem a cetlit.
– Egy időre elutazom. Addig a Félkegyelmű a helyettesem.
– Norbi? Ne már, az egy idióta. Azért felárat kérek.
– Ne aggódj nem fog rumlizni. Addig pihid lesz. Remélem….
– De ha nem… – de nem vártam meg míg folytatja és felhúztam az ablakot.
Tamás várt egy kicsit, hátha utasítást kap, de én csak gondolkodtam. Rossz előérzetem volt, de fogalmam sem volt, hogy mit okozhatja. Valamit nem veszek észre?
– Most a lakosztályába?
– Igen, de ne pihenjen, még lesz egy utunk.
– Maga a főnök.
Ezzel nem vitatkoztam. Rám fért egy kis pihenés. Mellesleg Sándor is bűzlött.
– Tudod, hogy szeretlek, de ilyenkor ki tudnám verni a büdös pofádból a szart is. – és megveregettem a buksiját.
A villa előtt ott díszelgett a két testőr, akiknek annyi eszük sem volt, hogyha megyek valahova talán velem kéne jönniük. Na mindegy, legalább az a kis kurva biztonságban van. Beléptem a házba, természetesen egy kibaszott kupi fogadott, de erről nem én tehettem, hanem az a büdös ribanc, aki nem képes még a ruhát sem összeszedni a földről.
– Sándor! – rohant oda a kutya Évihez.
– Persze a kutyát ölelgesd. – morogtam elégedetlenül
– Most mi bajod? És mit csináltál szegénnyel már megint?
– Csak a munkáját végezte. Ha már itt tartunk mi ez az elcseszett rumli? Nehezedre esne rendet rakni?
– Talán rendet raknék, ha nem csak baszni jönnél haza.
Erre elborult egy pillanatra az agyam, de nem ütöttem meg. Pedig megérdemelte volna. Vettem egy nagy levegőt és elkezdtem kicsatolni az övem. Évi rádőlt a kanapéra tudta már, hogy mennek a dolgok. Az édes popsija láttán mindig hamar elszállt a mérgem. Valamiért képtelen volt felvenni egy pólónál és egy tangánál többet otthonra. Egész addig nem bántam, amíg nem kellett kinyírnom a pizzafutárt. Sajnáltam már a végére, mert a golyóit úgy szétrúgtam, hogy Sándornak nem sok jutott belőle. Meg aztán úgy 16 lehetett. Hát, ahogy tartja a mondás: “ne dugd kaktuszba a farkad ha nem akarod, hogy tüske álljon belé”. Jó keményen megmarkoltam a hosszú fekete haját és a falhoz vezettem. A térdéig húztam a bugyiját mikor megcsörrent a telefonom.
– Muszáj felvenned? – nézett hátra kéjesen és megmarkolta a farkam.
– Ránéztem a telefonra és letérdeltettem, velem szembe.
– Úgy tűnik. Addig használd valami értelmesre is a szádat. – nyomtam az farkamat a szájába.
– Bassszdmeg. – mondta teli szájjal.
– Kuss már! Na mi a szar van? És most menjek oda? Hülye vagy? Istenem. – és kinyomtam azt a szart.
– Csalódottan nézett Évi, mikor kikaptam a szájából a faszom és felhúztam a nadrágom.
– Folytatjuk, ha visszajöttem.
– Mikor?
– Ha tudnám akkor azt mondtam volna. – és bevágtam magam mögött az ajtót.
Ekkor jutott eszembe, hogy Sándort otthagytam. Na nem baj ennyit kibír. Előreléptem két lépést és meggondoltam magam. Az a hülye picsa még elkényezteti.
– Sándor! – hívtam az ajtóból. – Beültünk a kocsiba és rögtön szóltam.
– Vigyél a telepre.
– Rendben főnök. Ez gyors volt. Történt valami? – Válaszul felhúztam a fegyverem. Azzal csendesen inkább előre nézett és felhúzta a válaszfalat.
Fél óra után meg is érkeztünk. Idegesen szálltam ki és jól odabasztam az ajtót is.
– Na végre, hogy itt vagy. – jött szembe a Laboros.
– Nem vagyok jó kedvemben. – hadonásztam a fegyveremmel.
– Ne légy má’ gyerekes. Gyere utánam. – Végigmentünk a gyártósoron, ahol azok az ellenszenves kölykök dolgoztak a drog előállításán.
– Utálom ezeket a kölyköket.
– Tudom, de minél fiatalabbak annál hűségesebbek.
– Téged is utállak.
– Haha. – nevetett. – Azt nem hiszem. Imádsz engem.
– Jó, de utállak is annyira. – Erre a végszóra érkeztünk meg a raktárba.
– Na jó, elismerem, hogy imádlak, még azt is megengedem, hogy leszopd a faszomat. – ismertem el. Eddig sosem látott mennyiségű fehér port tartalmazó kék kapszula bámult az arcomba.
– Ugye, hogy megmondtam? Először MDMA-ból csinálunk kék szellemet, kis herka kell hozzá. Aztán a kék szellemet dezmetil fentanillal, azaz oxikodonnal vegyítjük, és olyan bombát kapunk, amivel tarolni fogunk a piacon. Minden idők legjobb és legbiztonságosabb partydrogját találtuk fel. Kibaszott zsenik vagyunk.
– Új droggal nehéz befutni!
– Kivéve, ha nem nekünk kell. Egy Tornswall nevű alak fél órája telefonon ajánlatot tett. Pedig alig szórtunk ki pár mintát. Szeretné megvásárolni az egészet és az összes területet a terjesztésre. Átvenné az üzleti kapcsolatokat és még egy milliárdos prémiumot is adna együttműködési szándéka jeléül.
– Mennyit keresnénk ezen?
– Mondj egy várost. Téglánként megveszem neked. Csak az én részemből. – tette hozzá vigyorogva. – 427 milliárd forintot ajánlott bazd meg! Ha minden csicskát tisztességesen megfizetünk, akkor is marad fejenként 210 milliárd tisztán. Felfogod, baszod?
– És a kenőpénzeket majd megint én perkálom ki? Ha se a rendőrök, se a többi kutya nem kapja meg a pénzét, hamar forró lehet a talpunk alatt a talaj.
– Az már nem a mi gondunk. Átadjuk a neveket, aztán majd az új pöcs megoldja. Mi is elkezdtük valahol.– mosolygott elégedetten
– Ha egyszerre kivesszük az összes pénzt az üzletből, meg mi sem leszünk itt, a piacon megint eluralkodik a káosz. Minket már tisztelnek és félnek, egy új arc bátorságot ad a kutyáknak a falkaharcokra. Megint hullákat akarsz az utcán?
– Ki a faszt érdekel mi lesz utánunk? Itt akarsz megöregedni, cseszd meg? Én ki akarok szállni! Ez így nem élet! Nem tudjuk élvezni sem, amit kerestünk. Én élvezni akarom a munkám gyümölcsét.
Felháborodott és bizonytalan vagyok az ajánlatot illetően, és megpróbálok rájönni, hogy miért pont most. Annyiszor ki akartam szállni, de sosem jött a megfelelő ajánlat hozzá. Most, hogy elfogadtam a sorsom, most itt a lehetőség.
– Tornswall?
– Az!
– Ismered?
– Hallottam már róla.
– Kutass utána, próbálj meg kideríteni mindent róla. Az üzletfeleidet kérdezd ki, találj egy olyat, akivel tisztességes, megbízható üzletet kötött, és elégedett Tornswallal.
– Szerinted nem tettem meg azonnal? Nincs vele semmi gond. Azonnal felhívtam pár arcot csak utána szóltam neked. Csak annyit mondtak, hogy nem jó vele cseszekedni.
– Mi a határidő?
– Három nap. Egyértelmű választ vár, nem alkudozik. Viszont majdnem minden kész. A nap végén leszállíthatjuk az összeset. Nemcsak a Perzsát hagyhatod ott a picsába, hanem az egész kurva mocskot. Veszünk egy szigetet, ahol egyik picsa szopja a farkunk és egy másik meg nyalja a seggünket életünk végéig.
– Ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, általában az is. Látni akarom a csókát.
– Jó, akkor mit csináljunk? Te elutazol nem? Mégis, hogy hozzuk össze határidőn belül? Mit kell ezen fasszopózni? – Reedet is elkapta a lelkesedés.
– Ó a faszomba! Csináljuk! – felemelte a fegyverét és a Laboros fejéhez tartotta. – De csak kápé! Ajánlom, hogy minden úgy legyen, ahogy mondtad, különben szétlövöm a kurva fejed! Megértetted? – A Laboros csak mosolyogva kacsintott egyet és elindult a kölykök felé.
Talán most tényleg sikerül a legendák közé kerülni, úgy kiszállni, hogy nem lesz következménye és soha többé nem baszakodni paraszt- féreg- csicskákkal. Elmosolyodom a gondolaton, hogy hiányozni fog a gyilkolás.

 

 

 

bugyi

harisnya

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés