Krisztián

Vasárnap reggel mire Krisz felkelt Anita már nem volt az ágyban. Már kezdte megszokni, hogy az ő rakoncátlan kis kurtizánja rendelkezik Szűz Mária lelkületével is. Az ő fejében még mindig nem teljesen passzolt ez a két oldal, a Ponyvaregény című film jut eszébe erről a kettőségről.

Álmatagon pillantott a telefonjára, ahol egy email várta. Már a reggeli kakaóját melegítette, amikor erőt vett, hogy elolvassa. Megtisztelő felkérés egy állandó rovatra egy nívós online magazin lélek és test rovatába, ahova általában középkorú nők írnak leveleket és várnak tanácsot egy-egy kérdésben. Korábbi szerkesztőjük elmenne már szülési szabadságra, addig kéne beugrani. A fizetés sem semmi. Az első örömét azonban felváltotta az aggodalom. Anita tudása kell nekik, nem az övé, ő csak megfogalmazza szerelme szavait, nem alkotja. Neki fogalma sincs mit kéne mondania egy nőnek, akinek baja van azon kívül, hogy szedje össze magát és ne picsogjon. Anita más. Ő mintha az élet minden bölcsességével rendelkezne adott pillanatban, és mindig olyan tanácsot ad, amitől még az ő lelke is megnyugszik. Mindig összeszedett, megfontol, nincsenek olyan nagy kérdései az élethez, mint neki, pedig naponta több száz dolgot kell megoldania. Nem esik kétségbe, nem hisztizik. A legsérülékenyebb oldalát csak ő látja itthon a négy fal között. Ennek a bizalomnak a felismerése most tudatosult benne, és ennek hatására egyszerre letaglózó öröm és rémület fogta el. Percekig csak maga elé révedt. Vajon érdemes-e ő ekkora felelősségre, a királynője bizalmára, terhei felének cipelésére, bölcsességének oltalmára, méltó- e titkai őrzésére és gyengeségeinek látására?

Tett- vett, az újságokat is mind átolvasta, az online híreket átrágta, ahogy minden valamire való nap megtette. Az egyik hír – bár enyhén szólva nem kapott túl nagy hangsúlyt, sőt mindössze pár karaktert a lapszélen – de az ő figyelmét felkeltette:

„Példátlan bűncselekménnyel zárult tegnap a tőzsde. Olyan tranzakciók sora indult, amik három vállalat teljes összeomlását és több százezer ember munkanélkülivé válását okozták 23 óra leforgása alatt. Egyetlen módon kapcsolódott a három vállalat, egyik tulajdonosuk, a körözés alatt álló Oszmán S. Sándor. A több ezer kisösszegű vásárlás a világ minden pontjáról indult, így a nemzetközi rendőrség kezdett nyomozásba, a szóvivő hosszas és aprólékos munkát lát az ügy felgöngyölítésében, ami hónapokig eltarthat.”

Már kereste is a nevet a rendőrségi adatbázisban. Maga is meglepődött a rengeteg vádon, ami miatt nyomoznak utána. Volt ott emberkereskedelem, szemérem elleni bűntett, embercsempészet és garázdaság is, ráadásul mind a héten került fel. Véletlen lenne csupán, hogy valaki pont ekkor még meg is fosztja minden vagyonától? Lássuk csak: Adott egy menekülő félben lévő bűnöző, akiről biztos mindenki azt hiszi maga intézte így a dolgokat, akármilyen megfontolásból, nyomok eltüntetése, vagy akár az üzletfelekre mért bosszú lehet erre ok. De az ő újságíró szimata pontosan tudta, hogy ez csak látszat, sokkal inkább nyoma annak, hogy Tornswall újra lecsapott. Talán egy ártatlan balekot kergetnek egy olyan bűn miatt, amit nem ő követett el és a vagyonát is megszerezte. Mindig így csinálja, mindig gyanú nélkül viszi véghez tetteit. Undorító.

Anita dél után sem érkezett meg, órák óta ki tudja, merre van. Zavarni kezdte, hogy így elmarad, ezért rátelefonált.

  • Igen… – fáradt és szomorú hang szólt bele pár csengés után.
  • Hol vagy? Te nem vagy éhes?
  • Nem vagyok az anyád Krisztián. Ha éhes vagy, oldd meg. Főzz magadnak, vagy menj haza. – felsóhajtott a férfi nyugalomért könyörögve bárkihez, aki ad neki.
  • Most mi baj van? Gyere haza és beszéljünk!
  • Nem akarok hazamenni! Hagyj most!
  • Ugyan miért nem?
  • Mert ott vagy! – hangzott a súlyos kifakadás, utána fájdalom és csend. Krisz percekkel később is alig bírt megszólalni. Úgy érezte gyomron rúgták.
  • Én vagyok a baj?
  • Te is.
  • De mit csináltam most?
  • – megint apró csend. – Ott vagy az aurámban, a hátam mögött, a gondolataimban, a tetteimben, a kívánságaimban, a kérdéseimben, a kétségeimben és a sorsomban is. Mindenhol. Nem bírom!
  • Hol vagy most? – Anita türelmetlenül felszusszant
  • Ha beszélni óhajtok veled, hazamegyek. – Krisz gyerekzsivajt vett ki a háttérből.
  • Találkozzunk és elviszlek valahova enni. Messze vagy innen?
  • Nem vagyok éhes. Hagyj most, légyszi. – mély szomorúság itatta át a hangját, mint valami méreg, majd mire Krisz mondhatott volna valamit, a vonal elnémult.

Krisz biztos volt benne, hogy gyerekek játszottak a háttérben és szülők kurjantgattak nekik. Sok esélye nem volt, csak találomra lement a hozzájuk legközelebb eső játszótérhez. Szerencséje volt. A játszótér mögött egy sétány túloldalán ott ült Anita a gyerekeket nézve rezignáltan. A lány dühös lett, amikor meglátta, és szándékosan kerülte a tekintetét.

  • Mi van? – szólította meg olyan türelemmel, ami tőle már szokatlan volt és leült mellé a padra.
  • Édesek, nem? – bámult Anita a játszótér felé a legkisebb meghatottság nélkül
  • A gyerekek…? Ez a baj? Mennyire biztos, hogy nem lehet saját gyereked? – Anita dühös tekintetét odafordította Krisz felé, aki erre határozottan megijedt.
  • Majd egyszer elmesélem…
  • Meséld most! Itt nem hall minket senki. Figyelek! – Anita pillanat alatt éveket öregedve, keserűen pillantott maga elé.
  • 22 voltam, amikor az akkori pasim azért, hogy ne kelljen gumit használnia állandóan veszekedett velem. A gyógyszerszedés nem volt nekem való, számos tünete miatt rosszul voltam és a negyedik féle tabletta után nem voltam hajlandó többet beszedni. Sok fogamzásgátlási módszer nem maradt, révén, hogy nem szültem még, csak a helyi feloldódó tabletta, ennél viszont mindig várni ellett 10 percet a felhelyezés után. Egy nap játszani akart a kádban, egy irrigátorral kényeztetni. Egy darabig komolyan élveztem. De amikor a szer hatását érezni kezdtem…, mélyen a méhemben… Azt a fájdalmat nem felejti el az ember. Nem tudtam hirtelen, mit történt. Óráknak tűnt az a pár másodperc, amit a döbbenettel töltöttem. Rémálmomban sem gondoltam volna, hogy ilyenre képes. Aztán amikor felfogtam, azonnal telefonálgattam. Soká találtam egy orvost. A lúg pusztítását megállította, de nem tudott már változtatni a lényegen. A méhszájam éppen nyitva volt, ő ezt pontosan tudta, azért akart olyan mélyre belém hatolni azzal a vacakkal, hogy e legmélyebb ponton belém eressze a mérget.
  • Lúg? A méhedben? Ez tényleg borzasztóan hangzik.
  • Azt mondták neki, hogy egy tartós helyi fogamzásgátló. Azt mondta, hogy átverték. A hüvelyem is majd egy évig érzéketlen volt. Akkor volt igazán könnyű forgatni, nem éreztem semmit, a fájdalmat sem igazán. Nem gyötörtek tovább a félelmeim, nem tartott vissza a fájdalom. Mit számít, mit tesznek velem vadidegenek, amikor a hitves szerelmed már ekkora testi és lelki fájdalmat okozott neked. Rideg és számító lehettem. Síkosítók literjei elhasználva hagytam, hogy játsszák velem azt, amit akarnak. Akkor lettem igazán naggyá, akkor lettem valóban királynője a műfajnak, ezáltal törhettem fel a csúcsra. Senki nem bírta úgy, mint én. Megtanultam a hüvelyizmaimmal ridegen és számítón manipulálni azt, aki belém helyezte csupasz térfelét. Erre csak az képes, aki már nem fél, de ugyanakkor nem önti el a vágy heve, nem igazi élvezettel szeretkezik.

Elhallgatott, mert egy apuka haladt el előttük, aki ragyogó arccal követte totyogó kislányát. Amikor a kislány elesett volna az apuka hátulról felkapta és hangos cuppogással megpuszilgatta, amit a kis felfedező hangos, jóízű kacajjal fogadott. Amikor újra a földet értek az apró lábak, megint elindultak és az apuka arcára ismét a teljes gyönyör és szeretet ült ki, és híven araszolt tovább utána.

  • És mi lett a sráccal?
  • Együtt voltam vele még egy darabig, mert már tök mindegy volt. Aztán amikor megcsalt, akkor gondoskodtam róla, hogy többé ne legyen gondja a gumihúzással.
  • Hogyan? – Anita nem felelt, a férfi meg úgy döntött inkább nem akarja tudni.
  • Azért voltam vele, hogy lássam a bűnbocsánatát. Azért, mert ha már nem lehet gyerekem többé, akkor velem maradjon a megnyomorítóm. Öt évig szívtam a vérét. Hárpia voltam. Alig szeretkeztem vele, talán csak negyedévente egyszer. Olyan távol löktem magamtól érzelmileg, ahogy csak lehetett, de a bűntudat nem engedte, hogy elhagyjon. Kerülgettem, mint az éhes farkas a legfinomabb bárányt, vártam, hogy a bosszúvágyam megérlelődjön. Alig vártam, hogy belesétáljon a csapdámba. Rég kiválasztottam a lányt, aki a kedvére való. Majd két évig ellenállt a kísértésnek. De egy nap, amikor már eleget éheztettem, miközben a vágyát mindig éberen tartottam, elesett. Gumiban csinálta. – Anita keserűen felnevetett a játszótérre bámulva, de szeme előtt emlékei elevenedtek fel – Úgy osontam mögé, mint egy szellem. Megkocogtattam a lány vállát, aki erre leszállt róla. Mire felocsúdott volna, fogtam a kezemben lévő vadászkést, majd a másik kezemmel jó erősen rámarkoltam, és… az ondóvezetéke tövénél mélyen bevágtam neki. Pont úgy vonyított, mint én a kádban. Persze a mentőket már előtte kihívtam, nem megölni akartam. Alig egy perccel később már hallatszott a sziréna. Én pedig úgy tűntem el, ahogy jöttem. – A férfi fintorral bámulta a lány arcát, de belül szánalmat érzett.
  • Sajnálom, és megértelek. Megérdemelte a csonkítást is. De… Én nem vagyok ilyen. Nem értem miért engem büntetsz.
  • Ő sem volt „ilyen”. Az „ilyen” embereknek nem adnak lehetőséget és bizalmat. A bizalommal csak azok tudnak vissza élni, akik megkapták azt. Nemde?
  • Amiatt félsz, hogy én is visszaélek?
  • Nem fogom neked megadni azt a kiváltságot, hogy elárulj valahogy.
  • Most mi lesz? Elzavarsz a lakásodból? Szakítasz? Nem kereshetlek többé?
  • Elmennél, ha szépen kérlek rá? Ha úgy tudlak szeretni, ha távol tartalak magamtól?
  • Nem tudom. Nem akarok.
  • Jó neked velem.
  • Neked nem?
  • Többnyire nem. A méhem elvesztésével talán a pasik elviseléséhez szükséges testrészeket is elvesztettem.
  • Mondd el, mit szeretnél tőlem?
  • Légy oly kedves… Legyen egy saját lakásod és egy saját életed. Aztán majd összefutunk néha. – Krisz megfogta a lány kezeit.
  • Vagy elhatározod magad mellettem, örökbe fogadunk egy babát, összeházasodunk és boldogan élünk.
  • Vagy visszatérek végre a régi életemhez és a pasikat megtartom vésztervnek. – Krisz szíve belesajdult ebbe a mondatba.
  • Miért voltál eddig velem?
  • Mert megkívántalak.
  • Ennyi? Nincs sem olyan jó testem, sem olyan teljesítményem, hogy ennyire megkívánj.
  • Semmit nem kívántam akkor, amit most ne kívánnék. A lelkedet kívántam meg. A tisztaságodat. Az erényeidet. Az elszántságodat.
  • Miről beszélsz? Nem vagyok én szent. Ronts el, tégy olyanná, mint te, és legyél az enyém, ahogy eddig is.
  • Sosem voltam és soha nem is leszek a tiéd teljesen. – darálta Anita gépiesen. Krisz maga sem értette, de harcolni akart ezért a lányért, nem érezte igaznak a szavait.
  • El fogom nyerni a bizalmadat. Megismerlek. Mindent tudok rólad, amit lehet, már csak ki kell okoskodnom, hogy ezt hogy alkalmazzam hasznosan. De megtalálom az utat, megígérem.
  • Sok mindent nem tudsz még rólam, édesem. – vetett felé sötét pillantást, amibe a férfi gyomra is beleremegett, nem tudta eldönteni, hogy félelmében vagy izgalmában.
  • Hagyjuk most ezt! Te jártál a fejemben ma szinte egész nap. És írtam is hozzád pár gondolatot, még mielőtt felhívtalak. Érdekel?
  • Ha nem vársz meghatódást, akkor hallgatlak. – Nézett rá Anita most először neheztelés nélkül.

Krisz elővette a kinyomtatott papírt, és olvasni kezdte, amit leírt még délelőtt. Minden egyes kimondott gondolat után mintha megkönnyebbült volna.

Kívánom a szád melengető vágyát,
Kívánom lágy érintésed oltalmát
Kívánom a melletted élt élet pezsgését
Kívánom a halk textil padlóra esését
Kívánom az elménk mocskos háborúját
Kívánom gondolatunk örökös vándorútját
Kívánom a belém fúródó tekintetet
Kívánom a bátor felfedező tenyeredet
Kívánom titkaink összekacsintását
Kívánom személyiségünk súrolását
Kívánom a hevességünkben forró levegőt
Kívánom a borral búcsúztatott lemenőt
Kívánom azt is, hogy izzásunk valódi legyen
Kívánom, hogy amit kívánsz, én pont azt tegyem.
Kívánom, hogy te legyél az, akire vágytam
Kívánom, hogy beléd onthassam minden vágyam
Kívánom játékod lehessek ne pedig bolondod
Hogy amíg vagyok neked, ne legyen gondod
És ne csak egy társ legyél az útra
Hanem te legyél az alfa és az ultra
Kívánom, hogy a végső vitát te nyerd meg,
Kívánom a teljes életemet elherdálni benned.

– Ezt szépen megfogalmaztad. – szólalt meg Anita egy hosszabb szünet után. A férfi először gyengéd de szenvedélyes csókol lehelt Anita ajkára, benne a felgyülemlett harag és keserűség egyből eloszlott. De ahogy a csóknak mélyülnie kellett volna, úgy döbbent rá Krisztián, hogy Anita csak gépiesen viszonozza azt. Ahogy elengedte épp olyan üres tekintettel nézett vissza a játszótér felé, mint előtte. Elvesztette. Ezt a nőt, akit soha sem kellett volna megkedvelnie, most hogy megszeretett, egyből el is vesztett. Érinthetetlen hideg szobor csupán, akinek a szépségében az ember elveszik, de a felszín alá lehetetlen beférkőzni.

De ki más lenne képes életre kelteni egy kővé dermedt bensőt, ha nem ő, aki mindig a dolgok mélyét akarta látni. Anitának kell egy megmentő, és ő szívesen adja át magát ennek a szerepnek.

 


A Pornó királynő ajánlásával:

Útmutató a jobb szexhez 8 lépésben

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés