Krisztián aznap hideg fejjel elkészítette a cikket Anitáról. Olyan cikket írt, amire büszke egy újságíró, de nem lehet büszke egy férfi vagy egy szerető. Munka után úgy ment haza, hogy nem tudta mit tegyen. A nagyanyja szeme elől nem rejthette el a tanácstalanságát, de nem mondhatta el igazi problémáját. Mit mondhatna az ő drága nagymamájának Anitáról? Csak annyit mondott neki, hogy van egy lány, akivel nem tudja mit kezdjen. A nagyanyja azt tanácsolta, hogy beszéljen vele, és titkon örült, hogy vége lány van unokája életében.

A megszokott kanapéján elterülve, készen a hívásra megjelenítette a lány számát, de a hívás gombot csak bámulta. A hívással igazán stratégiája nem volt és egy része szeretett volna minden következmény nélkül felmenni hozzá, de nagyanyja miatt észhez kell térnie. Azonnal mentő vinné el, amint egy ilyen lánnyal hírbe hoznák. Valójában azt kívánta a szíve mélyén, hogy Anita bárcsak egy teljesen normális lány volna, akit be lehet mutatni, és egy normális kapcsolatot lehet felépíteni. Amikor vele van, elhomályosul az agya, és felerősödnek az érzékei, de amikor messze van tőle, gondolkodni kezd, és rájön, hogy ez így nagyon nem jól van. Most, hogy a telefon kicsöng, újra olyan érzés fogja el, mint karácsonykor egy kisgyereket, aki epekedve várja az ajándékot, jelen esetben, hogy beleszóljon Anita, ilyenkor elhomályosulnak az aggályok, és felerősödnek a pozitív gondolatok. Az járt a fejében, amint tudatosította ezt a hatalmas hangulatkülönbséget magában, hogy vajon megérdemli-e az ajándékot, amit Anita jelent. Hiszen nem értékeli eléggé azt, amilyen a lány, azért, amilyen… Ez ennél zavarosabb már nem is lehetne…

  • Szia Krisz! Mizujs? Hogy haladsz a cikkeddel? – szólt bele Anita vidáman.
  • Szia! Semmi. Jól haladok. Te mi jól csinálsz?
  • Remélem most nem kerülnek szóba semmilyen formában a köztünk történtek. – Egy apró szünetet hagyott csak, majd minden zökkenő nélkül folytatta. – Most jöttem egy tárgyalásról, és gyakorlatilag ebédelni készülök, de normális emberek ilyen időpontban az étkezést már vacsorának hívják. – csiripelte Anita, és röviden kuncogott egyet saját magán, de Krisztián nem vette a poént.
  • Milyen volt a tárgyalás?
  • Fárasztó. Arra akarnak rávenni, hogy forgassak velük, de sem a film koncepciója, sem az anyagiak nem motiválnak erre.
  • Újra forgatni akarsz?
  • Ööö… nem azt mondtam az előbb, hogy nem tudtak rávenni?
  • Értem, de ha jó lenne a film koncepciója, és az anyagiak, újra forgatnál?
  • Neked ez gondot jelent?
  • Csak válaszolj. – Anita egy pillanatig elhallgatott, és érezhetően más hangszínen válaszolt.
  • Inkább hagyjuk most ezt. Arról mesélj milyen volt a te napod!
  • Válaszolj előbb Anita. – Sóhajtott egyet.
  • Ha csak az én döntésem lenne, igen. De ha hagyom, hogy az életem részese legyél, akkor hagynom kell neked beleszólást ebbe a dologba is.
  • Jó lenne tudni, hogy az életed melyik részének szánsz? – kérdezte ironikusan Krisz.
  • Krisztián mi a baj? Olyan furcsa vagy. – Hallgattak mind a ketten. – Szóval, ha neked gondot okoz, hogy forgatok, akkor nem teszem. Gondot okoz? – Krisztián töprengeni kezdett, hogy erre most mit mondjon. Jó ember az, aki egyébként belevihető a rosszba? Egyáltalán nem. Megvan, amit hallania kellett, hogy erőt vegyen magán.
  • Nyugodtan menj forgatni. – Még hozzá tette magában, hogy „úgysem sokáig teheted azt, amit akarsz” – Csendben hallgattak, Anita várt, hátha Krisz töri meg a csendet, de Krisz a gépéhez ment, csatolta a cikket, és elküldte a főnökének.
  • Krisz úgy érzem, hogy valami baj van.
  • Nincs semmi baj.
  • A hangod mást árul el.
  • Ne foglalkozz a hangommal.
  • Ezt azelőtt kellett volna megkérdeznem, mielőtt csevegni kezdünk, mert már az első hangtól éreztem, hogy bajod van.
  • Nincs semmi baj. Nehéz döntéseket kell meghoznom, és ez megvisel. Ennyi az egész.
  • Tudod Krisztián valahogy az első pillanattól úgy éreztem, hogy el fogsz árulni. Nem is csalódtam az előző cikket olvasva ebben. De bármennyire látom a szemedben a nyitottságot, a démonaidtól te sem tudsz szabadulni. Elképzeltél egy világot, ami nincs. Jó lenne, ha lenne, de nincs. Az értékek inkább csak valaminek a követése. Ez olyan, mint a szaloncukor készítés: szép hagyomány, de nagyon egészségtelen, vagy a tűzijátékozás, jó móka, de árt a környezetnek, az élőlényeknek, és a légkörnek. Nekem fontos dolog a pornó, mert az életem részévé vált. Több, mint pénzkeresés, több, mint szexuális kiteljesedés, ez az életem, ebben tudom magam kifejezni. Jótékonyan hatott rám, számtalan korlátomat átléptem vele, és talán mások ezt nem érthetik, de ettől több lettem, és jobb.
  • Te alapvetően voltál jó, a pornó meg elront.
  • Én alapvetően naiv voltam, és bűntelen. Most érett és egyben bizonyos szempontból bűnös, ha a szex bűnnek számít. Én nem tekintem a szexet bűnnek, sőt én úgy vagyok vele, hogy a szex egy olyan spirituális közeg, amiben közelebb kerül az ember magához, és ezzel a benne élő istenhez, amivel megtalálhatja a saját lelki békéjét.
  • Mi visz közelebb istenhez akkor, amikor másokat megkötözve ostort csapkodsz?
  • Hát ha érdekel, szívesen megmutatom.
  • Nekem? Biztos, hogy nem.
  • A szex sok esetben attól lesz, jó, hogy eljátszik valamit. Szembe fordít a félelmeinkkel, segít megélni azt, és segít benne biztonságot találni. Minden ember fél attól, hogy megkötözik és akarata ellenére tesznek vele dolgokat. Ezzel szemben egy játék során, amikor megkötöznek, de te magad biztonságban érzed magad, mert tudod, hogy valójában az fog történni, ami jó neked, amire vágysz, és amint kimondod, hogy állj, máris szabadulsz onnan, megélheted a félelmeidet, egy másik dologgá alakíthatod, rettegés helyett jó érzés fog eltölteni.
  • Nem értem, hogy mitől működne ez a dolog.
  • Egyszerű. Ha a magasságtól félsz, akkor a legjobb módszer a félelmed legyőzésére, hogyha felviszlek valami magas helyre, és minden biztonsági intézkedés mellett ott szeretkezek veled. A benned lévő félelem talán nem elsőre, de sokadikra biztosan megváltozik, és képes leszel nem a leesés, hanem a szárnyalás élményét a magassághoz kötni. Például.
  • Én a kígyóktól félek.
  • Értem. Ha szeretnél ezen túlesni, akkor úgy szeretkeznék veled, hogy a közelünkben kígyók vannak. Ha másban nem is, de ez a módszer segít abban, hogy elvonatkoztass a félelmedtől, hogy úrrá tudj lenni a pánikon.
  • És hogy garantálnád, hogy nem esik bajom?
  • Eddig még csak fotóztak egy anakondával, de amint tudod, hogy mi tehetsz a közelében és mit nem, könnyűvé válik a dolog. Egy veszélyes állatnál mindig jelen van egy gondozó, de a biztonság az első, hiszen nem az a cél, hogy végig aggódjuk a jelenetet, hanem, hogy átüssön, aminek át kell. Bár a stúdióban forgattak már olyan filmet, amiben egy lány egy kígyóval közösült, azt nem tudom, hogyan oldották meg, de szerintem az inkább minősül állatkínzásnak.
  • Te mitől félsz?
  • Én? Hm… hogy újra elvesztem az életem feletti irányítást.
  • És ha te magadhoz fordulnál, akkor hogyan kezelnéd ezt a félelmet?
  • Biztosan olyan játékokkal, amivel elvesztem az uralmat magam felett, a testem, a reakcióim felett.
  • Sosem próbáltad ki ezt?
  • De! – nevette el magát.
  • De még mindig félsz.
  • A félelem sosem múlik el teljesen, de úrrá tudok lenni rajta, nem hagyom hogy rám telepedjen, megfojtson, lebénítson, negatív hatással legyen rám. De az embernek általában nem csak egy félelme van. Én például félek attól is, hogy úgy halok meg, hogy nem értem el a céljaimat.
  • És az ellen mit tennél?
  • Forgatnék egy horror pornót, amiben végül megölnének. Vagy mondjuk egy zombi dugna meg, és közben megenné az agyam, így én is zombi lennék.
  • Miért dugna meg egy zombi?
  • Jaj, ugyan már! Miért dug meg a vízvezeték szerelő? Vagy a titkárnő? Mi bizonyos fokú fantasyt forgatunk az esetek 99%-ában.
  • Vagy miért dug meg egy újságíró…
  • Az is teljességgel lehetetlennek tűnik. De te az én hibám vagy. Én kívántalak magamnak. Azt kívántam bárcsak lenne valaki, aki igazán ismerni akar, aki belém lát, és akinek szüksége van rám. Hát itt vagy.
  • Már ne is haragudj, de miből gondolod, hogy szükségem van rád?
  • Érzem. De ha ez megnyugtat, nekem nagyobb szükségem volt rád, mint neked rám. – egy kis csend után – Most viszont megyek enni, mert éhen fogok halni. Ha gondolod később még folytatjuk.
  • Oké. Szia.
  • Szia!

Krisztián amint letette a telefont, írt, hogy ne közöljék a cikket, küldd másikat, és nekilátott egy új cikk írásának.

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés