Amikor rágyújtottak a “vicces” cigire mindketten csak egy helyben toporogtak a hideg miatt, de egy szót sem szóltak egymáshoz. Még csak egymásra sem néztek. Zavarban voltak és meg is akarták őrizni a pillanatot, hogy csak némán egymás mellett állnak, amit minden szó és gesztus csak elrontott volna. Krisz csillapíthatatlan vágyat érzett, hogy megölelje, és csak simogassa a lány, és nagyon nehezen tudott uralkodni magán. Tudta, hogy erőt kell vennie magán, hogy a feladatára koncentráljon, és fogalma sem volt, hogy honnan jön ez az érthetetlen vágy, és mi az oka. A kettejök közötti feszültséget mind a ketten érezték, ha nem lettek volna a világot irányító szabályok, a logikai érvek és a feladattudatuk, már nem érdekelné őket sem a hideg, sem az, hogy az erkélyen báki megláthatná őket. De a cigi elfogyott, ezzel véget vetett a lopott meghittségnek köztük. Anita vezetésével, úgy, hogy egymásra sem néztek, bementek a második fogásra.

Már az első falattól érezte Krisztián, hogy a teste zsibbadni kezd, de az járt a fejében, hogy ő profi, meg sem kottyan neki egy ilyen akadály, mint a fű. Anita megint újratöltötte a borospoharát. Kínálta Kriszt is, de ő tudta, hogy itt a határ, több bódítószert nem tudna uralni a szervezete. Végül úgy döntött ideje bedobni a megnyerés következő eszközét, elárulni egy saját semmiséget, ami látszólag sokat jelent, hogy a másik tovább folytassa.

– Tudod engem anyukám mindig esti mesével altatott el. Amikor eltűnt az életemből, akkor ez fájt a legjobban, hogy nekem már senki nem mesél többet.
– Oh, ez cuki. Én nagyon szívesen olvasok neked esti mesét, ha akarod.
– Kedves vagy. Neked mi hiányzik az anyukádból?
– A vasárnap. – nosztalgikus tekintettel folytatta – Semmiségnek tűnik, de imádtam minden vasárnapot. Gyakran evett együtt a család minden nap vacsoránál, de a vasárnap egész más volt. Minden együtt volt. Együtt reggeliztünk, aztán elmentünk templomba, együtt ebédeltünk, aminek elhanyagolhatatlan része volt a húsleves. Na, olyat csak anya tudott csinálni. Közben beszélgettünk, hol a saját érzéseinkről, hol az övéikről. Újra és újra elmesélték, hogy általános iskolában szerelmesek voltak egymásba, még egy hétig jártak is, de aztán külön városba kerültek, és napra pontosan 10 évvel azután, hogy elváltak, újra találkoztak. Az ő történetüknél cukibbat ki se lehetne találni. Mindig irigyeltem őket ezért a boldogságért. Ők egyek voltak. Ha anya haragudott apára, vagy fordítva, akkor külön- külön elviselhetetlenek voltak. Még jó, hogy ilyen két- három havonta fordult csak elő. A köztes időben olyan erős támaszai voltak egymásnak, amely megingathatatlan volt, ami kiegészítette őket, és együtt stabil emberekké váltak, mondhatnám azt is, hogy egyságben működtek. Anya volt a türelmetlen, a rendetlenebb, a muzikálisabb, a belevalóbb. Apa merevebb volt, viszont nyugodtabb, csendesebb, szolidabb. A hétköznapokban apa le tudta csendesíteni anyát, de ha alkalom támadt, akkor anya is fel tudta lelkesíteni apát. Bármire rá tudta venni. Apa utált táncolni, ezt hangoztatta is. De ha anya ránézett, akkor sosem tudott ellent mondani neki. Anya kedvéért bulizni is eljártak. Amikor ők “bulizni” voltak, a mama vigyázott ránk, és olyankor az öcsémmel együtt aludtunk az én szobámban, mert egyébként volt saját szobánk. A mama már korán ágyba dugott minket, de abból sosem alvás volt, hanem bohóckodtunk. Ő fricskázta a Barbie-aimat, és kifigurázott, hogy hogyan játszom vele, hiszen én természetesen királylányosat játszottam a Barbimmal, még akkor is, ha a legszakadtabb ruhában volt, hiszen a királylány mindenben királylány. Én meg azzal csúfoltam őt, hogy ő meg csak az autókkal tud játszani, azt is úgy, hogy utánozza a hangjukat, ami nem túl izgalmas, ezért nincs agya. Sosem sértődtünk meg igazán, csak úgy csináltunk, mint aki utálja a másikat. Valójában élveztük szívatni a másikat. Bátran kijelenthetem, hogy a legjobb barátom volt. – Krisz alig észrevehetően összeráncolta a szemöldökét, de Anita észrevette még úgy is, hogy nem rá nézett, és elhallgatott.
– Nem szóltam semmit! – mentegetőzött egy kicsit sem szégyellve magát, amiért arra gondolt, amire minden normális ember gondolna egy ilyen történet hallgatása közben, tudva, hogy mi történt köztük.
– Tudom! Ha van olyan, amit visszacsinálnék az életemben, az az. Nem a pornózást, nem a szüleim halálát, a nagybátyám miatt átélteteket, vagy bármit mondhatnék most az életemből. Csak ezt az egyet változtathatnám meg, de ezt bármi áron. De már nem lehet. Sosem fogom megbocsátani magamnak. És ezzel ő is pontosan ugyanígy volt. Értem azt, hogy őt mi motiválta, és tudom, hogy én miért mentem bele, de azzal nem számoltunk, hogy sosem tudunk majd túllépni rajta.
– Ne haragudj, de ezt sosem fogom megérteni. Nincs testvérem, de ha lenne, biztosan nem tennék ilyet vele. – Anita nyelt egyet.

– Ezt akkor most hagyjuk is!
– Jó, másik kérdés. A céged számláira milliós nagyságrendek érkeznek havonta. A te magánszámládra mégis havi 178 ezer érkezik csak. – Anita olyan tekintettel nézett rá, amit nem tudott megfejteni, kizökkentette a mondanivalójából, és nem is merte feltenni a kérdést, ami egyértelműen nekiszegezné a lánynak a sikkasztás vádját. – A munkatársaid rengeteget kereshetnek, míg te alig. Ez azért furcsa, mert te vagy a sztár. – Krisz lesütötte a szemét. Szégyellte magát gyávaságáért és arcátlanságáért egyaránt.
– Hm… nagyon jó vagy. Szóval belelátsz a számláimba? És mire költök? Mert én nem tudom hova úszik el a pénzem olyan gyorsan. – Fogta poénosra a lány, de mosolya nem volt őszinte.
– Legtöbbször boltba mész, és ott költesz el súlyos vagyonokat. És nagyon magas a készpénz levételed is. – A lány ártatlan képet vágott, de valami furcsa fény csillant a szemében.
– Nem szeretek kártyával vásárolni.
– Drogot veszel belőle? – Anita megdöbbenve nézett rá.
– Ez lenne erre a logikus következtetés?
– Hát nálam otthon nincs füves cigi. – A lány erre idegesen felpattant és kiviharzott. Krisztián erre a szemét forgatta. Még a legprofibb prosti is képes hisztis picsaként viselkedni. Hiába… a nő, az nő. Had duzzogjon! A kaja finom, és nem akarta, hogy kihűljön. Viszont az első harapásnál meg is kellett döbbennie, hiszen a lány visszatért. Az asztalra tette az ezüst, szépen csillogó cigarettatárcát, és leült enni. Krisztián először a lány arcát pásztázta, majd a kezébe vette a tárcát. Az elején cikornyás, finom betűkkel az Amszterdam felirat volt vésve. A fedelében is egy írást talált. „Köszönök mindent, amit értem tettél! Szeretettel: Lendi, Amszterdam, 2011. február 05.” Krisztián mosolyogva nézett a lányra, hogy „ne már, annyira hülyének ne nézz!”
– Mi a baj? Nem ízlik a vacsi?
– Azért mert itt van a dátum, azt várod, hogy higgyem el, hogy nem töltötted utána soha?Emlékszem, hogy a múltkor teli volt, és most kettő hiányzik belőle. Azt még beveszem, hogy azóta nem szívtál. De hogy 2011 óta? Ne nevettesd ki magad!
– Azt hiszel, amit akarsz! – Krisz még vizsgálgatta egy darabig, aztán kinyitotta, de a doboz belső felén nem talált semmit sem, már majdnem bosszúsan lerakta a tárcát, amikor meglátta, hogy a füstszűrőn ugyanazzal a betűtípussal szerepel egy apró írás. Mintha csak piszkálná, körbefordította, hogy el tudja olvasni: “Egy kis öröm Lenditől.” Erre úgy döntött, hogy nem reagál, és gyorsan lerakta a tárcát, majd folytatta az evést. Kellett neki pár perc, amíg újra folytatni tudja a hadjáratot.

– Nyilván nem volt könnyű feltörni a csúcsra. Ezért a filmeken kívül is kellett teljesítened? – Anita letette a villáját, és hátradőlt a széken. Össze kellett szednie magát, hogy újra kiegyenesedve felvegye az evőeszközt, és beszélni kezdjen. Krisztián azt hitte, hogy nem fog válaszolni.
– Nálunk szokássá vált az, hogy a filmeken kívül is szexelünk egymással. A legtöbbünk nem él kapcsolatban. Sőt a legtöbben nagyon is tartósan magányosak vagyunk. Előfordul az is, hogy a filmen ugyan elmegyünk, de a hosszú órás forgatások után mégis kielégítetlenséget érzünk. Ilyenkor jól esik egy „baráti támogatás”, amikor minden flanc nélkül az embert ágynak döntik, és csúcsra juttatják. Aztán, még ha át is ölelik, akkor még jobb. A munkahelyemen nincs olyan hímnemű egyed, akivel ne létesítettem volna szexuális kapcsolatot. És ha már szexeltünk egyszer, akkor már nincs ok arra, hogy ne szexeljünk máskor is. Mivel én vagyok a leghosszabb ideje kapcsolat és család nélkül bizony ez közre játszhatott az előrejutásomban. Mivel az előző főnökömmel többször szerepeltem még a legelején a filmeken, pontosan tudta, hogy milyen vagyok, és hogy őt idézzem: „A tehetség mindig is ordított rólad. Amit pedig azóta elértél, az bámulatos.” Ezért volt hajlandó az én ajánlatomat elfogadni az eladásnál, nem pedig egy másik cégét, aki bekebelezte volna a mi cégünket. Remélem kérdésedre ebben a csomagban megtalálod a választ. – Affektált a lány, majd folytatta az evést.
– Hm… Oké! De ne csinálj úgy légy szíves, mintha nem azért lennék itt, hogy kérdéseket tegyek fel. – Anita a fejét ingatta.
– Én kérek elnézést!
– Hm jó… Hol van most a nagybátyád?
– Szóval ezt nem sikerült kiderítened? – Gúnyolódott Anita. – Börtönben. Feljelentettem. Amikor megálmodtam a Pornó Királynőt, azt képzeltem, hogy szabad, sérthetetlen és bármire képes. Ő pedig azt akarta, hogy vállaljak el az elképzelésemtől eltérő filmeket is. Egyet megcsináltam a kedvéért. Az volt a „Királynő fogságban”. Gondolom láttad azt is.
– Amikor valami koszos pincében…
– … várbörtönben… ne sérts meg, hogy nem egyértelmű, hogy várbörtön.
– Oké… Szóval várbörtönben vagy megkötözve?
– Inkább lánc volt, de igen.
– De… ott nem inkább kínoznak? Nekem az maradt meg benne…
– Akkor érted mi adta a dühöt ahhoz, hogy börtönbe juttassam. Nem mondom, hogy cseppet sem élveztem, de nem ilyen filmeket akartam. Nélküle azt csinálhattam, amit én szeretnék. Kötöttem kompromisszumokat, nem is keveset. De az alapkoncepciót sikerült megtartanom, bármennyire is néztek rám a többiek furcsán.
– Értem…
– Sokkal előbb meg kellett volna tennem. Még akkor meg kellett volna tennem, amikor élt az öcsém. Talán akkor ma is élne!
– Jó, azért gondolom nem erőszakkal adta be neki a drogot!
– De! Pontosan így történt. Már kilábaltunk a válságból, hála az új karrieremnek. A partin újra befolyásos vendégek voltak. És végre volt két első osztályú ingyen szexrabszolgája is. És ami ott folyt, filmek olyat nem mutathatnak. Ott konkrétan erőszakolás volt. És én nem magamat sajnáltam, hanem az öcsémet. Nálam sem lehettek tabuk, de az öcsémnél sem. A saját fájdalmam semmi volt ahhoz képest, amikor hallottam őt teli torokból ordítani. Akkor azt hittem kiszakad a lelkem. Érdekes… – mosolyodott el a falat nézve, de látszott rajta, hogy igazából inkább dühös. – Az erőszakra mindenki úgy gondol, főleg a férfiak, hogy „biztos csak tetteti, valójában élvezi”. Van olyan, aki erre vágyik, igen. Nálunk is megfordulnak olyanok, akik vágynak arra, hogy úgy tegyenek, MINTHA megerőszakolnák őket. De a valódi erőszak, az cseppet sem izgató. A tested próbálja valahogy enyhíteni a fájdalmat, de sehogy sem megy. Van olyan pont, amikor már nem érzel semmit, de az a pont nagyon sokára jön el. És ahhoz, hogy oda eljuss, előtte meg kell járnod a poklot. Amikor egy pasinak felcsillan a szeme, amikor megerőszakolt nőkről hall, és látom, hogy felizgatja, akkor mindig megkérdezem: És ha most ide jönne egy focicsapat, és seggbe „lőne”, akkor is felizgulnál? Általában az a válasz, hogy nem hagynám magam. Igen ám… Mert az úgy működik, nem? Attól lesz erőszak, hogy hagyod magad… Ráadásul, ha nem tudsz tenni ellene semmit, akkor az a legjobb, hogy nem küzdesz ellene. Vagy egy mondás: Hagyd magad, előbb szabadulsz. Minél jobban küzdesz ellene, annál nagyobb a fájdalom és a sérülések. Ha megpróbálod elengedni magad, amennyire tudod, akkor minimális lesz mindkettő. Elég sokszor volt alkalmam ilyesmivel kísérletezni, hogy biztosan állítsam ezt.
– És az öcséd miért nem jelentette fel?
– Nem merte. Jobban uralkodott rajtunk, mint azt kezelni tudtuk volna. Talán az után az este után megtette volna, ha reggelre nem hal meg. Mindkettőnkbe erővesztésig pumpálták bele a drogokat, hogy minél kevésbé ellenkezzünk. Mi meg pont azért, mert tudtuk mi jön, bátran elfogadtuk. Én is kórházba kerültem az után az este után. Abban reménykedtem, hogy elég tudatmódosítóval nem marad meg az estéből semmi. Az estéről mindenre emlékszem, de utána két napig nem tértem magamhoz. Ironikus, nem? Csak napokkal később közölték velem a hírt, hogy nincs öcsém többé, azt csak azért, mert már őrjöngtem, hogy látni akarom az öcsémet. Nem tudhatom biztosra, hogy az öcsém feljelentette-e volna, hisz ő is épp olyan naiv és befolyásolható volt, mint én… De én nem tettem meg ez után sem. Akkor lehetőségem volt tönkre tenni, de a nagybátyám meggyőzött, hogy ne tegyem. Hiába volt a kezemben egy sor ragyogó bizonyíték, én nem mertem szembeszállni vele. Pedig a rendőrök mindenféle védelmet, új életet, személyazonosságot meg minden félét ígértek. Bevallom a gyász vakított el, gyengének éreztem magam. És ahhoz menekültem biztonságot remélve, aki elől sikítva futnom kellett volna. Az egyetlen számomra fontos érv lebegett a szemem előtt: azt ígérte, hogy eltünteti az összes filmjét, hogy ne pornósként emlékezzenek rá. Így megvédhettem legalább az emlékét. Ennyire gyűlöltem a pornót, ennyire szégyelltem, hogy bármit megtettem volna, hogy kitöröljem ezt a szégyenfoltot.
– Egy film megmaradt.
– Nem csak egy. Az összes filmje megvan. Esze ágában sem volt betartani az ígéretét.
– Te is le tudnád vetetni, nem?
– Amikor rács mögött volt a nagybátyám, már úgy éreztem nincs tovább. A sötétség fogja vagyok, és ez uralkodik az életemen. Ez hosszú és bonyolult, de rájöttem, hogy a bennem lévő sötétséggel együtt kell élnem. Nem tagadhatom le. Egyébként én voltam az ostoba, hogy kinn hagytam a képét, amikor idejöttél. Az öcsémet senki nem ismeri fel, csak egy arc a férfiak tömegében, de leginkább egy test, akit filmekben használtak, többnyire arc nélkül. Akik ismerték őt, és akkor a szakmában voltak, hogy emlékezzenek arra, mi történt, azok már nem dolgoznak velünk. Más meg nem nézegeti behatóan a régi felvételeket. Senkinek nem tűnik fel ez az apróság. Vagy ha mégis, azt hiszi, hogy kamu. Nekem pechem volt, és nem voltam elég óvatos. Nem számoltam azzal, hogy ilyen éles a szemed.
– Bár nem értem a motivációidat, de el tudom fogadni ezt az álláspontot. Fogalmam sincs, hogy én mit tennék a te helyzetedben.
– Köszönöm. Sokat jelent, hogy ezt mondod. – Anita bizalmas tekintettel nézett Kriszre, akit akkor mérhetetlen nyugalom járt át. Mélyen a lány tekintetébe süllyedve azt kívánta, hogy bárcsak ez az érzés örökké tartana. Már nem akart rajta úrrá lenni, csak élvezni ezt a csepp gyönyörűséget, ezt a mikromnyi nyugalmat és békét, amit a lány mellett érez.
– Annyira szép a szemed! – szakadt ki belőle valahonnan tudatalattijából. Ezzel a saját nyugalmát törte meg, helyébe kétségbeesett bezárkózás lépett. Anita udvariasan mosolygott.
– Köszönöm, sokan mondták már. Ezért teszek meg mindent azért, hogy eltakarjam a filmeken. Ilyen szemekkel nem lehet dominát játszani. Volt még az elején egy olyan fiú, aki azt mondta, hogy nem tud megdugni, mert úgy megigézem, hogy csak szeretkezni tud velem. A szerepe meg nagyon nem ilyen volt. Abból a filmből nem is lett semmi, amiért én nagyon hálás voltam. De a szemeimmel kezdenem kellett valamit. – Krisztián már majdnem kifakadt, hogy elege van a pornós sztorikból, amikor rájött, hogy ő miért van itt. Mintha most döbbent volna rá igazán, hogy ez nem egy randi, ez nem egy lány, akinek udvarol, és itt nem magánbeszélgetés folyik, hanem egy interjú.
– Azt hiszem nincs több kérdésem. – Anita felvette a poharát és megint kiürítette egy húzásra a maradékot.
– Ennyiből mostmár tudsz olyan sztorit írni, ami mindkettőnknek jó lesz? Én úgy érzem még nem meséltem arról, hogy hány embert húztunk ki a gödör legmélyéről, hogy hány egyedülálló anya fordult meg nálunk, hogy egyenesbe jöjjön, és ma milyen sikeresen boldogulnak a szakmán kívül, a múltjukat pedig teljes diszkréció övezi, hogy mennyi…
– Nem kell aggódnod. – hazudta, bár ebben a percben rohadt szemétládának érezte magát, azért, amit tenni készül a cikkel. Már a címet is kitalálta: A Pornó Királynő sötét titkai. Beleborzongott a saját ötletébe, és egyszerre volt magára büszke és dühös.
– Ízlett a vacsora? – Kérdezte udvariaskodva Anita
– Igen, istenien főzöl.
– Nekem is ízlett a kínai. A maradékot vidd haza.
– Nem, köszi. Nekem nem kell. Azt mostanra vettem.
– Hát jó! – sóhajtott – Akkor gondolom mész is.
– Hát ja…
– Te érzed a fű hatását?
– Aha – vigyorodott el. De már fel is pattant, és sietősen robogott is az ajtó felé. Anita a falnak dőlve nézte, ahogy öltözködik, és szomorú szemekkel nézett rá, amikor elkészült. Azért sikerült a lánynak mosolyt erőltetnie magára.
– Akkor ügyes legyél azzal a cikkel! Ha nem szeretnél velem többet találkozni, akkor ne rontsd el. – Krisznek beugrott az a film, amit Szilveszterkor nézett. Valami olyasmi, hogy ne akarj velem többet találkozni, mert megbánod. Beleborzongott, de kellemesen.
– Rendben!
– Biztos jól vagy? Haza tudsz menni?
– Ne aggódj értem!
– Oké! Szia! – Anita a kilincsért nyúlt, de ő azt hitte, hogy puszit akar neki adni búcsúzóul, ezért adott egy puszit az arcára. Anita egy pillanatra meglepődött, de vette a lapot, és ő is adott mindkét arcára egy-egy puszit.
– Szia! – mire gondolkodni kezdett volna azon, hogy mit akar, már a folyosón állva nézte, hogy az ajtó becsukódott mögötte.

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés