Reggel munkába menet bizonytalanul tipródtam idegesen, hiszen még mindig nem jött válasz. Legalább annyit írhatna, hogy megértettem, viszlát! Ez olyan érzés, mintha tényleg nem számítottam volna semmit neki.

Az eddigi csalódások tapasztalata felerősíti ezt az érzést, ebben biztos vagyok. És őszintén szégyellhetném magam, hogy miközben mással töltök el egy többszörösen orgazmikus hosszú délutánt, Josh után epekedem. Mit várok még komolyan tőle? Visszaadtam neki a gyűrűt és elküldtem kétszer is a sunyiba. Biztosan ő is dühös rám. Felnéztem az ébredező égre és nagyot sóhajtva mégis csak azt kívántam: Csak még egyszer hadd érezzem azt, amit ő tud adni! Hadd szeressem még egyszer szabadon, hadd érezzem még egyszer utoljára azt a földön túli szerelmet, amit csak iránta tudok érezni.

                Amikor beléptem a melóhelyemre egy ideges, görcsös ember fogadott, aki bár úgy nézett ki, mint ahogy szokott, amikor bulizik, mégis az arcon kiábrándult világfájdalom volt. A tekintetemmel megkérdeztem, hogy mi a baj, mire ő a fejét kezdte rázni és elfordult tőlem. könnyek szöktek a szemembe a gondolatra, hogy miattam talán még egy ember esett áldozatául Simonnak. Ugye az lehetetlen? Ugye nem lehet, hogy ilyen gonosz és beteg ember éljen köztünk! Lehetetlen, hogy az a felsőbb hatalom, akiben én bízom, az nem fékez meg egy ilyen rettenetes szörnyeteget!

Nolan nem akart beszélgetni és amikor elment, még egy biztatóan mű mosolyt is dobott felém. Annyira szerettem volna, ha kiderülne, hogy csak rossz napja volt és szó sincs arról, amiért odaküldtem. Komolyan összetettem a kezeim és könyörögtem akárkihez, akár Buddhához, akár Allahhoz, akár Istenhez, hogy ne erről legyen szó.

Munka közben bejött egy fiatal fiú, olyan tizenéves forma, kis padlócirkáló. Megállt egy pult előtt és kérte, hogy vegyek le neki valamit. Hát nem volt sok kedvem hozzá, de persze kisétáltam a pultból és felnyújtózkodtam, hogy levegyem neki, amit kért. Erre azt érzem, hogy a lábam között valami élesen belenyilall a nemi szervembe és a kiscsávó röhög és fut. Bakker, ez a kis görcs felnyúlt nekem. Nadrágon keresztül belenyomta az ujját a puncimba… Hát… hát de… de hát… bassza meg… kurva anyját az ilyennek… köcsög kis pöcs…!

Ez az élmény alapvetően meghatározta az alaphangulatomat, onnantól kezdve mindenkit utáltam. Munka után hazafelé tartottam, amikor rám dudáltak… Ívi volt, a pasija és Byron. Vagyis a pasim…áhhh… nekem ez nem megy… ő nem a pasim. Jó, jó, de… Odamentem a kocsihoz és megvártam mit akarnak. Ívi széles mosollyal közölte, hogy itt várnak, megyünk strandolni. Persze az első gondolatom az volt, hogy anyádba mennyé, ne strandolni, de aztán győzött a józanész, a barátságunk miatt tartoztam Ívinek ezzel, a szexért meg tartoztam Byronnak ezzel.

Felfutottam hát és összedobáltam pár strandcuccot, törcsit, fürdőruhát, naptejet, aztán már lenn is voltam, indulhattunk is. Elég messze volt a strand és Byron folyamatosan átölelt, meg simogatott, amivel már a tököm teli volt. Jó vele a szex, de hagyjon már békén! Nincs nekem ehhez kedvem! Útközben inkább elmeséltem Ívinek, hogy mit csinált velem a kis görcs gyerek. Annyit reagált, hogy vele is megtörtént már milliószor, sajnos nagy az isten állatkertje. Nem esik jól senkinek, de hát ez van… védekezni nem tudsz ellene, legfeljebb ha elég gyors vagy, pofon vágod az illetőt, de mire rájössz, hogy mi van, már rendszerint lemaradtál erről. Persze felháborodásomban követeltem egy fordítás utána közvélemény kutatást pasiktól is, mire Byron elkerekedett szemmel és egy megilletődött mosollyal válaszolt, Ívi pasija pedig azonnal nekem támadt. Természetesen nem értettem sok mindent, de a lényege valami olyasmi volt, hogy minden nő kurva, úgyhogy nem érti mindek sír a szánk, ha valaki megbasz minket. Erre Byron el apró grimasszal reagált és elfordította a fejét, jelezve, hogy ő sem a kérdéssel, sem a válasszal nem kíván foglalkozni. Én sem gondoltam, hogy ekkora tuskó a srác, de saját magát sikerült úgy felidegesítenie, hogy csak mondta a magáét megállás nélkül. Egy „régi magyar közmondás” jutott eszembe erre a gyerekre: Sose nyomd full kreténbe!

A strandon legalább miután háromszor földhöz vágta a kinyitható széket, amit hozott és nagyjából három kilométerre ült le tőlünk duzzogva, megszűnt a háttérzaj. Persze én nem szeretnék így kiakadni, de háborgó lelkemet izgatják ezek a behatások.

–          Mindig ilyen tapló?

–          Hát… nem… nem mindig… De gyakran!

–          És ezt te elviseled?

–          Szeretem!

–          Pffff……. EZT? Hát te is benne vagy a tuti jóba, látom!

–          Szeretem!

–          Egy olyan pasit, aki minden nőt kurvának tart? Téged is annak tart?

–          Igen! De én így is szeretem!

–          Kérdezd meg Byront, hogy én szerinte kurva vagyok? – fordított és Byron elkerekedett szemmel mondott valamit felháborodva.

–          Ezt mondta, hogy ebbe őt ne vonjuk be, mert nem hajlandó nyilatkozni. A barátja és nem a gondolattára. Más a véleménye, amit megtart inkább magának.

–          Remek! És lehet vele valamiről beszélgetni amúgy, kérdezd meg, légyszi. – mosolyogva megkérdezte, mire bólogatás volt a válasz.

–          Amúgy… kérdezhetek valami személyeset?  Én most ne nézz hülyének! A szexről…

–          Kérdezz! – arra gondoltam, hogy „de jó”, hogy én világosítok fel egy tinit.

–          Te is lenyeled? – kellett némi emésztési idő

–          Mármint mit?

–          Hát a… tudod… az ondót?

–          Én nem szeretek szopni!

–          Nem az után… szex után…

–          Te miről beszélsz?

–          Hát ma azon vesztem össze vele, hogy… szerinte nem a mellemre kéne vernie, amikor elmegy, hanem a számba és nekem meg le kéne nyelnem. Szerinte ez a normális. De én ettől rosszul vagyok.

–          Most viccelsz ugye? – néztem rá döbbenten

–          Miért?

–          Képes rád verni a farkát, miután megdug?

–          Nem szereti a gumit…

–          Hogy mi a…? Áh… te csak szívatsz!  Nincs élő ember, aki ezt önként eltűrné!

–          Miért mit csináljak? Legyek terhes? Megmondta, ha teherbe esem, kiveri belőlem!

–          Ezt nem hiszem el! Ívi, te csak átversz!

–          Hát jó…! Akkor átverlek, mindegy!

–          Ennyire nem lehetsz szerelmes! Ez már ostobaság!

–          Szóval akkor nem nyeled le, értem! – tett pontot a beszélgetésre Ívi.

–          Ívi, én nem akarok beleszólni az életedbe, de lehet, hogy ezt a kapcsolatot újra kéne gondolnod.

–          Jó váltsunk témát!

–          Oké!

–          Te gyantázod magad odalenn?

–          Mennyé má a faszomba! – elképedve néztem rá

–          Most mi van? Ha borotválod, akkor szinte fél nap után szúr! Most azon gondolkodom, hogy inkább gyantázom és akkor nem küldd el szex előtt borotválkozni…

–          Úr isten! – lefeküdtem a törölközőmre és a karomat a homlokomra támasztottam.

–          Akkor te borotválod?

–          Tudod, szerintem menjen a sunyiba az a pasi, aki a szőrtelen nőket szereti. Annak nem való pina… az buzuljon a hasonszőrű buzikkal!

–          Szóval neked nem kopasz?

–          Nem, nem az! Kipróbáltam már azt is, de full hülyeség!

–          Akkor mi? Csík? Vagy mi?

–          Ha olyan a hangulatom, akkor esetlen egy csík! De legtöbbször bikini vonal, aztán kész.

–          Mi? Te tök szőrös vagy?

–          Jó legfeljebb rövidebbre vágom, ha nagyon pikáns akarok lenni, de semmi képen nem vágom le!- Byronhoz fordult, aki a homlokát ráncolva válaszolt valamit.

–          Ezt nem hiszem el, hogy őt ez nem zavarja, sőt tetszik neki!

–          Nem tudtam, hogy tetszik neki, de most, hogy ez kiderült, be kell ismernem sokat nőtt a szememben. – Lefordította neki. – Nem kértem tolmácsolást, de ha már megkaptam, tedd hozzá, hogy szerintem azok az igazi férfiak, akiknek nincs bajuk a nemi szőrzettel.

–          És akkor, akiknek van, azok mik?

–          Azok? Ha abból indulunk ki, hogy már 12- 13 évesen van nemi szőrzet, akkor azt kell, mondjam, hogy akik a kopasz barackra verik, azok bizony pedofilok. Szép és jó, hogy nem gyerekeket erőszakolnak meg, hanem nőktől várják, hogy gyerekként viselkedjenek, de én elítélem és undorítónak tartom az ilyesmit.

–          Hát ez nagyon undorító!

–          Én is ezt mondom! Menjünk fürödni! – felálltam

–          Én megvárom! Menjetek! – bólintottam Byronnak és nyújtottam a kezem. Mosolyogva felpattant és megfogta a kezem, pedig fogalma sem volt, hogy hova megyünk.

A vízben is folyton követett és folyton vagy ő csimpaszkodott rám, engem karolt át és húzott magához. Az elején még próbáltam ellene küzdeni, de aztán beletörődtem, hogy nem szabadulok és próbáltam a lehetőségeim között jól érezni magamat. Gyakorlatilag matracnak, trambulinnak, úszóguminak és árnyéknek is használtam, amit ő egy cseppet sem bánt.

Visszaérve a cuccunkhoz, amibe Ívi is beletartozott, aggódva vettük észre, hogy őt bizony elvesztettük, vagy ellopták. Hála égnek nem kellett sokáig keresni a tekintetünkkel, mert a pasijával ordítozott a távolban. A fejét rázva mosolygott rám és átölelt.

–          That poor girl… (Az a szegény lány…)- sóhajtott közben. Én erre a gyomrom korgásával válaszoltam. Ow… Bizony reggel sem ettem és ebédet sem. A nap és a víz miatt már nem sok energiám van és ez a szervezetemnek nem tetszik.

–          I’m hungry! (Éhes vagyok!) – jelentettem ki és menekülni akartam a karjaiból.

–          Hungry or Hungary? (Éhes, vagy magyar?)– nevetett… nem tetszett a poénja… Ebből látszik, hogy még mennyire gyerekes.

–          Both of them… (Mindkettő…)- mondtam fanyarú mosollyal miközben kikotortam a pénztárcámat, majd elindultam Ívi felé. Ő megfogta a vállam finomat és csóválta a fejét, hogy nem jó ötlet beleavatkozni a veszekedésükbe. Talán értett valamit, amit én nem. Bajban hagyni egy nőtársamat… nem az én műfajom. Őrlődtem egy kicsit, hogy most mit tegyek, de aztán elhatároztam, hogy azt kell tennem, amit én helyesnek érzek. Nem jó ez a „semmi sem érdekel” hozzáállás… Megértem, hogy nem akarja, hogy bármi is hasson rá és a lelki világára, de csukott szemmel és bedugott füllel nem lehet közlekedni a világban. Odamentem hát Ívihez és megkérdeztem, hogy eljön-e velem kajálni. Idegesen rázta a fejét, hogy nem, hagyjam most békén. Nekem ez is elég, mert ha otthagytam volna kérdés nélkül, akkor lelkiismeret furdalásom lett volna, de hogy dobtam neki egy mentőövet és nem fogadta el, így már az ő baja, az én lelkiismeretem tiszta.

Egy hot-dogos stand volt az egyetlen ételforrás a környéken, így elindultam arra. Byron utánam kiáltott, amit legszívesebben figyelmen kívül hagytam volna, de végülis a pasim…, úgyhogy lesütött tekintettel megvártam. Kézen fogva elkísért a hot-dogoshoz és ő is vett egyet, meg két kólát is. Én italra nem is gondoltam, pedig elég meleg volt. Átadta nekem és leültünk egy padra. Forró volt az étel, ezért még vártam vele egy kicsit. Megdöbbenve néztem a szemem sarkából, ahogy Byron letette az ölébe a kaját és keresztet vetett, összekulcsolt kézzel, csukott szemmel motyogott valamit hang nélkül, aztán újabb keresztvetés után egy óriási falatot harapott.

–          Are you religious? (Vallásos vagy?) – fakadt ki belőlem a kérdés és közben az agyamban az pörgött, hogy láttam-e ennek már korábban is valami jelét. Pedig ettünk már együtt.

–          Yes! – próbálta kimondani teli szájjal. – Amikor együtt ettünk, akkor mások is voltak ott… talán mások előtt nem csinálja… vagy csak én voltam annyira vak, hogy ezeket a jeleket észre sem vettem. Bár annyira nem lehet vallásos, hiszen iszik, szexel és elég sokat bulizik. Ha tényleg vallásos lenne, akkor ezeket nem csinálná, nemde? Aki istennek akar tetszeni, az nem csinál olyat, amiért simán pokolra jut. Ráadásul keresztet vetett, amit a katolikusok szoktak csak, ami a legszigorúbb szabályokat hozó szekta a földön. Beleharaptam a forró kutyámba és ő szinte ugyanebben a pillanatban tömte az utolsó falatot is a pofazacskójába.

–          Hm… This is delicious! (Hm… Ez finom!)- próbáltam terelni a beszélgetést, de hosszú kínos csend következett, amíg le nem nyelte a rengeteg kaját, ami a szájában volt. Én próbáltam hosszan elhúzni minden egyes falatot és közben azon gondolkodtam, hogy már csak azért is szakítanom kell vele, mert én nem vagyok vallásos és a hideg kiráz az ilyen képmutató emberektől, akik látványosan keresztet vetnek. Egyéni szocprobléma, ha valaki azzal áltatja magát, hogy a mennybe jut, ha elmormol egy betanult szöveget, amikor milliónyi már bűnt viszont elkövet közben. Én legalább nem áltatom magam azzal, hogy jó vagyok, tudom, hogy bűnös vagyok és elfogadom a tényt, hogy szeretem a bűneimet. Szeretek szerelmesnek lenni, szexelni, jókat enni, élni… Az összes jó dolog a világon bűn és én nem vagyok hajlandó elfogadni azt a tényt, hogy attól mert ezekre vágyom selejtes terméke lennék a teremtőnek. Időközben hallottam, hogy megissza a fél üveg kólát a kajára egy húzásra, majd böfög egy nagyot. Mivel nem néztem rá, nem láthatta a szememet sem, amit a tolakodóan udvariatlan viselkedésére reagálva gúvasztottam ki. Még ivott pár kortyot és megkérdezte.

–          It annoys you? (Ez idegesít téged?) – nem tudtam mire gondol, a böfögésre, vagy a keresztvetésre, de nem mertem egyikre sem azt felelni, hogy igen. Nem szeretek ítélkezni, de ahogy ő távol akarja magától tartani az ártó gondolatokat és a veszekedéseket, úgy én távol akarom magam tartani a vallások agykiszipolyozó hatásaitól. Vallások nélkül a világ jobb hely lenne és ezt egészen komolyan gondolom. Nem jó az, ha a szabályokat, amik szerint élünk, azt mások szabják meg nekünk. Persze ismernünk kell a korlátainkat, de megvonni magunktól csak azért valamit, mert arról valaki kinyilatkoztatta, hogy rossz? Szerintem ez a legnagyobb ostobaság, amit ember tehet. Valahol mélyen ki is merem jelenteni, de csak magamnak persze, hogy lenézem az ilyen embereket. Ostobának, irányíthatónak, birkának tartom azokat, akik minden vasárnap egy kényelmetlen padon szorongva önként mosatják ki az agyukat. De ezt mégsem mondhatom el neki… Gonoszság, udvariatlanság lenne és megbántanám vele.

Aztán felvett egy botot és rajzolni kezdett a homokba. Egy vonallal kezdte és a vonal eleje felé rajzolt egy pálcika embert. Felé írta, hogy dad. Aztán mellé rajzolt egy szoknyás pálcika ember és felé írta, hogy mom.

–          He was my dad.(Ő volt az apám.) – Sok mindent nem értettem és ekkor jöttem rá, hogy igazából beszélgetni nem szoktunk túl gyakran, mert bár lassan beszélt, de elharapta a szavakat, amivel megnehezítette a dolgomat. Szóval most a pont pont pont a zárójelben valami, amit nem értetem. – (…) malignant tumor (rosszindulatú daganat). She was my mother. (Ő volt az anyám.) (…) marry my father, and kids. (Összeházasodni az apámmal és gyerekeket.) – Újabb két szoknyás baba következett. – They were my sisters. (Ők voltak a nővéreim.) (…) and she died … 7 jears old. (… és ő meghalt… 7 évesen.) – az egyik lányt egy nagy x-szel áthúzta. Aztán az apjából húzott egy nyilat és egy ágyat rajzolt, bele egy embert. Én ezt úgy vettem, hogy nagyon legyengült az apja. Szóval haldoklik az apja, miközben ő még nem született meg, egy 7 éves lányt már eltemettek és van még egy lány. Értem! Akkor csak megszületik ő is lassan… Így is történt, rajzolt egy terhes nőt egy autót, meg oda rajzolja a kislányt. Aztán belenyilazta a két szoknyás alakot az autóba és rám nézett. Én zavarban voltam, ezért beleharaptam a hot-dogomba, mert én még csak a felénél tartottam kb. – (…) collided with a truck. (Ütközött egy kamionnal.) I survive. (Én túléltem.) – azzal áthúzta a vonal feletti embereken az anyát és a másik lányt is. Majd rajzolt egy kicsit pálcika ember és fölé írta, hogy me, azaz én. Szóval meghalt az anyja és a tesója egy autóbalesetben, de őt megmentették és egyedül a haldokló apjára számíthatott. Azta… libabőrös lettem. – I was 5 jears old (…) my father died. (Én hét éves voltam… meghalt az apám.) I was first time in a church. (Először voltam templomban.) I was scared! (Féltem!) I was alone. (Egyedül voltam.) I knew that everything had changed. (Tudtam, hogy minden megváltozott.) And than… The priest sat down next to me. (És akkor… a pap leült mellém.) In my neck hung a rosary. (A nyakamba akasztott egy rózsafüzért.) He said: You are a child of God! (És azt mondta: Te isten gyermeke vagy!) You’ll never be alone! He’s always with you! (Sosem leszel egyedül! Ő mindig veled van!) Perhaps you’re laughing at me, but I believed it. (Talán te kinevetsz engem, de én elhittem ezt.) – Nem mertem ránézni, nem azért mert sajnáltam, vagy lenéztem, hanem mert szégyelltem magam a felszínességem miatt és hogy mindig megfogadom, hogy nem ítélkezem, pedig folyton azt teszem. Tudom, hogy mondanom kellett volna neki valamit, hogy részvétem, vagy sajnálom, de én az ilyenekben nagyon nem vagyok jó.  – I have foster parents. (Nevelőszüleim vannak.) Non-Christians. (Nem keresztények.) They don’t understand why I’m religious. (Nem értik miért vagyok vallásos.)

–          Do you know? (Te tudod?) – kérdeztem vissza erre már, mert bár megható és logikus a története, én attól még nem értem.

–          No! I know that whatever we do, whatever drives us, in the end we all die. (Nem! Tudom, hogy akármit eszünk, akármi vezérel minket, a végén mind meghalunk.) But every day gift! (De minden nap ajándék!) We should be grateful for it! (Hálásnak kell lennünk érte!)

Ekkor rámosolyogtam kedvesen és ő visszamosolygott rám sokat mondóan. Ebben a pillanatban hirtelen eszembe jutott az a fogadalmam, amit már csaknem elfelejtettem, amit az égiek igazolására tettem:

„Én újra boldog és felszabadult akarok most lenni, csak szépséget látni a világból és élvezni az itt töltött napokat. Ha van odafenn valaki, vagy valami, akkor tudja, hogy most erre vágyom és mutat nekem mondjuk a hétvégén egy olyan csodát, valami olyan értékeset, ártatlant és szépet, amitől újra lesz hitem az életben. Mondjuk tesztnek! Ha sikerül valami őszintén rácsodálkoznom és újra éreznem valami jót, akkor létezik egy feljebb lévő hatalom. És onnantól kezdve soha többet nem fogom megkérdőjelezni ezt a tényt.”

Már másnap együtt „aludtunk” és azóta folyton meglep azzal, hogy mennyire nem olyan, mint a többi… Ahogy most látom, ahogy a nap rásüt szőke hajára és megcsillan élettel teli szemében, azt érzem, hogy ő a csoda, amire vártam. Értékes, ártatlan, szép, rá tudok csodálkozni és újra érezni valami jót.  És most már nemcsak az életemben van újra hitem, hanem úgy érzem nem kérdőjelezhetem meg többet a tényt: létezik egy feljebb lévő hatalom. Bár abszolút nem ilyen formában vártam ezeket a dolgokat, nem egy hús vér embert képzeltem el erre, de tény, hogy attól még, hogy nem így képzeltem a dolgot, attól még azt kaptam, amit vártam. És ettől kellemes bizsergés járt át.

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés