Munka előtt az első dolgom volt hajnalban, hogy meglessem e-mailem és szokás szerint megint üres volt, ezért már ott voltam, hogy tényleg törlöm a kamu címet, de nem voltam rá képes. Valahol mélyen legbelül azt kívántam, hogy Byronnal átélt élményeimet bárcsak Josshal éltem volna át.

Kár, hogy nincs mellettem és nem tudom átölelni, csókot lehelni az arcára, megízlelni az ajkát… Josh valahogy jobban befészkelte magát a szívembe, hiába van tele a fejem a Byronnal töltött emlékekkel és hiába gondolok rájuk örömmel, a szívem Joshért fáj.

A nap további részében tovább sorscsapások értek. A váltásnál a megjelent Nolan és összetörten rázta a fejét. Elmagyarázta, hogy nem bírt tovább várni és megpróbálta megint ő felhívni Simont. Simon felvette, de elküldte azzal, hogy nem ismeri, azóta viszont megint nem veszi fel a telefont és egy órája automatikusan hangpostára kapcsol. Dühömben még az sem érdekelt, hogy mindjárt itt a főnök és zárnom kéne, kikerestem a telefonomban Simon számát és rányomtam a hívásra és nekem kicsörgött. Megijedtem, hogy felveszi és gyorsan leraktam a telefont. Zavartan néztem Nolanra, aki egyre dühösebb tekintetet vetett rám.

A legnagyobb megdöbbenésemre Simon egy perccel később visszahívott. Nolan ekkorra mérges volt és akaratoskodott, hogy ő akar beszélni, adjam oda neki a telefont, én viszont felvettem és addig nem adtam neki oda, amíg be nem kapcsoltam a hangrögzítést. Amikor a kezébe került a készülék eleinte kedvesen beszélt Simonhoz, aztán később egyre idegesebb hangja volt, majd a végén magából kikelve kiabált és amikor Simon rácsapta a kagylót, azt hittem, hogy a földhöz vágja a telefonomat. Mondtam neki, hogy nyugodjon meg és várjon meg, beszélgetünk.

Elvittem váltáskor haza Nolant. Ívi ujjongva fogadott, mert kapott egy levelet, amiben azt írják, hogy nagyon szívesen átveszik a Nyugat- Magyarországi- Egyetemre és kollégiumi ellátást is kaphat, amennyiben kitölti a papírokat és személyesen beviszi még szeptember 1.-je előtt. Végre egy jó hír is és ráadásul meglepően gyorsan. Rám is rám ragadt a lelkesedése. Ahhoz képest, hogy nem akart továbbtanulni, eléggé örül az új iskolájának.

Amikor megmutattam neki a hangfelvételt és ő lefordította, azonnal kiderült, hogy Simon teljes mértékben letagadta, hogy ismerné a srácot. Azt állította, hogy ő sosem ígér senkinek semmit. Kihangsúlyozta, hogy ez egy nehéz szakma és itt tehetséggel kell boldogulni, így ő nem tehet semmit érte. Aztán amikor megemlítette azt, hogy mit történt közöttük, akkor úgy tett, mintha Nolan csak képzelődne. Akkor tette le, amikor Nolan fenyegetőzni kezdett, hogy ki fogja csinálni és hogy ezt még megbánja.

Örülök, hogy nem említette meg a felvételt és ezzel nem buktatott le minket. Ma az éjszakai műszak is az enyém volt, ezért a munka előtt még rábeszéltem Ívit, hogy vigyen el a Mullholland Drive- ra és kivételesen kértem, hogy jöjjön be velem és tolmácsoljon.

Most zárva volt a kapu, ezért csengettem és Gabriel nyitotta ki a kaput. Bekísért a házba és ott az első kérdésünk az volt, hogy hol van Simon, de házon kívül volt. Aztán megkérdeztük, hogy meg lettek-e már az irataim, amire sűrű sajnálkozás volt a válasz. Fogalmuk sincs, hogy hol lehet a boríték tartalma. Pedig elméletileg az ilyen csomagokat csak saját kézbe adják át hivatalosan, úgy fel nem foghatom, hogy vehették át nélkülem. Az összes ügy közül ez mérgesített a legjobban, hiszen így nem tudok nyugodtan hazamenni, hiszen ki tudja ki él vissza a személyes adataimmal. Javasolták, hogy keressem meg a Magyarországi nagykövetséget, Washingtonban. Hát persze! A szomszéd falu innen, pont ráérek átugrani oda munka előtt. Gabriel fintorgott, amikor a fejemet ráztam. Nem értik meg, hogy van, aki nem akar abban a tetves országban meghalni?

Az idegességemet fokozta, hogy Elsa nem volt hajlandó velünk négyszemközt beszélni, ezért nem tudtunk meg tőle semmit arról, hogy miért hozta el hozzám a címet. Pedig biztos vagyok benne, hogy csak az ő motivációja érdekes gondolatokat vetne fel. Lehet, hogy már soha nem derül ki. Aztán kértek, hogy távozzak, mert nemsokára megérkezik Josh anyukája. Úgy döntöttünk Ívivel, hogy megvárjuk a kocsiban, az anyukát és megkérdezünk tőle néhány dolgot. Amikor megérkezett az autó több mint háromnegyedórával később, akkor Tibi veszettül dudálni kezdett, mert a vékony úton nem tudott tőlünk bekanyarodni a házhoz. Persze próbáltunk beszélni velük, de Josh anyja hidegen elutasította, hogy velünk egy szót is váltson, kiszállt a kocsiból a ház előtt és pökhendin besétált. De nekünk Tibi is jó volt. Próbáltam kedves lenni és ő már megingathatatlan arccal várta is, hogy mikor kezdjük el faggatni.

–          Figyu! Pár napja, éjszaka hazavittek innen egy becsípett srácot. Nem tudod melyik kocsival és ki vitte haza? Csak mert lehet, hogy ott hagyott valamit, amire szüksége van.

–          Én vittem haza és ezzel a kocsival.  Azóta már lett takarítva és nem találtak benne semmit. – Bingó! De okos vagyok!

–          Egy papír kéne keresni, amin egy fontos dolog volt. Megnéznéd még egyszer?

–          Nincs a kocsiban semmi! – mosolygott elégedetten, még nem látta át a helyzetet.

–          Értem! És a szobában, ahol volt? Megnézném akkor ott!

–          Nem tudom melyik szobában volt.

–          Magától szállt be a kocsiba?

–          Igen! – elkezdte sejteni, hogy valójában nem keresek semmit.

–          Tudod mit csináltak Simonnal?

–          Nem is érdekel!

–          Tudod ki volt az a fiú?

–          Nem!

–          Gyakran kell részeg fiúkat haza vinned?

–          Na jó! Elég legyen! Ne keverj bele semmibe! Álljatok arrébb, vagy ripityára zúzom a tragacsotokat!

–          Köszi, hogy odaadtad a számot Simonnak!

–          Szóval már belekeveredtem!

–          Mondtad, hogy én küldöm?

–          Nem! Szeret megnézni új tehetségeket és le akartam aratni az elismerést, hogy viszek neki egyet. Mondanom kellett volna! – forgatta a szemét

–          Nem! Így pont jó volt! Köszi!– mosolyogtam. Megkaptam minden infót, amire szükségem volt.

–          Ugye nem annak a srácnak a számát adtad ide?

–          Talált, süllyedt! Hol van most Simon?

–          Nem tudom! Ott, ahol Jessica!

–          És, hol van Jessica?

–          Ahol Simon! Holnap kell értük mennem a LAXhoz.

–          Szóval nincsenek a városban?

–          Most az öregasszonyt kell furikáznom. Ennyit tudok! Egyébként Josh ki van akadva!

–          Gondolom rám. Azt meg leszarom!

–          Tényleg ki van akadva! Állítólag elkapták, hogy kijárkált az egyik kórházi gépről e-mailezni.

–          Többet tudsz, mint én!

–          Még jó, hogy arról a felvételről nem tudnak, amikor Ívi bemutat a kamerának, mert akkor tudná, hogy ott jártatok az engedélye nélkül.

–          Most őszintén! Te ki mellett állsz? Mert ha mellettünk és ennyi mindent tudsz, akkor többet is segíthetnél!

–          Menj el Joshhoz.

–          Ki van csukva! A múltkor már megszívtam.

–          Jó, akkor elmondom, hogy kedden Josh, Simon és Jessica bejelentik a sajtónak, hogy mikor lesz az esküvő. Jó lenne beszélni vele előtte.

–          Juttass be!

–          Mi vagyok én? – nevetett.

–          Még mindig nem értem, hogy a múltkor, amit mondtál… tudod a kis titkotok… – fenyegettem elégedett arccal.

–           Jaj! – sóhajtott megbánóan, hogy beszélt nekem Jessicáról.

–          Most komolyan! Tudod, hogy miket művel Simon, csak úgy teszel, mintha nem tudnád?

–          Mi köze ennek Joshhoz?

–          Elég sok minden… – nem úgy nézett, mint akinek fogalma lenne a dologról. – Tudod, hogy Josh miket csinált, amiért Simon lett a gyámja?

–          Persze! Mindenki tudja, benne volt az újságban. Belőve vezetett, megvert egy kurvát, egy buliban kiborult és szétverte a berendezést… nagyjából ilyenek. De ez még Josh tini korában volt. Akkor még nem dolgoztam itt, hanem otthon én is éltem a felhőtlen tini életemet.

–          Neked olyanod is volt? Hehe! – nézte rá gúnyosan – Azt nem tudod, hogy miért viselkedett így?

–          Drogok! A bátyja elvesztése, gondolom!

–          Simonnal persze nincs benne szerepe?

–          Miért lenne? – nem akarom neki elmondani, ne tőlem tudja meg. Sok mindent tud, de nem eleget.

–          Tudod ki áll mellettem és ki van ellenem közülük? – a ház felé biccentettem.

–          Én vagyok egyedül melletted!- mosolygott keserűn. Hát ez nem túl bíztató kilátás!

–          Akkor derítsd ki, hogy hol vannak a papírjaim! Idegesít, hogy nincsenek meg.

–          Hát… Tudom, hogy hol van! – mosolygott önelégülten.

–          Hát akkor mondd meg!

–          Nem tehetem, mert ha elmondom, tudni fogják, hogy tőlem tudod.

–          Jó, valaki direkt elvette, mert? Legalább az okot mondd meg!

–          Hogy alkalom adtán kitoloncoltathasson az országból.

–          Ez vicc! Magamtól is elmegyek!

–          De ha kitoloncolnak, többet az életben nem jöhetsz vissza.

–          Így már logikusabb. Simon örökre meg akar tőlem szabadulni.

–          Ha rám hallgatsz, akkor elmész a nagykövetségre és elmondod, hogy valaki meg akarja keseríteni az életedet.

–          Washingtonba! Ne szórakozz!

–          Akkor lenne időd haza és lehetőséged ide vissza jutni.

–          Az összes pénzem rámenne és a maradék időm is. Akkor már inkább megszerzem az útlevelem egyedül. Csak azt nem értem miért én menthetem meg Josht. Mindenki ezt mondta. Te is. – sokat tudóan elmosolyodott

–          Pedig jó úton jársz! Azt senki nem mondta, hogy te is jól jársz a megmentéssel. Jut eszembe, milyen a kis tini fiúval? Tanító nénit játszol? Azért egy érett pasival jobb lenne, nem?

–          Honnan tudsz róla?

–          Én mindent tudok! És már Jessica is tudja és el fogja mondani Joshnak!

–          Ez van! – vontam meg a vállam póker arccal, nehogy eláruljam, hogy ezt az infót tőlem már tudja. Aztán elbizonytalanodtam… ha elkapták, hogy netezik, lehet, hogy ezt az emailt nem olvasta már el.

–          Jobb lenne, ha te mondanád el, nem?

–          Ez azt jelenti, hogy segítesz! – mosolyogtam rá ironikusan, de valójában le akartam zárni a beszélgetést minél előbb.

–          Kizárt!

–          Rendben! Tőled én sem vártam többet! Szia! – sarkon fordultam és elindultam a kocsi felé.

–          Várj csak! – Ajjaj… – … ha akarod… lehet, hogy be tudlak vinni… Legyél ott délután négykor. – megdöbbenve néztem rá.

–          Kösz… – bólintott és én szedtem a lábaimat a kocsihoz.

Ívi már izgatottan várt, bólintottam neki és indított.

–          Sikerült?

–          Remélem! Meg kéne hallgatni! De…

–          Akkor indítsd már el! – a telefonomat néztem.

–          De még mindig megy a felvétel és nem tudom mit kell megnyomni.

–          Hát a bal oldali gombot…

–          Ide sem nézel… Tuti?

–          Tuti!

–          Nagyszerű… „File deleted!”

–          Ne bassz…. – odamutattam neki a készüléket és tényleg ezt írta ki.

–          Hát ezt jól megcsináltad!

–          De az az a gomb!

–          Már mindegy! A vallomásnak már csak az emléke van meg… Ennyire vagy jó magánnyomozó…

–          De… én… Hjaj! Ne haragudj!

–          Semmi gond, egy hosszúra nyúlt teljesen eredménytelen beszélgetést töröltem csak…

–          Nem érdektelen, mert elismeri, hogy ő vitte haza Nolant és azt is szereti Simon az új tehetségeket. – ránéztem szúrós tekintettel.

–          Mi lenne, ha egyszer gondolkodnál, mielőtt beszélnél?

–          Jó… Elismerem… Bocsánat! – kuncogtam egyet. – Mit mondjak még?

–          Áh ennyi nekem elég! – mosolyogtam rá. Aztán elindítottam a felvételt, amit Tibivel készítettem.

–          Te átvertél? – nyöszörgött kiábrándultan.

–          Igen… De tényleg nem a bal oldali gomb volt!

–          Most szórakozol velem?

–          Nem!

–          Kedden látom, gyalog akarsz menni a kórházba… sebaj, de kényelmes cipőt vegyél, mert elég hosszú séta…

Összenevettünk és tudtam nagyon jól, hogy nem maradni ki egy ilyen buliból. El kellett ismernem, hogy ez a kémesdi nagyon jó játék.

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés