Bár már felébredtem, még csukott szemmel élveztem azt, ami körülvesz. Josh aurájának kellemes hangulatát, az illatot, ami árad belőle, a vékony ágynemű hideg lágyságát.

Olyan elégedettség és melegség vett körül, amit még sosem éreztem. A kapcsolatunk eddig is nagyon kiemelkedett a szerelmek és egyéb emberi kapcsolatok közül, de most egy még magasabb szinte lépett. Egész éjjel nem engedtem el és most is hozzá kellett érnem a puha bőrhöz a karján, különben meghaltam volna nélküle. Valahogy eszembe jutott egy dallam, a semmiből. Talán ennél a dallamnál éreztem ezt az érzést, azért jutott eszembe, vagy újabb isteni sugallat, ki tudja. Fél kézzel odahúztam a Tabomat és betettem a számot. Sosem értettem a szövegét, de a dal, szöveg nélkül is tükrözi azt a gyönyörűséget, amiért írták. És Josh érti is… Elindítottam hát és rákerestem a szövegére. Minden szónál, mondatnál és gondolatnál éreztem, hogy ez nem csak úgy eszembe jutott. Hihetetlen ez az élet. Ocsmánynak és kicsinyesnek érez az ember minden pillanatot, egészen addig, amíg át nem él egy ilyen csodát. Ezért érdemes élni, ezekért az érzésekért érdemes meghalni. A szám Beyoncetől a Halo volt. A fordítás pedig nagyjából így néz ki:

Emlékszel a falra, amit építettem magam köré?

Hát most lerombolom!

Soha nem fogta fel a veszekedést, nem fogta fel a hangokat.

Soha nem volt kétség, hogy megtalálom a módját, hogy bejuss.

A glóriád fényében állok, megtaláltam az angyalomat.

 

Olyan, mintha most ébrednék fel.

Te minden szabályt felrúgtál.

Ezt a kockázatot vállalom: Soha többé nem zárlak ki.

 

Mindenhol amerre nézek, a te ölelésed vesz körül

Látom a glóriádat édesem, te vagy a megmentőm.

Te vagy minden, ami kell, sőt még több is annál.

Minden az arcodra van írva.

Drágám, érzem a glóriádat, imádkozom azért, hogy sose tűnjön el.

 

Látom a glóriádat…érzem a glóriádat.

 

Érintésed, mint a napsugár világít a legsötétebb éjszakán is.

Csak te vagy, aki kell, a fénysugarad rabja vagyok.

Megígértem többé nem leszek gyenge, de ez nem biztos, hogy gyengeség

A gravitáció mindig visszaránt a földre.

Most még jobban értettem a dalt, ahogy megértettem az üzenetét is. Az én üzenetemet neki, végre el tudom mondani, hogy nekem mit jelent ő, így nem csak mindig ő fejezheti ki, mit érez irántam. Oldalt feküdtem az egyik kezemet a párna alá dugtam, az egyik lábamat pedig felhúztam a csípőmhöz. Josh csókolgatni kezdte a hátamat, amit én doromboló hanggal kísértem. Kellemes érzés volt és a dal körülvett minket, kellemes légkört teremtve, úgyhogy be is raktam végtelen lejátszásba. Ráfeküdt a hátamra és akkor megéreztem, hogy valami nedvesség ér hozzá. A tökéletes pillanat, amikor megvallhatjuk egymásnak a szerelmünket, megmutassuk egymásnak azokat a földöntúli érzelmeket, amit nem söpört el semmilyen kín, nem szorított vissza semmilyen lánc és minden könny csak felerősített. Az én szememből is szakadatlanul záporozni kezdtek némán a közös könnyeink és szorítottuk egymás kezét. Szavakkal ezek az érzések nem vallhatók meg, még olyan szavakkal sem, amit mindketten értünk. Ezek a dolgok nem mondhatók el, nem írhatók le és nem láthatók. Ki szerettünk volna törni a testünk börtönéből és elengedett lufiként cikázni az égen, de Josh úgy érezte meg tudja nekem vallani földi módon is, hogy mennyire szeret. Megfogta azt a lábamat, ami fel volt húzva és az egyik lábával a két lábam között átdugva rátérdelt az ágyra. Mivel nem volt rajtam ruha, nem volt dolga, a gumit kellett csak felgörgetnie, aztán az ujjaival előkészítve az utat magának óvatosan becsúszott a helyére. Igen a helyére… jogot szerzett magának az örökös kényelembe helyezkedésre testem azon tájékán is, mint ahogy mindenhova ami csak szellemileg vagy fizikailag lehetséges. A testem sem sokat küzdött az idegen tárgy ellen, mintha a saját testrészeim egyik lenne, olyan természetes érzés volt, annyira szépnek éreztem, annyira megindító és lélekig hatoló volt, hogy nem tudtam megállítani továbbra sem a könnyeim folyamatos szakadását. Becsuktam a szemem, de fényességet láttam, nem mozdultam semmit, mégis minden kifejeztem vele, átadtam magam neki, csak neki, örökre neki. Ez az, amit még Byron sem tudott, amit nem lehet kicsiholni a testtel, ez az, amiért ő az egyetlen. Aztán azt a lábamat, amit eddig a levegőben fogott letette és odaszorította a lábához. Egy kicsit feszült odabenn, de nem éreztem fájdalmat, ebben az állapotban nem is voltam képes fájdalmat érezni. Szorosan rápréselődtem a szerszámára, amit minden atomnyi részecském hálás zsibbadással köszönt meg. Amikor mozogni kezdett, akkor nem volt kérdés, hogy az már maga a beteljesülés első mozzanata volt. Mi már szeretkezünk régóta, nem testben, hanem a lelkünk táncának súrlódásával, ez már csak a végső kitörés.  Hálásan szívtam magamba minden egyes lökés okozta energiát és visszahangoztam az általa kiadott nyögéseket. Úgy volt jó ez a dolog, ahogy volt. Tökéletesen összeillünk, minden mozdulatunkban élveztük a másikat és megint olyan volt, mintha a világ megszűnt volna, az ágy nem anyag lett volna, hanem egy felhő a mennyországban, Josh egy angyal, aki eláraszt végtelen szeretettel és melegséggel. Amikor már ő sem bírta tovább a gyönyöröket, mert én közben már nem is éreztem mikor kezdődik vagy ér véget egy-egy orgazmus, kiadta őket magából, mintha a lelkét lehelte volna bele az én lelkembe, vagy a testének atomjai akarnának összekeveredni az én atomjaimmal. Rám hajolt és a vállamat csókolgatva elsuttogva apró zihálások között, hogy „I love you! (Szeretlek!) I so much love you! (Annyira szeretlek!) You are my fate! (Te vagy a sorsom!) You are the perfect women! (A tökéletes nő!)”

Igen, hogy is felejthettem el, hogy vele ennyire nem normálisan jó együtt lenni. Hisz nem csak a testemet készteti azonnali kéjek átélésére, hanem a lelkemet is kényezteti, felemeli a magasba és úszik vele a semmiben. És csak ő képes kimondani a szeretlek szót úgy, hogy azt minden alkalommal úgy üssön, mint egy defibrillátor és teljesen biztos legyek benne, hogy úgy is gondolja. Feltámaszkodtam óvatosan a könyökömre és adtunk egymásnak egy szenvedélyes lágy csókot. „I love you too!” (Én is szeretlek!) Suttogtam el neki teljes szívemből.

A nap többi részében olyan volt, mint ha a boldogság szigetén lehorgonyoztunk volna és ott megállt volna az idő. Íviéknek nem kellett mondanunk semmit, sugárzott rólunk a töménytelen boldogság. A parton töltöttük a nap nagy részét. Ebédet úgy rendeltünk, kínai kaját. Pedig én felajánlottam, hogy főzök, de Josh őrülten szerelmes tekintettel közölte, hogy nem hajlandó még annyi időre sem elengedni, hogy főzzek valamit.

Este megint elmentünk otthonról és az utcán, kézen fogva sétáltunk. Egy másik étterembe mentünk és ott is végig flörtölt velem, egymás mellett ültünk, gyakran megcsókolt és az ő ételéből etetett. Sosem hittem volna, hogy valaha nyilvánosság előtt fogunk turbékolni. Otthon előkerült ívi táskájából egy pakli francia kártya és egész este különböző játékokat mutogatott nekünk vele, amiket rendszerint meg is nyert. Jól elvoltunk. Legtöbbször Josh vesztett, de ettől nem lett rosszabb kedve, sőt lehetőséget adott egy kis játékos huzavonára. Szerintem direkt hagyott minket nyerni, neki az volt a fontos, mint nekem, hogy együtt legyünk.

Hajnal volt már, mikor kimondtuk, hogy mára elég volt. Elindultunk felfelé, de Josh megfogta a kezem és megvárta, amíg Ívi bemegy a szobába.

–          Come with me! (Gyere velem!) – kérte izgatottan.

Mentem vele, illetve inkább kacsáztam mert fogta a kezem és szinte már húzott maga után. Kimentünk a ház elé, egészen a partra és én kezdtem kétségbeesni, mert óriási rákokkal találtam szembe magam. Reszketve bújtam oda hozzá, amikor megállt végre. Mik ezek a szörnyek és honnan másztak elő? Hány ilyen van még a vízben? Ez ijesztő!

Josh elkezdte rólam lehámozni a ruhámat, én meg néztem rá kétségbeesetten, hogy mi csinál? Épp most rezeltem be halálosan, nincs kedvem nyilvánosan meztelenkedni.

–          Trust me! (Bízz bennem!)- bíztatott kedvesen, lágy hangos. Szeretnék én bízni, de hát sötét van, félek és jönnek a szörnyek.

Végül mély levegőt vettem és hagytam, hogy lehámozza rólam a ruhát. Ő is levetkőzött és az ő ruháját tette le alulra, hogy az legyen homokos. Aztán elkezdett a vízbe vezetni és én meg akartam állni, de határozott mozdulattal magával húzott. Most komolyan bejövünk éjszaka ebbe a veszélyes közegbe? Nincs az ujjamon sem a védőkötés, ha belemegy a só, akkor nagyon megszívom! Már vagy derékig bent voltunk majdnem, amikor megállt és odafordult hozzám. A kezemen a sebnél megpuszilt és a két karomat átvetette a nyakán, én ott összekulcsoltam őket. A két lábamat is megfogta és a csípőjéhez emelte őket. Milyen könnyű ez a vízben… Amennyire tudtam tartottam magam, de a munka nagy részét ő végezte. Anélkül, hogy a kezével segített volna, csak az álló szerszámával izgatott és kereste a befelé vezető utat. Azonnal megijedtem, megint kockáztat?

–          We need some protect… (Kéne valami védelem nekünk…) – szóltam aggódva.

–          Take it easy! (Nyugalom!) It will not be wrong! (Nem lesz baj!) – mondta már teljesen fátyolos hanggal.

Bízzak benne? Remélem, nem akar gyereket csinálni nekem? Abban, aki így csókol, abban nem lehet nem megbízni. Amikor megtalálta a bejáratot, az hihetetlen érzés volt. Keményebbnek és rögösebbnek hatott a behatolás egyrészt a sós víz másrészt a gumi nélküliség miatt. De összességében jobb volt, jobban érezhető. Több idő kellett, hogy elmenjek, mint egyébként és a szívem majd kiugrott a helyéről úgy kalapált. A következő kettő is hasonlóan intenzív volt. Aggódtam, hogy idő előtt elfárad, de nem mutatta ennek a jeleit és azért is aggódtam, mert nem tudtam, hogy hogyan akarja megoldani a végét. Aztán a következő hullámban már ő is elengedte magát, megvárta, hogy elmenjek, aztán pár lassú lökés után felgyorsított és kivette. Nem volt hiányérzetem, bár biztosan jobb lett volna érezni kicsit utána is, de így is kerek volt és szép. Még csókolóztunk egy darabig, sőt kicsit kijjebb húzódva lefeküdt a vízbe, én meg rá és úgy simogattuk még egymást, meg csókolóztunk egy kicsit. Jó érzés volt, hogy a hidegnek tűnő levegő után ritmikusan magába temetnek a melegnek ható hullámok.

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés