Nagyobb ez élet apróságainál, nagyobb nálad és még nagyobb nálam…”

Eljött a rettegett nap! Elérkezett az elválás napja. Ma koraeste már a repülőn fogunk ülni. Az utazás Ívinek a kezdet, Mariának az újrakezdés, nekem meg a hazatérés. Milyen különös érzés lehet Marianak, hogy most megint nagy lépésre készül, de most nem Magyarországot, hanem az új otthonát, Amerikát készül elhagyni. És, hogy a lányát is viheti, az földöntúli boldogság lehet. Egy fél életet itt leélni és utána újra hazatérni… És nekem is ekkora súlyú döntés ezt meghozni. Egyszer már elhagytam az országot, egy jobb és szebb jövő reményében, a túlélésért, a lehetőségért és most megint utazni készülök, vissza a bizonytalan életbe, elhagyni életem nagy szerelmét. Semmi értelme nincs ennek! Maradnom kellene és hozzámenni Joshhoz feleségül. Miért menjek oda vissza, ahol semmi nem vár rám, ahol nincs jövőm, ahol nincs otthonom, munkám és senkim? Ostobaság lenne! Maradok és együtt boldogok leszünk itt és most. Már az első éber pillanatomban, amikor még ki sem nyitottam a szemem, tudtam, hogy ezt a napot nagyon utálni fogom egész életemben. Akárhogy döntök, az kihat most az egész hátralévő életemre. Josh csókokkal ébresztett és rám tört az érzés, hogy nem megyek el, maradni akarok, hozzá akarok menni és örökre a karjaiban lebegni. Felültem és kínlódva ránéztem, ő értetlenül nézett rám.

–          I wanna stay! (Maradni akarok!) – nyögtem ki végül keserűen.

–          Then stay! (Akkor maradj!) – néztem rá nagyra nyílt szemekkel.

–          You marry me? (Elveszel?)

–          Yes!  – mi van? Legalább gondolkodott volna el rajta, hogy nem teheti! Nem hiszem el, hogy csak én gyötrődöm ezen.

–          I love you! (Szeretelek!) –vallottam be keserűen. Ha szeretem és ő is szeret, miért gondolkodom egyáltalán.

–          I love you too! You’re the first place in my heart. (Szeretlek téged! Tiéd az első hely a szívemben!) – megpróbált megcsókolni, de én még nem hagytam.

–          Then marriage, children, Garden City, boring life? (Akkor házasság, gyerekek, Kertváros, unalmas élet?) This is what you want? (Ezt szeretnéd?) – na, most elgondolkodott, hogy erre mit mondjon.

–          Boring life… (Unalmas élet…) – sóhajtott, majd rám nézett – Hard to get bored with you! (Veled elég nehéz unatkozni!) – elmosolyodott.

–          Would you be happy? (Boldog lennél?) – megint elkomorodott.

–          How many children would you like? (Hány gyereket szeretnél?)

–          Five! (Ötöt!) – megdöbbenve nézett rám és egyre inkább mosolyra húzta a száját.

–          That’s a lot! (Az elég sok!)

–          I wanted to say first ten. (Először tízet akartam mondani.) – vigyorogtam rá.

–          Ten? Oh my god! (Tíz? Úr isten!) I thought at most three. (Én legfeljebb háromra gondoltam.) – szomorúan néztem rá, de mostmár megcsókoltam.

–          What are you going to tell your mother? (Mit fog szólni az anyád?)

–          She will not be happy! (Nem lesz boldog!) But I will not care. (De nem fog érdekelni.)

–          So… You will become husband, and dad. (Szóval… férj leszel és apa.) Are you ready for this? (Kész vagy erre?) – rám mosolygott és bólogatott.

–          You will be wife and mother. Are you ready for this? (Te feleség és anya leszel. Kész vagy erre?)

–          Yes! – vallottam be mosolyogva.

Szóval maradok és hozzá megyek. Hihetetlen! Boldog voltam, hogy meghoztam a döntést. Elkezdtünk tervezgetni, hogy hol lakjunk, hogy szeretnénk egy fedett medencét, egy kertet, legalább hát szobát, ha már lesz öt gyerekünk, megígérte, hogy lesz egy dadus is, nem kell nekem rohangálni állandóan a gyerekek után, mire én csak azt feleltem, hogy nem azért szülök öt gyereket, hogy ne én rohangáljak értük mindenhova. Elmondta, hogy ő két kocsit akar, hogy nekem is legyen és bármit megkapok, amit kérek, ruhákat, ékszereket, pénzt. Én azt feleltem erre, hogy én nem akarok kapni semmi mást, csak egy olyan férjet, akivel mindent meg lehet osztani, aki nem hagy engem egyedül hosszú időre, akivel lehet közös programokat csinálni, akivel lehet együtt főzni, vagy kertészkedni, sosem nő fel igazán, játékos és vidám, de mindig lehet rá számítani. Nem kell nekem vagyon, nem kell nekem kocsi, luxusház, dadus. Erre csendben ült, még akkor is, amikor ránéztem. Megkérdeztem, hogy ő nem így képzelte a jövőnket, mire csak a száját húzta, majd kis gondolkodás után azt felelte rá, hogy ő a feleségének szeretne mindent megadni, hogy a felesége legyen a legszebb és a legmenőbb nő. Erre én nem tudtam mit mondani.

A hangulatunkat fokozandó elkezdett esni az eső. Elég nagy volt a vihar, persze nem volt olyan rettenetes, mint amikor majdnem agyonnyomott egy egész benzinkút, de azért esett rendesen. Az ebédet megint rendeltük és tévénézés közben ettük meg. Még evés közben is muszáj volt, hogy átkulcsoljam rajta a lábam, mert valahol hozzá kellett érnem. Mi egyek vagyunk és nem választhat minket el egy olyan profán dolog, mint az evés. Tudtam, hogy megint nagyon magába bolondít, ezért nem akartam ezt. Már most nagyon hiányzik, pedig itt ölelem, mégis érzem milyen rossz lesz nélküle.

Ebéd után Nolan és Ívi beszélgettek, mire becsatlakozott Josh is. Nem értettem mire vonatkozik a kérdést, mire egyszer csak Ívi nekem szögezett egy kérdést:

–          Másképp nézel Joshra, mióta tudod, hogy volt pasival? – hát ez a kérdés igencsak meglepett.

–          Öööö… Nem tudom! Másképp nézek rá, mióta visszakaptam, de nem emiatt. Sokkal inkább azért, mert sok mindent átéltünk, amit nem kellett volna. De csak azért, mert pasival csinálta, nem. – fordított és Josh arcán látszott, hogy jól esett neki a válasz.

–          Komolyan nem zavar? – nézett rám értetlenül.

–          Nem… igazából nem is gondolkodtam ezen. Ugyanúgy vonzódom hozzá, mint eddig és szex közben nem erre gondolok. – elmosolyodtam.

–          És ha élvezte volna? Ha biszex lenne?

–          Hát… nem érdekelne! Ha jó vagyok neki, akkor jó, ha nem, akkor mindegy hogy nőért vagy pasiért hagy el, nem?

–          De nem tartod undorítónak?

–          Nem… – nyomatékosítottam meg a véleményemet. Miért kéne undorodnom a szerelememtől? Mert az emberek többsége elítéli a melegeket?

–          Nem félsz, hogy elkapsz valamit? Vagy, hogy veled is csak úgy akarja majd?

–          Hogy? Jézusom! Hátulról? Biztos vagyok benne, hogy nem ez a célja. Ha erőltetné ezt, akkor pipa lennék, de nem így van. És hozzáteszem nem meleg, de ha az is lenne és az egyetlen nő én lennék az életében, akkor sem érdekelne. – Ívi összefoglalta a válaszaimat, amire Josh odajött és megcsókolt. Ez ekkora szám? A választól Nolan is megkönnyebbült. Most komolyan attól retteg ő is, hogy a lányok ezért menekülnek előle? Na, ne már?

–          Hát én akkor is undorodnék, ha a pasimról kiderülne, hogy fartúró.

–          Miért mi bajod lesz?

–          És ha AIDS-es?

–          Nem tudom… akkor te is az leszel. Ha megosztod valakivel az ágyadat, akkor mindig kockáztatod, hogy elkapsz tőle valami nyavalyát.

–          Te tudod! – rámosolyogtam és átöleltem Josht.

–          Igen, én tudom! – megsimogattam és adtam neki egy csókot. Én kis búzám… Milyen gonoszság elítélni valakit egy olyan dolog miatt, amiről nem ő tehet. A gondolataimba belekavarodtam, amikor Ívi figyelmeztetett:

–          Lassan induljunk!

–          Oké, megyek pakolni. De… én nem megyek veletek hazáig, csak Los Angelesig.

–          Mi? De hát anya megvette a jegyet neked is. Arról volt szó, hogy veled fogok felmenni a fő sulira és közös albérletünk lesz, addig is amíg nem találsz munkát, anya inkább kifizeti, csakhogy legyen velem valaki, akire számíthatok. Meglepetésnek szántuk.

–          Ez nagyon kedves, de…

–          És mi lesz? Elmentek Vegasba? Ennél gyorsabban nem tudtok összeházasodni és a vízumod napokon belül lejár. Vegasi esküvőt szeretnél? Ez a cél? Baromi romantikus!

–          Inkább lesz Vegasi esküvőm, ha csak ez az egy megoldás van.

–          Hát nézd… nem tudom mit ártott neked anyukád, de szerintem legalább ő megérdemli, hogy jelen lehessen az egyetlen lánya esküvőjén, ha már én és a családom nem vagyunk hivatalosak.

–          Ívi te is tudod, hogy ez nem erről szól…!

–          Nem, nincs semmi gond! Ha ezt szeretnéd tenni, akkor ki vagyok én, hogy beleszóljak.

–          Megértem az érzéseidet, de szeretem Josht.

–          Ez ilyen mindent vagy semmit játék? Nincs középút? Vagy Josht választod és minden más mehet a lefolyóba, vagy…

–          Vagy minden mást választok és Josh megy a lefolyóba… Igen, ezt jól látod!

–          Why don’t you go with us? (Miért nem te jössz velünk?) – szegezte a kérdést Ívi Joshnak. Josh elképedve nézett rám, teljesen tanácstalanul. Hosszú kínos csend után vett egy nagy levegőt és jelezte a fejével, hogy szeretne velem beszélni. Felmentünk a fenti folyosóra és leütünk az ott lévő kanapéra.

–          I want to help to Nolan. (Segíteni akarok Nolannak.) If I go to Hungary, my carreer is over. (Ha én megyek Magyarországra a karrieremnek vége.) He did much for me, I have to give her a chance. (Sokat tett értem, adnom kell neki egy esélyt.) – elképedve néztem rá. Igaza van, de nagyon csalódott voltam. Én feláldoznék érte mindent, ő meg… végülis ő is feláldozna értem mindent, de gyakorlatilag közölte, hogy nem most.

–          How much time would you come after me? Weeks, months, years? (Mikor jönnél utánam? Hetek, hónapok, évek?)

–          Months… or … one or two years… (Hónapok…vagy… egy vagy két év…) A role not sufficient for a career. (Egy szerep nem elég egy karrierhez.) Me too have contracts. (Nekem is vannak szerződéseim.) – Ez úgy fájt, hogy a kibukott belőlem a csalódottság.

–          But if I would not be then it would be have you anything. (De ha én nem lennék, nem lenne semmid.)

–          You have right! (Igazad van!) – hosszasan elgondolkodott. – If you like this, I go with you. (Ha ezt akarod, megyek veled/ veletek.) – keserűen néztem rá. Nekem kéne maradnom, de az sem jó.

–          Yes… If you want me, you must go with us. (Igen… Ha akarsz engem, neked kell jönnöd velünk.) I can’t wait for years! (Nem tudok várni éveket!)

–          Okay! – bólogatott. Aztán felállt és jelezte a karjával, hogy menjünk.

Elvitt minket Josh haza és hazament pakolni, de persze előtte hazavitte Nolant is. Hazajöttek Ívi szülei is, mindent megbeszéltek, még a tesóknak is hosszasan telefonáltak. Nehéz volt, ahogy Ívi mindentől sírva búcsúzott el és úgy tett, mintha örökre szólna neki is a búcsúja és is elkezdtem könnyezni csendesen, de csak úgy, hogy senki ne lássa. Még utoljára felhívta a volt pasiját, akivel hosszú érzelmes beszélgetést folytatott. Egyből eszembe jutott Byron, mi lehet vele, vajon jól van- e. Soha többé nem látom őt sem és csak reménykedhetek benne, hogy nem hagytam benne rossz emlékeket, fájdalmat, sebeket. Azt kívántam, hogy benne is csak szép emlékek maradnak majd utánam. Teljesen biztos voltam benne, hogy nem volt sem felesleges, sem hiábavaló egy pillanat sem, amit vele töltöttem. Szükségem volt rá, ahogy neki is rám és nem a fizikai szükségletekről beszélek, hanem a lelki folyamatokról, amiket egymásban elindítottunk, vagy lezártunk. Aztán végre elindultunk a sok cuccunkkal a reptérre. A LAX már kéken világított a szürkületben és őrült sokan voltak már az oda vezető úton is, nemhogy a reptéren belül. Már egy órája vártunk, de Josh még mindig nem volt sehol. Úgy döntöttem, hogy felhívom.

–          Where are you? (Hol vagy?)

–          On way… (Úton…) I will soon be there. (Hamarosan ott vagyok.) – és letette a telefont.

Ahogy Mariara néztem és a férjére, ahogy veszekednek volt egy olyan sejtésem, hogy Richardson papa épp úgy nem örült annak, hogy Maria velünk jön, mint ahogy Josh sem örült annak, hogy velem kell jönnie. És még el kell intézni azt is, hogy a repülőjegyet beváltsuk, amit Tibi visszalopott nekem.

Még bő fél óra volt, mire megérkezett és addigra be is mondták, hogy megkezdhetjük a beszállást. Egy sporttáska volt csak nála, az sem volt teljesen megpakolva. Nem vitte túlzásba a pakolást… De hát pasi, biztos pár haszontalan dolog van csak nála, egy váltásalsó, aztán kész. Íviék elindultak, hogy beszálljanak, én meg elmentem vele beváltani a repülőjegyet.

Sorban állásnál odajött hozzá egy csapat fiatal lány és Josh úgy turbékolt velük, hogy még csak rám sem nézett közben egy pillanatra sem. Mintha ott sem lennék. Aztán a sorban többen is felajánlották neki, hogy előre engedik, amit közös fotóval, puszival, autogrammal hálált meg. Belegondoltam abba, hogy egy ilyen világsztár nálunk sem lenne nagyobb biztonságban, még a híradóban is rendszeresen bejelentenék, merre jár, mit csinál. Egyedül az országimázsnak tenne jót, nekem, nekünk nem. Amikor sorra kerültünk, akkor a középkorú férfi, aki a foglalást intézte próbált meg rá jó benyomást tenni. Aztán sajnálattal közölte, hogy nincs már hely a gépen. Josh többszöri bíztatására sem tudott mit tenni ez ellen. A következő gép másnap reggel indult volna, erre azt mondta Josh, hogy inkább magángéppel megy. Én némán tűrtem mindezt a háttérben, pedig meg tudtuk volna oldani, hogy a jegyemet becseréljük egy holnapi járatra. Nem az esett rosszul, hogy nem is keresett megoldást arra, hogy együtt menjünk haza, hanem az, hogy nem is próbált meg velem kommunikálni erről, nem érdekelte a véleményem, úgy éreztem, mintha ott sem lennék. Nem szóltam semmit és ő sem adta jelét annak, hogy mondanivalója lenne, amíg a fémkapuhoz nem értünk.

–          So… I fly with my private aircraft, I call you if I’m landing in Budapest. (Tehát… Én magánrepülőgéppel repülök, hívlak, ha leszálltam Budapesten.)– nyeltem egyet és összeszedtem minden erőmet. Megígértem magamnak, hogy soha többet nem kételkedek a jelekben és hiszek annak, amit érzek. És most, hogy mindent megpróbáltunk, még mindig azt érzem, hogy nem jó ötlet magammal cipelni. Nem kényszeríthetem rá az akaratomat, abból jó nem születik. Meg kell hoznom egy nehéz döntést… nem lehetek önző, nem kaphatok meg mindent, amit akarok. El kell engednem, különben csak szenvedni fogunk. Kristály tisztán éreztem, hogy ezt kell tennem.

–          You love your job! (Szereted a munkád!) You have sacrificed a lot for it! (Egy csomó mindent feláldoztál érte!)

–          Yes, and if I have lucky, I can now come to the most important role! (Ha szerencsém van, most fogom tudni megkapni a legtöbb fontos szerepet!) No longer a kid, but as a man getting I roles. (Nem gyerekként, hanem férfiként kapok szerepeket.) Appreciated me. (Értékelnek engem.) – A válaszból arra következtettem, hogy ő is pont így gondolkodik.

–          And I hinden you. (És én hátráltatlak.)- állapítottam meg keserűen.

–          Would be good for a marriage. (Jó lenne egy házasság.) But… (De…) – végre velem szembe fordult.

–           But not with me… With a star. ( De nem velem… Egy sztárral.) – üveges tekintettel állapítottam meg. – With Jessica! (Jessicával!) – nagyon nehéz volt még kimondani is ezt. Olyan igazságtalan az élet. Tudom, hogy ő kell és én is kellek neki, de nem mindegy milyen áron. Mind a ketten tudtuk, hogy amit már egyszer megbeszéltünk még a kapcsolatunk elején, hogy sem ő sem én nem lennénk boldogok, ha ennyit kéne áldoznunk a másikért, még mindig igaz.

–          I’m going to become! (El fogok válni!) I promise you! (Megígérem neked!) The first thing I will then marrige you! (Az első dolgom az lesz, hogy elvegyelek feleségül!) You are my love! (Mert te vagy a szerelmem!) You are my big love. (Te vagy a nagy szerelmem.)

–          And I wait for you? (És én várjak rád?) – kérdeztem keserűen, de tudtam, hogy jobbat nem tudok én sem.

–          If you find someone… I will understand. (Ha találsz valakit…meg fogom érteni.)

–          Just to let you go? (Csak úgy, engedjelek el?)

–          If we don’t accidentally found each other, and exist the truth love, I will be with you! (Ha nem véletlenül találtunk egymásra és létezik igaz szerelem, veled leszek majd!)

–          If exist… (ha létezik…) – Kezdődik. Csalódás, fájdalom, ésszerűtlen kérések, nem reális gondolkodás, minden, ami egy szakításnál előfordulhat, már megvan. A szám keserű, a gyomrom émelyeg, a fejem zúg, szédülik és a szívemet úgy facsarják, mint egy citromot a limonádéhoz. Meg tudom ezt tenni értünk, érte?

Tudtam, hogy soha többé nem fogom látni őt sem, ahogy Josht, de nem fogtam fel. Annyira fájdalmas ezzel szembesülni, hogy egyszerűen nem vagyok rá képes. Átvillant az agyamon, hogy mit kell lezárnunk a kapcsolatunkban, eszembe is jutott egy dolog, amivel tartozom neki, azonnal Joshnak is adtam a Tabot. Nézett rám kerek szemekkel.

–          Thank you very much! (Köszönöm szépen!)

–          You’re welcome! (Szívesen!) – és visszatolta a kezembe.

–          Don’t do this! (Ne csináld ezt!) – könyörögtem.

–          I want to give you! (Neked szeretném adni!) – mondta kedvesen. Sóhajtottam. Hát mit tehetek, én sem szívesen válok meg egy emléktől, egy tőle kapott ajándéktól!

–          Are you sure? (Biztos vagy benne?)– bólintott- Thank you! (Köszönöm!)

–          I would like to give this to you. (Szeretném ezt neked adni.) A gift! (Egy ajándék!) A gift for the Gift! (Egy ajándék az Ajándéknak!) – mosolygott. Elővett egy pici kék dobozkát. A dobozt odaadta és én tétován nézegettem.

–          I can not give you anything! (Nem tudok adni neked semmit!)

–          You kidding? (Viccelsz?) You give me back my life! (Visszaadtad az életemet!) You are my gift! (Te vagy az ajándékom!) How many times say it? (Hányszor mondjam még?)- már potyogtak is a könnyeim és a nyakába ugorva csókolgatni kezdtem. Nem tudok lemondani róla. Most akarom, azonnal, nem akarok nélküle lézetni.– Come on! (Gyerünk!) Open it! (Bontsd ki!) – Óvatosan a könnyeimtől alig látva nyitottam ki a dobozt. Egy nyaklánc volt benne.

–          What is this? (Mi ez?)

–          It’s the propose, if I will divorce, I come find you! (Egy ígéret: hogy ha én elválok, megkereslek!) Look it! (Nézd meg!) – Megtörölgettem a könnyeimet és megnéztem közelebbről. Egy ékkő kék volt rajta és valami alakot öltött. Egy… egy angyalra hasonlított leginkább. Kinyitható volt. És pont bele lehetett rakni a gyűrűt. Valami bele is volt írva: „Szeretlek!” Oh! Hát le tudta írni helyesen. A belsejére mutatott, ott ici- pici betűkkel az volt írva, hogy „Josh love Ajándék forever and ever!” (Josh szereti Ajándékot örökkön örökké!) – zokogva oda borultam hozzá.

–          I love you to, forever and ever! (Én is szeretlek örökkön örökké!)

–          I did not think it would be parting gift… (Nem gondoltam, hogy búcsú ajándék lesz…) I just wanted to surprise you. (Csak meg akartalak lepni.) I’m sorry! (Sajnálom!)

Percekig csak álltunk ott összebújva, zokogva, elveszve és utoljára nagyon szeretve. Hittem az ígéretben, csak abban voltam teljesen biztos, hogy én azt nem fogom tudni kivárni. Nem vagyok olyan fiatal és szeretnék családot, gyerekeket, éveket nem várhatok egy ígéretre. Ha úgy alakul, akkor nem fogok gondolkodni, hogy várjak-e rá, hanem hozzámegyek máshoz. Amikor sorra kerültem a fémkapunál, váltottunk még egy utolsó csókot, elengedett és kiállt a sorból. Végig zokogtam, kínos volt, de nem tudtam abbahagyni. Amikor nagy nehezen átjutottam a kapun, visszapillantottam rá, de már ő sem tudta mire vár, csak még nem akart elmenni. Akkor zokogva intett egyet és is intettem egyet, majd megfordultam, még erősebb zokogásban törtem ki. Többet nem voltam képes visszanézni, csak mentem előre, amennyire láttam magam elé.

Az American Airlines repülőjén nem egymás mellé szóltak a jegyeink, úgyhogy elváltunk mindhárman és egyedül leszünk mind a 14 órán és 55 percen át, ami alatt a repülő megérkezik először Párizsba, majd a Liszt Ferenc repülőtérre. Egyedül keseregtem ott a repülőn és csak azt éreztem, hogy meghasad a szívem.

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés