Alig maradt a hónapból pár nap, úgy éreztem, hogy egyszerre száguld és vánszorog az idő. Ilyen az élet! Ha várni kell valamire, akkor soknak tűnik minden pillanat, de ha magunk mögé tekintünk, akkor úgy tűnik, mintha minden olyan gyorsan történt volna, akárcsak egy pillanat telt volna el hosszú hónapok, vagy akár évek alatt.

Még emlékszem arra milyen nehéz volt elhatározni, hogy idejöjjek és már lassan itt a vége is. 31 nap van a hónapban és már eltelt belőle öt, maradt 26 napon mindenre, amit szeretnék itt csinálni és ez a maximum, ennél már csak kevesebb lehet. Pedig azt hittem, hogy sosem lesz vége, hogy olyan lassan fog eljönni az augusztus, hogy az már döbbenet. Talán ebben a nagyjából 20-25 napban lelassulnak az események és lassabbnak fog tűnni az elmúló idő. És sajnos lassan azt is át kell gondolnom, mihez kezdek majd, ha hazamegyek. Mert nem akarom ott folytatni, ahol abbahagytam.

A legrosszabb az éjszakás műszakban, hogy nem tudsz aludni, holott hulla fáradt vagy, de ha úgy döntesz, ében maradsz, nem vagy képes semmire, mert túl fáradt vagy. Már délelőtt 10 óra volt, mire meg tudtam magamnak teremteni azt a miliőt, amiben végre aludhatok, de utána úgy aludtam, mint akit leütöttek.

Ívinek megígértem még egy csajos délutánt, ahol elmegyek vele a kedvenc plázájába. Ez a hátránya a nagyvárosoknak, hogy nem csak egy pláza van bennük, pedig az is bőven elég lenne! Sajnos Ívi nem felejtett el semmit a felelőtlen ígéretemből, pedig azóta már egyszer detoxra itta az agyát. Úgy látszik, a memóriája bizonyos részeiről van biztonsági mentés ilyen esetekre. Már két órakor nyaggatott, hogy készüljek, pedig akkor alig aludtam 4 órát. Én persze próbáltam húzni az időt, hogy fáradt vagyok, meg nincs kedvem. De ő annál erőszakosabb lett, minél inkább tiltakoztam.

Azon gondolkodtam a tortúra közben, hogy a repülőjegy árán lehetne spórolni akkor, ha már most megvenném a hónap végére.  Ahogy közeledik az időpont, úgy kúszik fel a jegy ára. Vagy várok arra, hogy az utolsó pillanatban leesik a jegy ára drasztikusan, de azzal meg az a baj, hogy nem biztos, hogy elég időm lesz elérni a gépet. Előbb kéne vennem és akkor tuti lenne, hogy nem maradok itt. Miért nem hoztam magammal a repülőjegyet, amit Simon zsarolásként adott… de hát ki gondolta volna, hogy a külön töltött hétvégéből ekkora katasztrófa lesz…

Sikerült elérnem, hogy ne maradjunk sokáig a plázában, megkajáltunk és már jöhettünk is haza. Kapóra jött! Még munka előtt megnéztem azt a filmet, ahogy az első csókját kapta a forgatáson. Akkor került szóba ez a film, amikor arról kérdeztem, mikor látott havat. Olyan, mintha évekkel ezelőtt lett volna az a pillanat, de a valóságban alig pár hete volt. Látni ebben az érzelmileg kiszolgáltatott szerepben, furcsa érzés volt. Ráadásul tudni a hátterét a dolognak, még furcsább. Azon gondolkodtam, hogy hány ember tudhatta a földön, hogy ez volt ez első csókja, rajtam kívül. Hacsak nem mondta el egy interjúban, akkor nem sokan. Milyen érzés lehet, hogy bármikor visszanézheted az első csókodat? És az, hogy az első csókodat gyakorlatilag pénzért adtad? Nem hinném, hogy ez nem motoszkál az ember fejében, akár kimondatlanul is. Persze csak színész, de ez más, mert ez az életének egy része. Különben sem tartom lehetségesnek, hogy egy megformált karakter és annak sorsa ne ivódjon a saját személyiségünkbe egy kicsit sem és az azonosulás közben kicsit sem érezzék a történéseket önmagunkénak. De mit tudhatok én erről? Csak a való életben színészkedem és ott is elég pocsékul megy.

Utána a szokásos melóba menetelés. Megkérdeztem Nolant, hogy akar-e filmezni és ő persze maradt még velem. Legalább nem voltam egyedül a kúton. Ez egy jó film volt végre, az első filmje, amiben szövege volt. A szerepe egy utolsó mellékszerep volt csak, a szomszéd gyereke volt, aki ártatlanul szemlélte a szülők csatározását. Nolan nem ismerte fel benne Josht, azt hitte, csak úgy randomra választottam egy filmet és meg volt elégedve a választásommal. Itt még nem Simon egyengette az útját, hanem a bátyja. Egy sikeres, boldog család gyereke volt, nem voltak gondjai, nem volt az életében hiány. Érdekes ezt látni és ebbe belegondolni. Nem volt sohasem testvérem, hiszen anyu úgy döntött nem állapodik meg többet, de ha lett volna és meghal, hát az nagyon durva érzés lehet. Én sem tudnám feldolgozni, sőt talán én is a drogokba menekülnék. Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatom magam, hogy érdembeli tragédia nem történt a családom életében és a lehető legnormálisabban nőhettem fel.

Amikor egyedül voltam zenéket hallgattam. Sokadikra hallgattam meg a *Linkin Parktól a Burn it down– t.

A szövegét hallgatva, vizsgálgatva arra a következtetésre jutottam, hogy ha egyszer valaha beszélni fogok Joshal, akkor ezeket fogom mondani neki.

„Felépítjük, hogy lerombolhassuk, felépítjük, hogy leégessük, alig várjuk, hogy porig égessük.”

Igen, sokszor éreztem azt, miközben boldog voltam, hogy menekülnöm kéne, de nem menekültem el mégsem. De Josh megtette. És nekem már csak az jutott:

„A színek összefolynak, amint a lángok az égbe csaptak. Rendbe akartam hozni, de nem tudtam megakadályozni, hogy szétessen.”

Amikor az utolsó részt fordítottam le, főleg az utolsó sort, akkor azt hiszem, nem biztos, de azt hiszem, hogy halványan érezni kezdtem. Az érzés, ami azt hiszem, hogy éreztem, az talán a harag és a gyűlölet volt, de mindenképpen bosszúvágy. De persze az is lehet, hogy amit érzésnek hittem nem volt más, csak egy korábbi csalódás egyike után érzett érzések emléke.

„Igent mondtál, magasra emeltél és én hittem neked, amikor hazudtál. Én katonát játszottam, te királyt. Leütöttél, amikor megcsókoltam a gyűrűt.

Elvesztetted azt a jogot, hogy viseld a koronát! Én emeltelek fel, te elhagytál! Így amikor elbuksz és rajtam lesz a sor: S szítom a tüzet, míg lobognak a lángok!”

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés