9 órakor felébredtem, és elkezdtem gondolkodni azon, hogy mit tegyek. Az arcát néztem megint, ami több volt, mint tökéletes, még úgy is, hogy a szája résnyire nyitva maradt, és a nyála fojt a párnára. Ez az az arc, amit nézegetnék akár egy életen át.

Még az apró ráncokat, és a viszonylag mély barázdákat a homlokán is imádtam rajta, és ha még mélyebb és még több lenne rajta az is tetszene. Mondjuk egy olyan 20 év múlva. A teste, a lelke, a mindene kell nekem. És örökre tudnám imádni. De sajnos nem én vagyok az, aki ezt itt mind megkaphatja egy életre.

El kell hagynom, mielőtt rosszra fordulnak a dolgok. Viszont nem vagyok képes arra, hogy úgy sétáljak ki az életéből, hogy nem derítem ki a szenvedésének okát, és nem győződök meg arról, hogy nélkülem nem csúszik le a lejtőn. Az én becsületem nem maradt a határon, én itt is én vagyok, én itt is magyar vagyok.

Megpróbáltam elsurranni WC-re, de már kialakult bennünk a radar, ha a másik nincs mellettünk, felébredünk, mint egy ezer éves házaspárban. Mire visszaértem, már a telefonját nyomkodta. Visszafeküdtem, és felé fordultam, ő viszont háttal feküdt. A hasát kezdtem el simogatni.

–          I want to tell you a secret. (El szeretnék mondani neked egy titkot.) – felém fordult, és lerakta a telefont a háta mögé. Mosolygott, és megfogta az egyik mellemet.

–          I love the secrets. (Szeretem a titkokat.) – Én is elmosolyodtam, de próbáltam a mondandóm komolyságához igazodni. Most a karját kezdtem el simogatni.

–          Simon send me an offer. (Simon küldött nekem egy ajánlatot.) According to him for you is better without me. (Elmondása szerint neked jobb nélkülem.) – Josh elvette a kezét a mellemről, és felült az ágyon, de nem szólt egy szót sem. Még feküdni akartam, de ha már felült, felülök én is. A szemébe nézve folytattam. – In his view your work is wrong, you are diffuse, you can not concenrtate. (Szerinte baj van a munkáddal, szétszórt vagy, nem tudsz koncentrálni.) If you work less, they will be less people who are working around you. (Ha kevesebbet dolgozol, azoknak is kevesebb lesz, akik körülötted dolgoznak.) – Lesújtotta, amit hall, és tudtam, hogy így fog reagálni. Aggódtam érte, őszintén sajnáltam, hogy miattam kerül ilyen helyzetbe. Végül Josh megszólalt, és mintha remegett volna egy kicsit az ajka.

–          What was the offer? (Mi volt az ajánlat?)

–          An airline ticket, … and money. (Egy repülőjegy, … és pénz.)

–          How much money? (Mennyi pénz?)

–          Do you believe me? (Hiszel nekem?) – kérdeztem kétségbeesve magamat is meglepve a kétségbeesésemmel. Ezek szerint azt vártam tudat alatt, hogy azt mondja, hazudok, és csak be akarom feketíteni a csapatát. Talán kételkedik is egy kicsit. De ott a repülőjegy a konyhaszekrény fiókjában. Nem kétségtelen bizonyíték, de nekem egyedül nem igazán lenne pénzem rá. Josh gondolkodott a válaszon, de végül csak kinyögte.

–          I don’t think you have a reason to lie. (Nem gondolom, hogy van okod hazudni.)

–          Okay! Twenty thousand dollar. (Oké! Húszezer dollár.)

–          Hm… – ráncolta össze a szemöldökét, és a gondolataiba meredt.

–          At all events I go home! (Mindenképpen hazamegyek.) You know that? (Ugye tudod?)

–          Still I hope! (Még reménykedem!)

–          Don’t do! (Ne tedd!) – néztem rá könyörtelenül. Ettől a tekintete savanyúvá vált.

–          You don’t love me? (Nem szeretsz?)

–          But yes! (De igen!)

–          Then stay! (Akkor maradj!)

–          You marry me? (Elveszel feleségül?)

–          Do you want it? (Szeretnéd?)

–          I don’t know! (Nem tudom!) – vallottam be magamnak is. Azért nem megyek hozzá senkihez, hogy egy olyan országban maradjak, ami nem tart igényt rám. Sőt egy hónapos ismeretség után még a nagy Ő- nek sem vagyok hajlandó igent mondani.

–          Why did you tell me this? (Miért mondtad el ezt nekem?) You expect my blessing? (Te várod az én…)- Nem ismertem ezt a szót. A Tabhoz nyújtózkodtam, és elkezdtem gépelni.

–          Ble…s – nyökögtem várva, hogy segítsen.

–          s(esz)… i (áj)…n(enn)…g(dzsi)- Diktálta a betűket, hogy be tudjam írni. Jelentése áldás. Szóval azt kérdezte, hogy az áldását várom-e. Én összeszorított ajkakkal, nehéz szívvel lassan rázni kezdtem a fejem.

–          I owe you! (Tartozom nekem!)

–          Are you kidding? (Viccelsz?)- mosolyodott el, de az előző keserű arckifejezés csak nem akart végleg eltűnni.

–          No! – válaszoltam komolyan. A fejét kezdte el rázni, és lassan visszatért a citromba harapott arckifejezés is. – It’s the best for as! (Ez a legjobb nekünk!) – Josh nem bírta elviselni ezt a mondatot, és szinte éreztem, hogy összeszorul a szíve. De lehet, hogy csak a saját szívem facsaródott ki mindkettőnk helyett.

Közelebb hajolt, beletúrt hátulról a hajamba, és fájdalmasan megcsókolt. Szinte égetett a fájdalma. Alig kaptam levegőt, ájulás körüli érzés fogott el, és az egyetlen, ami miatt nem hagyta a testem el magát, az a nyelvének folytonos ostorozása. Olyan fárasztó folyton megölni a reményt, ami minden egyes érintéssel, pillantással újratölti magát, mint egy rossz horrorfilmben a zombik hada. Folytatta a csókok hadát, és én teljesen megsemmisültem bennük. Ez több volt, mint vágy. Félelem, keserű égbe kiáltás, ima az égiekhez, hogy ne tegyék ezt velünk. Nézzenek le ránk, és érezzék, hogy milyen tökéletesek vagyunk mi így együtt, és tegyenek valamit, hogy ezt megtarthassuk. Önzőség, és esztelenség lenne érezni a mennyországot a földön? Talán áthúztuk még az isten számításait is azzal, hogy ennyire nagy az összhang köztünk. Vagy talán pont azt volt a sorsunk, hogy egyszer érezzük ezt. A fejem, és a szívem teljesen kiürült, nem éreztem semmi mást, csak a csókjának, és az ölelésének a meleg fényét, a sötét és hideg világban. Az idő, mint fogalom ebben a pillanatban megszűnt, így fogalmam sincs, hogy amíg maga felé húzott, és levetkőztetett, húsz másodperc, vagy három óra telt el. Minden egyes érintése égetett, mintha a pokol tűzén égne a lelkem, és amikor magáévá tett, akkor is minden döféssel elviselhetetlen kínt éreztem, de nem a testemben, mert az a gyönyör fényében úszott, hanem a lelkemen. A testem megszűnt létezni, és amikor elértem a csúcspontra zokogásban törtem ki. Még annyi gondolatom sem volt, hogy felfogjam, hogy sírok. Szinte azonnal Josh fejét éreztem mellkasomhoz dőlve, és egyedül azt éreztem kristály tisztán, ahogy az egész teste beleremeg a zokogásába, és a mellkasomon pillanatok alatt patakban csorogtak le a könnyei. Megint történt kettőnk között valami olyan csoda, amit nem lehet szavakba önteni, ami annyira más, hogy még csak az érzést sem lehet behatárolni. Olyan nem evilági, mintha elhagynánk ezt a létsíkot, mintha mindenhova bejárásunk lenne, amiről csak szent könyvekben és tündérmesékben írtak. Nyílván ez a csoda inkább a fájdalmunkból született, és a szerelemből és örömből született csodákat fennköltebb volt átélni, de ennek a keserédes haláltáncnak is megvolt a maga varázslata, ami ezt a teljesen érdektelen szerdai napot örök életünkre felejthetetlenné tette.

A napot azzal töltöttük, hogy minden lehetséges helyen és pózban összebújva beszélgettünk magunkról, a gondolatainkról, a vágyainkról, a jövőképünkről. Sokszor könnyebb volt pár gondolatot kiadni magunkból leírva a Tabba, még akkor is, ha nem volt benne ismeretlen szó. Teljesen kitártuk magunkat a másiknak, nem éreztünk egymás előtt semmit sem kínosnak, semmit sem elmondhatatlannak. Hasonlóbbak vagyunk, mint azt gondoltuk volna. Persze még ha napokig csinálnánk ezt, akkor is lennének olyan dolgok, amiket nem érintünk. Utólag belegondolva sokat mondtunk el egymásnak, mégis olyan kevésnek tűnt.

Megtudtam többek között azt róla, ami őszintén meglepett, hogy nem akar örökké gazdag, és híres embert játszani. A világhírbe is bele lehet unni, szerinte. Hiszen több mint 10 éve sztárként tartják számon a világ minden pontján. Annyi mindent letett a szakma asztalára, hogy az ő csillaga már akkor is fényesen ragyogna azon a bizonyos képzeletbeli égen, ha most mindennek hátat fordítana, és soha többet nem adna életjelet magáról. A szomorúsága okáról is kaptam egy homályos képet: szerinte kiégett. Amikor már századszor játszol teljes szívedből, előfordul, hogy elfogy valami belőled. Nem tud miből táplálkozni, kiadta a benne lévő tüzet, és nem volt miből újra feltöltődni. Űr volt benne, amit én most újra feltöltök tartalommal. Bennem nem hogy megnyugvást nem találtak a szavai, sőt egyre inkább felkorbácsolták a bennem viharként tomboló tengert. Az ember a szerelemben megnyugvást keres, nem feldúltságot. Bennünk mégis ismeretlen érzelmek tömkelege sorakozott fel, és mi szó szerint küszködtünk azzal, hogy feldolgozzuk őket. Amikor kiöntötte nekem a lelkét én nem tudtam mit mondani neki, szavakkal legalábbis nem. Védeni akartam, óvni az érzékeny kis lelkét, úgy éreztem, hogy minden lélek, még a legtisztábbak is ki vannak téve a világ borzalmainak, és folyamatosan rárakodik a sok szenny, míg nem egy nap már nem látszik belőle semmi. Meg akartam tisztítani ettől a szennytől, és bár tudtam, hogy ezt csinálom, és már látom a ragyogását, mégis lassúnak éreztem a folyamatot, és most azonnal lerángatnám róla mindet. Ugyanakkor féltem attól is, hogy ha lerángatom róla a lerakódott réteget, újra védtelenné válik az újabb szennyeződésekkel szemben. Hiszen a vastag réteg már véd a fájdalomtól, de a lélek csupasz felületéhez érő piszok, szó szerint mocskosul tud fájni. Szavak helyett inkább rákerestem Serj Tarkian „Sky is over” című számára, ami, bár nem foglalkoztam sosem a szöveggel, zenében kifejezi ezt a katarzist némiképp, amit most a belső vívódásom közepette megélek.

Érdekes módon ő is felkapta a fejét a szövegre, és rákeresve a szövegére egymás után többször is meghallgatta, úgy hogy nézte a szöveget hozzá. Megdöbbentő volt, amit az arcán láttam, mély gondolatok, és fájdalom érdekes keveréke. Azt hiszem érdemes lenne a szöveget is megfejtenem. Eleve a címsor több dolgot jelent egyszerre, legalábbis az én silány angoltudásom tükrében. Az ég van vége- szó szerint, de annak, hogy az égnek vége semmi értelme. De aztán rájöttem, hogy az over jelent még felettünk-et is. Az ég felettünk? Hm… Talán mindkettőt jelenti egyszerre. De a fordító szerint pont így kellene kifejezni azt is, hogy „az ég alatt.” A legeslegutolsó sorban utána mondja, hogy us, vagyis Sky is over us – Az ég mi felettünk. De az előző vonatkozásban azt is jelentheti, hogy „Az égnek vége számunkra.” Még jobban érdekelt a szöveg, mint eddig. Csak szemezgettem belőle, de nem csalódtam, épp olyan mély, és sokat mondó, mint a zene. „Mindenki tudja, hogy a napot ringatod, szenvedsz az élettől, bűntudatban élsz, – mondjuk ilyen értelemben- vége az égnek. Nem akarsz ölelni, csalódott vagyok, megőrülök. Bár nem engedhetjük meg magunknak/ Ha nem akarnánk engedni, az ég alatt, Nem akarom látni, ahogy elmész, az égnek vége. – Itt van egy még nehezebb rész. – Behunyt szemek mögött fekszenek az emlék, készen arra, hogy felébreszd. Háborúban állsz a földdel, és minden teremtményével, a nem túl gyengéd meggyőzőerőd közismerten országok, birodalmak gazdaságait roppantja szét, az ég alatt. Még a nap elől sem akarod, hogy elmeneküljek. Bár nem tehetjük meg, de az ég felettünk van.” Hitetlenkedve nézett rám, hogy hogy találom meg mindig a pont nekünk való zenét. Bár hozzátette, hogy ő nem szereti a rockot, és ezzel témát is váltva mutogatni kezdte a zenéket, amiket szeret.

Egyébként kiderült, hogy három gyereket szeretnénk mind a ketten, és egy olyan birtokon szeretnénk élni, ahol van elég hely egy saját erdőnek, de ő még szeretett volna úszómedencét, és egy lovardát, ami nekem is tetszett egy feltétellel, hogyha megoszthatjuk minden emberrel. Csodálta bennem ezt, hogy nem vágyom olyan gazdagságra, amit nem oszthatok meg. Ő ebbe még sosem gondolt bele, de az én gondolataim elgondolkoztatják. Nekem is furcsa, de amikor valaki megkérdezte, hogy mit tennék akkor, ha sok pénzem lenne, mondjuk, nyernék a lottón, akkor én mindig azt feleltem, hogy valami olyat tennék vele, ami nem csak nekem jó. Házakat építetnék azoknak, akiknek nincs, vagy játszóteret elhagyatott településeken, vagy egy parkot, ahol lehet játszani. Szóval ez a lovarda, meg az úszómedence pont beleillene a képbe. Aki tud viselkedni, akkor az odajöhet, mindegy hány éves. Túl idealista tudom, de csak vágy. Hiszen sosem leszek gazdag, örülök, ha megélek valahogy. Josh egy kis idő múlva kijelentette, hogy úgy érzi, mellettem egyre jobb emberré válik. Én ezen csak nevettem, hiszen soha nem tettem semmi jót, vagy segítettem senkin. Csak idealista és naiv vagyok, tele az emberekbe vetett bizalommal és hittel. Mosolyogva fogadta az értetlen kacajomat, és ragyogó szemekkel, szinte megbabonázva nézett. Még mindig olyan hihetetlen, hogy ez a pasi rám néz így. Bár már abszolút nem az a távolinak tűnő, misztikus lény, akinek az elején tűnt, de ettől semmit nem vesztett az értékéből. Még mindig arra vágyom, hogy minél jobban ismerjem, tudjam a gondolatait, és érettem az érzéseit. Akkor is, ha fájdalmat, és keserűséget érez. Nem bánom, ha a pokol legmélyebb bugyraiba kell követnem, és gondolkodás nélkül megteszem, és visszahozom az ördög karmai közül is. Képesnek kell lennem elhagyni, ha neki úgy jobb lesz… Meghalnék érte, bárkivel szembeszállnék, még az ördöggel is lecimborálnék, ha róla van szó. De nélküle mit csinálnék… Ez a legnehezebb.

Az éhség kirángatott minket egymás testének közelségéből. Ahogy megígértem neki, csináltam neki húslevest, és pörköltet nokedlivel. Ő egy percre sem hagyott magamra a konyhában, sőt élénken figyelte az ügyetlenkedésemet, hiszen nem vagyok egy konyhatündér. Még segített is zöldséget pucolni, amitől én eléggé beindultam. Olyan jó nézni, ahogy egy férfi egy számára idegen dolgon ügyködik, gondolkodik, próbálkozik, tanul. Ha eddig nem szerettem volna, akkor most biztosan belezúgnék. Néha szégyellősen rám pillantott, és gúnyos mosollyal adta a tudtomra, hogy úgy érzi kinevetem. Dehogy nevetem! A mindig erős, mindent tudó férfinek ezek a ritka pillanatai, amikor sebezhetőnek érzi magát, ezek teszik emberivé, szerethetővé.

Most én kértem őt, hogy mutassa meg a kedvenc, erre ő betette az INK- Infinitijét. Nem igazán értettem, hogy mit akar ezzel a számmal kifejezni, de az a sor, hogy mi vagyunk a végtelenség, olyan kellemes gondolat volt. A kissé disszonáns hangzást is kellemes volt hallani, és meglepődve néztem rá, amikor elkezdett a zenére mozogni is. Persze pillanatok alatt elkezdett hülyéskedni, amire én jóízű nevetésben törtem ki. Tánc… a mumus, ami szavak nélkül kifejezi az ember jellemének jelentős részét. Ezért nem szeretek táncolni, mert nem szeretném, ha mindenki számára nyitott könyv lenne a bizonytalanságom, és a szorongásom.

Pedig amikor már minden csak a gázon rotyogott, nem úsztam meg én sem a megtáncoltatást. Jól esett a karjai között azt tenni, amit ő akar, de amint egy pillanatra elengedett, zavarnak, és esetlennek éreztem magam. Ilyenkor azonnal a pörkölthöz rohantam, és kevergettem, meg kóstolgattam. Ne hozzon ilyen zavarba, mert én azt utálom. Hogy lehet ennyi tehetség egy emberben? Jó kinézet, karizma, hang, mozgás? Bassza meg, de komolyan! Megvető tekintettel mosolyogtam rá, amikor újra táncolni hívott a keze nyújtásával. Nelly Furtado és Tiesto közös dalát tette be, a „Who wants to be Alone- Ki akar egyedül lenni”-t. Hozzám bújva, csak apró mozdulatokkal végre sikerült elérnie, hogy én is élvezzem egy kicsit a „táncolást”. Imádtam a számot, pedig egy ostoba diszkó számnak tűnik, mégis van benne valami, ami miatt több annál. Jól összerakták! Volt egy lassú rész, ahol magához húzott, és a csípőmnél fogva magához simított, vággyal töltött fel, bármennyire is nem akartam.

Aztán meglátott egy másik számot, és csalfa vigyorral rákattintott. Azt hiszem, jobb hogy nem értettem miről szól a szám. Bár pár dolgot azt hiszem így is értek. Te egy jó kislány vagy, az oké! Tudom, hogy akarod… Valószínű ez egy felhívás „keringőre”! De a „Te egy állat vagy, az a természeted” zavarba ejtő volt… Mi? Aztán úgy fejezi be, hogy „hagyd, hogy kiszabadítsalak.” Ez már a „hardporn kategória, így első ránézésre. Nem hagyta annyiban, és mivel látta, hogy zavarban vagyok, és ez tetszett neki, kiemelte a neki tetsző részeket, és beírta a Tabba. But you’re a good girl (De te egy jó lány vagy) The way you grab me (Ahogy megragadsz engem) Must wanna get nasty (Abból tudom, hogy rosszalkodni akarsz) Go ahead, get at me (Úgyhogy rajta, ne várakoztass).

Rákvörös lettem, ami tetszett neki. A baj, hogy igaza van. Egy kocsmában egy vadidegent semmibe sem néznék ha ezzel jönne hozzám, de tőle még ez a szöveg is zavarba ejtően szexi. Mocskos és édes egyszerre. Végül egy utolsó jól irányzott mondattal teljesen le is győzött, amit határtalanul érvezett. I’m a nice guy, but don’t get confused, you git’n it!- Egy rendes pasi vagyok, de nehogy azt hidd, hogy nem verem be neked! – Zavaromban menekülni akartam tőle, de ő nem hagyta. Teljesen felizgult megint, és bármilyen mocskos dologról is volt szó ebben a dalban meg kellett hagyni, hogy amint belegondoltam ezekbe, iszonyatosan nedves lettem én is, de ezzel egy időben szégyelltem is magam azért, amiért ilyesmi izgalomba hoz. Furcsa dolgok ezek.

A hideg is kirázott, amikor megkérdezte, hogy mi az a dolog, amit szívesen hallanék ahhoz, hogy totál beinduljak. Ez is épp elég volt, és még száz meg száz mondat eszembe jutott így hirtelen, ami nem alpári, de mocskos, és szexi. Azonban eszembe jutott egy, amit soha egy pasi sem mondana, mert nekik ez minden, csak nem szexi, de különösen engem nagyon beindítana. Megkérdeztem, hogy biztosan hallani szeretné e, mire ő türelmetlenül cüccögött, hogy ne húzzam az időt.

–          „I’ll make you a children!” (Csinálok neked gyerekeket!)- elképedve nézett rám, hogy most ezt komolyan gondoltam-e, és „lemetakommunikáltuk”, hogy igen, komolyan gondolom ezt. Engem ez beindítana, nagyon is. Sőt mindjárt ikreket, hármasikreket akarjon nekem csinálni. Mikor rájöttem, hogy ez tényleg az a mondat, ami nekem nagyon bejön, már megbántam, hogy elmondtam. Még jobban zavarba jöttem.

Mondanom sem kell, hogy amint megemésztette az információt, újra ráhangolódott az előbbi témára. Már kezd fárasztani az állandó dugás… tényleg, már úgy érzem, hogy a kibírható dugásmennyiség végső határához értem. Mégis nagyon beindít újra és újra, de olyan szinten, hogyha nem akarna magáévá tenni, én vetném rá magam, és erőszakolnám meg őt. Persze ilyet csak gondolatban tennék, de szerencsére nem kell visszafognom magam, mert ha egyszer felcsigáz, vagy olyan rendes, hogy jó alaposan meg is dug. És ezzel nehéz betelni. Még szeretkezést is fabrikált a dologból pillanatok alatt, amikor újra előkotorta a Need to feel Loved-ot. A konyha adta lehetőségekből kihasználtuk a konyhapultot. Felültetett rá, és úgy tett magáévá. Furcsa, új érzés volt, kicsit az elején megint fájdalmas, de az ügyes csípőmozgásának köszönhetően hamar lett belőle végtelen gyönyör. Aztán a konyhapadlót választotta a szeretkezés helyszínének, ő volt alul, hogy ne fázzak, és folyton aggódott is azért, hogy a térdem nem fázik e a hideg kövön. Én meg „ugyanmár” mosollyal nyugtáztam, hogy mennyire törődik velem, még akkor is, amikor megdug. Mert valóban nem kímélt, mélyen, és gyorsan csinálta. Ezek az apró figyelmességek mindig megduplázzák az élményt, és ezekkel nem is tudok betelni soha. A póz nem a legkellemesebb, mert szinte minden feszül odalenn közben, sőt amíg át nem estem egy bizonyos holtponton, még fájdalmasnak is mondanám. De amikor sikerül átadnom magam teljesen neki, akkor mennyei érzés, és szinte záporoznak az orgazmusok. Azon kaptam magam, hogy megint sokáig elfelejtettem levegőt venni, és remegni kezdtem. Ő magához szorított mosolyogva, és amikor abbamaradt a remegés, úgy is mozogni kezdett, hogy szó szerint magához préselt. Sosem csináltam még ilyet, de most megmarkoltam a karját, és az orgazmust pillanatában görcsösen megszorítottam. Tudatában voltam, hogy mit teszek, és ezt is tudtam, hogy ez tetszik neki. És a tudat, hogy tetszett neki, meg az, hogy belülről, ösztönösen jött ez a dolog elégedettséggel töltött el, ami hozzájárult az orgazmusom minőségéhez is. Érdekes dolgok ezek, és olyan megdöbbentő, hogy miket képes előcsalni belőlem. Tényleg állat lennék… egy macska… egy doromboló, de veszélyes fenevad, és jól esik neki, hogy egy kicsit megint előbújhat.

Jó kis nap volt… Csak hamar véget ért, mint ahogy minden jó dolognak vége van egyszer. Olyan az egész, mintha nászúton lennénk, és tudjuk, hogy egyszer vége, de most annyit vagyunk egymással, egymáson, egymásban, hogy egy életre megunjuk egymást. Hátha sikerül…

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés