Ezen a napon haza kellett mennünk. Az utolsó délelőttünk kettesben, hiszen kora estére Joshnak valahol ott kell lennie. Nem akartam, hogy vége legyen ennek köztünk. Ha visszamegyünk a Mullholland Drive-ra, akkor nincs tovább, ott megint nem lesz nyugtunk. Mit lehet csinálni fél nap alatt? Mindent kéne! Elölről az egészet, ami a héten történt.

Megpróbáltuk még tovább fejleszteni a kommunikációnkat, de valójában nem volt szükség szavakra, mind a ketten tudtuk, hogy egymásnak vagyunk teremtve, és minden szó csak ezt erősíti meg. Nehezen, de kiszedtem belőle, hogy fájt neki, ahogy Simon félvállról kezeli az érzéseit, és azt hiszi, hogy ő tudja a legjobban mi kell neki. Megtudtam azt is, hogy Simon egy nagyon távoli, nem vérszerinti rokonuk, és amikor felajánlotta, hogy híressé teszi, akkor ő még nem fogta fel, hogy mivel jár ez majd számára. Csak azt látta, hogy az anyja végre újra mosolyog, és lelkes, és szerette volna sokáig ilyennek látni. De ahogy teltek az évek az anyja megint egyre kevesebbet mosolygott, és ő már nem tud neki mit adni, hogy megtalálja a lelki békéjét. Pedig szeretné, ha az anyja boldog, és elégedett lenne. Simon nagyon meghatározó ember az életében, és volt idő, amikor felnézett rá, volt olyan is, amikor az apjaként tisztelte, de történt valami, ami miatt ez gyökeresen megváltozott, és ezt nem akarta kifejteni nekem. Azóta inkább tart tőle, sőt volt idő, amikor félt tőle, de most már inkább csak attól fél, hogy egy nap újra megtörténik az, ami miatt minden megváltozott. Már nem szereti, csak tudja, hogy sokkal tartozik neki, és hogy nélküle nem egy luxusvillában lenne, hanem talán Los Angeles szegénynegyedeiben feküdne az utcán a lövöldözések közepette, részegen. Én mondjuk hozzátettem magamban, hogy a luxusvillában meg be van drogozva, de ezt neki nem akartam mondani. Nem akarom felhozni a témát, hiszen most nincs rá okom. Nem csinálja, de nem értem, hogy miért, és hogy tudott ilyen egyszerűen leállni a dologgal, miért nem szenved. Talán mégis cuccozik titokban, csak nem veszem észre. A legrosszabbul az esik neki, hogy Simon nem bízik benne, és a tehetségében. Minden művésznek van olyan időszaka, amikor nem olyan zseniális, nem olyan termékeny, és ő eddig nem nagyon engedhette meg magának a lazítást. Mindig összeszedte magát, amikor kimerült volt, akkor is, ha nem akart valamit, akkor is. De mindig megtalálta az örömöt, a jót abban, amit tesz, hiszen zseniális filmekben sikerült szerepet kapnia, ahol kibontakozhatott, és ragyoghatott. A mostani film előtt szinte könyörögött állítólag, hogy had kapjon egy kis időt magára, de Simon szerint ez egy olyan alkotás, aminek a főszerepét eljátszani akkora megtiszteltetés, amit megbánna, ha kihagyna. Ezért erőt vett magát. Ráadásul a forgatás két nappal egy másik film forgatása után jött, ami még lelkileg is megviselte. Erről hosszú monológokat szőtt, aminek nagy részét nem értettem, de éreztem, hogy az is elég neki, hogy meghallgatja valaki, nem kell, hogy értse is.

Aztán témát váltottunk, és eljátszottunk a gondolattal, hogy mindketten tojunk a világra, és együtt leszünk, bármi történik. Ezzel pillanatok alatt elérkeztünk valahogy a kritikus pontra, ami miatt nézeteltérésünk támadt, méghozzá egy olyan irreális dologgal kapcsolatban, mint a hol élnénk, ha összeházasodnánk, és hol nevelnénk a gyerekeinket. Az ő véleménye az volt, hogy erre Amerika a legmegfelelőbb hely, hiszen itt jól élnénk. Magyarországon meg csak a szegénység van. Persze erre megkérdeztem, hogy miből gondolja, ha sosem járt ott, és sosem látta. Vannak kincseink, gyönyörű nemzeti parkjaink, végtelen alföldünk, magas helységünk, vizeink, olyan tiszták, amiről itt csak álmodni mernek az emberek, amik világhírűek, mégis ebben a kis országban olyan mennyiségben találhatók, amire nem is gondolnának. Elmesélném az egész történelmünket, amire büszkék lehetünk, olyan csatákat éltünk át, amikről itt a filmek szólnak, és annyi hőstettet vittünk véghez, amire náluk csak a szuperhősök gondolnak. Egy meseország vagyunk, ahol lépten- nyomon tehetség, és szépség születik. Orvosok, fizikusok, matematikusok, feltalálók, akik nélkül Amerika sem ott lenne ahol, és nem az lenne, ami. A gyufától az atombombáig, a Rubik kockától a hűtőszekrényig számtalan dolgot adtunk a világnak. A második világháború utáni hatalmas gazdasági fellendülésükhöz, ami gyakorlatilag ma is tart, kellettek azok, akik az üléseken az világ dolgairól magyarul tárgyaltak Amerikában. És mit kaptunk cserébe a világtól? Semmit!

Érdekes, de köztem, és Josh között épp olyan zavarosak a dolgok, mint a politikai kapcsolatban a két ország között. Ilyen kettősség, az is, ami 1941 decemberében történt, akkor kényszerből hadat üzentünk Amerikának. Ez az átlag magyarnak is nevetséges, és biztos okozott egy kis derűt az amerikai parlamentben. Az „Ordító egér”, ahogy csúfoljuk magunkat a tettért. Aztán 1956-ban emiatt a humorosnak tűnő kakaskodás miatt potyogtak a könnyeink, és hullott a vérünk. Akkor kértük Amerikát, hogy segítsen a szabadságharcunkban. Miért segített volna? Nem fűződött hozzá érdeke, nem voltunk szövetségben, nem voltak kapcsolataink, és még ott rémlett a hadüzenet is a fejükben. Ráadásul a szovjet csapatokkal kellett volna szembe szállniuk, ami hatalmas falat. Tudjuk, mert mi megtettük, mind egy szálig, akik akkor éltek ebben az országban egyként küzdöttek a puszta kezükkel azzal a sereggel, amitől még Amerika is rettegett. És le is győztük a gonoszt 1989- ben, igaz 33 évünkbe telt, de megcsináltuk. Amerika akkor gratulált a bátorságunkhoz, 1956-hoz, és 1989-hez is. Az a szabadság vágya lobogott bennünk, amit Amerika próbál életben tartani.

Pedig, amikor Amerikára gondolok, nem a szabadság jut eszembe, csak az, hogy az eszmei hátterük két szó: „Amerikai álom”. Lényegében a lehetőség, hogy a semmiből minden a tiéd legyen. Olyan példákat hoznak fel, mint Arnold Schwarzenegger, vagy Obama, akik Amerikától távol születtek, nyomorúságban éltek, és most Amerikában szeretik, tisztelik őket, és a hatalmuk óriási. De ha ez az életút az Amerikai álom, akkor megélte az Amerikai álmot Hitler is? Aki egy osztrák kisfalúban született „zabigyerek” volt, és felküzdötte magát azoknak az elkeseredett embereknek a vezetőjévé, akik a háborúban mindent elvesztettek. Ő új hitet adott nekik, és új célokat, lehetőségeket. De Sztálin és Lenin is a nyomorból vált vezetővé. Aztán persze a magyar politikai élmezőnyben is találunk olyan vezetőket, akik a béka feneke alól érkeztek, és az állam élén landoltak. Rákosi Mátyástól Hegedűs Andrásig majd mindenki a kommunizmusban is megélte ezt, és a modern kormányban rengetegen születtek és éltek mély szegénységben, jóval többen, mint akik arannyal a kezükben jöttek világra, lásd Orbán Viktor. Magától érte el azt, amit eddig elért, és élharcos volt már 1989-ben is. A kommunizmus nem éppen az egyszerű nép hatalmát jelenti, és ezt Amerikának tudnia kéne, hiszen Amerika fő ellensége elméletileg a kommunizmus. Én ezt nem értem! Most akkor az Amerikai álom bárhol a világon elérhető? Végülis az említett személyek a saját világukban saját szándékaik szerint reményt hoztak a követőiknek, szabadságot, az érdekeik képviseletét, és hitet. De nem lehet minden álom tökéletes, van, ami rémálommá válik, nemde? A fejemben száz ilyen gondolat kavarog, keresem a helyem, keresem a szerepem a történetben. Talán épp úgy meg vagyok zavarodva, mint a viccben, amit a hadüzenet után terjesztettek. Sokkal többet gondolok bele abba, ami van, és másra vetítem ki azt, ami bánt.

„- Magyarország ugye köztársaság?

– Nem uram, királyság.

– Akkor van királyuk?

– Nincs, tengernagyunk van.

– Akkor van flottájuk?

– Nincs, mivel nincs tengerünk.

– Van valami követelésük?

– Igen.

– Amerikával szemben?

– Nem.

– Angliával szemben?

– Nem.

– Oroszországgal szemben?

– Nem.

– Hát akkor kivel szemben vannak követeléseik?

– Romániával szemben.

– Akkor Romániának is hadat fognak üzenni?

– Nem, uram. Szövetségesek vagyunk.”

A tragikomédia mindig is jelent volt a történelmünkben, amit ép elmével nem igazán lehet felfogni. Az mi elménk megbomlott az sok évszázados súly alatt. De, ahogy Hofi mondta, addig nincs nagy baj, amíg legalább nevetni képesen vagyunk magunkon, és ez azt hiszem jó dolog. Az élet mit sem ér, ha nem tudjuk élvezni, ha nem vagyunk képesek szeretni, és tisztelni. Nem hamis remény kell, nem idealizmus, és katarzis illúziójának keltése. Az élet maga egy csodálatos dolog, mindazzal, amit adhat nekünk, és akkor lehetünk csak boldogok, ha hálásan tudunk lenni azokért a pillanatokért, amik megadatnak nekünk. Ezek a pillanatok, amikor a szerelmed karjaiban, összebújva egy lélekként léteztek, amikor megalkottok egy csodát. Az a csoda, amit átélsz sokkal másabb, mint a képzeletedben, mint a filmekben, vagy a regényekben. A csoda nem tökéletes, vagy meseszerű. Az élet nyoma, a halandóság, és a mulandóság okozta néma gyász az oka, ha nem vesszük észre ezeket a csodákat. Én most érzem, látom, és olyan végtelenül hálás vagyok érte, hogy az semmivel nem fejezhető ki megfelelő mértékben.

Szóval, összességében megtárgyaltam magamban azt, hogy a hazám egy jó hely, még akkor is, ha ezt rajtam kívül senki nem veszi észre. De ha arról van szó, hogy az élet úgy hozza, hogy mégis van rá lehetőségünk, hogy együtt legyünk, akkor nincs ellene kifogásom. Én itt is tudok, és fogok tenni a hazámért ha más nem azzal, hogy szeretem. Mind anyukámat: nem értem, és nem is érthetem, de szeretem, és azt akarom, hogy boldog legyen.

Ebédre egy pizzát rendeltünk, és evés után csomagolni kezdtünk, de én megemlítettem, hogy bár rengeteg időt töltöttünk a jakuzziban, az én vágyam még nem teljesült. Josh elmerengve mosolygott a felvetésemre. Nem értettem mi a gond, ha nem akarja, miért mosolyog, ha akarja, miért mereng. Értetlenül, de türelmesen álltam a szituáció előtt, de nem történt érdemi változás. Végül az járt a fejemben, hogy össze kell pakolni a konyhát is, úgyhogy hagytam merengeni, és elindultam kifelé a szobából. Alig hagytam el az ajtó vonalát, már hallottam is egy kétségbeesett felkiáltást!

–          Heigh! (Hé!) Don’t go away! (Ne menj el!)

–          Why not? (Miért ne?) – Odaviharzott mellém, és tüzes tekintettel, de tele gyengédséggel, megragadta a kezem, és elhaladva mellettem elkezdett húzni az ajtón kifelé, abba a szobába, ahogy a jakuzzi van.

–          You don’t have to do that! (Nem muszáj ezt tenned!)- mondtam kacéran mentegetőzve.

–          Very funny! (Nagyon vicces!)– tetetett áldozatkészséget. Ez a játékos huzavona, ez az érzéki dráma teszi még felejthetetlenebbé ezt a srácot. Hogy mondjak én le róla? Szörnyű érzés belegondolni, hogy elveszíthetem, de most csak mosolyogni tudok, és izgatottan várom, hogy hozzám érjen, és elveszítsem a fejem, és átéljem azt a gyönyört, amiből ő egy puszta nézéssel is képes ízelítőt adni. Az egész lénye tiszta érzékiség, és erotika. Legalábbis számomra.

–          What are you going to do? (Mit fogsz csinálni?)- hangzott el egy ostoba, átgondolatlan kérdés, amint a jakuzzi ajtaján beléptünk.

–          A good magician does not tell anyone the secrets. (Egy jó bűvész nem árulja el senkinek a titkokat.)- A mondat közben átható pillantással csomagolt ki a ruhámból.

–          Okay! – mondtam zavart izgalommal, és míg a fejemben azok a kérdések áramlottak, hogy akarom én ezt, vagy élvezni fogom én ezt, esetlen az, hogy jó ötlet-e ugyanazt csinálni, mint amit Jessicával akart. A testem ezzel szemben örvendezett a gondolatnak, még félmeztelen sem voltam, de a bugyimban egy egész tó keletkezett. Megpróbáltam leplezni, de remegtem, mint egy nyárfalevél. Észrevette, de úriemberként eltekintett a ténytől, hogy ilyen drasztikus hatást képes elérni nálam. És is próbáltam nem tudomást venni ezekről a fizikai reakciókról, és a lehető legközönyösebben viselkedni. Kell mondanom, hogy nem igazán jött össze? Egy bugyit hagyott rajtam, ledobálta a ruháit, és a következő pillanatban be is kapcsolta a buborékokat, és kényelmesen elhelyezkedett.

–          You can come! (Jöhetsz!) – megrémültem, a kezem hidegen verejtékezett, és a pupillám beszűkült, valamiért bekapcsolt a menekülési ösztönöm, de a végtagjaim lebénultak, így ez egy belső küzdelemre korlátozódott. Remegő hangon végül is kinyögtem.

–          I changed my mind! ( Meggondoltam magam!) – Komolyan elkerekedtek a szemei a csodálkozástól, egy pillanatra nem értette mi történik. – I have to go pack. (Mennem kell csomagolni.) – Jelentettem ki elfúló hangon. Ekkor visszakerült az önelégült vigyor az arcára.

–          We agree! (Egyetértünk!)– kéjes mosoly jelent meg az arcán – You have to go! (Menned kell!)- térdre emelkedett, és kinyúlt értem a medencéből.

Gyengéd és határozott volt egyszerre, amit már olyan tökéletesen csinál, hogy újra zavarra ad okot. Bugyival együtt merültem el a vízbe, és ő művi szánakozó pillantást követően az ölébe húzott, és a két szélénél egy- egy határozott mozdulattal széttépte, majd a csurom vizes textilt győzedelmesen a feje emelte, és elhajította. A tekintetében sötéten izzott a vágy, az ajkát türelmetlenül megharapta, és a medence mellől, a farmernadrágjából türelmetlenül rángatta ki az óvszert. Miközben felhúzta vadul csókolt, és amikor készen volt a karomnál fogva húzott maga fölé. A tekintetemben még mindig ott volt a rémület, pedig tudtam, hogy nem akar bántani, talán attól féltem, hogy megint abba a csapdába esek, hogy belemegyek valamibe, aminek még csak a gondolata az izgató számomra, de valójában nem vagyok még kész rá, és amikor erre rájövök, akkor már túl késő, már benne vagyok a közepébe. A csókja némiképp megnyugtatott, de amikor húzni kezdett újra pánikba estem. Türelmesen, és gyengéden simogatott. Vívodtam magamban megint, hiszen éreztem azt, hogy ő úgyanúgy fog vigyázni rám, és figyelni mint eddig, és csak azt teszi majd, ami jó nekem. Tudnom kellett, hiszen számtalanszor bizonyította már be ezt. Hagytam magam, viszont vízben az izgalom mit sem számít, amint megpróbált behatolni, izgalmamnak semmi jele nem maradt. A tekintetében láttam, hogy ő annál inkább élvezi, de észrevette, hogy nekem kell egy kis támogatás, ezért újra csókolni kezdett, és a hátamat, karomat simogatta az ujjbegyével, ami hihetetlenül erotikus érzés volt. Az idegességemen a vágy egyre inkább kezdett úrrá lenni, amikor végül elkezdett óvatosan ki-bemozogni már kellemesebb érzés volt, annyira, hogy egy halk nyögés is kicsúszott a belőlem. Ezen felbátorodva sokkal gyorsabb tempóra váltott, ami belőlem hihetetlen gyorsan, nagyon heves reakciót váltott ki, és szinte fél perc nem kellett ahhoz, hogy a csúcsra érjek. Josh büszkén és elégedetten szorított magához. Igen, megcsinálta, kielégített, méghozzá itt, ráadásul gyorsan, és hatékonyan, úgy hogy el akartam menekülni, és ő mégis meglátta a látszat mögötti valóságot.

Alig hagyott pihenni, máris újabb támadásba kezdett, ami közben ismét gyors és heves izgalmi tünet együttes lépett fel nálam, és ő a vég előtti utolsó pillanatban az egyik kezével finoman megmarkolta az egyik mellemet. Miután így elmentem a következő közben sem engedte el, sőt alig hogy újra mozogni kezdett odahajolt, és legnagyobb meglepetésemre a szájával, és a nyelvével finoman kezelésbe venne először csak azokat a területeket, amiket már bejárt a múltkor, majd a mellbimbómra is rátért. Soha egyszer sem éreztem izgalmat a mellem érintésére, és szinte az agyára mentem a pasijaimnak azzal, hogy a mellbimbómhoz érni tilos, mert kellemetlen, sőt fájdalmas volt. Most a kezdeti ijedtség, és ösztönös védekező mozdulat után a legnagyobb megdöbbenésemre olyan erős izgalmat éreztem, hogy meg kellett kapaszkodnom a medence szélében. Ő szüntelenül mozgott, és játszott bimbómon, az arcomat elöntötte a forróság, és a következő pillanatban már jött is megállíthatatlan érzés. Josh a csúcson túl még lökött párat, majd megállt, és elengedte a mellemet is. Szégyenlősen próbáltam kerülni a tekintetét, mert szinte biztos voltam benne, hogy benne volt a na tessék, én megmondtam, én vagyok a szexisten, a többi pasi egy nímand volt, én vagyok itt a zsírkirály. Nem tudtam hogyan viselkedjek, nagyon zavarban voltam, de aztán éreztem, hogy a nyakamhoz bújik, és átölel. Szinte a nyakamba nyögve motyogott.

–          I adore you! (Imádlak!) You are so perfect! (Annyira tökéletes vagy!) I want you so much! (Annyira kívánlak!) – A tenyerembe simítottam az arcát, és ő rám nézett.

–          I love you! – suttogtam meghatottan.

Ő erre egy tüzesen szentimentális mosollyal felelt, majd könyörtelenül folytatta a testemben zajló kémiai folyamatok katalizálását, visszarogyott a nyakamba és nagy nyögések közepette adta jelét annak, hogy ő is élvezi. Egy apró nyögést megengedtem én is magamnak, de szinte azonnal szégyenlősem a szám elé tettem a kezem.

–          What are you doing? (Mit csinálsz?)- ripakodott rám kedvesen, de nem hagyta abba teljesen a mozgást, lassú, mély csúszásokat végzett. Én kínos tekintettel néztem rá, és elvettem a számról a kezem. Ő végig simított a karomon, egészen a hajgumimig csúszott a keze, majd óvatosan kibontotta a hajam, még el is igazgatta. Nem értettem mit akar.

–          Don’t get me confused! (Ne hozz zavarba!) – parancsoltam rá, és amint értetlenül nézett rám, azonnal meg is bántam a hangnemet.

–          Why are you embarrassed? (Miért vagy…?) – kérdezte szinte simogató hangon, és mindkét kezével a tarkómat simogatta lassan, és erősen, már inkább masszírozta.

–          Emba…? – nem értettem a szót! Ez most még jobban zavarba hozott.

–          It’s same as confused! (Ugyanazt jelentik: zavarban.)

–          Oh! I can’t be so loose, as you! (Nem tudok olyan laza lenni, mint te!)- amint ezt kimondtam elöntött a lassú mozgás hatására egy erős bizsergés, amire elakadt a lélegzetem, és be kellett hunynom a szemem.

–          Why not? (Miért nem) – kérdezte már nyugodtabb arckifejezéssel, és kimutatta, hogy mennyire tetszik ez az arckifejezés neki, de azért látszott rajta, hogy figyel rám, és meg akarja érteni a problémám.

–          I just… (Én csak…) You are so perfect compared to me! (Te olyan tökéletes vagy hozzám képest!) – hitetlenkedve felnevetett, mintha viccet mondtam volna, de aztán összeráncolta a homlokát, hogy most ezt komolyan mondtam?

–          I’m not perfect! (Nem vagyok tökéletes!) You are the amazing! (Te vagy a bámulatos!) You give me in every minute more and more. (Te adsz nekem minden perc egyre többet.) – megsimogatta az arcomat, amire én újra behunytam a szemem, és belehajtottam a tenyerébe az arcom. Nem mozdultam akkor sem, amikor a másik kezével a csípőmet magához nyomva még mindig lassú, de erőteljes, hirtelen mozdulatokat tett, csak egyre inkább megváltozott az arcom, ahogy élveztem, amit csinál. Aztán elengedett mindenhol, és a karjaival átkarolva megfogta a vállaimat, hogy én a nyakához tudjak omlani elkezdett nagyon erősen mozogni, és a vállamnál fogva nyomott engem maga felé. Én még mindig nem mertem mást, csak hangosan levegőt venni. Ő halkan nyögni kezdett, hátha ettől megjön a kedvem, de nem ment továbbra sem, pedig nagyon kikívánkozott belőlem. Megállt, és hátra húzott gyengéden, hogy lássa az arcomat, és azzal a lendülettel el is engedett, és megint simogatni kezdte az arcomat olyan arckifejezéssel, hogy „mit tehetnék még érted?”

–          Sorry! – mondtam neki szégyellősen, mire ő megsemmisülten forgatta a szemét, és rázta a fejét, majd rám mosolygott.

–          You don’t say that never again! (Ezt soha többet ne mondd!) – fenyegetőzött kedvesen. – Okay! We’ll be harder now! (Oké! Bekeményítünk!) – az egyik tenyerét odatette a szám elé. – Come on! Scream! (Gyerünk! Sikíts!) – sikítsak? Ne már! Bizalmaskodó, suttogó hangon folytatta a bíztatást. – You can do it! (Meg tudod csinálni!) Come on Honey! (Gyerünk édesen!)- és eleresztett egy vékony rekedtes sikítást, amin meglepődtem, és elmosolyodtam én is. De a sikítás nem ment, ezért ráztam a fejem!

Egyébként nem gondoltam volna, hogy valaha is egy csöppnyi kellemes érzéssel fog eltölteni, ha valaki befogja a számat, ehhez képest nagyon is kellemes volt. Töprengett egy kicsit tanácstalanul, de aztán egy mosollyal jelezte, hogy van még ötlete, nem adja fel. – Hah! You will I stop it? – egyértelmű volt, hogy a szexre gondol, ezért lassan gyanakodva ingattam a fejem, hogy nem. – If you want to continue, Say it: (Ha folytatni akarod! Mondd:) Do it! I want it! or: Fuck me! (Csinált! Akarom! Vagy Dugj meg!) – könyörgő szemekkel néztem rá, hogy ne tegye ezt velem, és komolyan azon gondolkodtam, hogy inkább hagyjuk abba, ne szenvedjünk. Nem akarom ezt erőltetni, nem megy, és kész! Kereste velem a szemkontaktust, és amikor újra megtalálta komoly arccal a szemembe nézett, és suttogni kezdte. – Say with me! (Mondd velem!) I want to do it! (Akarom, hogy csináld!)- ismételgetni kezdte, és a második alkalommal szégyenlősem elsuttogtam én is. Mosoly jelent meg a szája szélén, és lassan újra megmozdult. Megint mondta, és én megint nem akartam, erre ő mérgesen egy erős és mély lökéssel kiáltotta a mondatot. Nem tudom, hogy fájdalmat akart- e okozni, de nem sikerült neki, sőt nagyon is jól esett, ezért kisimult arccal megint lehunytam a szemem. – SAY IT!- Kiáltott rám, de ettől a kiáltástól nem ijedtem meg, inkább izgalomba jöttem, és halkan mormolni kezdtem a mondatot, anélkül, hogy végig gondolnám, hogy mi mondanék. Gondoltam így talán menni fog. Ő erre közelebb hajolt hozzám, és abban a tempóban csinálta, de nem túl erősen, ahogy, mondta. Aztán egy mély mozdulattal megint kimozdított ebből, és én pont a Wantnál tartottam, ezért megnyomtam azt. Nem is olyan rossz! Megpróbáltam azon a hangerőm mormolni a mondatot, amire hevesebben kezdett mozogni, ami olyan izgalmat okozott, hogy kénytelen voltam a levegő vétellel néhány szótagot megnyomni. Erre ő teljese sebességre kapcsolt. Amikor már nagyon jó volt, elakadt a lélegzetem és újra csendbe lettem. -NO!- kiáltott rám, mire én erőt vettem magamon és lihegni kezdtem a mondatot szótagonként, már szinte normál hangerővel, amikor elengedte a számat. Én nem hagytam abba a mormolást, de azonnal a keze után nyúltam, és visszatettem a számra, és még hangosabban kezdtem el mondani, ekkor már tényleg kiabálva. Amikor elöntött az orgazmus sikerült végre egy jóleső nyögést kipréselni magamból. Lihegve omlottam a vállára, és ő a szám fogásából kibontakozva simogatni kezdte az arcomat, mondhatni megdicsérve engem, a teljesítményemért. Pedig a dicséret megint inkább őt illeti.

Amikor kilihegtem magam, folytatta, és kezdetben megint nem nyögtem. Ekkor megragadta megint a mellemet, és tövénél megmarkolva a szájához emelte, és elkezdte izgatni. Azonnal kifakadt belőlem egy halk nyögés, és utána már nem akartam abbahagyni. A mellemről elemelve az ajkát kezdett is nyögdösésbe, ezzel jelezte, hogy már nem bírja tovább az ostromot önuralommal. Érdekes, hogy ez eddig zavart, most pedig pont ez a hang, ami az én agyamban is újra bekapcsolta az ÉLVEZZ feliratú gombot. Ekkor már majdnem sikítottam. Nem értem, és nem is akarom érteni, hogy hogyan teszi ezt velem, mint egy gép bekapcsol minden, aminek be kell kapcsolnia ilyenkor, de most már bátran kijelenthetem, hogy erre csak ő képes. Olyan dolgokat csinál velem, amit soha nem élveztem, egy kis ribit csinál belőlem, aki folyton szexelni akar, a korábbi jégkirálynő helyett. És ez tetszik! Szeretek ribi lenni, főleg az ő ribije, boldoggá és elégedetté tesz. A víz persze most is nyom nélkül elmosta végtelen izgalmamat, ami furcsa érzés volt. Josh kibontotta magát az aktus utáni ölelkezésből, és nyugodt, kielégített tekintettel nézett rám, de hamar váltott egy huncut mosolyra, majd elismerően hozzátette:

–          It was great! (Ez remek volt!) – Elismerő tekintettel bólogatni kezdtem, és lassan kibontakozott az én arcomon is egy széles mosoly. Velem nevetett, aztán puszilgatni kezdte az arcomat.

–          I’m not so jealous. (Már nem vagyok olyan féltékeny.) – mondtam elismerően. Ő erre úgy tett, mintha mondani akart volna valamit, de aztán nem mondta ki, és egyetértően bólogatni kezdett. Ez előbbi jelenetre utalva mosollyal bíztattam. –  Say it! (Mondd!)

–          With her… you know… (Vele…tudod.) – Ja persze… a minden lukba toljuk egymást. Eléggé uncsi már ez a téma. Igazán csalódott lettem, és ezt nehezen lepleztem. Úgy beszélünk Jessicáról, hogy még bennem van. Ennél kiábrándítóbb dolog ritkán történik az emberrel.

–          Hjaj! – nyögtem egy nagyot, de ez most keserű volt, nem ez élvezés jele. Josh elkerekedett szemmel, mosolyogva vett egy nagy levegőt.

–               I was going to say… (Azt akartam mondani…) With anyone was never in my life not so good like with you! (Soha életemben nem volt olyan jó senkivel, mint veled.) – Jelentette ki határozottan. Ez már jobban esett, bár úgy éreztem, hogy csak azt mondja, amit hallani akarok.

–          Ühüm… – morogtam, de igazából alig tudtam leplezni, hogy ez a kijelentés milyen jól esett. Hozzábújtam, és amíg csak szét nem ázott mindenünk, addig öleltük egymást.

Nagy nehezen szétváltunk, összecsomagoltunk, és kitakarítottunk. Josh leeresztette a jakuzzit, és mindent gondosan elzárt, és becsukott. Épp olyan lett minden, mint akkor, amikor ideérkeztünk. Amikor bepakoltunk a kocsiba, a ház felé fordulva még rám tört a nosztalgia, és az elmúlt hét varázslatos eseményeiből levetítettem magamnak egy válogatást. Josh hátulról átölelt, és a fülembe búgta.

–          Here was great. (Jó volt itt.) I love be here! (Imádok itt lenni!) With you it was unforgettable. (Veled felejthetetlen volt.) I hope you come back with me once. (Remélem, egyszer visszajössz velem ide.)

–          I would like it! (Szeretném!) – elgondolkodtam, és nem folytattam a gondolatot, de én is elismertem. – It was really unforgettable. (Tényleg felejthetetlen volt!)

Beszálltunk a kocsiba, és érdekes módon normál tempóban jutottunk haza, nem rohant annyira, mint idefelé. Már majdnem betartotta a sebességkorlátozást is. Az út így is rövidnek tűnt, egy szót sem szóltunk egymáshoz és néha szomorúan egymásra pillantottunk már most szomorkodva azon, hogy vége a mézes mázas napoknak, nemsokára visszatérünk a csúnya hideg világba, és ehhez egyikünknek sem volt kedve.

Otthon a személyzet már várt minket, a csomagokat kikapkodta Gabriel és Roberto, Ingacio már tálalta a korai vacsorát, ami nekünk késői ebéd volt. Amint mindketten befejeztük az ételt, Simon már be is toppant az ajtón, és Josh egy röpke csók kíséretében távozott vele a házból. Üres, és szomorú érzés tört rám a hiányában. Utálom, hogy már el is választanak minket. De nekem is mennem kell!

Már mentem volna fel a szobámba, amikor megint nyílt az ajtó. Visszajöttek, mert Simon itt hagyott valamit, de Josh egyből hozzám sietett, a két tenyerébe temette az arcom, és vadul megcsókolt. Simon tekintete, szinte égetett, pedig végig csukva volt a szemem, azt sem tudtam hol van. Úgy búcsúzott, hogy:

–          Take care my love! (Vigyázz magadra szerelmem) – elengedett, és indult volna, de én megfogtam a kezét!

–          er! LOVER! (tő… szerető)- javítottam ki, mert nyílván csak véletlenül mondta, hogy a szerelme vagyok. Kuncogott egyet, és visszahajolt hozzám, az ujjaival végigsimította az államat aztán az ajkamat, és nagyon cuki arccal azt mondta:

–          You are my LOVE! (Te a szerelmem vagy!)– kicsit várt, hogy megértettem-e, vagy még győzködnie kell erről, hogy szeret, majd amikor rámosolyogtam, elégedett mosollyal megcsókolt lágyan. Aztán elengedett, és tényleg elment az ajtó felé. Nem akartam látni, ahogy kilép, úgyhogy gyorsan megfordultam a lépcső felé, mintha sürgős dolgom lenne.

Felhívtam Ívit, és megbeszéltem vele a hétvégi programokat, és azt, hogy nála alszom. Megbeszéltük, hogy értem jön 6 kor, addigra legyek kész, úgyhogy a fürdőbe vonultam, és nekiálltam egy teljes tatarozásnak.

Hat után 10 perccel meg is érkezett a szokásosnál jobban felpörögve, teli felesleges energiával, ami már azért termelődött, hogy az esti partira legyen mit elhasználni. Nem tetszett neki a sminkem, ezért még erősebben kisminkelt, így legalább 4 kiló smink került a fejemre. Kicsit sem nevezném visszafogottnak a sminkemet, olyan ostoba „Dugj meg, mert úgy se veszem észre, hogy csak azt akarod” fejem lett tőle. Borzalmasnak tartottam, és nagyon közel álltam ahhoz, hogy lemossam, de nem akartam megbántani. A ruhán is vitatkoztunk egy kicsit, de hála égnek siettünk egy bárba a haverjaihoz, így feladta.

A haverjai nem fordítottak túl sok figyelmet rám, mondhatni épp csak köszöntek. Úgy, ahogy volt a bemutatásom elmaradt, mert a csajok úgy ugrottak a nyakába, mintha ezer éve nem látták volna, utána leültünk, és ők angolul, velem egy kicsit sem törődve felhőtlenül beszélgettek. Aztán a legnagyobb meglepetésemre, már, amikor nagyon untam magam, egyszer csak megszólalt Ívi.

–          Beni, az a melírozott hajú srác nagyon odáig van érted. Mondtam neki, hogy nem maradsz sokáig, és emiatt még jobban rád kattant. Elég sokszor bonyolódik egy éjszakás kalandokba, de ő sosem kezdeményez, mindig a lányok másznak rá. Éppen azon fogadtak, hogy te mennyi idő múlva kattansz majd rá. Szerinte elég lesz 1-2 óra, attól függ mennyit iszol.

–          Hát aranyos feje van, de nem az én esetem, meg fiatal is hozzám, úgyhogy halálos mennyiségű pia kell ahhoz, hogy rámásszak.

–          Pedig nyugodtan hozhatsz fel valakit, ha gondolod, nincs otthon most éppen senki. Anyuék is buliznak a barátaikkal, meg a tesóm is. Mindenki elhagyta a várost a hétvégére, úgyhogy minden a miénk.

–          Mi lesz a program?

–          Egyelőre iszunk, aztán majd kialakul. Még korai az este, itt éjfél előtt nem érdemes elindulni sehova.  Ma csak bemelegítés lesz. De holnap! Ha minden igaz bejutunk egy nagyon puccos helyre majd, ahova a sztárok járnak. Remélem, összefutunk egy szexéhes sztárral, mert örülnék neki, ha végre megdöngetne egy. Itt már mindenkinek megvolt valami híres pasi, csak nekem nem. Tény, hogy a fiatal hírességek nagyon válogatósak, ezért arra nagyon kevés esélyem, esélyünk van. Ahhoz nagyon nagy szerencse kell. De egy kiöregedő kapuzárás körüli sztár az már bevállal kevésbé rangos ágyast is.

–          És abba mi a jó, hogy öregemberekkel dugatod meg magad? – néztem rá értetlenül.

–          Elmondhatod, hogy neked ő megvolt, és akkor itt menő leszel. Bármilyen sztár jó. De így, hogy nem volt még meg senki, eléggé kilógok a társaságból.

–          Jaj, ne már!- nevettem ki. Azt hittem hülyéskedik.

–          Ez itt sokat számít. Miranda ott a sarokban, aki a baseball sapkás sráccal beszélget, neki már több híres pasi is meg volt. Volt, aki a Wc ben kapta el. Ő rá itt mindenki felnéz.

–          Most viccelsz! – mondtam kiábrándultan. – Arra hajtotok, hogy olyan emberek egyéjszakás numerái legyetek, akik egyszer megjelent a feje egy újságban.

–          Nem! Van egy szabály. Csak olyan ember lehet, akinek van csillaga a Hollywood Walk of Fame- en, nem tudom, hogy ezt hogy kell mondani magyarul.

–          A hollywoodi hírességek sétánya. Most ez komoly? Kurvává válni itt a siker?

–          Nem! Nem érted! Közönséges pasikkal nem erény lefeküdni nálunk sem csak úgy, de hírességgel hatalmas dicsőség. Aki már megvolt egy hírességnek, az a saját környezetében is vonzóbb, kapósabb. Nekem például tetszik az a fekete piros pólós srác, de folyton Mirandára hajt. Ha meglenne végre egy híresség, akkor biztosan felfigyelne rám.

–          Hát, azért a pasiért kár a fáradság! Neked komolyan bejön? – a tekintetéből kivettem, hogy igen, ő ezt halálosan komolyan gondolja. És ha csak ráfognád? Hogy tudnák bebizonyítani, hogy nem történt meg?

–          Azt nem lehet. És ha lebukok?

–          Ugyan már! Ne viccelj! Hogy buknál le! Mondd, hogy Joshhal voltál. Ő jó pasi, és biztosan van csillaga.

–          Josh? Milyen Josh?

–          Josh Prix Hebet. Tudod, akivel a hetet töltöttem Sunset Beachen!

–          Mi van? Ne bassz!

–          Nem értelek! Hiszen számtalanszor voltál a házában, és ti szereztétek nekem a munkát!

–          Mi? Dehogy! Az a ház Simon Reyes tulajdona, vele beszéltünk, ő a főnököd. Szó sem volt arról, hogy Josh Prix Hebet is a házban lakik. Jesszusom! – elmosolyodott.

–          Simoné a ház? Ezt nem értem.

–          Most komolyan azt akarod mondani, hogy Josh Prix Hebettel egy légtérben is lehettem volna? És te vele dugsz?

–          Mondhatjuk!

–          Te itt vagy pár hete, és elérted azt, amiért én majd meg szakadok? Most egy kicsit utállak!

–          Bocsi! Nem volt szándékos. Engedd meg, hogy cserébe felajánljam őt neked trófeának.

–          Sokat tudsz róla?

–          Mondjuk!

–          Van tőle valami szuveníred? – A szememet forgattam, és beletúrtam a kistáskámba. Egy tollat találtam, amit nem sajnáltam, és bár az enyém volt, erről neki nem kell tudni. Odaadtam neki!

Ő onnantól kezdve ünnepélyesen bejelentette, hogy a mai napon, délután megtörtént a nagy eset, és Josh Prix Hebet ágyában tornázott egyet kutyapózban. Mindenfélét kérdezgettek róla, amire akár az interneten is rá lehet keresni, elég nevetséges volt. Aztán jöttek az intim kérdések, hogy van e valami anyajegye, mekkora van neki, milyen az ágyban, hasonlók. Én mindent mondtam neki pofátlanul magyarul, mert engem teljes mértékben levegőnek néztek, és szinte nem is hallottak meg. Aztán nagy nehezen megnyugodtak a kedélyek, és elhitték, hogy megtörtént a nagy eset. Mindenki elismerte, hogy egy fiatal helyes srácot sikerült megcsípnie, Ívi meg csak ragyogott a sikerben. És a fekete piros pólós srác, a legnagyobb megdöbbenésemre, kiment Wc-re, és amikor visszajött úgy tett, mintha nem akarna visszafurakodni a helyére, és odakéredzkedett Ívi mellé. Azonnal elkezdte újságolni, hogy mennyire imádja Josht, és melyek azok a filmek, amik meghatározó szerepet töltöttek be a lelki fejlődésében. Az este további részében le sem lehetett vakarni Íviről. Ezek komolyan így élnek? Ez undorító! Nem lennék itt tinédzser, az tuti!

Átmentünk egy diszkóba, ami nagyon hasonlított a magyar elit klubokhoz, semmi különbséget nem találtam, bár nem is nagyon kerestem. Igyekeztem túlélni az estét, de Ívi folyton a srác közelében tombolt, és próbált minél jobban közel kerülni hozzá. A többi ember meg továbbra sem vett rólam tudomást, de a szórakozóhelyeken ez nem számított, mert ahányan voltak, annyi felé széledtek. Én próbáltam levakarni magamról a kéretlen pasikat, de elég nehéz volt egy idegen nyelven elmondani, hogy kopjál le. A „Leave me alone” kifejezés volt az egyetlen, ami használt, ami annyit tett, hogy hagyj békén. Nem túl kedves, de van, hogy csak ez használ.

Nagy nehezen megunta végre Ívi a riszálást, amit én már úgy vártam, mint a Messiást. Jött velünk a csávó is, ami Ívi ittas arckifejezésén még nagyobb vigyort eredményezett. Mindenáron vissza akart menni, és keresni nekem is egy pasit, akivel aludhatok, de meggyőztem, hogy egyedül is képes vagyok álomra hajtani a fejem, másra meg nem vágyom. Bár, ha otthon lennék kikérném magamnak, hogy beüljek valaki mellé, aki ivott, most úgy döntöttem, hogy nem érdekel, csak érjünk valahogy haza, és ez az egyetlen módja, hogy hazajussunk. Ívi felelőtlen, és nem gondol bele, hogy milyen nagyot kockáztat, ha részegen ül volánhoz. Ráadásul éjszaka van, amikor amúgy is sok az ilyen ember, és sokan isznak is, meg nő is bár ez egy nő szájából furcsán hangzik, de el kell ismernem, van némi hátrányunk a férfiakkal szemben. Ehhez még fáradt is, mert órák óta iszik, bulizik, és pasit próbál magának szeretni megfeszülten.

Amikor végre hazaértünk, és nagy mázlink volt, mert a rendőrök kint álltak az út szélén, és nem állították meg, akkor alig vártam, hogy lemossam a sminkmaszkot, és ledobáljam a súlyként funkcionáló ékszereket. Amikor lehajtottam a fejem arra az ágyra, ahol a legelső éjszakámat töltöttem ebben az országban, kicsit meghatódtam, és rám törtek az eddig átélt események. Még jó, hogy volt bőven min gondolkodnom, mert aludni nem tudtam volna. Ívi meg a pasija olyan sziréna koncertet nyomtak le, hogy szerintem a szomszéd lakásban is azon gondolkodtak, hogy adnak ajándékba nekik egy Molotov koktélt. Ráadásul nemcsak, hogy sokáig bírta a kis takony gyerek a meneteket, még gyorsan újra is töltődött, és ismét nyeregbe szállt. Órákig nyomták, és nem tudom mikor sikerült végleg elaludnom, de hajnali 4 kor még bővel fenn voltam, akkor már majdnem teljesen lemerült a Tabom, annyit pötyögtem vele. A töltőm persze a bőröndömben maradt van, Joshnál, illetve Simonnál, mint kiderült… Bár, mondjuk ez sok mindent megmagyaráz! Akkor Mina nem hazudott, amikor azt mondta, hogy a tulajdonos ritkán van itt, mégis kiderült, hogy Josh rendszeres vendég, főleg a kisházban. De inkább nem akarok ezen gondolkodni, hagyják már abba a visítást! Mindjárt fogok egy taxit, és elmegyek, bebújok Josh mellé! Kár, hogy nincs rá pénzem, tuti megtenném!

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés