Ezt a szívást! A napom iszonyatosan fárasztó volt, nem éreztem a lábaimat, a karomat, és mindenhol vízhólyagok jelentek meg rajtam, nem úgy magától persze. Azt sejtem, hogy Ignacio „rakjuk rendbe a konyhát” mozgalma nagyban hozzájárult.

A nap folyamán pedig annyi sérülést szereztem, hogy még követni som tudtam, mim, miért fáj. A kidobott élelmiszerekből nagyjából egy hadsereg ebédje meg lett volna. Ennyi felesleget tároltak a legutolsó nagytakarítás óta, ami elméletileg 4 hónapja volt, de én azt erősen kétlem. A még jó élelmiszereket pedig mindet katonás sorba kellett állítani, minden gondosan lejegyezni, hogy miből mennyi, és hol van. Ha rajtam múlt volna inkább ment volna az is kukába válogatás nélkül. Miért pont abban a két hónapban kell ilyet csinálni, amikor én itt dolgozom? Nem lehetne akkor, amikor én már az óceán felett szállok elvégezni az ilyen szivatós melókat?

Persze az alapmunkákat ugyanúgy meg kellett csinálnunk, sőt nekem a kukázásnál soha nem tapasztalt mennyiséget kellet szétválogatnom. A mosás is hátra volt még, mikor úgy éreztem, hogy most már inkább átvedlek egy baltás gyilkosság, annyira elegem van mindenből, és mindenkiből.

Este még egy „kellemes” meglepetés ért. Volt olyan kedves meglátogatni Gabriel, mikor már pizsamában túl voltam a fürdésen. Csak azért nem szóltam neki egy rossz szót sem, mert nem tudtam volna olyan stílusban, hogy azonnal ki ne rúgjon. De most komolyan, mit képzel? Jöjjön akkor, amikor munkaidőm van! Akkor van joga számon kérni. De munkaidőn kívül, ráadásul egy olyan nap után, amikor tudja, hogy egész nap ugráltam Ignaciónak. Egyre jobban gyűlölöm ezt az embert! Amikor meghallottam, hogy Elsával milyen stílusban üvöltözik…  tudom, nem érthetem meg, hogy mi volt a probléma, és hogy mit tett Elsa, de úgy gondolom, hogy senki nem érdemli meg, hogy ilyen hangnemben, stílusban kiabáljanak vele. Utálom az olyan embereket, akik kapnak egy kis hatalmat, és ezt arra használják, hogy mások életét megkeserítsék.

Miután elment elhatároztam, hogy most már hivatalosan is elbitorlom a szobát, amibe beköltöztem. Minden cuccomat összepakoltam, ami persze nem volt nagy munka, és át hoztam a kényelmes szobába. Mikor belesüppedtem a kényelmes ágy szivacsába, tudtam, hogy ennél jobban nem is örülhetnék a luxushálószobának, fürdőnek, vagy a kényelmes ágynak. Most nagyon jól jött sajgó testtájaimnak. Persze „lopott”! Mégsem tagadhatom le a balkáni vért az ereimben. Bár otthon még talán sose loptam! Hm… nem sosem loptam semmit sem. És itt pedig csak ésszerűen átcsoportosítottam a javamra. Jó persze, tudom! Szégyelljem magam! Szégyellem is, de inkább szégyellem magam a puha ágyacskában, mint hogy még egyszer azon a betontömbön görnyedjek tiszta lelkiismerettel.

Az egyetlen, ami tényleg feldob, hogy ma reggel megtudtam, hogy a holnapom szabad. Bár Ívinek dolga volt délelőtt és este is, mire szóltam neki, de délután megígérte, hogy meglátogat.

Már csak neked kéne írni…

Még mielőtt bárki fejében felmerülne: nem, nem felejtettem el Josht, sőt minden percben az a gondolat adott kitartást, hogyha kirúgatom magam, többé sosem látom. Nyílván nem vagyok annyira ostoba, hogy ne gondolkodjam el az információimon. Mivel Mina azt mondta, hogy még talán soha nem látogatott ide a tulajdonos, mióta ő itt dolgozik, azt kell feltételeznem, hogy ez egy nagyon különleges alkalom volt. Innen nézve elég erős gyanúm lehet arra, hogy a nyár folyamán többet nem is néz ennek az utcának a közelébe sem. Szóval itt az ideje belátnom, csak eszköz voltam. Egy kisházban a cseléd, ahol ő belőve kiadhatta magából a dolgokat.

Egyébként sem azért jöttem a világvégére, hogy pasikkal törődjek. Elég nekem feldolgozni Veszprémet is. Annyira elfelejteném már, és úgy szeretném már, hogy ne úgy kelljen rágondolnom a kapcsolatunkra, mint a tökéletes életre, és ne úgy érezzem, hogy mindent elvesztettem, amikor kisétált az életemből. Most pedig még mindig fáj, és biztos vagyok benne, hogy fájni is fog még egy darabig. Még jó, hogy itt van nekem ez a kényelmes ágy, ami helyettesít mindenféle pasit ma estére. Isteni érzés, mintha úsznék egy bárányfelhőn.

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés