Reggel, mikor kinyitottam a szemem, éreztem, hogy nem akaródzik újra munkába állni. A lábam mocskosul égett, és minden porcikám tiltakozott bármilyen mozdulat ellen. Az ágy sem jelent megváltást arra, ha túlterhelem magam.

Aztán azért pár perc után csak gyanússá vált, hogy miért vagyok ébren, ha még nem csörgött az ébresztő a telefonomon. Felemeltem, és ránéztem a számokra az elején. Először tudomásul vettem hogy 8:34- et mutat, és visszatettem a helyére a telefont. Behunytam a szemem, és akkor jutott el az információ az agyamig. Jézusom, elmúlt fél kilenc… Hát én majd egy órát elaludtam! Pedig nem is emlékszem, hogy csörgött volna az ébresztőm, és én azt kinyomtam! „Mint az őrült, ki letépte láncát ” vágtattam a ruháimat felkapkodva a konyhán át, és futottam a nagyházba. A többiek már túl voltak a reggelin, és mentek a dolgukra. Roberto ment el mellettem úgy, hogy nem is köszönt, és rám sem nézett. Bementem a konyhába, ahol Gabriel, amint meglátott nekem rontott, és magyarázni, meg hadonászni kezdett. Megilletődve álltam ott előtte, és tudtam, hogy igaza van, és hibáztam, de sajnos már nem tudom visszacsinálni. Csak azt hajtogattam, hogy „I’m so sorry!” (Nagyon sajnálom!) Ignacio ott sertepertélt körülöttünk, és látszólag ránk se hederített, majd miután már Gabriel annyira üvöltött, hogy már a nyála is fröcskölt, egyszer csak mordult egyet és Gabriel azonnal elképedten odafordult hozzá. Ignacio higgadtan beszélt, Gabriel pedig próbált vele is úgy beszélni, ahogy vele beszélt, de Ignacio a gesztusaival, és a hanglejtésével lerendezte. Spanyolra váltottak, és valami iszonyat módon összezörrenhettek, bár Ignacio nyugodtnak látszott, de végig szigorú arccal beszélt, majd a végén Gabriel szinte gőzölgő fejjel, csapkodva hagyta el a helységet. Sajnálkozva, és hálásan néztem Ingaciora, aki egy szigorú pillantással lerendezett, aztán odatolta a reggelimet a konyhapultra, és nekem hátat fordítva pakolászott valamit.

Rosszul éreztem magam, mert tudtam, hogy ez nagy hiba volt, amit rendes körülmények között keményen megtoroltak volna. Nem vagyok jó munkaerő… össze kell szednem magam! Nem hagyhatom annyira el magam, hogy a végén kidobjanak az utcára. Bár komolyan nem tudom visszaidézni azt a pillanatot, amikor lenyomtam az ébresztőt, de ilyen többet nem… Akkor előbb lefekszem, aztán csak kivet az ágy, amikor ideje van. Ráadásul ezért most sokkal tartozom Ignacionak, amit sosem fogok tudni, kellően meghálálni. Olyan ostobának éreztem magam, mint egy rossz gyerek.

Mikor már megfőztük az ebédet, és a többes szám arra vonatkozott, hogy én aznap a nagyházban voltam szinte egésznap, mert mire átmentem volna mindig megtaláltak valami aprósággal, és hol takarítás, hogy ide- oda hurcibálás, hogy zöldségpucolás, hol kevergetés mindig akadt nekem. A munkám meg a kisházban csak tolódott, ami egyre jobban mérgesített. Szóval mikor már megfőztünk, és terítettem meg az ebédhez, akkor jött a hír, hogy jönnek a házi gazdáék. Azonnal újra a konyhába vetettük magunkat, és neki álltunk újra főzőcskézni. Pedig már nagyon éhes voltam.

Nem tudtam, hogy örüljek a hírnek, vagy nem! De a legnagyobb baj az volt, hogy a lelkem mélyén örültem neki. Szánalmas vagyok, ha már a magány miatt egy ilyen pasinak is tudok örülni, hogy egyáltalán felém kacsintgat, aki drogozik, és még barátnője is van. Roppantul mérges voltam magamra az izgalmam miatt, hogy alig vártam a pillanatot, hogy újra lássam. Aztán persze azt terveztem, hogy közönyös, és nem törődöm, és távolságtartó leszek vele, mert hát mégiscsak ezt érdemli. De csak látnám már végre… csak egy pillanatra. Aztán jöhet a színjáték, meg minden. Mert igen… ez már színjáték lenne. Lehet akárkinek az akárkije, én bizony rajogásig oda vagyok érte, és annyi riasztó, és kiábrándító információ ellenére sem tudok nem úgy érezni iránta, és nem „tökéletesnek” látni őt.

Órákon keresztül robotoltuk, már majdnem kilukadt a gyomrom, majd megettük az ebédünket, ami nagyon finom volt, annyira, hogy még az amerikai ízek is ízlettek benne. Bár lehet, hogy csak kezdem megszokni az itteni ízeket, vagy már annyira éhes voltam, hogy bármit megettem volna. Viszont tény, hogy most először ettem itt végre jóízűen. Végül is Ignacio nagyon jó szakács.

Már délután 5 óra volt, amikor megérkezett Josh az anyjával. A konyhában voltam még, vittem át a szemetet hozzám, csak előtte össze kellett gyűjtenem, mert arra nem volt időnk. Viszont Ignacio félrehívott, és közölte, persze inkább metakommunikációval, hogy Gabriel kicsit becsiccsentett, ezért inkább megkérték, hogy feküdjön le, de nincs aki megcsinálja az ágyakat a vendégszobákban. Megkérdezte, hogy meg tudom-e csinálni az ágyakat. Elakadt a szavam hirtelen, mert nem csináltam ilyet még életemben, de nyeltem egyet, és beleegyeztem.

Szóval felrontottam az egyik szobába, amit Elsa mutatott. Gyorsan felhúztam a friss ágyneműt, és szépen megcsináltam az ágyat, már amennyire tudtam. Amikor újabb kört mentem a másik szobába tartozó friss ágyneművel megláttam a lépcső alján Josht, aki, most is olyan volt, mintha egy divatkatalógusból lépett volna elő. Azonnal érzelemkoktél robbant az agyamban. Életveszélyesen gyorsan robogott a szívem, és harcoltam magamban az ostoba libával, aki folyton arra bíztatott, hogy szóljak oda neki, vagy menjek le hozzá. Emlékeztetnem kellett magam, hogy én most haragszom rá, és egyébként is dolgom van. Szemérmetlenül sexi… Rajta felejtettem egy másodpercre a szemem, amit most bátran megtehettem, mert nem látott, annyira beszélgetett Elsával, de aztán találkozott a tekintetem Josh anyja tekintetével. Hunyorogva nézett fel, és ölni tudott volna a pillantásával. Ó basszus! Most aztán jó nagy bajban vagyok. Az arcomra volt írva, hogy mennyire odavagyok Joshért, úgyhogy rögtön elszégyelltem magam. Azonnal indultam tovább, és tettem a dolgom. Egyébként életemben nem láttam még ilyen csúnya nőt. Olyan ráncos volt, hogy az már vasalóért kiáltott. A bőre agyon szolizott, a szemöldöke tetoválva, és úgy kikenve, mint egy bazári majom. A ruhák is fiatalosak, mélyen dekoltáltak, amibe volt, de nagyon nem illik hozzá, olyan idegen a testétől. Mintha egy férfi lenne női ruhába kényszerítve.

Amikor visszafelé mentem a friss ágyneművel, még mindig lent beszélgettek, most csak az anyját néztem meg, amíg elmentem a lépcső előtt. Csúnyán fintorgott a beszélgetőpartnerére. Az agyon hidrogénezett haja a feje tetején volt lófarokba kötve, amitől még idiótábban nézett ki! Hogy lehet egy ilyen csúnya nőnek egy ilyen gyönyörű gyermeke?

Amikor végeztem a harmadik szobában lévő ággyal is, akkor nyílt az ajtó, és belépett rajta Josh. Menekülőre fogtam volna, de a menekülési útvonalamban állt, így zavartan igazgatni kezdtem még az ágyat, és izgatottan vártam, hogy mi lesz. Meglepődve tapasztaltam, hogy széles mosollyal, és ragyogó szemekkel üdvözölt! „Hi, Ájánthék”. Az ő szájából még az én nevem is szexin hangzik! A d-t olyan furcsán mondta, de tetszett. Az „a” betű meg… hát igen… sok nép nem tudja kimondani a „mély a” hangot. Viszonoztam a tekintetét, és köszöntem zavart mosollyal: Hi, Josh!

Ebben a percben belépett az anyja. Josh továbbra is bűvölten nézett, de az én szemem elkerekedve leste az öreg nő készülő dühkitörését. Amint meglátta a fia tekintetét, pökhendien csattant fel, és önmagából kikelve elkezdett nekem magyarázni. Annyit értettem, hogy maid, és hogy Mr. Prix. Szóval ne tegezzem a főnököm? Oké!

–          I’m sorry! Good evening Mr. Prix, and Mrs. Prix! – Megbiccentettem a fejem, és igyekeztem kiosonni a tűzvonalból. Josh nyugodt hangon elkezdett magyarázni az anyjának. Úgy látszik ez ma egy ilyen nap, folyton valakinek a bögyében vagyok. A végén felém fordult, és még mielőtt kimentem volna az ajtón, még annyit mondott nekem lágy hangon, mosolygó szemekkel:

–          Call me Josh! OK? (Hívj Joshnak! Oké?)– Bólintottam zavartam! De mosolyogni már nem tudtam.

Most erre mit mondjak? Zavaros, és életidegen az egész szituáció! Amilyen gyorsan csak tudtam igyekeztem kimenni onnan. Megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor becsuktam magam mögött az ajtót, megnyugodtam, de még túl korán volt ehhez. Az anyja kinyitotta, és elkezdett visítozva kiáltani felém, és az ujjával mutogatott felém. A torz arca most még rondább volt, ha azt egyáltalán lehetséges fokozni. Nem akartam tiszteletlenül hátat fordítani, de ebben a percben az lett volna a legegyszerűbb. Semmit nem értettem, de láttam, hogy nem éppen dicsér! Lassan hátrálni kezdtem. Nagy nehezen abba hagyta a kiabálást! Aztán váratlanul elkezdett zokogni. Josh odament hozzá, és magához ölelte.

–          When my brother… died…mom become… overly protective.

Lassan és egyszerűen próbált meg fogalmazni, de nem értettem mit mond. Az ismeretlen szavakat mélyen az elmémbe véstem, és átfutottam a laptopomért, és beleírtam a died, és a become … overly… mi is volt… Próbálkoztam. Halott? A bátyja meghalt? A fenébe! Protective? Védelmezés? Overly- nagyon, túlságosan. Túlságosan védelmező? Ennek több értelme is lehet! Nagy levegőt vettem, és próbáltam megnyugtatni magam, aztán amikor úgy gondoltam, hogy nagyjából sikerült, visszamentem a szemétért.

Meglepetésemre Ignacio, Elsa, és Roberto is elhallgattak, amikor beléptem a konyhába. Néztek rám kínos arckifejezéssel. Én összeszedtem a szemetet, és menni akartam. Aztán Elsa mutatta, hogy üljek le! Na, még mit kell kibírnom? Döbbenten leültem.

Tanakodtak még egy kicsit spanyolul valamin, és látszott, hogy Roberto ellenez valamit nagyon. Ignacio biztatta Elsát. Aztán felém fordultak, és feszülten néztek. Elsa elkezdte:

–          Josh and Mina where lovers! Josh is into maids! (Josh és Mina szeretők voltak! Ő szereti a szobalányokat!)

Továbbra is feszülten néztek rám. Nem fogtam fel mit mondtak, pedig a szavakat külön- külön értettem. De mégis… Mina? Szerető? Ráadásul, hogy Josh szeretője? Egyáltalán nem ezt mondta nekem Mina! Azt mondta, hogy szinte sosem jár oda. Persze ez nyilvánvalóan nem igaz! Mi a fene folyik körülöttem? Mibe csöppentem? Én ettől csak fejfájást kapok! Hagyjanak békén már mindenféle acsarkodással. Ez nekem nem kell! Különben sincs semmi köztünk! Semmi! Meg is kérdeztem tőlük:

–          And? – vártam egy kicsit! Csöndben ültek, kissé döbbenten. Aztán hozzátettem: – I’m not a lover type! (Nem vagyok egy szerető típus!)

Aztán felálltam, és a szemétzacskómmal együtt távoztam. Ez jó szöveg! Ehhez kell tartanom magam! Nem vagyok szerető típus!

Este azon gondolkodtam, hogy hogyan keveredtem bele ennyire? Látták, hogy itt alszik, és hogy beszélgetünk? Ezt akartam elkerülni! Legalább akkor már történt volna valami köztünk, ha ezzel vádolnak. De miért volt Mina szeretője? És Mina miért akart félrevezetni? Azt gondolta, hogy nem tudom meg? Persze nem az én dolgom, és lehet, hogy nem feltételezte, hogy valaha is beszélgetni fogok Josh-al. De beszélgettem, így vagy úgy! Igaz a felét sem értem annak, amit mond, de még így is szórakoztat, és érdekel. Rossz szokásom szerint megint bekapcsoltam a saját kis zene lejátszási listámat. Az első szám Tolvai Renáta és Rácz Gergő- Ez még csak a kezdet című száma.

„Mondd, hogy mellém állsz! Néha majd félsz, de jöjj velem!

Bármely úton jársz! Én leszek a fény, ha engeded.

Ez még csak a kezdet, de bízom benned. Együtt minden könnyebb, a szívünk, ha ébred!

Hozzád húz a végzet! Ne küzdj! Ne félj! Ne várj! Csak jöjj felém tovább!

Még! Az első lépés jó, a legjobb érzés vár, a szívem rád vár rég! … „

Miért is fájdítom a saját szívemet? Mi jó nekem ebben? Őrült vagyok! De még így is akarom! Nem érdekel milyen áron, leszek inkább szerető, vagy leszokásban segítő támasz, de én ezt akarom! Igen! A szívem rég erre várt, ahogy a dalszövegben van! Ezt sosem éreztem Veszprém mellett! Nem mondom, hogy rossz volt, vagy kevés, vagy nem jó szerető, még azt sem, hogy nem volt benne szenvedély. De Josh egy pillantásával többet művel velem, mint amit Veszprém tudott. Ha rá gondolok, már orgazmus közeli állapotban vagyok. És még csak kétszer megérintette a kezem! Mi lenne, ha már hagytam volna azt a csókot is! Persze benne van ebbe, hogy sztár, de ez ennél jóval több. Nem érdekel a drog, a szeretők, a barátnő! Még az anyja sem! Semmi! Egyszer élek, és ha csak 5 percre kellek neki, azt is kérem tőle! Most már úgy érzem, jogom van hozzá! Hogy ne csak a hányástakarítás, az anyja kiabálása, és a rosszalló pillantások jussanak nekem! Akkor már egy pár pillanat élvezet is kijár nekem!

Összeszorult a szívem, és már megint ok nélkül elkezdtek potyogni a könnyeim. Ez most olyan jól eső érzés volt, de nem tudnám megmondani pontosan az okát. Megkönnyebbülés talán, ez jó szó rá! Aztán elkezdtem mosolyogni is. A fejemben egy olyan pasi jár, akihez semmi közöm nem volt, csak én képzelek bele a kapcsolatba mindenfélét, ami nincs, és sosem volt. Ha képzelt is ez a részemről erős kötődés, és biztos vagyok benne, hogy sok fájdalmat fog még okozni, de jól eső érzés, hogy egyáltalán van. Itt vagyok a világvégén, ha el akarnék menni, azt sem tudnám, merre tegyem, úgyhogy inkább nem teszem. Szóval néhány távolinak tűnő kapcsolatot, mint pl. Ívi, vagy Olívia nincs más jelenleg az életemben. Szükségem van erre, mint éhezőnek egy falat kenyérre, még akkor is, ha csak a fejemben létezik.

Nem vagyok szerető típus! Ezen a mondatomon rágódtam még a nap hátra lévő perceiben. Nem szerető akarok lenni, és minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy ne legyek az. De egyszerűen annyi érzelmet, és vágyat ébreszt bennem, hogy nem tudok majd neki a jövőben sem ellenállni, ha közeledik. Ebben teljesen biztos vagyok.

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés