Bár határozottan emlékszem, hogy egyedül feküdtem le, arra keltem fel, hogy ahogy megfordultam álmomban, olyan szinten gyomron vágtam valakit, hogy az még nekem is fájt. Josh összegörnyedve feküdt, fájdalmas arccal, de egy hang nélkül. Nem tudtam mit csináljak, csak néztem döbbenten. Mit keres itt?

Aztán felnyögött, rám nézett, és ironikusan hozzáfűzte:

–          Good Morning, Darling! (Jó reggelt, édesem!)– kínosan mosolyogtam rá.

–          I’m sorry! … Are you okay? (Sajnálom! Jól vagy?)- Bólogatott, de nem volt meggyőző.

Aztán megszólalt a telefonom. Utánanyúltam, és láttam, hogy Olívia hív. Ránéztem az órámra, itt reggel 5: 57 volt, akkor ott délután 3 óra körül lehet. Elfelejtette volna átszámolni az időt? Ha nem ébresztett volna fel Josh gyomra, akkor még édesdeden aludnék. Vagy baj van? De mi baj lehet? Pénz kell neki! Nem adtam fel a múlthéten, sőt el is felejtettem. Holnap megkapom a következő fizetésem, és az összesen átutalom. Nagy levegőt vettem, és felvettem.

–          Fel tudsz jönni a gépre, most? – szólalt meg azonnal.

–          Persze! – mondtam értetlenkedve. Azonnal le is tette.

Az ölembe vettem a gépemet, és bekapcsoltam. Josh ekkor kiment összegörnyedve a mosdóba, ami olyan vicces látvány volt, hogy nem bírtam ki, hogy legalább hang nélkül ne nevessem ki. Így jár, aki illetéktelenül behatol az ágyamba. Mire bejelentkeztem a skyp-ba, addigra vissza is bújt mellém, és én bocsánatkérő tekintettel néztem rá, és egyre közelebb hajoltam hozzá. Ő az elején még duzzogott, aztán elmosolyodott, és megtette a szájával a hátra lévő távolságot, és a csók frissitő bizsergetéséből egyértelmű volt, hogy nem haragszik. Az ölembe vettem a gépet, és miközben bekapcsolt néztem, ahogy visszagubódzik az ágyba. Persze elég furcsa, hogy csak úgy betör ide, és befekszik mellém. Nem is tudom, aggódnom kéne emiatt? Tény, hogy örülök neki, hogy látom, de most végigfutott az agyamon, hogy akkor is lenne-e választásom, ha nem tetszene ennyire nekem, vagy akkor zaklatna? Az már úgy nem túl jó! De tetszik… Úgyhogy végül is mindegy!

Beléptem a skyp-ba, majd hívás hangra felvettem Olíviának. Josh mogorván távolabb ment tőlem, hogy ne látsszon, és újra alvó pozícióba helyezte magát.

–          Szia! Mi olyan sürgős, hogy hajnali 6kor hívsz? – Olívia zaklatottan, és hadarva válaszolt.

–          Ezt nem fogod elhinni! Talán nem kéne elmondanom, de nem bírom ki, hogy ne mondjam el. Annyira ki vagyok akadva, mint állat, pedig nem az én pasim volt!  – Itt már forgattam a szemem. Nem akartam Veszprém felöl hallani.

–          Lehet, hogy jobb lenne, ha majd akkor mesélnéd el, ha hazaérek! – vagy akkor se, tettem hozzá magamban.

–          De ha ezt, akkor mondanám el, amikor hazaérsz, akkor megölnél, hogy nem mondtam el.

–          Nem hiszem! Van egyáltalán köze a kapcsolatunkhoz? Mert annak már millió éve vége!

–          Ó még mennyi! Mikor kezdődött a furcsa viselkedése a szakítás előtt?

–          A harmadik évfordulónkat már nem volt kedve megünnepelni. Miért?

–          Mert tudom az okát! Érdekel?

–          Nem tudom… Volt nője? Nem érdekel!

–          Biztos? – mélyet sóhajtottam. Biztos, hogy nem érdekel, de ő nem fog békén hagyni.

–          Jó legyünk túl rajta! Szóval ki a nője?

–          A történet ott kezdődött, hogy a héten a nagyszüleimnél voltam egy Veszprém melletti kis faluba, és tudod meséltem, hogy a mamám cukros. Hát ma délután rosszul lett. Azt mondta, hogy nincs gond, mert ilyen gyakran előfordul, én meg betuszkoltam a kocsiba, és elindultam vele a kórházba. Ilyenkor millió vizsgálat, rengeteg várakozás. Kijöttem egy kis frisslevegőt szívni, mert tudod, nem bírom a kórházakat. Akkor megláttam. Kíváncsi voltam hova megy, hát utána kommandóztam. Hát hallod, hogy én ezt a szemetet védtem, amikor mondtad, hogy érzed, hogy valami nem oké. Utólag is bocs. A szülészetre ment.

–          Jaj Olivia! Valami rokona, barátja, munkatársa, bárki szülhetett. Ne kombinálj!

–          Hát nem akartam kombinálni! De kíváncsi voltam, ezért megvártam, amíg kijön, és elkaptam, ekkor már volt vele egy másfél éves kisfiú is. Aztán elkezdett csacsogni. Kiderült, hogy ezt a nőt egy buliban részegen felcsinálta, de nem tudott róla, amíg meg nem született a gyerek, és ki nem jött a bírósági végzés, hogy fizessen. Ez volt a harmadik évfordulótok előtt. Nem tudta neked elmondani a sztorit a szemétláda, mert ahhoz túlságosan szeretett,… állítása szerint. De szerintem csak egy gyáva féreg. Aztán látogatni kezdte a fiát, és egyre közelebb került a nőhöz. Állítólag beleszeretett, de nem tudott elszakadni tőled. Aztán újra felcsinálta, ekkor találta ki a Veszprémi állást, és hogy oda kell költöznie. Mindent megtett, hogy te érezd úgy, hogy ne akarj odaköltözni. Így békésen szakított veled, nem pedig megcsalt, és becsapott, legalábbis a te szemszögedből. És most figyelj! Azon a hétvégén, amikor szétköltöztetek már előjegyzett időpontjuk volt az esküvőre, és megesküdtek. Azt mondta az utolsó percig görcsben állt a gyomra, hogy meg ne jelenj, vagy fel ne hívd. És vett egy családi házat a város határában, ahova beköltözött az új családjával. A felesége ma szült, így már két közös gyerekük van, egy fiú, és egy lány. Mindezt alig pár hónappal a szakításotok után. Durva mi? – A szívemet lőtte meg ezekkel a szavakkal, méghozzá többször ugyanott. Nagyon fájt! Miért kellett ezt elmondania nekem? Végig futottak az agyamon azok a pillanatok, amik igazolhatták ezt a történetet.

–          Egyszer nagyon kiöltözve ment el otthonról, és megkérdeztem, hogy hova készül. Ő azt felelte flegmán, hogy megyek a szeretőmhöz, meg a fattyú gyerekemhez. Azt hittem viccel, rámosolyogtam, és azt feleltem: Akkor jó! Már azt hittem, hogy megint a főnököd ugráltat! – összetörtem! Elmondta nekem, kerek perec! Nem hazudott! De annyira irreális volt, ahogy csak úgy bejelenti ezt, és annyira irreális volt a gondolat, hogy neki szeretője, meg gyereke legyen, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy az igazat mondja. Ha hazudni próbált volna, gyanakodtam volna, hogy túl sokat túlórázik, és talán nő van a dologban. De ő az igazat mondta, ami miatt azt hittem, hogy ironizál azon, hogy féltékenykedni fogok. Tökéletesen csinálta! Le a kalappal! Keserű volt a szám, és a sírás kerülgetett, de nem hagyhattam, hogy ilyen sok idő után bántson, és nem Josh előtt! Nem lásson sírni! Főleg ne az exem miatt! Oldalra néztem, hogy rá pillantsak, és lássam, hogyan próbál aludni, miközben én itt megsemmisülök, de ő engem nézett. Az ágyban feküdt, ugyanúgy bebugyolálva, mint amikor az előbb levettem róla a tekintetem, és a párnáról sem emelkedett fel.

–          What happened? (Mi történt?)- kérdezte aggódó tekintettel, és feltámaszkodott a könyökére.

–          Olívia! Most komolyan ezzel nem tudtál várni? Jobb lett volna, ha ezt sose tudom meg! Egy olyan emberről beszélsz, aki folyton azt hajtogatta, hogy neki 30 éves kora előtt nem kell gyerek, és már szinte megszállottan házasságellenes volt, és azt is milliószor kinyilatkoztatta, hogy ő legalább tíz évig fog járni valakivel, hogy egyáltalán elgondolkozzon azok, hogy megkéri. Nagy valószínűséggel sosem találkoztam volna vele, és sosem tudom meg ezt a történetet, és boldogan halok meg! Most pedig egy nagy rakás szarnak érzem magam, köszönöm szépen! Sokat segítettél! – Azzal odaadtam Joshnak a laptopot, és kimentem a szobából.

A konyhában potyogni kezdtek a könnyeim! Még mindig tud bántani, úgy is, hogy rég nincs közünk egymáshoz! Időt nyertem Josh faggatózásától, amíg Olíviával beszélget, és gondolom Olívia rendre el is mondd neki mindent. Megengedhetem magamnak, hogy titokban elhullajtsak pár könnycseppet.

Végül hallottam, hogy csukódik az ajtó, és Josh felém lépked. Gyorsan letöröltem a könnyeket, és pakolgatni kezdtem a konyhapulton. Hallottam, hogy leült a konyhapulthoz.

– You wanna talk about this? (Akarsz beszélgetni róla?)

– No! – mondtam rekedten, majd megköszörültem a torkom.

– It can be bad for you! (Ez rossz lehet neked!)– mondta megértően. Fogalma sincs, milyen lehet nekem! Igaz, rossz lehet nekem, de ezt nem tudom, sőt nem akarom vele megbeszélni.

– I’m just (Én csak…)… I was so understanding (olyan megértő voltam)…tolerant (toleráns), and patient (és türelmes)… It’s hurt me! (Ez fáj!)– kerestem a szavakat, és még sok jelzőt tudtam volna mondani magamra, ami fájt. Nemcsak megértő, toleráns, elnéző és konfliktuskerülő voltam. Ostoba, vak, megvezethető! Kihasználta, hogy nem szeretnék állandóan hisztiző, rikácsoló, kibírhatatlan hülye picsa lenni, aki folyton számon kér rajta mindent, és átgázolt rajtam. És közben hány gyönyörű pillanatunk volt! Vagy csak én gondoltam annak? Voltak felejthetetlen szeretkezések, és romantikus összebújások. Amikor szakított, akkor is meg voltam győződve, hogy szeretjük egymást, csak a jövőképünk más! Én gyerekre és házasságra vágytam, de ő nem. Erre most én vagyok egyedül… Tudtam, hogy nélkülem boldogabb lesz, de nem gondoltam volna, hogy ennyire útban vagyok! Mi van abban a nőben, ami bennem nincs? Én nem csináltattam fel magam? Ennyi?

– I have never done that to you! – „sosem tettem volna ezt veled?” Most viccelsz velem Josh? Megfordultam, és a szemébe néztem szigorúan.

– I loved him!(Szerettem őt!) I lived with him for years! (Évekig éltem vele!) I meet with you two weeks ago! (Téged két hete ismertelek meg!) And what you do with me…(És amit velem csinálsz…) – folytatni akartam, de láttam, hogy fájdalmasan összehúzódik az arca. Abbahagytam! Nem akartam bántani. Ő nem érdemelte meg, hogy bántsam. Veszprémet akartam bántani… a golyóival megetetni! – Sorry! (Sajnálom!) – mondtam bocsánatkérően.

– You have right! I’m going! – (Igazad van! Megyek!) már állt is fel! Nem ezt akartam! Nem akartam megbántani! Ne menjen el!

– Please, don’t be angry! (Kérlek, ne légy mérges!)- mondtam kétségbeesetten! Nem akarom elveszíteni , emiatt a görény miatt az egyetlen jó pasit, aki velem történik. Emiatt nem haragudhat meg rám! Most még nem! Még kell nekem! Szomorú arccal válaszolt!

– I’ll be over there! – Csak azért értettem, hogy mit mond, mert a másik ház felé mutatott: Odaát leszek! – If you need me, you can find! – Ha szükségem van rá, megtalálom? Mit jelentsen ez? Most haragszik, vagy nem? Végignéztem, ahogy elmegy, nem tudtam mit mondani neki! A fenébe! Még ez is!

Már 8 óra előtt készen voltam az aznapi munkával, mert annyira ideges voltam, csak úgy tudtam megnyugodni, hogy csinálok valamit. Így délben, amikor ebédhez tálaltunk, fogtam magam, és a kinti asztalnál tálaltam mindenkinek. Felmentem Joshhoz, akinek az ajtaja mögül régies lassú zene szűrődött ki, ami lekapcsolt, mielőtt ajtót nyitott volna!

–          Hi! Come eat! (Szia! Gyere enni!)– lejött velem, és megdöbbent, amikor látta, hogy hat személyre volt terítve az asztal. A lépcsőn leérve Elsa, és Gabriel esdeklő, és értetlen tekintete fogadott. Az asztalnál megállva hátrafordultam Josh felé, aki nem tudta mit tegyen. Akadjon ki, vagy üljön le! Végül megkérdezte kifejezéstelen arccal:

–          Where is my place? (Melyik az én helyem?)– mutattam, hogy melyik az, és ő leült. Majd mutatta Elsáéknak, hogy üljenek le! Kihoztuk Ignacioval az ételt, és leültünk. Én Joshsal szemben ültem le! Josh elkezdett szedni, majd megvárta, amíg mindenki leül, és elkezdett falatozni.

–        Is everything alright? (Minden rendben?) – kérdeztem halkan. Próbálta leplezni, hogy nem tudja, hogyan viselkedjen. Persze, hogy zavarja, hogy az alkalmazottaival ül egy asztalnál! Ez nem megengedett, mert elmosódik a határ alkalmazott, és munkaadó között.

–          Yes! (Igen!)– mondta feszülten, és azt hiszem el is pirult, de hogy zavarában vagy mérgében vagy mindkettő azt ne tudom. Túl messzire mentem, túlfeszítettem a húrt, és a bennem munkálódó érzések között a bánat emiatt nem volt meg. Viszont itt nem állhatok meg.

–          I think (azt hiszem)… if you sleep with your maid… (ha a szobalányoddal alszol) – Félrenyelve elkezdett köhögni! – You don’t mind a common lunch! (nem zavar egy közös ebéd)

–          It’s delicious, Ingacio! (Ez ízletes, Ignacio!)– fordult Ingacio felé halvány, elismerő mosollyal. Majd az ételébe fordult, és nem emelte fel a tekintetét többet. Iszonytosan kínos volt, mindenki próbált úgy tenni, mintha nem lett volna ebben semmi különös, de egy időzített bomba ketyegett mellettünk, de nem tudtuk kiből, és mikor fog kirobbanni. Josh, amikor végzett, megköszönte, és felment.

Amikor végeztünk, hang nélkül tettük a dolgunkat, senki nem szólt hozzám, és nem nézett rám. Mintha egy temetést intéznénk. Lehet, hogy ezzel nagyot hibáztam? Talán egy kicsit beleőrültem a hírbe. Csak miután elpakoltunk, elmosogattunk, és minden nyomát eltüntettük annak, hogy ebédeltünk, akkor mentem fel hozzá! Amikor meglátott feszült lett az arca, de beengedett.

–          Can I help you? (Segíthetek?)– mondta kimérten, udvariaskodva. Meg volt sértődve, ebben teljesen biztos voltam. Odaléptem elé miután becsukta az ajtót. A szemébe néztem, és elhatároztam, hogy mindent felteszek egy lapra.

–          I know (tudom)… I’ll be never your girlfiend! (sosem leszek a barátnőd) But in this house, I don’t want hiding! (De ebben a házban nem akarok bujdosni!) Everyone here (Mindenki itt)… knows (tudja)… that we do each other. ( hogy közünk van egymáshoz) I don’t want (Nem akarok)… to be ashamed! (szégyenkezni)

–          Ooo! – megváltozott a tekintete. – I hadn’t thought of! (Erre nem gondoltam!) – „Persze, hogy nem gondoltál erre! Pasi vagy!” gondoltam keserűen!

–          So… you want to so… continue? (Így is folytatni akarod?)- érdeklődtem izgatottan. Végül is ezért a húzásomért nem csak őt, hanem az állásomat is kockára tettem.

–          Of course! (hát persze!) – Mosolyodott el lassan, és a végén átölelt. Ölelés közben megkérdezte kis idő múlva: – You want to be my girlfriend? (Akarsz a barátnőm lenni?) – Elgondolkoztam miért kérdezheti! Hiszen van barátnője!

–          I go home! (Hazamegyek!) We have just two months! (Csak két hónapunk van!) I can’t be your girlfiend! (Nem tudok a barátnőd lenni!)

–          Szeret…lek! – mondta győzedelmesen. Talán ezt akarta hallani, hogy nem akarok tőle többet, és ezért volt olyan a hangja, vagy örült, hogy magyarul tudja ezt a szót mondani, nem tudom eldönteni, de nem is fontos. – We stop the hiding now in this house! (Befejezzük a bujkálást ebben a házban!)

Kibontakoztam az öleléséből, és menni akartam. De visszahúzott a csuklóm segítségével. Rám nézett vágyakozva, és gondolkozott valamin. Türelmesen vártam, amíg eldönti magában, hogy mit akar mondani. Aztán hagytam magam visszahúzni, és csókot lehelni az ajkamra.

–          Wanna… sleep… (Akarsz… aludni) With me? (Velem?) – Tette hozzá, mintha nem lenne egyértelmű, nem egyedül gondolta az alvást.

–          No! – ráztam a fejemet! – Maybe later! (Talán később!) – tettem hozzá elgondolkodva!

–          Okay! See you evening! (Oké! Este látlak!)– mondta jól leplezett csalódottsággal. Rájöttem, hogy mégiscsak rajta álltam bosszút Veszprém miatt, illetve magam miatt. Velem ne szórakozzon többet senki. Nézett rám várakozva, és rájöttem, hogy azt akarja, menjek el, és én el is mentem a dolgomra.

Csak este jött át 8 óra körül! Én épp az útinaplót gépeltem, többek között róla! Már nem kopogott, csak bejött a konyhába, és megvárta, míg észreveszem. Nem szóltunk egymáshoz, csak néztünk csodálattal a másikra, csendben, és félreraktam a gépet, mielőtt valóban megkérdezné, mit csinálok, nem csak gondolkodik ezen. A kanapén összebújtunk, és csak öleltük egymást. Nem beszéltünk meg igazán semmit. Gondolom sejtette, hogy kiborultam, és meg legalább elmondtam neki, hogy a házon belül nincs titkolózás. Talán órákkal később, nem tudom, mert csak ölelni és simogatni tudtam csendesen, az agyamat kikapcsoltam, így az időérzékem is elveszett, egy halvány mosollyal elköszöntem tőle, majd fürödni indultam. Sokáig mostam a hajam, így mire kimentem, ő már az ágyban volt és aludt. Mellé bújtam, ő félálomban felém fordult, és átölelt, olyan édesen, és ragaszkodón, mintha tényleg nagyon sokat jelentenék neki. Most akkor minek higgyek? Annak, amit mond, vagy tesz, vagy annak, ahogy ezekből az apró jelekből tudni vélek? Mert én ebből azt szűrném le, hogy tényleg szeret, és kellek neki.

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés