Másnap reggel, a szokásos reggeli rituáléim után Elsa átjött, és közölte üveges tekintettel, hogy a hétvégén nem kell segítenem a konyhán. Nem látta, hogy ott van Josh, de sejthette, mert a szobájában nem találhatták meg. Tudomásul vettem. Nekem meg kell majd küzdenem velük, főleg, ha majd nem lesz itt Josh!

Utálnak, és most már okuk is van rá! A főnökkel kavarok! Szóval kirekesztenek? Nem is tudom miért csodálkozom!

Már elkezdtem porszívózni, amikor kikecmergett az ágyból, és kávé, cigi után csinált magának egy szendvicset, és leült a kanapára, és nézte, ahogy porszívózok. Amikor leállt a mosogatógép félbehagytam a porszívózást, és a mosogató géphez mentem, kipakolni. Mikor legközelebb odapillantottam már a kezében volt a porszívó, és a csövet fogta, és próbálta úgy forgatni a fejet, hogy a cső, a nyél, és a fej olyan szögbe álljon, ahogy már lehet porszívózni vele. Ő akar porszívózni? Na azt megnézem! Elmosolyodtam, hogy még ez is gondot okoz neki, és odasétáltam, majd egy laza mozdulattal egy vonalba hoztam a három már irányba forduló hajlatot. Aztán diadalmasan, és kissé lekicsinylően odanyújtottam neki. Ő elvette, és egy kicsit hátrébb léptem, hogy hagyjam kibontakozni, bár sejtettem, hogy nem fog boldogulni. Ő a gombokat kezdte rajta nézegetni. Egy ideig zavartan nézett rájuk, majd elkezdett a vízpumpa gombja felé közelíteni a mutatóujjával. Én a fejemet ráztam, és megmutattam neki melyik a bekapcsoló gomb. Életében nem csinált még ilyet, hagytam, had szenvedjen. Elkezdett porszívózni, de először a szőnyegben akadt el, aztán majdnem átesett a csövön, végül a szűk helyeket próbálta meg a széles fejjel kitakarítani a kandalló körül, és bosszankodott, hogy nem megy neki. Az elpakolás közben már a könnyem folyt a sok nevetéstől. Aztán amikor végeztem, akkor megkönyörülve rajta rámutattam a nyélen pihenő kis fejre, amivel be lehet férni az apró résekhez is, majd a kanapéra huppanva szórakoztam rajta tovább. Sosem volt még olyan pasim, aki ne várta volna el, hogy kiszolgáljam. Olyan meg pláne nem, aki segíteni, helyettem dolgozni akar. És őszintén szólva nagyon kedves gesztusnak éreztem. Már nem is tudtam igazán, hogy miért ér fülig a szám. Annyira… nem tudom megfogalmazni. Jó ember! Csodálatos férfi, és itt most nem a külsejére értem, hanem a belső tulajdonságokra. Annyira figyelmes, és megértő, és… Tényleg nem találom a szavakat. Van úgy, hogy az ember többet érez, mint ami szavakkal kifejezhető lenne.  Még így is olyan szexi volt!

Ebédnél meglepő módon átment Ignaciohoz, és kérte, hogy hozzák át nekünk az ebédet, és a vacsorát is. A személyzet egy tagját ugráltatják, hogy szolgálja ki a személyzet másik tagját. Meredek! Amikor visszajött mosolyogva adta át a fizetésemet egy borítékban a saját kezével. Rosszul éreztem magam ettől, mintha az a fizetés nem a munkámért, hanem a vele töltött éjszakákért járna. De ha átutalom Olíviának, akkor talán nem lesz ilyen rossz érzés.

–          I wanna send this money to Olivia! Can you help me? (Át akarom küldeni ezt a pénzt Olíviának. Tudsz nekem segíteni?)

–          Yes! I send money to Olivia. How much do you owe her? (Igen! Küldök Olíviának pénzt. Mennyivel tartozol neki?)- Elmentem az előző héten kapott borítékért, és odaadtam neki!

–          I owe her with this all! (Ezzel minddel tartozom neki!)– visszaadta.

–          Okay! I send her it! Give me her accont number! (Elküldöm neki. Add meg a bankszámlaszámát) – A telefonomban kikerestem a számot, és leírtam egy papírra. Majd újra neki nyújtottam a pénzt. A fejét rázta, és a csak a papírt vette el.

–          You need money! I send it, and the next two week don’t get paid! (Szükséged van pénzre. Elküldöm, és a következő két hétben nem kapsz fizetést.)- Logikus volt, és egyszerűbb is. Bólintottam, mégis szomorú voltam. Nem akartam rajta élősködni!

Amikor visszaért a városból, én már mindennel kész voltam, csak a kertészét, és a saját munkásruhámat kellett kimosnom. Amíg én beraktam ezeket, addig ő a laptopomat nyomogatta. váratlanul megszólalt.

–          This guy is a genius! – nézett rám, és bekapcsolta a videót, amit a youtube-on keresett. FreddeGredde volt az előadó, és The Cartoon Medley a cím. A mese… nem tudom mi az a Medley. Talán dallam…

Elkezdtük hallgatni, és meglepetésemre számomra is ismerős mese dallamok csendültek fel, tökéletesen összedolgozva. Igaz nem a megszokott formában, hiszen én magyarul ismertem őket. Végighallgattuk nyolc perces számot, és nekem nagyon tetszett, ahogy egyedül tökéletesen megcsinálta a zenéket, egymásba fűzve, gördülékenyen, és egyedül, úgy, hogy saját magának vokálozott, ha kellett. Vicces, és könnyed volt, és tényleg az első szó, ami eszembe jutott, az nekem is a zseniális volt.

–          The first song was my favorit cartoon! Duck Tales! One old, millionare duck, and three children duck…(Az első dal volt a kedvenc mesém! Donald kacsa! Egy öreg, milliomos kacsa, és három gyerek kacsa…)

–          I like too! But my favorites was the Smurfs! I don’t know why! (Én is kedveltem! De a kedvencem a hupikék törpikék voltak. Nem tudom miért!) – öntött el a nosztalgia engem is!

Ekkor jöttem rá, hogy a világ két végén nőttünk fel. Ő az amerikai álomban, én meg egy Magyarország nevű gettóban, de mégis ugyanazokat a meséket néztük. Lehet, hogy hozzánk egy kicsit később jutott el, és a rossz minőségű tévénken nem volt olyan élmény, de imádtam ezeket a meséket. Legalábbis volt olyan, amit imádtam, volt olyan, amit ismertem, de nem szerettem. Újra elindítottam a felvételt, és megpróbáltam emlékezni a magyar szövegére. Leállítottam, és megpróbáltam felidézni: Itt az élet …nanana… mert ez Hápburg. Hurrikán? Nem! Annak nincs értelme! Rákerestem, és elkezdtem énekelni:

„Itt az élet hurrikán.(Mégis hurrikán!) Mert ez Hápburg. Lézerjet és Aeroplán. Ez mind Hápburg. Dagobert bácsi, kacsameséi! DuckTales – húú. Sok izgalmat, élményt, rejtélyt átélsz – húú. Míg őserdőn, tűzön-vízen átérsz. Ve-ve-veszélyben bajban vészben. Félned nem kell, ezt tartsd észben. De ha félsz nézd csak meg a DuckTales-t – húú. Sok izgalmat, élményt rejtélyt átélsz – húú. Míg őserdőn, tűzön-vízen átérsz – húú. A nagy kaland a kacsamesék, DuckTales – húú”

–          It’s funny! (Ez vicces!)– nevetett a magyar szövegen.

–          No! (Nem!)– mondtam sértődöttet játszva!

De biztos, hogy furcsa lehet egy másik nyelven hallani ezt a dalt, ahogy nekem is furcsa angolul hallani. Ez így már nem az ő angol meséje, ez így már az én gyerekkorom része, ez már magyar, a zseniális szinkronnal, ahol egy női hang a három kiskacsa…  Hát igen, Pogány Judit alakítása fergeteges. A következő szám az Animaniacs. „Ez itt az Animánia” – énekeltem. Tovább nem tudtam, és fintorogtam.

–          I hate this cartoon! (Utálom ezt a mesét!)

–          Really? I love it. The cartoon playd here, in LA! (Tényleg? Én szeretem! A mese itt játszódott LA-ben.) – Megrántottam szomorúan a vállam!

Tovább indítottam! Bigyó felügyelő! A fejemet ráztam, és fintorogtam, hogy ezt sem szerettem. Ez túl fiús mese! Felcsendült a „szellemirtók” zenéje!

–          Ghostbusters! It’s classical! (Szellemirtók! Ez klasszikus!) – jelentettem ki határozottan.

–          Okay! I like it, but I see few part! ( Oké! Tetszik, de nem láttam túl sok részt!) –nevetve rázta a fejét! Következő szám:Digimon! Ne már! Szörnyű volt! Aztán: Darkwing Duck.

–          I heard about it, but I never see! (Hallottam már róla, de sosem láttam.)– Hitetlenkedve fújtatott! Láthatóan ő viszont kedvelte ezt a mesét.

–          The Raggy dolls? It’s„Fecsegő tipegők!” This cartoon make hungariens! Like Gábor Csupó. (Ez a fecsegő tipegők. Ezt a mesét magyarok csinálták! Mint Csupó Gábor.) – érdeklődve húzta fel a szemöldökét.

–          Tale spin… Kapitány!…milyen kapitány!… Megvan! Balu kapitány! – Jó a szövege, kiskoromban fújtam! Mármint a magyar szöveget!

–          Captain?

–          Igen! ööö: Yes – elmosolyodtam! – Ka- pi – tány! – Majdnem ugyanaz, de mégsem!

–          The Adams Family! No Good! – Soha nem láttam, ahogy a következő mesét sem: Bamse, valamilyen svéd mackós mese.

–          Scooby Doo! This song I know in english! (Ezt a dalt tudom angolul!) – Josh hümmögött, és bólogatott. Nem tudom, miért angolul ismerem, lehet, hogy nem fordították le? Elkezdte énekelni.

–          Scooby dobi doo, where are you…- megpusziltam olyan cuki volt. Szóval énekelni is tud. Tiszta meglepetések tárháza ez a srác.

–          The Smurfs! It was my favorite! (Ez volt a kedvencem!) – Leállítottam! – It’s not the Smurfs music! (Ez nem a Hupikék törpikék zenéje!)– Énekelni kezdtem: „Nótata törpapa, Hami, Tréfi, törpilla, nana…Ügyi fogyi, Okoska, mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a Hupikék törpikék!” – Rákeresett, és a „Törpék a diszkóban” (Legalábbis nekem így ugrott be, a Hupikék törpikékes cédékről) című magyar törpezene dallama jött be, amit a mese közben énekeltek néha a törpök. Tehát a magyar mesében teljesen más volt a főcímdal, mint a többi országban!

Rákerestem a mi zenénkre: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők a törpikék… Hatalmas fák között gombaházakban lakunk, és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék én mese, Hallottál már a gonoszról? A csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény kuszpók, mindig melléfog, aztán persze, mérgesen morog. Aztán jön a rész, ami nekem is rémlett! Hogy lehetséges ez? Josh is értetlenül nézett! Rákeresett, de nem talált semmit.

–          Winnie the Pooh! I like it! (Micimackó! Szeretem!)– mosolygott

–          Mackó, Mici a mackó, amerre néz, bolydul a méhsereg. Mackó mici a mackó, a nincs arra jó szó, hogy veletek élni mily jó!- énekeltem lelkesen.

–          Denver the Last Dinosaur?

–          „Denver, Dinó jó barát, ősidőkből szól hozzád!”

–          Chip&Dale: Rescue Rangers. Okay! It’s too my favorite! (Chip és Dale. Oké ez is a kedvencem!)

–          Csicsicsicsipés dél, jön ha gond van! Odapottyan! … Nana… Ki bajba került megmenti, vagy -tik… Nem tudom. Csipet csapat! – jelentettem ki nosztalgiázva.

–          Tiny Toon Adventures? No? – elkedvtelenedett, amikor fintorogtam!

–          Adventures of the Gummi Bears? Gumimacik! „… rajta hát! Bárhol bömböl, tombol, zúg a víz, bátor küzdelemre, harcra kész, ilyen a mackó lét!… ”- Leállítottam, és énekeltem tovább: „kiskoruk óta, a titkuk nóta, s a mágikus szörp is a gumimaci lé! Mindenkor győznek, és bárkit lefőznek, a harsona hív, és megdobban a szív” – Aztán amikor újra a refrénhez értem velem együtt énekelte angolul. Aztán egymásra nevettünk. Jó móka ez a gyerekkori emlékekben turkálás.

–          The Moomins . OOO… this is a shit! (Ez egy szar!) – jelentette ki. Jót kacagtam rajta.

–          Sonic is too a shit! (Sonic is egy szar!) – mondtam legyintve.

–          My Little Pony! It’s youre favorite? (Én kicsi pónim! Ez a kedvenced?)– mosolygott gúnyosan, és én is gúnyosan mosolyogtam vissza. Még egy rózsaszín pónim is volt, de nem tudnám megmondani miről szólt a mese, ha agyon vernek sem!

–          „Flintstones”… énekelte a sráccal. Tetszett a hangja. Nem egy énekes alkat, de az éppenséggel én sem vagyok, mégis hagy énekelni!

–          Transformers, Dr Snuggles, Donald Duck! – állapítottam meg vállat vonva. Nem ismertem őket, és ő sem volt odáig értük! Nem is folytattuk tovább, odahúzott magához, és puszilgatni kezdte a halántékomat.

Szóval ez a globalizáció? A világ két teljesen különböző helyén élő embereket hasonló ingerek érik? De ezek közül majdnem minden mese amerikai volt… szóval lehetne inkább elamerikanizálódásnak is nevezni. Ez most jó dolog, vagy nem? Nem tudom eldönteni. Mind a kettőre tudnék helyt álló érveket mondani. Mindenesetre elszórakoztatott minket, és közelebb hozott minket egymáshoz. Megmutattuk a másiknak a gyermeki oldalunkat, és mindkettőnknek tetszett, amit látott. Kell ennél több? A gondolataimból az rántott ki, hogy elkezdte énekelni: My little pony, my little pony… Én elhúzódtam tőle, és visszakézből ütöttem egy enyhét a mellkasára, jelezve, hogy ne szekáljon. Aztán széles vigyorral az arcán próbált magához visszahúzni, de én vigyorogva megszöktem tőle. Dolgozni kell, nem állt meg a világ.

Később letelepedett a TV elé, ami nem kötött le, mivel hogy nem értettem belőle semmit. De a műsorok között, ahogy nézelődött elgondolkodva vettem tudomásul a tényt: most találtam meg az első jelentős hasonlóságot közöttünk. Mindketten szeretjük a hazánkat, és ragaszkodunk hozzá. Nem tudom miért, de azonnal a jövőn kezdtem el rágódni. Mi lenne, ha lenne egy közös gyerekünk? Nekem fontos az, hogy a gyerekeim elsősorban legyenek magyarok, és beszéljék tökéletesen a magyar nyelvet, mert az angol úgyis rájuk ragad. De a magyar, ha nem megy nekik már kisgyerekkorban, akkor sosem lesz lehetőségük bepótolni, a magyar ahhoz túl nehéz nyelv. Sőt ragaszkodom a magyar nyelvű oktatáshoz is, hiszen az angolban kevesebb betű van, amiért fontos lenne, hogy a többet tanulja meg. Az angol szavak áradnak mindenhonnan. Vagyis angolul meg lehet tanulni akár tökéletesen is Magyarországon, míg az ellenkezője elég valószínűtlen. Ezeket a meséket nézheti angolul, de ismerje a magyar meséket is. A Vuk, a Magyar Népmesék legyenek az altatók, és az első könyv, amin elsírja magát, legyen a Pál utcai fiúk!

Igen! Ez az! Amerikainak lenni a világ bármely pontján lehetséges. De magyarnak lenni, a magyar kultúrát magunkba szívni, és érezni, hogy ettől különlegesek vagyunk, és egyediek, ez csak akkor lehetséges, ha az életünk jelentős részét képezi ez a tudat. Ezt a legjobban magyarok között tudja megtenni az ember.

Azt hittem, hogy itt minden jobb lesz, hogy még a kerítés is kolbászból lesz. De nem jobb itt élni, mint máshol… Sőt, ha Magyarországon van pénzed, pont ugyanezeket a javakat kapod meg, sőt előfordul, hogy jobb minőségben, mert itt a zöldségek, és gyümölcsök java itt ízetlen, felpumpált. Josh nem tudhatja, hogy az igazi paradicsom édes, majdnem, mint egy gyümölcs. És nem tudhatja, hogy a gyümölcslé, nem agyoncukrozott, színezett lé, hanem friss, napon érlelt gyümölcsöknek az édes, tápláló leve. Josh ettől szegényebb, még úgy is, hogy rengeteg pénze van. Magyarországon megélni nehéz. Ha azzal nem lenne gond, a hely maga lenne a paradicsom.

Igenis rá kell jönnöm arra, hogy ostoba vagyok! Nem a pénz a boldogság, mert a legnagyobb nyomorban is lehet gazdag az ember, ha tele van szeretettel. Az élet nem az, amid van, nem a tulajdonod száma. Sokkal inkább a tetteid, a viszonyod az emberekhez, a nyom, amit mások életében hagysz. Át kellett utaznom a fél világon, hogy rájöjjek arra, amit amióta az ember létezik, tudja. Az természet, ha szeretjük, tiszteljük, és hagyjuk élni, akkor mindent megad nekünk, amire vágyunk, amire szükségünk van. Csak mi már ezt elfelejtettük, illetve átvettük az amerikaiaktól a természet kizsákmányolását, és futunk a pénz, és egyfajta hamis kép után, amit ha nem érünk el, boldogtalanok leszünk. Szomorú gyerekkora volt azoknak, akik nem a legdrágább pelenkába piszkítottak, és nem a legmenőbb játékkal játszottak, hanem kint a sárban egy bottal? Én a legjobban a sárfőzést élveztem, meg hogy söpörgettem az udvart, mintha az lenne a házam. Meg amikor bogarakat akartam meggyógyítani, de utólag belegondolva inkább kínoztam őket. A sátorozás az udvarban, a bunkerépítés, minden gyerek legjobb játéka.

Szóval ki merem jelenteni, hogy hamis célokat kergetve jutottam el idáig, és nem ez boldogság, amit itt pénzért árulnak. A pénzt az csak hiú ábránd, illúzió. Egy papírcafat csupán. Csak elhihetik velünk, hogy nélkülözhetetlen, és nem lehet nélküle élni! Legalábbis irreálisan fontos szerepet tölt be az életünkbe!

Este megnézett egy filmet, én pedig inkább írogattam, meg játszottam a gépemen. Sokáig voltunk fenn, és szinte elájultunk egymás karjaiban. Nem akartam most szexelni vele, nem ment volna úgy, ahogy szerettem volna, úgyhogy örültem annak, hogy nem próbálkozott. De ha próbálkozik, hagyni fogom. Nem akarom, hogy Veszprém tönkretegye az életemet, mert mikor már majdnem volt két hét az életembe, amikor nem gondoltam rá, most újból kísérteni kezd. Kapja be! Köcsög!

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés