Hajnalban nyugtalanul ébredtem, rosszakat álmodtam, bár nem tudtam visszaemlékezni rá, csak zavaros képek ugrottak be. Megpróbáltam visszaaludni, de csak hánykolódtam. Josh csak a másik oldalára fordult, amikor kimásztam az ágyból.

A gépemet a hónom alá csapva kisurrantam a konyhába. Valamiért eszembe jutott Nemjuci Nem című száma, és végtelenítve hallgatni kezdtem.

A szövegben egy sort sem tudtam volna a saját életemhez igazítani jelen esetben. Vagy mégis? Talán éppen úgy félek az élettől, és elbizonytalanodtam, mint amit a dal sugall? Aztán felkaptam a fejemet a 3. hallgatásnál erre a részre: „Ez az a pont, ahol visszanézek, elfogytak a gondtalan életképek. Leülök, és nézem a nappalidból, hogy veszek el lassan a napjaidból. Átérzem azt most újra, nekem a világ mégis durva. Ki benne él, az látja, s tudja. De mégis kell, hogy végigfussa”.

Sok minden végigfutott az agyamon. Hosszas merengésbe kezdtem az életemről, és a jelent eseményekről. Végül kilyukadtam valahogy Joshnál, és annál, amit mi itt művelünk.  Rájöttem, hogy félek. Nem én vagyok az a lány, aki kell neki, és nekem nem ez a fiú, aki kell. Pedig mindene tökéletes, jó test, kellemes személyiség, humorérzék, karizma, jó munka, vagyon. De mi egymást boldoggá tenni nem fogjuk tudni sosem. Sosem…sosem… Ezt a szót rágtam el a müzlim mellett, és azon töprengtem, hogy a sosem mit jelent? Soha a jelentben, a múltban, vagy a jövőben? Soha egy rövid ideig sem? Mondjuk az itt tartózkodásom fennmaradó pár hetében sem? Pedig olyan egyszerű lenne, csak vissza kéne bújnom mellé az ágyba, és megsimogatni odalenn, és már szexelnénk is nagy valószínűséggel. De ez vajon boldoggá tenne minket? A szex nem a boldogság! A boldogság mutatója inkább a szex minősége lenne. Tehát önmagában a sex nem ér semmit, és nem is fontos. Ha nincs, vagy nem működik, akkor a boldogsági szint nem jó tartományban van. Bár ezzel a megállapításommal is vitatkozni lehet. Lehet e valakinek boldog kiegyensúlyozott kapcsolata jól működő szex nélkül? Hm… Egyébkén valószínűleg azt hiszi, még mindig kellemetlen meglepetés érné. Mosolyognom kellett a gondolatra. Halk zajok oszlatták el ködös gondolataimat. Megjelent a hátam mögött Josh, meg akart ijeszteni, de még azelőtt észrevettem, mielőtt megijedtem volna. Jó volt, hogy velem van, tetszik ez a játékos, kisfiús énje, és ettől már most kivirultam.

–          Why are you smiling? (Miért mosolyogsz?) – kérdezte miközben leült mellém.

–          I thought of you! (Rád gondoltam!) – mondtam még jobban mosolyogva.

–          Then why are you not in bed? (Akkor miért nem vagy az ágyban?)- váltsunk témát. Ezt nem tudom, és nem is akarom most feszegetni.

–          Like you this music? (Tetszik ez a zene?) – magamban hozzátettem gondolkodó arckifejezése láttán, hogy igen, nem véletlenül kérdezem. De az okát sosem fogod megfejteni, hiszen nekem is időbe telt, mire rájöttem. Pedig nekem anyanyelvem itt ez a blabla. Félek igen, ne nézz így rám! Rettegek az élettől, tőled, a sorsomtól. Nem látom a célt, amiért a sors idevezetett hozzád, pedig biztos van. Mindig van. De olyan ijesztő, amikor rájövünk, hogy fogalmunk sincs mit kéne tennünk, pedig minden okkal, céllal történik az életünkben, amit csak utólag láthatunk. Szóval mi a túrónak sodort melléd az élet? Hogy vágyjak rád, de sose kajalak meg? Próbatétel vagy? Hogy kibírom-e, hogy a világ legvonzóbb pasijával, akivel csak találkozhattam meg tudom-e állni a kísértést? De ez miért jó?

–          Not bad! (Nem rossz!) – Elmosolyodtam, mire megnyugodott az ő tekintete is. A véletlenek már szinte hátborzongató szonátájának következő taktusához érkeztem, és a szívem ettől elnehezült, szinte teher lett. Megláttam Odett a Van az a pillanat című számát! Ezt nem hiszem el! Nyilván ez egy teljesen normális dolog, hogy a program számokat ajánl, de a sok szám közül pont erre pillantottam rá egyből. Tudtam miről szól a szám, szinte kívülről tudtam a szövegét. Rákattintottam.

–          And this? (És ez?) – vártam, amíg hallgatta. Újra gondolkodni kezdett, hogy na most meg mi van velem. Egy pillanatra kezdte feladni a küzdelmet, hogy megértsen, de aztán csak megkérdezte:

–          No bad! What are the lyrics? (Nem rossz! Miről szól a szöveg?)- Örültem, hogy megkérdezte, bár elgondolkodtam, hogy belemenjünk-e, hiszen ezt felhívásnak veheti keringőre. Mindenesetre ez a szám a válasz az univerzumhoz feltett kérdésemre, hogy mit kell tennem Joshsal. Talán belemagyarázom, talán ostoba, és babonás vagyok, de nem érdekel. Érzem, hogy ez a válasz, és kész. Bár ettől nem félek kevésbé, és még mindig nem értem mire jó ez. De az életet úgy kell élni, hogy hiszünk benne. Bármit hoz a sorsunk, el kell fogadnunk. Úgyhogy nekiálltam lefordítani neki ezeket a szép gondolatokat neki.

–          Is of a kind the moment! (Van a pillanat. )

–          Hm… – Nézett rám érdeklődve, de még nem tudta mire gondoljon pontosan. Hát, ha ennyire érdekli, akkor nézzük a refrént. Minden mondatnál egyre izgatottabb lettem.

–          This is not the dance, witch you don’t want! (Ez nem az a tánc, amiből nem kérsz!) This is not the kind of joy, that makes you fear not! (Ez nem az az öröm, amitől nem félsz!) This is not the minutes, which is wait you. (Ez nem az a pillanat, ami megvár!) This is not the girl for whom no pity! (Ez nem az a lány, akiért nem kár.)

–          Okay! I like it! – mosolygott, és lágyan megcsókolt! Ez valóban nem az a lány, akiért nem kár, gondoltam magamban, és így első ránézésre ő is ezt gondolta.  Aztán a monitorra mutatott:- Leni? – furcsán néztem rá, nem értem mit akar! Aztán rájöttem!

–          Lány! – javítottam ki.

–          It’s the girl? (Ez a lány?) – nyílván arra gondolt, hogy így mondjuk-e magyarul.

–          Yes! – elmondta párszor, mintha meg akarná jegyezni.

–          Szeret-lek lány! – elkerekedett szemmel néztem rá, mosolyogva! Ez angolul lehet, hogy jól hangzik, de magyarul nem. Inkább nem mondok neki semmit. Had örüljön.

–          Én is téged! – mosolyogtam azt színlelve, mintha nem direkt mondtam volna magyarul. Aztán megkegyelmeztem, és elmondtam angolul is. – I love you to! – Ezt is elismételte párszor egymás után, hogy megjegyezze magyarul, méghozzá csillogó szemmel! Tetszett a lelkesedése.

–          Joy? – kérdezte, és a monitort kutatta?

–          Öröm! – mutattam is neki. Ez nem tetszett neki annyira.

–          Dance?

–          Tánc! – ezt is mondogatta mosolyogva, de komolyságot színlelve.

–          Minute?

–          Perc! – mondtam már előre tudva, hogy ez sem fog neki tetszeni. Valóban fújtatva forgatta a szemét, de mosolygott. Nem kell megtanulni két perc alatt minden szót. Végül megállapította ezt a konklúziót ő is.

–          It’s hard! (Ez nehéz!) – Az biztos, hogy nehéz. A magyar, az nagyon nehéz! Közben viszont az arcvonásaiban gyönyörködve arra gondoltam, hogy nem kéne tovább húzni az időt, most kéne megtörténnie. Hétfőn megy forgatni, és akkor ki tudja, mikor jön vissza. És ha már a forgatás előtt megtesszük, jobb lenne minél előbb. Legyen időnk örülni egymásnak. Szívesen kezdeményeztem volna, de nem mertem. Rákattintottam inkább az Anima Soud System Tedd a napfényt be a számba című számát. Valamiért ez a szám nekem súlyosan erotikus tartalmúnak tűnik, pedig ezt egy sorral sem tudnám alátámasztani. Mosolygott, és a hüvelyk ujját felmutatta, hogy tetszik neki. Akkor lehet, hogy nem a szöveg, hanem a zene miatt gondolom ezt? Na, mindegy!

–          What is your favorite music? (Mi a kedvenc zenéd?) – érdeklődtem.

–          I love Srillex! Bangarang! You know it? – bólogattam, és megnyitottam. – And your? – kérdezett vissza. Még szeretne tőlem zenét? Hármat is a nyakába zúdítottam. Na jó nem ezek az abszolút kedvenceim, de én napestig tudnám neki a jó zenéket mutogatni.

–          The Carbonfools is my favorit now! (A Carbonfools /szénhülyék/ a kedvencem most!)

–          What? – nevetett fel önfeledten a néven. – It’s interest me! (Mi? Ez érdekel!) – Úgy döntöttem, hogy a legjobb lenne a Birthday. (Születésnap). Meglepetten, és elismerően bólogatott, mert vicces, elgondolkodtató és bulis. Komoly arccal hallgatta az elejét, és az első refrénnél nagyot nevetett. A kontraszt mind a zenében, mind a szövegben zseniális érzelmeket vált ki.

–          They are not english! (Ők nem angolok!) – hát igen ő biztosan hallja azokat, amiket mi angolul nem tudók nem.

–          They are hungarians! – hümmögve bólogatott.

–          What’s your favorite movie? – kérdezte érdeklődve, hogy mi a kedvenc filmem. Zavarban voltam. Nem mondhatom, hogy az ő filmjei! Furcsa, és kínos lenne. Viszont az sem biztos, hogy nem azt akartja hallani! Valami oka van, hogy megkérdezte.

–          My absolute favorite is the Moulin Rouge! – elcsodálkozott, hogy egy kurtizán története lenne pont nekem a kedvencem, de megbeszélte magában, hogy végül is jó film volt. És többnyire mégis csak az igaz szerelemről szól. – Your favorit? (A tiéd?) – érdekes kérdés lehet ez egy olyan embernek, aki a filmiparban van. Hiszen neki nem csak úgy szeretnie kell a filmeket, vagy nem szeretnie, neki ezek a művek fejtörést kell, hogy okozzanak, versenytársai az ő alkotásainak, többet lát a filmekben, mint egyszerű történetet. Szóval nem lehet könnyű erre válaszolni neki.

–          James Bond! With Daniel Craig! Absolut perfect! – mondta lelkesen. Én zavartan lenéztem az ölemre. Azt hiszem, nagyon nem egyezik az ízlésünk! Nekem az ilyen „baszós- kardozós” filmek nem jönnek be. Sőt nem is érdekelnek!– What? – mondta kikelve magából, de kedvesen. Ránéztem, és a fejemet ráztam, jelezve, hogy nem láttam! Aztán elnevettem magam.  – We look it today! (Ma megnézzük!) – rámosolyogtam, furcsa volt a gondolat. Egy filmsztárral nézzek filmet? Azt hittem ezt a témát kerülni fogjuk.

–          Okay! How many part is of it? (Hány rész van belőle?) – mondtam ráncolt homlokkal, kétségbeesve. Nem egy csajos film, nem véletlenül nem tudtam rávenni magam, hogy megnézzem.

–          Casino Royale, Quantum of Solace, and Skyfall! Three! (Három!)

–          Okay! But I must work to! (De dolgoznom is kell!)

–          Come to my room! (Gyere fel a szobámba!) – mondta, miközben felállt! Én önkénytelenül elkezdtem rázni a fejem elkerekedett szemmel! Szomorú szemmel nézett rám, és közelebb lépve a tenyerébe temette az arcomat. Én gondterhelten néztem rá, de jól esett az érintése.

–          We can here to watch movies! (Itt is meg tudjuk nézni a filmeket!)– mondtam szinte remegő hanggal, és ő erre gondterhelt arccal nézett rám, és nem értette miért nem akarok átmenni!

Hát nem érti, hogyha én megyek át hozzá, az azt jelenti, hogy nekem is fontos ő, annyira, mint amennyire én vagyok fontos neki! Pedig a kapcsolatunk alapja, hogy ő akar engem, és én megpróbálok ellenállni. Más alapokra lenne helyezve a kapcsolatunk, ha ezt a szabályt megszegnénk. Egy barátnő megy át, akinek van jövője, és akinek van esélye, hogy menyasszony, és feleség legyen. Nem szabad úgy tennem, mintha nekem erre esélyem lenne! Én csak a háremének egy példánya vagyok, akit zokszó nélkül lecserél, ha elveszti az érdeklődését. Lehet, hogy gyöngyszeme, de előfordulhat, hogy még ezt is csak én látom bele, de ennél semmiképpen sem több. Csak azért van velem, mert szeret velem lenni, semmi másért! Unatkozik, vagy nem ér rá a csaja, vagy nem is tudom, szeret itt a kisházban lenni. Ha elhiszem, hogy lehet ennél több, megszakad a szívem nemsokára.

–          I know! … – szinte suttogta, hogy – Please! (Tudom! Kérlek!) –könyörgő szemekkel nézett rám. Nem tudok gondolkodni, ha így néz rám! Akarom ezt a pasit, a szemei megbabonáznak, a szája úgy vonz, mint egy mágnes. Érezni akarom a testét, és elveszni, amikor belém hatol. Ez az állandó vágy, már az őrületbe kerget!

–          Okay! 5pm.– mondtam beletörődően, de szomorúan. Győzelem ittasan megcsókolt, és mosolyogva távozott. Jaj nekem…! Végem van!

Ebédnél most nem találkoztunk, mert nem én terítettem, nem is kellett segítnem még mindig. Inkább áthoztam, és megeszegettem itt a menüt nagy magányomban. Bántott, hogy ennyire látványosan kiközösítenek, de megérdemlem. Meg azért bevallom, hogy élvezem abból a szempontból, hogy kevesebb a munkám.

Annyira féltem az estétől, hogy alig tudtam pár falatot lecsúsztatni a torkomon. Nagyon lassan telt az idő, és egyben nagyon gyorsan eljött az időpont, amikor találkozunk. Egész nap próbált, amit abból gondolok, hogy egésznap ugyanaz a zene szólt újra, meg újra. Ő fele ennyire sem készül a találkozásunkra, mint én. Én csak egy lány vagyok neki a sok közül. Ez csak nekem nagy pillanat ez. Nem akartam túl öltözni, de csinos akartam lenni, és mivel este is iszonyatosan meleg volt, így felvettem egy „Zsákruhát”. Illetlenül rövid volt, és könnyed. Azt sugallja, áh csak felkaptam valamit, mégis ordít róla, hogy: „Tépd le rólam!”.

A csigalépcső előtt megálltam, és földbe gyökerezett a lábam. Remegtem, mint egy kocsonya. Nem vagyok erre képes, elveszek, elégek, és megsemmisülök. Mély levegőt vettem, és becsuktam a szemem, hátha bátorságot nyerek. Mikor kinyitottam a szemem Josh már a lépcső tetején állt. A vadász, és az áldozat szembenézett egymással, bár valójában nem voltam benne biztos, hogy ki is most az áldozat. Sokáig állhattunk egymással szemben, csak bámulva egymást. Azon aggódtam, hogy valaki meglát így minket. Aztán nyeltem egyet, és szuggeráltam magam: „Gyerünk kismacskám, ébresztő!” Tévedtem a felállással kapcsolatban. Mindketten vadászunk, és ebben a küzdelemben vagy az egyikünk, vagy mindketten elveszünk. Ez a vég!

Elindultam végre felfelé a lépcsőn, és éreztem, hogy a nagymacska bennem követi a példámat. Felkelt, és sétált, ami csodálatos érzés volt. Az összecsapás előtti pillanat, amikor még csak az izgalom van, hogy mi, és hogyan fog történni. Az érzékek kiélesednek, és a légzés lelassul. A testemen a remegés helyett váratlan nyugalom lett úrrá. A vihar előtti csend.

Mikor a lépcső tetejére értem, láttam a sugárzó vágyat a szemében, amitől elöntötte a vér az arcomat, és tudtam, hogy ezt akarom érezni, és rajta is ezt akarom látni továbbra is. Ő elkezdett a szobája felé hátrálni, közben végig követte a tekintetemet. A szobája ajtaját nem tudta elsőre kinyitni, mert a tekintetét nem vette le rólam. Ahogy a kilinccsel bajlódott mosolyogni kezdett rám. Én nem álltam meg, a köztünk lévő távolságot megtettem, és testközelből figyeltem őt. Még nem csókolhatom meg, még várnom kell. Ez a pillanat annyira értékes, hogy nem szalaszthatom el. Csak lassan.

A szívem a torkomban dobogott, amikor végre kinyílt az ajtó. Talán mondani is akart valamit, de végül csak szétnyitotta az ajkát, és úgy felejtette. Én egy másodpercre megcsodáltam, hogy milyen tökéletes, aztán odaléptem hozzá, és óvatosan megérintettem a hasát. Végigsimítottam a kezemet, és néztem a reakcióját. Összeomlott, és új életre kelt egy pillanat alatt ettől az érintéstől. Tovább hátrált, és egy laza mozdulattal bevágta az ajtót, majd az ágy lábánál álló kis asztalról felvett egy távirányítót. Lágyan elindult valamilyen zene, aztán megszólalt Lana Del Rey lélekig hatoló, borzasztóan jó, erotikus, mély hangja, és a Video Games című szám. A dal lassú lüktetése arra késztette a testemet, hogy átvegye ezt a ritmust. A szívverésem is lelassult, és valami mély tudatállapotba kerültem. Annyira gyönyörű volt ez a pillanat, hogy a meghatottságtól kis híján potyogni kezdtek a könnyeim, de visszafojtottam őket. Itt kéne megállítani az időt, és soha nem újra elindítani. A szemem nem tudott betelni a látvánnyal. Végigsimította a karomat, amitől én újra remegni kezdtem. Próbáltam mély levegőket venni, de a tüdőm nem volt képes befogadni. Csak az illata hatott rám egyre jobban, belém ivódott, és minden porcikámba beszivárgott, amitől még több levegőre lett volna szükségem, mint eddig. Azt hittem bírom tovább, megfulladok a gyönyörben, de aztán mégis erőt veszek magamon. Nem siethetem el életem legszebb pillanatát.

Közelebb húzódtam, és a kezemet átfontam a derekán, mintha át akarnám ölelni, de ehelyett a pólója széléhez nyúltam, és óvatosan húzni kezdtem felfelé. A szemében záporozó csillogás jelent meg, és a tekintete lüktetett a vágytól. Ahogy a flörtöltünk, amíg a feje fölé nem ért a póló, és a felemelt kezén, át nem húztam a pólót, ami egy kis időre eltakarta a szemét, rájöttem, hogy az egész annyira valóságos. Nem egy film, vagy egy álom. Itt a teste, hús, bőr, és csont. Áthat az illata, és nemsokára megkóstolom milyen az íze. Nem álomszerű volt, nem is tökéletes, a maga idealista értelmében, el sem tűnt a külvilág körülöttünk, a zene sem a fejemben szólt, hanem a hangszórókban, de attól volt a legtökéletesebb, hogy valódi volt.

Amint a nadrágja övére tettem a kezem, éreztem, hogy összerándul a hasa, és halvány mosoly jelenik meg rajta. Nem bírta tovább lassan megcsókolt, úgy, hogy abban a pillanatban a lelkünk már nem a testünkben volt, hanem elárasztott mindent körülöttünk. A két alaktalan légnemű lélek szemcséi összekeveredtem, és többet nem akartak különválni. Jézusom! És még csak a csóknál tartunk…

Ő is úgy tett, ahogyan én. Úgy tett, mintha átölelne, de közben a szoknya peremét szorongatta. Én gyorsan kibontottam az övét, és kinyitottam a cipzárját, meg a gombját. Ő következett, de ő egy gyors, határozott mozdulattal vette le rólam a ruhát. Hirtelen túl alulöltözöttnek éreztem magam. Becsuktam a szemem, és arra gondoltam, hogy szólok neki, hogy ne siesse el, de nem akartam megfékezni, korlátozni. Csináljon velem azt, amit akar! Az övé vagyok, itt vagyok, készen vagyok, tudom, hogy bármit tenne, az jó nekem. Én fehérneműben, ő meg nyitott nadrágban állt előttem, és újra elkezdett csókolni, közben átkarolt, és megfordult velem, hogy én legyek háttal az ágynak, majd elkezdett felé tolni a csók hevességéből egy pillanatra sem engedve. Már megint? Ezt már egyszer csinálta. De a reakcióm még mindig nem változott. A lábaim nekem nem akartak engedelmeskedni, ha akartam volna, sem tudom rávenni őket, hogy ellenálljanak az irányított mozgásnak, de az ő parancsának boldogan eleget tettek. Végül, amikor megéreztem a vádlimnál az ágy szélét, kénytelen voltam megállni. De ő továbbra is tolt, amire én megijedtem, hogy el fogok esni, de amint elvesztettem a lábam alatt a talajt, hátamon az ő karját éreztem, ami erősen tartott. Mintha egy pillanatra lebegtem volna, földöntúli érzés volt. Aztán lágyan letett az ágyra, és eltávolodott tőlem a testével. A fenekemtől lefelé lelógtam az ágyról, és arra gondoltam, hogy feljebb csúszok, de aztán a tenyerét megéreztem a fenekemen oldalt. Felemeltem a fejem, és láttam, hogy csillogó szemmel markolja meg a bugyimat, és szinte kincsként fogadja az elé táruló látványt, miközben lehúzza a lábamon. Hát most már nincs titkom előtte. Nem akartam ezt, ez nem romantikus, és rosszul is esett, hogy ennyire profánul kezeli ezt a szent pillanatot. Megsemmisülten visszaeresztettem a fejemet a párnára, és arra lettem figyelmes, hogy a testem enyhíthetetlen lángolásban várja, hogy valaki csillapítsa a forróságát. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mi fog történni, és amikor megéreztem, hogy a kezével finomat arrébb tolja a combomat, végig futott rajtam a vágy, mint egy hurrikán, váratlanul, és megállíthatatlanul. Tudtam mi következik, legalábbis sejtettem, és egyszerre gondoltam azt, hogy én ezt nem akarom, és tudtam azt, hogy a bennem lakozó vadmacskának erre van most szüksége. Mégsem vagyunk egy oldalon? Az ajkam kissé kinyílt, és tőlem szokatlan módon hangszálaim mozgásba lendültek egy nyögés erejéig, amikor megéreztem enyhülést adó nyelvét a nemi szervemen. Azonnal átfutott rajtam a hideg, amitől libabőrős lettem. Igen, erre vágytam! Végül újra elöntött a forróság, másodpercek alatt felgyülemlett, és kitörni készült belőlem. Vissza akartam tartani, még fészkelődni is próbáltam, de Josh hajthatatlanul ostorozott a nyelvével, így kiszakadt belőlem egy nagy adag levegővel együtt az orgazmus. Az egész testem beleremegett, és olyan erővel lüktetett, amit nem tudtam kontrollálni. A látásom homályos volt, és az agyam tompa. Inkább hagytam, hogy a testemen végigpusztító természeti csapás akadálytalanul kitombolja magát. Mit tesz velem ez a férfi? Puszta létével egy magasabb dimenzióba emeli a szex fogalmát az én kis életemben. Bár eget rengetően jó érzés volt, mégis kissé zavarban voltam. Kitárulkoztam neki, és ez a túlzott nyíltság megrémített.

A mámorból az rángatott ki, hogy Josh a kezemnél fogva felhúzott, hogy felüljek, és még ezt is kitörő reakciókkal fogadtam, ahogy a lepedő selymes anyaga hozzáér az izgalomtól lüktető bőrömhöz odalenn. Lágyan végigsimította az arcom, és az ajkam újra nyitva maradt döbbenetében. A szememet szégyenlősem becsuktam, de amikor a hüvelykujjával végigsimította az ajkamat, és felnéztem rá. A következő pillanatban már megértettem, hogy mire készül. Az engedélyemet kéri némán, ahhoz, amit én megfogadtam, hogy soha többet nem csinálok, és évek óta nem is kellett ilyesmit csinálnom. Most sem kell, látom a szemén, hogy vár kéjes tekintettel. Soha nem volt olyan ember, aki megérdemelte volna ezt, én mégis megengedtem nekik, hogy meggyalázzanak. Ő lenne az az ember, az első, aki megérdemli. Mégis kis gondolkodás után kitört belőlem valami ellenállás, és kétségbeesve a fejemet ráztam, közben a szememet lesütve jeleztem a zavaromat. Nem megy, nem vagyok erre kész. Nem akarom csak azért megtenni, mert ezt kellene tennem, mert ezt várja tőlem, vagy mert ettől leszek jó szerető.

Azt hittem, hogy elrontottam, hogy itt vége, most sem sikerül végre éreznem őt, és enyhítenem a vágyat magamban, ami fájdalmasan dübörög bennem. Miért vagyok ilyen szerencsétlen, miért nem tudtam megtenni, miért nem tudom neki megadni, amire vágyik, miért vagyok ilyen defektes? Ő otthagyott, és a éjjeliszekrényéhez lépett. Nem néztem hátra, inkább elvesztem az érzés kavalkádban. Még nem enyhült az izgalmam, de már keveredett bennem a szégyenérzet. Hogy ronthattam el ennyire! Én rontottam el? Olyan sok alkalom volt, amikor inkább megtettem, pedig nem akartam. Kihasználva, meggyalázva, tárgyként kezelve éreztem magam, ami nagyon mélyen érintett, és sok apró lelki sérülést okozott. Ostobának, kurvának éreztem magam tőle. Mégis újra meg újra megtettem, míg végül egy nap elegem lett. Megfogadtam, hogy soha többet nem teszem meg. Nem akarom újra így érezni magam, és ebben Josh látszólagos őszintesége sem tud megrendíteni. Így, ha az az ára, hogy elveszítem a pillanatban adódó lehetőségeket, hogy megtartom az önmagam védelmében tett fogadalmam, ám legyen.

Mikor visszatért, lassan fogtam fel, amit látom, mert addigra teljesen meztelen volt, és a szerszámán már fenn volt az óvszer. Visszatérdelt elém, és tüzes tekintettel nézett rám, majd szenvedélyesen megcsókolt. Megszabadított közben a melltartómtól is. Aztán remegő ajkakkal elkezdte csókolgatni az ajkamat, a nyakamat, és a vállamat. Mégsem lök el magától ezek után? Hihetetlen! Meghatottság lett úrrá rajtam. Légzése szapora volt, és a szívverése heves. Annyira aranyos volt, olyan lelkileg kitárulkozott, olyan tökéletes…, zavartan elmosolyodtam, de nem bújtattam el a zavartságomat, inkább a szemébe néztem, és simogatni kezdtem a halántékát, majd az arcát.

Egy kicsit ő is fürdött a pillanatban, de aztán megfogta magát odalent az egyik kezével, majd a másikkal maga felé kezdett húzni, és lassan magára csúsztatott. Fájt, amikor belém hatolt, olyan görcsben volt már a testem az iránta érzett vágytól, de a fájdalom is jól esett ebben a pillanatban. Megsemmisültem ebben a pillanatban, és az érzés, ami éreztem leírhatatlanul csodálatos, jó, és szívfacsaró volt. Beteljesedtem, enyhítést kapott a testem, ebben a mozdulatban. Bennem van, és ez olyan elégedettséggel töltött el, ami leírhatatlan. Lassan egyre inkább átadtam magam neki, egyre beljebb hatolt, egyre inkább az öle, és a karja lett egy egyetlen támaszom. Miután elmúlt ez ezzel járó fájdalom, hirtelen lett úrrá rajtam egy erős mágneses lökés, ami minden sejtemet megborzolta. Orgazmus közeli állapotban lebegtem hosszú másodpercekig, és próbáltam magamba zárni a bódult pillanatokat. A hangszórókon ekkor a Blu Jeans kezdett szólni. A zene csak segítette az érzetet, hogy végem van. Erőt vettem magamon, még nem mehetek el. Hátra dőltem, és a könyökömmel megtámasztottam magam az ágyon. Az arcán sugárzott, hogy ő is élvez minden apró mozdulatot. Újra a nyakamba bújt, és én újra vészes közelségbe éreztem az orgazmust. Még ne! Még had élvezzem ezt itt most. Megálltam, de ő nem hagyta abba, tudta, hogy élvezem, és megérezte, hogy miért állok meg, így apró mozdulatokkal tovább lökött a holtponton. Az orgazmus szinte kitört belőlem, mintha dinamitot robbantottak volna. Milyen kis mocsok! De jól csinálja, meg kell hagyni!

Nem hagyott sok időt pihenni, mert felállt velem együtt, és az ágyra tett. Amint az ágyon feküdt rajtam, még a medencémet is összepréselte. Emlékszem arra, amikor ez fájdalmas érzés volt valakivel, és a testem készült a fájdalomra, de meglepetésemre nem ez történt. Ettől a meglepetéstől ismét felnyögtem, és a saját hangomtól megijedve néztem rá ijedten. Ő is rám pillantott, de a szeme már csordultig volt vággyal, ami elöntötte. Az arca piros volt, az ajka nedvesen csillogott. Az agyamban, és a testemben lezajló folyamatokban kínzó fordulat mutatkozott, amikor végül felhangzott a Born to die! Nem bírtam tovább! Akarom még, sokat, örökké! Megfeszítettem a testem, és lassan elkezdtem mozogni a zene ütemére. Tetszett neki, és felvette a ritmust. Az orgazmus nagyon lassan, nagyon fokozatosan, szinte kínzó lassúsággal teljesedett be, és amikor elöntött ő még nem ment el, tartotta a lassú ritmust, ami elnyújtotta az én orgazmusomat is. Úgy éreztem, mint aki a felhők felett jár, minden fényes, és meleg volt körülöttem, és tompán fogtam fel, amikor ő is elélvezett.

Sokáig nem tértünk magunkhoz, biztos, hogy hosszú perceket töltöttünk így, talán egy fél órát is simogattuk, dédelgettük egymást, de heteknek, hónapoknak, egy örökkévalóságnak tűnt, természetesen jó értelemben. A lelkünk még mindig egyként vett közre minket. A nagymacskám is elégedett, jóllakott volt, és kéjesen dorombolt.

Amikor múlt a kéjes köd, felemelkedett, és kedvesen mosolyogva csókolgatott. Végül megkérdezte nevetve, hogy megnézzük-e a filmet. Kitört belőlem a nevetés! Ja, tényleg! Azért jöttem! Ooops! Jót nevettünk, majd kihúzta magát belőlem, ami még egy utolsó borzongatóan kellemes érzést okozott, és a fürdőbe sietett.

Meztelenül néztük végig mind a két filmet, és meztelenül aludtunk el egymásba gabalyodva. A film fele annyira sem volt jó, mint ő, nem tudtam igazán átérezni, figyelni rá. Csak Josh járt a fejemben, az érintése, a bőröm vibrálása az érintései nyomán. Álmomban is lebegtem ebben a mámorban. De nem tűnik olyan rossz filmnek, mint aminek gondoltam. Majd megnézem kevésbé „Joshmámorban” is!

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés