Nem tudtam aludni, úgyhogy reggel 6 körül bejelentkeztem a Skypba, majd megcsörgettelek, hogy beszélgessünk. Hiányoztál már, és az első nap tett ígéretem, hogy minden nap foglak keresni, már most megbukott, amiért roppantul szégyenlem magam. Otthon már délután három volt. Nem beszélgettünk sokáig, hiszen nem akartam zavarni.

Főleg miután elmondtad, hogy szabadságon vagytok, hogy mindent meg tudjatok venni az új lakásba és befejezzétek végre a vízvezeték rendszer karbantartását, mert addig nem kötik be nektek az új mosógépet. Pedig annyi mindenről szeretnék veled beszélgetni.

Félek ebben az új világban, Olívia. Olyan egyedül vagyok, és az a legborzasztóbb, hogy még csak az sem lebeghet a szemem előtt, hogy csak túl kell élnem, majd a végén haza megyek, mert nincs hova hazamennem. Persze, ha most beszélnénk, akkor biztosan erősködnél, hogy de te mindig szívesen látsz, de ez nem igaz, szívem. Neked férjed van, saját életed, otthonod, amibe én csak bepofátlankodok. Elestem egyszer, kétszer, háromszor és azóta egyszerűen nem bírok felállni. Nem adtam fel, higgy nekem! Csak nem tudom már, hogy miért harcolok. Az egyetlen, akire számíthatok az te vagy… és most szó szerint a világ másik végén vagy, a lehető legtávolabb tőlem. Jó… nem nyafogok tovább. Megyek, és teszem a dolgom. Este jelentkezek.

Na, itt is vagyok. Hipp- hopp este lett. Mina a szokott időben érkezett 8 előtt 10 perccel. Odanyomott a kezembe két karton Dunhillt és egy csomag tampont. Udvariasan megköszöntem, immár spanyolul, ő meg leplezte, hogy jól esett neki ez a gesztus. Sugárzott az arca a levakarhatatlan boldogságtól, de nagyon fáradtnak és gondterheltnek tűnt. Faggatni kezdtem, már amennyire a nyelvi képességek hiánya ezt lehetővé tette. Kiderült, hogy az esküvője romokban van és ő nem kap szabit, hogy elintézzen pár dolgot, pedig jó előre bejelentette, hogy két és fél hónapot akar kivenni, de a főnöke csak kettőt engedélyezett szigorú feltételekkel. Persze a szabadság azért kell neki, mert 7 éve nem volt otthon a családjával, és csak most, a nászút alkalmával van lehetősége hazalátogatni. Ez után, talán majd csak nyugdíjas korában fog haza menni. Persze sajnáltam is, de inkább az fájt, hogy belegondoltam: minden külföldi munkavállaló ezt érzi. Eljönnek robotolni a jobb élet reményében, de szó szerint le kell mondaniuk a múltjukról, a családjukról, az otthonukról. Ránéztem és barátságosan elmosolyodtam. Épp kesztyűben takarítottunk a konyhában, ezért le kellett hámoznom magamról, hogy beírhassam neki a fordítóba: “én megcsinálom a munkádat, nem kell visszajönnöd délután”. Ennek ő is örült és én is, mert végre csinálhatok valamit egyedül és nem liheg folyton a nyakamban. Elmondta, hogy aznap a szemétválogatás a legfontosabb, mással ma ne is foglalkozzak. Holnap porszívózás a délelőtti program, elmutogatta, hogy mire kell figyelnem és mit vár el tőlem. Egy nagy napsárga porszívójuk volt, ami olyan nehéz volt, mint a fene. De tudott mindent, ablakmosástól, szőnyegtisztításig. És mindenre volt külön gombja és a sima porszívózás volt a legkisebb kapcsoló miért is ne, nehogy elsőre megtalálja az ember. Megmutatta a mosást is még egyszer, hogy már ma tudjak mosni koszos egyenruhát. Pénteken meg kell csinálni a Wc-ket, ott segítenie kell, mert a nagyházban tényleg nem mindegy, hogy mit csinálok. Bólintottam és ezzel megszabadultam tőle a délutáni műszakban. Nem mintha nem lenne szimpatikus, biztosan aranyos lány, de ha az ember átadja valakinek a birodalmát, akkor elég háklis tud lenni apróságokra is. Megértem, hogy mennyire jól és pontosan kell végezni ezt a rendkívül bonyolult munkát, de azért nem hiszem, hogy összedől a világ, ha nem 8: 01 perckor törlődik le a por és nem 17:24 perckor van a kukában a szemét. A nyakamat rá, hogy valójában ő sem csinálja ennyire pontosan, csak most meg akarja nagyon mutatni, hogyan kell ezt tökéletesen jól csinálni. Végül mielőtt elment, meggondolta magát és közölte, hogy holnap délután mégiscsak beugrik és megnézi mi történt a távollétében. Ennek nem örültem, de hát… valószínűleg én is megnézném, hogy mit csinál a helyettesem. Értem én, hogy az én munkám őt is minősíti.

Amikor elment, átvette az uralmat egy kisördög az agyamban. Végül is dolgom nem volt, majd a mosogatógépből kell kipakolni és kész. Kíváncsi voltam a környezetemre és mivel még nem vezettek körbe, csak végigszaladtam mindenhol kutyafuttában, úgy gondoltam önállósítom magam, ezért kimentem sétálni a kertbe. Mina sem csinál semmit, ha épp nincs dolga. Mint egy robot, leül és nézi az órát, mikor jön a következő napirendi pont. Szerintem túl komolyan veszi a szabályokat, sőt még megtilt magának pár dolgot, hogy minél jobban korlátozva érezze magát. Mi történik, ha egy cseléd kicsit járkál a birtokon? Teljesen üresnek tűnt a ház, mintha siralomház lenne, vagy délutáni szieszta az öregek otthonában. Ez így nem élet, még a luxus és a jó fizetés mellett sem ér egy meló sem annyit, hogy éjjel- nappal megfeleljen az ember valami ostoba elvárásnak. Ráadásul élni cselédként a legnehezebb, mert máshol leveted a munkaruhát, hazamész és lehetsz önmagad. Talán ezért is jár Gabrielen kívül mindenki haza. Ja, meg persze rajtam kívül. Elsát pont ezért szinte sosem láttam, még belépni sem a kisházba, nemhogy a szobájába. Remélem, később sem szokik le erről a jó szokásáról, hogy nincs itt.

kert.jpg

A kert szép volt és felül a medencébe is belestem, az is tiszta, de talán csak attól, hogy szinte sosem használja senki. Olyan rend és tisztaság volt mindenhol, hogy az szinte már képtelenség. Egy kósza falevél, vagy egy ellentétes irányba hajló fűszál nem volt benne sehol. Roberto alapos munkát végez. A kirándulásom senkinek nem tűnt fel érdekes módon.

Este még átválogattam a szemetet és kivittem a megfelelő kukába. Nem véletlenül kell ezt a nap végén csinálni, mert tetőtől talpig tiszta kosz lesz az ember és mehet egyből zuhanyozni, meg mosni. Roberto kertészruhái is a bejáratnál vártak, mikor visszaértem, úgyhogy odaraktam mellé az enyémet, hiszen holnapi program lesz a mosás.

Tudod, érdekes, hogy eljöttem ide a világ végére világot látni, de nem látok belőle semmit, csak ezt a pár négyzetméter, ahol dolgozom. Lehet, hogy elmehetnék sétálni a környéken, de félek, hogy nem találnék vissza és még csak esélyem sem lenne, hogy útbaigazítást kérjek. Ívi bár el akar majd vinni valahova, de amíg Mina itt a főnök, nem akarok eltűnni. Szóval inkább bezárom magam ebbe a tökéletes, hideg, lélektelen helyre és teszem a dolgomat. Két dolgot lehet a javára írni ennek a helynek, az egyik, hogy kívül- belül gyönyörű, a másik, hogy jó a fizetés az itteni raboskodásért, ami, ha jobban belegondolunk ugyanaz miatt van: a pénz. Szóval végül mégiscsak bebizonyosodott, hogy a pénz az úr és azért még az életről is hajlandó lemondani érte az ember.

free themes? 24x7themes is #1 for the best free wordpress themes
Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés