A következő fázisunkban elérkeztünk a hatalmi játékok korszakába. Bár még nem lábaltam ki az önsanyargatásból, de már otthon voltunk ketten, és én elkezdtem újra mozogni, tevékenykedni. Kaptam egy lépegető gépet, amin elég sok időt töltöttem, mivel nem csinálhattam semmi mást. Ekkor jött az, hogy azzal élcelődtem, hogy mit tehetek meg önnek, nagyúr. Ekkor pirított rám először, hogy csak azt mondhatom neki, hogy Szívem.

Elkezdtem festeni. Nem volt tehetségem hozzá, de igazán jól esett mindenféle négyzeteket egymásra festeni, színeket összekeverni, mintákat, pacákat készíteni. Ő minden festményemnek úgy örült, mintha én lennék a legnagyobb festő a világon, de én ekkor letérdeltem előtte, és azt mondtam: „Köszönöm az elismerést, Szívem!” Ha ételt kaptam, akkor is mindig élcelődtem ezzel. „Hálás vagyok Szívem” „Megtiszteltetés, Szívem.” A hangsúlyomból azonnal tudta, hogy pont az ellenkezőjét gondolom.

Az újabb változás akkor következett be, amikor egy este a kádba ott akart hagyni. „Hova mész Szívem?” Kérdeztem először gúnyosan, majd, amikor nem felelt, kicsit ijedtebben megismételtem. Erre felelt: „Már jobban vagy, neked is megy.” Dühös lettem, fel akartam állni, ki akartam szállni, de a kezem oda volt bilincselve. Kiabálni kezdtem, hogy engedjen el. „Mondd szépen, hogy: Kérlek Szívem, maradj!” Persze eltöprengtem, hogy mit is akarok, de amikor megint az ajtó felé indult, akkor kimondtam. Ő varázsütésre visszafordult, és letérdelt a kád mellé. Sokkal inkább játszott velem, mint addig bármikor. A combom belsejét, a mellemet, a nyakamat simogatta, én meg már alig tudtam megállni, hogy ne mutassam ki a tetszésemet, amikor hitelen abbahagyta. Csak ült és várt. Arra gondoltam, hogy megint nyert egy csatát. Várokozón ránéztem és feltettem a kérdést: „Végeztünk?” Elégedetten válaszolt:„Te mondd meg.” Minden bizonnyal átlátott rajtam, mint mindig. „Nem tőlem függ.” Védekeztem. „Dehogynem!” Olyan átható tekintettel nézett rám, és én annyira fel voltam izgulva, hogy inkább lesütöttem a szememet, még mielőtt elárulnám magam. „Akkor végeztünk. Elengedhetsz.” Nem mozdult. „Biztos, hogy ezt akarod?” Ekkor a combomhoz nyúlt, és belülről végigsimította, majd a lábam között megpihent. Fél kézzel utat keresett magának, majd ott is simogatni kezdett ugyanazzal a lágysággal. „Talán rosszul érzem, hogy arra vágysz, hogy folytassam?” Várt egy kicsit, majd újra kérdezte: „Hm?” Felajzottságomat egyre nehezebben tudtam leplezni. „Mit vársz tőlem, mit mondjak? Mondtam, hogy végeztünk.” Nem tudtam állni a tekintetét, azt hiszem el is pirultam. Szívem szerint azt mondtam, volna, hogy dugjon meg, ha nem tudtam volna, hogy mire vállalkozom. „Akkor befejezem.” Kilakatolta a bilincset, és várta, hogy mit reagálok. Tudtam, hogy ki kellett volna szállnom, de küzdöttem magamban. Olyan egyszerű lett volna azt mondani, hogy akarom őt, de akkor minden helyzeti előnyömet elvesztettem volna. „Igenis Szívem. Ha azt akarod, hogy szálljak ki, akkor kiszállok.” Egy kicsit megváltozott a tekintete, de nem rossz értelemben. Furcsán éles hangsúllyal kérdezte: „Én irányítok?” Bólintottam. „Máshogy kérdezem. Azt szeretnéd, hogy én irányítsak?” Bevallom egy kicsit megijedtem a kérdéstől. „Te tartasz itt akaratom ellenére. Te vagy az én fogva tartóm. Mindig az van, amit te akarsz, Szívem.” Biggyesztette a száját, és bólogatni kezdett, hogy végülis igazam van. „Akkor mostantól te nem ellenkezel? Rendben. Nézzük jól értem-e. Ha valami nem tetszik, akkor sem fogod azt mondani, hogy elég?” Nem reagáltam rá, viszont egyre inkább úgy éreztem, hogy elönti az arcomat a forróság.

Ő nem várt tovább a válaszomra, hanem óvatosan a mellem felé közeledett a szájával. Ijedt és izgatott voltam egyszerre, és ezt egy pillantással kiolvasta a szememből. Ennyi kellett ahhoz, hogy felmérje a terepet, miszerint nem fogok elfutni előle. Lágyan kezdte el csókolgatni a mellemet, majd, amikor megkapta a várt reakciót, elkezdte izgatni is. A nyelvével a mellbimbómon játszott, amikor az ujjával mélyebb vizekre vándorolt. Átadtam magam kivételesen a vágynak, és hagytam, hogy had lüktessen benne, töltsön fel, telítsen egyre inkább. Egyre határozottabban izgatott mindkét ponton, mire én nem tudtam tovább parancsolni a zsigereimnek, elértem a tetőpontot, ahonnan már nem lehetett közbeavatkozás nélkül visszafordulni, ő pedig nem kímélt a békén hagyással többé. Vettem két nagyobb levegőt, amiben már benne volt a visszafordíthatatlan vágy, majd a harmadik levegővételnél áttört az a képzeletbeli gát bennem, ami miatt eddig elzártam magam a beteljesüléstől, és kiengedtem végre a hónapok alatt felgyűlt feszültséget. Elégedetten követte testem lenyugvó ritmusát, és szinte éreztem a vigyort az arcán úgy, hogy nem is nézett rám. Megkapta, amit akart, vágyom rá. Nyert.

Amikor vége volt az arcomat a tenyerembe temettem, mert nem akartam, hogy elégedettnek és boldognak lásson. „A következőt már kérned kell.” Ezzel és egy vállamra lehelt puszival hagyott ott a beteljesülés boldog szégyenében.

Még aznap este kértem. Mellé feküdtem, ő pedig simogatni kezdett, végül a testem legforróbb pontját sem kímélte a könyörtelenül finom keze. Mikor már nem akartam leplezni tovább a vágyamat, nekiállt velem játszadozni. „Folytassam?” Elégedetlenül mordultam egyet. „Mondd ki!” Nem reagáltam, mire ő megcsókolt, de úgy, hogy az egész testem libabőrös lett. „Mondd ki!” Hát kimondtam. „Kérlek, folytasd, Szívem!” Azonnal a lábam közé hasalt, és a szájával meg a kezével úgy játszott rajtam, bennem, velem, hogy egyik tetőpontom a másikat érte. Odaadtam magam neki, ő meg meghálálta kamatostul. Sokáig tartott, minimum egy órán át, ami alatt én a legszebb gyönyörökben lubickoltam. Végül megfogta a kezem, és az egyik kezével a farkára szorította, így elégítette ki a segítségemmel önmagát, mialatt a másik kezével pedig engem kényeztetett tovább. Eszméletlen volt. Komolyan mondom, hogy eldobtam az agyam. Utána nem sokkal úgy bújt oda hozzám aludni, mintha menedéket keresne. Minden megváltozott. Mindketten megadtuk magunkat már a másik előtt. Alapjaiban változott meg a kettőnk viszonya.

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés