Most jövök az első ügyvédi összeülésről. Őszintén nem is tudom elmondani, hogy mi is történt. Nagyon nehéz ez most nekem. Megpróbálom leírni úgy, ahogy történt, és döntsék el önök a lényegét.

Szóval…

Az ügyvédem késett, ezért nem volt időm vele bővebben beszélni. Csak a döntésemet volt időm vele közölni, azt, hogy peren kívüli megállapodást akarok. Már nyújtottam is felé a papírt, amire leírtam a követeléseimet, de ő erre csak annyit mondott, hogy az nem fog menni, kisasszony. Ezután be is vonult a tárgyalóba, ahol már várt minket Kornél és az ügyvédje. Kornél arca közönyös és beesett volt, talán halványabb volt a bőre színe a szokásosnál. Megsajnáltam. De ő dühös és megvető pillantással fogadott, majd egész egyszerűen ignorált engem.

Az ő ügyvédje kezdte. Felajánlotta, hogy a per ejtése esetén az ügyfele hajlandó házassági szerződést kötni velem, melyben minden vagyonának a fele őt illeti. Természetesen az ügyvédem kinevette.

Aztán az én ügyvédem lépett. Megkérdezte, hogy miért nem akarja az ügyfele a tárgyalást, ha meg van győződve az ártatlanságáról. Az ügyvédje erre azt felelte, hogy én szerintük túlzásokba esem, és a párkapcsolati sérelmeimet akarom kisarkítani, illetve így akarom elszedni Kornél pénzét. Erre bizonyítékként azt használta fel, hogy az esküvő másnapján jelentettem fel a férjemet. Igen, valóban logikus lépés lenne, hogy azért rágalmazom meg a férjemet, hogy elválhassak tőle, és ezen én egy kicsit be is rezeltem, de az ügyvédemnek a szempillája sem rezzent. Ő következett.

Egész egyszerűen megkérdezte, hogy soroljon fel pár nevet a korábbi kapcsolataiból, mire az ő ügyvédje visszakérdezett, hogy erre minek van szükség. Az én ügyvédem azt felelte, hogy azért kérdezi, mert a kapcsolatai kudarcát nevezte meg a tettének fő motivációjának, az én állításom szerint. Erre az ő ügyvédje azt felelte, hogy tekintve, hogy nem történt bűncselekmény, így nem állja meg a helyét a kérdés, ezért nem válaszolnak.

Az én ügyvédem elmosolyodott. Azt felelte, hogy ha ezt az ügyet a vádlott elismeri, és letölti azt a büntetést, ami ezért kiszabható, aláírja a válási papírokat igazságos vagyonmegosztással, és aláír egy távoltartási végzést, miszerint nem jön a közelembe többet, akkor hajlandóak vagyunk nem ásni mélyebbre, és peren kívül megállapodni. Az ügyvédje kajánul a képébe nevetett.

Az én ügyvédem elővett egy fényképet, és a melléhez szorította. Megkérdezte, hogy ismert-e az ügyfele egy bizonyos Koch Barbarát. Kornél válaszolt, hogy nem, de az idegesség jelei látszottak rajta. Az ügyvédem folytatta azzal, hogy érdekes, mert 7 évvel ezelőtt, míg Kornél az egyetemre járt, és a kötelező szakmai gyakorlatát végezte, addig a lány is annál a cégnél dolgozott, mint ő. Ezt bizonyítja ez a fotó, és letette a munkatársakról készült csoportképet, amit egy konferencián fényképeztek. Így folytatta: miután Kornél szakmai gyakorlata lejárt a lány pár nappal később nyomtalanul eltűnt. Döbbent csönd volt a teremben, és az ő ügyvédje próbálta kitalálni a következő lépést.

Végül megszólalt: Más ügyek tárgyalása nem ennek a pernek a témája. Itt most azt kell bebizonyítani, hogy Kornél elkövette-e azt a bűncselekményt, amivel én vádolom. Rágalmazásra, találgatásra, más kétes ügyek sejtetésére nincs lehetőség, és ezt a bíró is ki fogja zárni.

Erre az ügyvédem előhúzott egy másik képet, és letette az asztalra. Egy halott nő volt rajta, a torkát elvágták, a csuklóin bilincs, a ruhája férfiruha, bedobva egy árokba, vagy valami hasonlóba. Az ügyvédem várt egy kicsit, hogy emésztődjön a kép, mielőtt megszólalt.

„Ő itt Koch Barbara, hét hónappal az eltűnése után találták meg így a közeli víztisztító mellett, egy elhagyatott területen, ami teljesen véletlenül a Kornél nagyapja által vezetett cég használatában állt. A nőt egyértelműen fogva tartották, rosszul bántak vele, rendszeresen bántalmazták, és többszörös dulakodás nyomait találták a testén. Kornál akkor fejezte be az egyetemet, másnap volt a diplomaosztó.”

Kornél ügyvédje még mindig azt kifogásolta, hogy nem tartozik az ügyhöz. Erre az én ügyvédem megkérdezte, hogy ismer-e egy lányt, akit Ugali Noéminek hívtak. Kornél tagadott, mire az ügyvédem előhúzott még egy képet, amin éppen csókolóznak, majd egy olyat, ahol összebújnak, ugyanott, tehát a két kép nagyjából egy időben készült és mind a ketten kivehetőek rajta. Az ügyvédem azt állítja, hogy tanúkkal bizonyíthatja azt, hogy ez a lány 8 hónapig alkotott egy párt Kornéllal. Szakításuk után a lánynak nyoma veszett. Két évvel később előkerült. Így- és ezt szemléltette egy újabb képpel, amin valóban az előbb látható lány hullája volt. A lányt megfojtották, a testén több helyen kötözésből, tartós fogva tartásból eredő sérüléseket találtak, a ruhái nem a sajátjai voltak, és a közeli patakba dobták a testét, alig 7 kilométerre attól a helytől, ahol Kornél akkoriban lakott. Be is hívták kihallgatásra, jogerősen házkutatást is kértek hozzá, de a ház valami véletlen folytán porig égett még aznap.

Az ügyvéd hevesen tiltakozni kezdett, amiért azt sejteti, hogy a védence nemcsak többször elkövette azt, amivel vádolom, hanem még sorozatgyilkos is. Erre az én ügyvédem túlkiabálva azt felelte: ennyi bizonyítékkal és az én vallomásommal, egy sokkal komolyabb volumenű ügyet kell feltárni, ami ugyan nem ennek a pernek a feladata kivizsgálni, de ennyi bizonyítékkal már meg lehet tenni a feljelentést, amit meg is tesznek, ha kell. Amíg az tart, addig ezt az ügyet el fogjál napolni, és ennek alapján a bírónak el kell fogadni, hogy a gyanús körülmények miatt alapos gyanú merül fel arra vonatkozólag, hogy az ügyfelének, azaz nekem, a vádlott szabadon engedésével veszélybe kerül az élete. De még akkor is, ha véletlenül ártatlannak találják, az ügyek végéig akkor is hosszú évekig lesz börtönben, az óvadék lehetőségének kizárásával. Ha pedig kiderül, hogy bűnös bármelyik vádpontban, óvatos becslések szerint is minimum 5 év szabadságvesztésre számíthat.

Még mielőtt az ő ügyvédje bármit is reagálhatott volna erre, megint az én ügyvédem szólalt meg: A házon, amit Kornél vett, nem lett engedélyezve a pince beépítése. Ez jogszabályba ütközik, hiszen az ötévente azon a területen szokásos belvíz szinte mindig elárasztja a házakat. Idén várható ez a bizonyos alkalmon, és ha az én állításom valós, akkor az árvíz alkalmával ki fog derülni ez a jogi malőr, vagyis a város építészeti engedélyeivel foglalkozó csoportjának joga lesz megvizsgálni az épületet belülről. Tekintve, hogy az ügyfele addig biztosan börtönben lesz, és nem tud egy nyomot sem eltüntetni, így biztos lehetnek benne, hogy az ő egyik embere ott lesz, hogy a szükséges bizonyítékokat dokumentálja.

Az ő ügyvédje erre megköszönte a beszélgetést, közölte, hogy megtárgyalják az ügyfelével a következő lépéseket, felállt, és kiviharzott. Kornélért egy rendőr jött, és ezt a pár másodperces időt Kornél arra használta, hogy megvetően odanyögje nekem. „Most boldog vagy?”

Roppantul kényes ügybe nyúltam bele. Azt hiszem, ha a vádak fele is igaz, akkor tényleg veszélyben forgott az életem, és ha nem jelentem fel, csak simán valami alkalmat adok neki, például féltékenységre, vagy akár csak egyszer is megemlítem, hogy már nem akarok vele lenni, akkor talán én is így végzem, ahogy ezek a lányok.

A tárgyalás után rögtön a pszichológusomhoz mentem, aki hála égnek, fogadott. Elmeséltem neki mindezt. Kimondta azt a mondatot, amit magamnak sem mertem bevallani: Lehet, hogy a Stockholm szindróma, amivel kezelni próbál betegség, de egy olyan betegség, ami jelent esetben egész egyszerűen megmentette az életemet. Csak némán bólogatni tudtam.

Mostmár nem érzem magam szerelmesnek. Ha nem is igaz, amit kiderítettek róla, ha nem is sorozatgyilkos, akkor is egyértelmű, hogy benne egyáltalán nincs most mély szerelem, és ez azt jelenti, hogy nem is volt. Ha más nem, már ezért is nevetséges lenne, ha én meg még védeni próbálnám. Akárhogy is, de kigyógyultam ebből a betegségből. Eddig még láttam esélyt arra, hogy valahogy folytassuk egymással, miután kijön, de most mindenképpen válni szeretnék, és olyan messzire elkerülni, amilyen messzire csak lehet.

Még a jogi procedúra csak most kezdődik, de én lezártam magamban ezt a fejezetet, és csak ez a lényeg, úgy vélem.

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés