A csók utáni hosszú hallgatás összezavart, míg ő láthatóan megkönnyebbült. Kézen fogott, és elindultunk visszafelé, én azt hittem naivan, hogy csak sétálunk. Nem beszéltünk a csókról, sőt semmiről, csak némán mentünk.

A szórakozóhelytől nem messze egy parkolóban kötöttünk ki, én ostoba, oktalanul követtem őt. Végül megálltunk egy autó mellett, és a hátsó ülés ajtaját nyitotta ki nekem. Ekkor végigfutott az agyamon, hogy dugni akar, de nem értettem mi történik valójában. Volt bennem egy nagyon erős fék, amit a rengeteg kétség okozott. Barátnője van, aki a munkatársam, akivel jóba vagyok, és ő is a munkatársam, és nem szép dolog, meg nem etikus ez az egész, és én már átléptem azzal a csókkal azt a bizonyos határt. Ránézem, hogy mit akar, de nem mondott semmit, én meg azon gondolkodtam, hogy mondjak nemet. Viaskodtam magammal egy pár pillanatig, de végül nyújtotta a tenyerét, hogy segítsen beszállni, én pedig valamiért elfogadtam. Beült mellém és megfogta a combomat. Az érintésére adott reakciómat, és a felszínre törő mérhetetlen vágyamat a sötétség fedte csak el. Később kiderült, hogy azért többnyire észrevette, és ezzel meg is leptem. Fogalma sem volt róla, hogy ilyen szenvedéllyel vonzódom hozzá. Tanácstalanná vált, elbizonytalanodott, de végül mégis véghez vitte a tervét. Most ő csókolt meg, és én átadtam magam ennek a csóknak. Próbáltam a sötétben kivenni az arcvonásait, de nem ment. Odatette a kezemet a combjára tenyérrel lefelé. Nem értettem az okot. Akkor még nem ijedtem meg, csak másodpercekkel később kezdett tisztulni az agyam, és kezdett válaszokat keresni a helyzetre.  Aztán rátette a tenyerét a kézfejemre, és némát bíztatott vele felfedezésre. A combjáról hamar átsiklottunk valami másra, ami kezdetben azért rémített meg, mert bizonytalan voltam abba, hogy le akarok-e vele feküdni, aztán rájöttem, hogy teljesen mást akar a tudtomra adni. A testrész, amit végig tapintatott velem iszonyatosan kemény volt, egyértelműen vágyott rám. Hazai pályára ért, magabiztos üzemmódra kapcsolt, ami engem más esetben feltüzelt volna, de most mégis pont az ellenkezője történt. A hímtagjának a vastagságára hívta fel a figyelmemet. Nincs olyan apró kezem, de amint keresztbe rátettem, és rájöttem, hogy itt még nem ér véget, azért nyeltem egyet. Később persze pontosan megtudtam, hogy mit jelent a 7 cm átmérő, és aggodalmam be is igazodott. Aztán a hosszát is ki kellett tapintanom. Sosem akart véget érni. Így akarta velem közölni, hogy 29 cm hosszú. Azt hinné az ember, hogy dicsekedni próbált. De épp az ellenkezőjét tette, persze ezt is csak később tudtam meg.

Végül váratlanul kiszállt mellőlem, beült a sofőr ülésre, és ráadta a gyújtást. Én bizonytalanul viselkedtem, belső küzdelmet folytattam magammal, és nem kommunikáltam kifelé belőle. Már úton voltunk, amikor beszélni kezdtem: „Most hova megyünk? Te ittál, nem akarok meghalni mögötted. Most egy elhagyatott helyre viszel vagy mi? Szerintem a parkoló is jó lett volna, de megértem, ha te csendesebb helyet szeretnél. Én általában nem vagyok olyan hangos, de ha te az vagy, akkor logikus. Most nem beszélsz velem, vagy mi van?” Erre válaszolt végre. Tudják mit mondott a pszichológusom? Hogy ekkor én már tudat alatt tudtam, hogy valami nincs rendben, és automatikusan a kiutat kerestem, ösztönösen kapcsolatot kerestem az elrablómmal, akit ezzel próbáltam kizökkenteni.  Ki tudja mi járt a fejében, és mit tett volna valójában, ha nem sikerült volna utat találnom hozzá.

„De. Miért ne beszélnék veled.” Tovább puhatolóztam. „Miért nem osztod meg velem, hogy mire készülünk pontosan?” „Meglepetés.” Sóhajtott, majd megkérdezte. „Beijedtél?” Én elszégyelltem magam, és arra gondoltam, hogy ostoba fruska vagyok, akin nem lehet kiigazodni. „Egy kicsit.” Kuncogni kezdett, és ez tovább idegesített. „Mondd el kérlek, hogy mi van a fejedben. Mit gondolsz rólam? Mit gondoltál csók közben? Mit szeretnél most tenni?” Egy pillanatra találkozott a tekintetünk a visszapillantó tükörben. „Mi a legrosszabb, ami történhet?” A szívem hevesen kezdett el dobogni, majdnem kiugrott a helyéről. Egy kezdődő pánikroham, aminek most se ideje, se helye nincs. „Nem is tudom… talán ha híve vagy valami szexjátéknak, vagy bdsm-nek. Az ilyen történetek mindig így kezdődnek.” Sokat mondóan behunyta a szemét, majd nyelt egyet, és valódi őszinteséggel a hangjában válaszolt. „Nem foglak bántani, megverni, vagy ilyesmi.” Valamiért kiabálni, sikítani szerettem volna, mégsem tettem. „De szexelni fogunk! Nem?” „Csak, ha akarod.” „És hol?” „Nálam. Ugye nem baj, hogyha nem a kocsiban csináljuk? Elég hideg van.” „Igazad van. De megkérdezhettél volna, hogy akarom-e. És ha azt mondom, hogy nem akarom? Ha odaérünk hozzád és már fordulhatunk is vissza, hogy hazavigyél?” „Pech…”

Nem mertem megkérdezni, hogy mire gondolt pontosan. Neki pech, vagy nekem? Többet nem is szóltunk egymáshoz. Én próbáltam kitalálni, hogy merre járunk, de nem ment, semmi nem volt ismerős. Végül megálltunk egy kétszintes ház előtt, és ő szó nélkül kiszállt, majd kinyitotta nekem az ajtót. Bátorságot vettem magamon, és kimondtam:

„Nem szeretnék lefeküdni veled. Régóta várok már arra, hogy legyen közöttünk valami, nem akarom így elrontani. Ez olyan… ” Nem tudtam folytatni. De ő csak visszakérdezett. „Olyan…?” „Olyan közönséges.” Egy apró mosoly jelent meg egy pillanatra az arcán, majd megint próbált bizalmat csiholni közénk. „Innom kell egy kávét, hogy újra vezetni tudjak. Feljössz inni te is, vagy addig megfagysz itt a kocsiban?” „Inkább megvárlak itt.” Nyoma nem volt csalódásnak. „Oké.” Becsukta az ajtót és bement a lakásba, viszont hallottam, hogy kattantak a zárak. Megpróbáltam kinyitni az ajtókat, de zárva voltak. Komolyan úrrá lett rajtam a kétségbe esés. Elővettem a telefonomat, de nem tudtam kit hívhatnék ilyen későn ilyen ostobasággal. Felhívtam hát őt. Amint felvette, nekiestem „Direkt zártál be a kocsidba?” „Ne haragudj! Megyek!”

Pár perc múlva ki is ért. Kinyitotta az ajtót, és beült mellém. „Ne haragudj. Az automata zár szórakozott velünk. Hogy véletlenül se hagyjam nyitva, van benne egy biztonsági zár, ami bekapcsol, ha nincs benn a slusszkulcs. Elfelejtettem, ne haragudj. És azért se, hogy inkább taxit szeretnék hívni neked. Azt hiszem mégiscsak többet ittam a kelleténél. Messze vagyunk a lakásodtól, de majd én fizetem, ne aggódj.” „Köszönöm.” Mondtam visszahúzódóan, és vártam mikor tesz eleget az ígéretének. Mivel csak ült ott, azon gondolkodtam, hogy milyen taxi számot tudok fejből. Aztán csak megszólalt. „Elbasztam ugye?” „Mit?” „Kettőnket.” „Nem tudom. Mit akartál tőlem?” „Veled lenni. Szép vagy, okos, gondoskodó, jó humorú, mi kell még egy férfinak?” „Talán holnap, amikor tisztáztad a kapcsolatodat a barátnőddel, akkor visszatérhetünk rá.” „Biztos? Szerintem ez a vonat már elment.” „Meglátjuk.” Odahajolt fájdalmas tekintettel és megcsókolt. Hirtelen úgy éreztem, hogy minden bizonytalanság belőlem fakad, és ettől ijedtem meg. Elaltatta ezzel a csókkal a gyanúmat, és a hatodik érzékeimet. „Biztos nem jössz fel? Ígérem, hogy semmit nem fogok csinálni veled. Megiszunk valami meleget és beszélgetünk.” „Aztán?” „Aztán meglátjuk, hogy hívjak-e neked egy taxit. De itt is alhatsz. Van egy kihúzható kanapém, ott megágyazok neked. Mit szólsz?” „A barátnőddel kellene foglalkoznod. Egyedül van, és ki van ütve. Baja esik.” „Ne aggódj érte.”

Komolyan nem tudom, hogy melyik szava volt az, ami miatt megint bízni kezdtem benne, vagy a hangsúly, amivel mondta, vagy a saját ostobaságom kergetett ebbe bele? Nem tudom. De rábólintottam. Udvariasan beengedett azon a bejárati ajtón, amin aztán két évig nem engedett kilépni.

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés