/H. L. Mencken/

E-mailem érkezett tőled, Olívia. Bár tudom, hogy ezeket a bejegyzéseket már nem te kérted, ezért a létezésükről sem tudhatsz, de én továbbra is neked írom, nevezzük megszokásnak.

Amikor elolvastad az korábbi bejegyzéseimet, már itthon voltam. Végül magad is megdöbbentél azon, hogy milyen sokrétű és alapérvényű igazságokat mondtam ki. Ahogy azt is, amit én csak gondolni mertem, hogy kimondok: Még mi, a legjobb barátok sem ismerjük eléggé. Én pedig tettem egy óriási lépést affelé, hogy ez ne így legyen. Nem vagy prűd, és tisztellek is ezért. Mindig megbeszéltük az effajta élményeinket, és igazad is volt abban, hogy jó ezeket leírni. Az emlékek, az érzések megfakultak volna, ezek nélkül a vallomások nélkül. De így, már egy sor után pontosan emlékszem rá, hogy mit éreztem. Elmondtad azt is, mint mindig, hogy mit kellett volna másképp csinálnom, ezt sem vettem tőled sosem zokon. Én meg elmondtam, hogy az eszemmel én is gyakran jutottam ezekre a következtetésekre, mégsem tudtam vagy tartottam helyesnek azt az utat járni. A legnagyobb hiba, ami a szememre vetettél Byron volt. Azzal vádolsz, hogy sem Josshal, sem vele szemben nem volt helyes, amit tettem. Josh akkor úgy tudtam, hogy elárult, azt hittem, hogy inkább a halálba vagy a függőségbe menekült volna, minthogy velem legyen. Byronnak meg te sem tudtad volna azt mondani, hogy nem. Olyan, mintha egy csaholó, lógófülű kölyökkutyának mondanád azt, hogy nem szereted. Lehetetlenség. Végül elismerted, hogy nehéz döntéseket kellett hoznom, és hogy téged is megviseltek volna ezek a dolgok. És minden adandó alkalommal elmondod azt is, hogy ne mondjak le Joshról. Attól, hogy most nem velem van, még hozzám tartozik. Szerintem hatalmasat tévedsz. Józan ésszel felmérve a helyzetet, még akkor sem kellene abban reménykednem, hogy egyszer újra magam mellett tudhatom, ha nem lenne házas.

Az e-mail, mit küldtél pusztán egy link volt. Rákattintottam. Egy külföldi sztárhír figyelő oldal. „A Hebet- Dain házaspár távolodik egymástól.” Már megfordult velem a világ, amint ezt megpillantottam. Miért kínzol engem? Csak rákattintottam a címre, így folytatta a kifejtését a témának. Magamat is kínzom? Nem vagyok normális!

„A házaspár alig fél éve mondta ki a boldogító igen, máris a válást tervezgeti. A közös munka, – amiben egy boldog szerelmespárt alakítottak – jó megoldásnak tűnt, azonban Jessica hisztijei megmérgezték az egész stáb hangulatát, amit férje nehezen bír elviselni. A forgatás felénél sem jártak, amikor Jessica két hétre eltűnt. A család egy barátja szerint Jessica terhes volt, de aztán történt valami. Azóta feszült közöttük a viszony, és azóta Jessica két lábon járó bomba, akitől mindenki menekül. Reméljük Josh idejében segítséget kér a feleségének, hiszen ő pontosan tudja milyen az, ha kicsúszik a lába alól a talaj, és szüksége van egy szeretett személy segítségére. Jessica Josh mellett állt mindig, még a legrosszabb pillanataiban is támogatta. Drukkolunk a párnak.”

„Drága Olívia! Nem tudom mit akart jelenteni ez az email, de nem érdekel, hogy mi van Josshal. Mondhatnám, hogy őszintén szurkolok, hogy Jessicának minél előbb szerezzen segítséget a férje, és legyen sok gyerekük, de hazudnék, mert leszarom mi van velük. Nem érdekel! Érted? Fel tudod fogni? Remélem, mert nem szeretnék még egy ilyen üzenetet kapni tőled! Egyébként is, ha jól emlékszem téged annó jobban az ujja köré csavart, mint engem, majdnem követelted, hogy legyek vele, úgyhogy a hibádból tanulva, többet nem szólnék bele a kapcsolataimba. Köszike… Puszillak, meg Jázminkát is!”

„Drága Ajna! Ritkán nézek be ilyen szívügyeket, de elismerem, hogy kicsit lassú a srác fejlődése, hiába a kor nem számít… Ettől függetlenül én bízom benne, hogy sztárfeleség leszel egyszer. Valld be, nem lenne rossz! Puszilunk! ”

„Nem hiszem el, hogy már te is ezzel jössz… De! Rossz lenne! Nem akarok sztárfeleség lenni! Nem érdekel sem a pénze, sem a hírneve. Még talán nagyobb esélye is lenne, hogy egyszer valaha elnyerje a bocsánatomat, hogyha nem lenne sem híres sem gazdag. Ezt gyűlölöm a legjobban benne, ezért viszolygok a legjobban attól, hogy együtt legyünk. Ezért választotta ő is Jessicát, mert belátta, hogy ő alkalmas sztárfeleségnek, én pedig nem! De mivel nem fogok neki megbocsátani, hálás lennék, ha mellőznéd még a célozgatást is. Köszi!”

 

–          Szia Rauf! Ma sem érsz rá?

–          Khm… nem hiszem! Bocsi… majd…

–          Pedig szeretnék veled beszélni valamiről! Ígérem nem lesz hosszú! Csak nem telefontéma!

–          Szexelni? Nézd, majd inkább holnap átugrom.

–          Nem, nem szexelni. Felőlem találkozhatunk abba a kocsmába is, ami felétek van.

–          Mer, mit akarsz? – kuncogott – Megkérni a kezem, vagy szakítani? – Nem válaszoltam. Hangnemet váltott. – Ugye nem akarsz szakítani!

–          Beszéljük meg ezt személyesen, jó?

–          Szakítasz? Miért?

–          Most komolyan telefonon akarod ezt?

–          Csak kíváncsi vagyok, mi a bűnöm.

–          Nézd! Ez a kapcsolat minden, csak nem kapcsolat. Szexelni ugrassz fel, de azt sem olyan gyakran, hogy szeretőnek nevezhesselek. Most, hogy szükségem volt valakire, te nem voltál sehol. Semmi különbséget nem érzek aközött, hogy veled járok, meg amikor szingli voltam. Akkor is voltak pasik az életembe ilyen rendszerességgel, csak akkor többnyire nem ugyanazzal a pasival voltam. Azért nem leszek valakinek a barátnője, hogy egy valakivel dughassak. Sajnálom Rauf! Én sokkal többre vágyok. Sok ponton kiderült, hogy nem tudod, és nem akarod megadni nekem ezt a sokkal többet, de még csak kicsivel se többet.

–          Ezt ne telefonba beszéljük meg!

–          Ühüm… jó… – Végül is én nem ezt mondtam…

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés