“… hiszen

Még csak hírét sem hallom,

Még csak nem is izen.”

/Petőfi Sándor/

Rauf minden áron be akarta bizonyítani, hogy szeret, és hogy boldoggá tud tenni. Nem tudom, minek erőlködik, hiszen mindketten pontosan tudjuk, hogy nem így van. Én hagyom, hogy had tegye, amit szeretne, nem akarom tőle megfosztani a reményt, a lehetőséget. Végül is nem elképzelhetetlen, hogy az akarásból egyszer valóság váljon. Ha mindketten nagyon akarjuk, talán szerelmesek lehetünk egymásba.

Az eddigi már egyszer működő stratégia az ágyban már nem működött, mert szégyelltem magam, ha Joshra gondolok közben. Nem normális, ha az ember másra gondol „közben”, egyszerűen nem megbocsájtható. Ha egyszer már valaki nem veszi a fáradtságot, hogy kielégíthessen minket, akkor minek idézzük meg a szellemét egy régmúlt ideálnak?

Raufnak viszont nem megy a dolog. Nagyon akarja, de én nem akarom. Ki kell mondani, hogy nem akarom. Amikor csókot lehelek az ajkára, még mindig úgy érzem, mintha megcsalnám Josht, amikor lefekszem vele, úgy érzem, hogy Josh emlékét akarom az orgazmus által felidézni, és mindent megteszek, hogy kitépjem ezt magamból. Nem kéne rá gondolnom, nem akarok rá gondolni. Én küldtem el, és ez így van jól. A mondás szerint sosem lehet jó a „felmelegített kása”. De ha a tükörbe nézve ezt gondolom, mindig elszégyellem magam, és szívem legmélyén tudom, hogy az a kása sosem hűlt még egy fokot sem, pedig esőben, hóban, hűtőszekrényben hagytam hűlni hosszú ideig, de semmi hatása nincs a válogatott kínzásoknak.

Ívi megbocsátott, és közölte, hogy igenis át fog menni a vizsgákon, majd újra elment egy hétre Nolannal Tokaj irányába. Nolan élvezi, hogy Ívivel lehet, ezt egyre kevésbé fél kimutatni. Ívi viszont sokkal inkább Magyarországra, mint Nolanra kíváncsi, és ez nem kis konfliktusok lavináját fogja elindítani a közeljövőben. Nem tudom, meddig finanszírozzák Nolan túráit, aminek nincs igazi haszna a film szempontjából.

Amikor Rauf egy nagy csokor rózsával jelent meg, és romantikus sétára invitált, még nem tudtam, hogy miért érzem magam furcsán. Aztán út közben életem legnyálasabb mű szerelmi vallomását hallottam.

–          Miért erőlteted ezt?

–          Tessék? – egyszerre eltűnt minden kedvesség, mosoly és jóindulat az arcáról.

–          Rauf te engem nem szeretsz. Pontosabban lehet, hogy szeretsz, mint embert, ezzel én is így vagyok, de nem vagy belém szerelmes.

–          Pontosan olyan vagy, akiről mindig is áradoztam. Kedves, megértő, szerető, gondoskodó, vicces, bájos…

–          Jó elég! Lehet, hogy megvan bennem minden, amit kerestél egy nőben, de akkor sem én vagyok neked az igazi.

–          Nem mondhatod ezt komolyan!

–          Tedd a szívedre a kezed! Gyerünk! Mondd, hogy el tudod képzelni azt is, hogy megöregszem. – Sóhajtott. – Jó, legyen egy egyszerűbb kérdés! Mondd, hogy akkor sem rázol le, és akkor is szívesen találkozol velem, ha hisztis, és házsártos vagyok. – Már mondani akart valamit, de nem jött ki elsőre, így újra közbe vágtam. – Jó, akkor mondok még egyszerűbbet. Ha jönne egy csinos lány, aki rád kacsintana, mondd, hogy nem érdekelne egy kicsit sem.

–          Ez nem fair játék! Én is mondhatnám, hogy szeress akkor is, ha elverlek, meg részegen jövök haza, meg 40 évesen veszek egy sportkocsit, és a hátsó ülésén meghúzok pár húszon évest. Ez nem így működik!

–          Szeretni fogsz akkor is, ha szegények leszünk, ha nem találok munkát, ha nem lehet gyerekem, ha beteg leszek, és gondoskodnod kell rólam?

–          Te szeretni fogsz engem, ha ez lesz?

–          Előbb te válaszolj! – Tudtam, hogy a válaszom nem, de ha ő ki tudja mondani őszintén, hogy igen, akkor elismerem, hogy tévedtem, és hagyni fogom, hogy szeressen.

–          Most akarsz gyereket? Férjet? Mert nem, annyira nem látok előre, hogy el akarlak e venni. Másfél hónapja járunk! Túl friss a kapcsolatunk, nem várhatsz tőlem ilyen súlyos döntéseket.

–          Szerintem csak az időt pazaroljuk egymás oldalán!

–          Jó, akkor adj még egy kis időt. Három hónaposan majd meglátom. Még ugyanennyi, mint amit már kibírtál mellettem. Ha akkor még mindig ezeket gondolom rólad, akkor megkérem a kezed. Ha nem, akkor hagyom, hogy szakíts! Áll az alku?

–          És mi van, ha közben találkoznánk a nagy ő-vel, de nem voltunk szinglik? Ha elszalasztjuk a lehetőséget?

–          Most ez komoly? Mi a bajod neked?

–          Nem tudom Rauf! Komolyan. Az első éjszakánk tényleg szép volt. Van benned valami erős férfiasság, vágyakozó tekintet és hihetetlen odaadás, ez a gyilkos kombináció egy nőnek. Ezt érzem is. Jó téged átölelni, és jó, ha átölelsz.

–          Én szeretem, amikor hozzám ér a bőröd. Amikor megcsókolhatom a szád. Amikor a hajad csiklandoz. Szeretlek nézni meztelenül. Nem tudok betelni a látvánnyal, amit szex közben nyújtasz. Itt vagyok neked, és te eldobsz.

–          Nem érzem, hogy mellettem lennél.

–          Itt fogom a kezed!

–          Azt érzem, és jó is, de mégis azt érzem, hogy egy szakadék köztünk a távolság. Lelki értelemben.

–          Én nagyon kedvellek Ajna. – mélyen a szemembe nézett.

–          Én is kedvellek Rauf. Sőt szeretlek is. Tisztellek. Szépnek tartalak. Kívánlak. Ha azt mondod, hogy ez elég, akkor elhiszem neked.

–          Alig ismersz még. Hány kapcsolatodban volt meg a szikra már ilyen rövid idő után?

–          Jó kérdés. – Joshnál éreztem, az első pillanattól többet éreztem, és másfél hónap után már az életemet adtam volna érte.

–          Na látod!

–          De mind véget is ért Rauf… – Joshsal is véget ért, ez is igaz.

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés