/Marcus Aurelius/

„…Milyen gyorsan eltűnik ez is a feneketlen időben! Milyen kis rész az egész anyagból! Milyen kis hányad a világlélekből! S az egész földnek mekkora kis rögén csúszol-mászol! Gondold meg mindezt… Gondold meg, hogy ami téged láthatatlan szálakkal ide-oda rángat, az benned van elrejtve…”

A napom rettenetes fejfájással indult. Az idő sem volt kegyesebb hozzám, borongós, vihar előtti tájkép volt az ablakomban. Még jó, hogy ma nem kell dolgozni mennem, végre van egyetlen előnye a munkanélküliségnek.

Az emailjeimet néztem volna át, hogy jött e válasz a sok érdeklődésemre, de Olívia levele volt a legfrissebb.

 

„Tudom, nem szabadna neked Joshról írnom, de ezt kivételesen szerintem látni akarod.”

 

A linkre kattintottam.

„Újabb sztárpár csillaga áldozott le

A kedveséért leszokott drogos sztár úgy tűnik fele annyira sem volt jó férj, mint ahogy azt eddig a felesége sugallta. Állítólag több éjszaka kimaradt, és egyes vélemények szerint többször meg is csalta feleségét. Nem csoda hát, hogy feleségét hisztérikus rohamok gyötörték. A pár több felröppent kacsának látszó hír után, most hivatalos közleményt adtak ki arról, hogy beadták a válópert. Bár Josh az elmúlt időszakban nagyobb bevételre tett szert a most moziban futó filmjeiből, ebből Jessica semmit sem lát, mert házassági szerződést kötöttek, ami a házastársakat hűtlenség esetén is védi, és az eltartást is kizárja. Szegény Jessica úgy tűnik megint rossza pasira fogadott. Viszlát pénz, viszlát férj.”

 

„Na, ezt tényleg látni akartam. Tudni, hogy szegény Jessicának milyen rossz. Küldök is neki egy részvéttáviratot. Az a gonosz Josh…

Olívia kérlek inkább Bódoggal és Jázminnal törődj, a sztárpletykákat meg ne bújjad.”

 

A fejfájás mellé iszonyú hányinger és görcsök kíséretében megérkezett a mikulás is. Újabb okot találtam, amiért jó munkanélkülinek lenni, és inkább itthon szenvedni, mint a munkahelyeden. Legalább nem mások előtt szakad rólam a víz, és nincs senki, akibe beleköthessek, pedig ma aztán tudnám mondani.

Rauf azzal állított be, hogy be akar mutatni a családjának. Pár nap múlva lesz a születésnapja, és azt akarja, hogy mindenki ott legyen, aki neki fontos. Ismerem én ezeket a családi rendezvényeket, és nem jó ötlet ezen ismerkedni.

Egyébként volt állásajánlatom. Kettő is egyszerre. Méghozzá egy napon akartak behívni próbanapra is. Ilyen az én formám, egyszer egy munkaajánlatom sincs, most meg vakon döntsek két munka közül? Természetesen megpróbáltam áttenni, de mind a két helyen húzták a szájukat, és közölték, hogy nekik az a nap jó. Meg is értettem volna, ha nem rólam lenne szó. De így mi a fene legyen. Döntenem kell. És fáj a fejem, a hasam, hányingerem van, és az egész testem olyan ilyenkor, mintha bedugulnék vagy nem is tudom. Mintha fuldokolna a testem, vagy fel lenne fújódva a testem. Talán ahhoz hasonlítanám, amikor az embernek minden porcikájában izomláza lenne. Nehéz leírni, de leírhatatlanul rossz érzés, és az a tudat, hogy még napokig eltart, csak ront az ember kedvén.

Szóval választanom kell a két munka között valahogy. A fizetés és a munkakör hasonló, mindegyik ruhabolt. Hát elindultam felfedező útra. Megnéztem a boltot kockáztatva azt, hogy felismernek. A hangulat az egyik helyen átlagos volt. A polcokon minden rendben, de a próbafüléből látszik, hogy a háttérben nagy a káosz. Ráadásul pont fültanúja voltam egy olyan suttogó beszélgetésnek, ahol a beosztott beszélt a vezetővel, és a szemére vetette, hogy a kifejezett kérése ellenére beosztotta erre a vasárnapra is, amikor egy hónapja könyörgött ezért az egy vasárnapért. Erre a vezető csak annyit mondott, hogy ne hisztizzen, és otthagyta. Hát ez nem túl vonzó kilátás. A másik helyen extravagáns hangulat, folyamatos duc-duc zene fogadja az embert, ami talán egész nap kicsit idegesítő lehet. A lányok teljesen zavartalanul beszélgettek a pultnál magánügyeikről, akkor is, amikor a pultnál álltam, hogy fizessek. Csak egy fülbevalót vettem, mert egyébként az árak rettenetesek. Ide nem a szomszéd néni jár vásárolni, és nem csak a ruhák stílusa miatt. Ez szintén nem volt szimpatikus, de eddig jobbnak tűnik, mint a másik. Szóval ezt az állást fogom megnézni inkább.

 

Megjelentem a próbanapomon ebben a puccos üzletben. Valójában egészen délig egészen tűrhető volt a munka, kiadták a feladatot, megmutatták és ment. Délben viszont már kezdtem eléggé éhes, kimerült lenni, Wc-re kellett volna mennem, fájtak a lábaim is, de nem kaptam szünetet. Mindenki más után mentem ki fél háromkor. Gondolom ment volna ez gyorsabban is, de szívatni akartak. Addigra viszont már átáztam. A farmeromon lévő kis foltot vagy megpróbálom lesikálni, ami sokáig tart, és utána feltűnő lesz, amíg meg nem szárad, vagy végigcsinálom úgy a napot, hogy megkockáztatom, hogy valakinek feltűnik a folt. És az nagyon ciki… Az éhség győzött, és inkább elmentem a raktárba enni. A környezet nem túl kellemes, és van valami rémes szaga a csomagolásoknak, amitől valahogy nem esik jól az étel. Lejárt a szünetem, és visszaálltam a folt tudatában dolgozni. Folyton azt lestem, hogy feltűnik-e valakinek, amitől biztos, hogy furcsának gondoltak. A következő szünet 6 órakor volt, amikor úgy döntöttem, hogy csak megpróbálom kiszedni a foltot. Kimostam, megszárítottam, és felvettem a nadrágomat sok furcsa tekintet között, de most meg elment az idő a mosással, nem is ettem, sőt még késtem is. Meg is kaptam az első leszúrást, hogy ez náluk nem szokás. Tiszta nadrággal, egyre éhesebben és fáradtabban számoltam a perceket, hogy teljen már le a munkaidőm. Tudtam, hogy beszélgetnem kellene a leendő kollégákkal, mert az mindig jó pont, de panaszkodáson kívül úgysem hagyta volna el a számat.

Már teljesen biztos voltam benne, hogy nem én leszek a befutó, és csak azért nem hagytam ott én őket, hogy legalább kifizessék ezt az egy napot nekem. Fél 10kor kerültem az üzletvezető elé, aki szerint túl negatív a hozzáállásom, de ami nagyobb baj, hogy szerinte túl sokat kellene formálni az öltözködésemen, hogy ide illjek, mert itt alapkövetelmény a stílusos elegancia, még az alkalmazottak ruháin. És mondott valami olyasmit is, amit csak úgy a mondat közbe szúrt és úgy tett, mintha nem is mondott volna semmit, hogy az alakomra elég nehéz lenne divatos ruhát találni. Alakomra? Miért? Mi baj az alakommal? Ugye nem arra akart kilyukadni, hogy egy kicsi súlyfeleslegem van! Ezen felhúztam magam, ezért amikor megkaptam a fizetésem, akkor nem is érdekelt mit gondol rólam, eltűntem köszönés nélkül.

El is jött az a nap is, amikor Rauf szüleivel kellett találkoznom. Az egész feszülten indult, és ordibálással lett vége. Rauf nagyapja arab, amiről nem tudtam. Sejthettem volna, de nem gondoltam végig. Rauf nagymamája, az arab öregember magyar felesége már vagy 35 éve meghalt. Az apjának is meg kellett küzdenie azzal, hogy a nagypapa minden nőbe az ördögöt látja, és folyton morog, kritizál, és semmit nem hagy szó nélkül. Csak tudnám, hogy Rauf miért nem tud egy szót sem szólni az érdekemben. Eljött a pont, amikor megmondtam a nagypapának, hogy törődjön a saját dolgával, ne engem kritizáljon. De Rauf még akkor sem szólt semmit sem, se pro, se kontra. Volt az egészben valami furcsa, amit nem tudtam megfogalmazni. Mindenki távolságtartó volt velem, és feszülten hallgattak többnyire. Nagyon rosszul éreztem magam.

A „buli” után ordibáltam Rauffal, hogy milyen hülye ötlet volt elhívnia, aztán ő ordibált velem, hogy miért nem tudtam nem beolvasni a nagyapjának. Aztán visszakiabáltam, hogy elmondhatta volna, hogy arab, mire azt ordítozta vissza, hogy csak negyed részben arab, apja is csak félig volt, és ő is inkább magyarnak érezte magát, ahogy ő is annak érzi. És egyébként meg teljesen mindegy milyen származású, az időseket tisztelni kell, hol nőttem fel, hogy ezt nem tudom, és én a vitát azzal zártam, hogy azt tisztelem, aki nem ribancoz le, meg boszorkányoz, meg hárpiáz még burkoltam sem. Végül szó nélkül fogtam magam, és beszálltam a liftbe, nélküle.

Már megint Josh jutott eszembe, és az anyja…

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés