„…

mint fogból

az ideget

kiirtalak

tűzzel-vassal

kénnel-savval

és lehet hogy belehalok.”

/Vári Csaba/

Megint interjúra hívtak. Összekészülődtem, és még gyorsan felléptem megnézni az emailjeimet, hogy nem jött e más válasz is. Egyetlen e-mailem volt. A feladó prixhebet.josh@ -al kezdődött. Ne… Erre most nem állok készen! Bezártam gyorsan, és rohantam az interjúra.

Aznap végig szórakozott voltam az email miatt, pedig végre egy olyan állás volt, ami tényleg szerettem volna betölteni.

Rauf is békülékeny hangulatban volt aznap, és elvitt moziba,- gondosan ellenőriztem, hogy ne legyen köze Joshhoz- meg vacsizni. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy mi lehetett az emailben, még akkor is, amikor este Rauf bepróbálkozott. Egy darabig tűrtem, hogy próbálkozik, de aztán:

–          Ne haragudj, de most nem megy. Jól éreztem magam ma este, de ehhez most nincs kedvem.

–          Mi az, hogy nincs? A múltkor majdnem könyörögtél, hogy dugjalak meg.

–          Az a múltkor volt. És nem tetted meg. Most nincs kedvem.

–          Nem tud rajtad az ember kiigazodni.

–          Pedig egyszerű eset vagyok, mindössze azt kell tudni hozzám, hogy nem gombnyomásra működöm, és van saját akaratom. Mindent közlök: Ahogy most is „Nincs kedvem szexelni!” Egyértelmű voltam.

–          Csak egy kicsit tégy próbára! Légyszi! Szerintem meghozom a kedved.

–          Egy próba! Ha sikerül, akkor jó, ha nem békén hagysz.

–          Jó!

–          Csókolj meg! Hosszan, és szenvedélyesen. És ha tapizol, akkor vége. Az idő korlátlan, de ha belebuksz, nincs több próbálkozás.

–          Rendben! – fintorgott, aztán nekem esett, mint egy madár az ablaküvegnek. Nem esett jól, ő sem élvezte… eleinte. De én hagytam, hogy próbálkozzon, és ő nem adta fel. Aztán nagyjából 5-6 perc után, mintha lágyultak volna a mozdulatai, mintha ráérzett volna az ízére a dolognak. Gyanítom, hogy életében nem csókolózott még ennyit ő sem. Végre lassan ölelte át nyelvével a nyelvem, nem úgy pörgött, mint egy propeller. Aztán a számat is harapdálta gyengéden, a tenyerével pedig a nyakamhoz ért, ami kimerítette volna már a tapi fogalmát, de amíg nem direkt izgat, addig hagyom. Egyébként is végre ösztönösnek, belülről jövőnek tűnt ez a reakció, nem tanult dolog, felvett szokás. Mélyeket lélegzett, és ilyen vészesen közelről nézve úgy tűnt, mintha enyhe pír jelent volna meg az arcán. Ekkor megkegyelmeztem neki, és abbahagytam a csókot.

–          Egye fene átmentél! Ez jó volt! – mosolyogva vett egy mély levegőt, majd megkönnyebbülten kifújta.

–          Bevallom ez nekem is tetszett! Úgyhogy ma már nem is akarom abbahagyni! – kacagva puszilgatott, amikor mosolyogva kigúvasztottam a szememet, „nem hiszek a fülemnek” üzenetet sugallva.

–          Mi tetszett benne?

–          Nem tudom, de felizgatott, az tuti! Úgyhogy ha most nemet mondasz, elfenekellek.

–          Hát jó!

–          Vagyis?

–          A „hát jó”, az nem „nem”!

–          De nem is igen!

–          Nem, nem is igen! – néztem rá sötéten somolyogva egészen közelről.

–          Mit tegyek, még hogy neked jó legyen? Esküszöm neked, addig, amíg nem csikarok ki belőled egy este 10 orgazmust, addig nem hagylak békén!

–          Ezt most vegyem fenyegetésnek?

–          Aha! – mosolygott. – Nem menekülsz! – Menekülök, csak nem előled, hanem hozzád, gondoltam magamban. Bármit megtettem volna, hogy ne kelljen azt az e-mailt elolvasnom. Hagytam hát, hogy újra megcsókoljon, meg minden egyebet is.

Aznap valahogy közelebb éreztem magamhoz Raufot, min addig bármikor. Játékos volt, humoros és érzéki. A leginkább az első éjszakákra, vagyis inkább reggelünkre hasonlított, annyi különbséggel, hogy most szinte szünet nélkül csókolóztunk. A röpke másfél óra alatt a legvégén, amikor ő is elment sikerült egy enyhe, fáradt orgazmust összehozni. Csak ő, semmi Josh, még csak nem is gondoltam rá. Na jó, talán egy kicsit, de nem erotikus jelentek, csak a létezése. Ő is észrevette, amihez tényleg nagyon erős radar kellett. Mind a ketten nagyon örültünk az „esetnek”, el kell ismernem tényleg jól muzsikáltunk együtt. Legnagyobb meglepetésemre úgy döntött, hogy ott alszik nálam.

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés