(Alkonyattól pirkadatig R. Q. Tarantino)

Muszáj volt napi szinten e-maileket néznem, hiszen vártam a munkával kapcsolatos híreket. Elkerülhetetlen volt, hogy előbb- utóbb ne olvassak bele az e-mailjébe.  Rávettem hát magam.

„Dear Ajandek, now i’m free. You miss me. I hope we meet once. Your Josh”

 

Ennyi? Ennyire volt képes megerőltetnie magát, hogy most szabad, hiányzom neki, és reméli, hogy egyszer találkozunk? Ez most komoly? Most még jobban utálom, mint előtte.

Nem igazán akartam magamnak kínos pillanatokat okozni a hiányos angolommal, ezért először féltem neki válaszolni. Aztán egy dallam csendült fel a fejemben, mintha már megint valami isteni sugallat lett volna. Aztán egyik számot találtam meg a másik után, és mintha nekem találták volna ki a drámai sorokat. Tudom, hogy ez nem lehetséges logikus gondolkodással, de esküszöm, hogy nem is tudom hogyan hoztam a levelet, mintha vezették volna minden gondolatomat. Jól esett ez a segítség, törődésnek éreztem, akár honnan jött. Megírtam hát Adele össze művét zanzásítva, a férfinak, akivel sosem beszéltem egy nyelvet, és célom az volt, hogy ne is kelljem többet.

 

„Dear Josh!

„This is the end! I let it fall, my heart, and as it fell, you rose to claim it. Hear my heart burst again, for this is the end.  I heard that you’re settled down, that you found a girl and you’re married now. I heard that your dreams came true, guess she gave you things I didn’t give to you.  They keep me thinking that we almost had it all. There’s a fire starting in my heart, we could have had it all, your had my heart, inside of your hand, and you played it to the beat. Close my eyes, feel you here forever, you and me together, nothing is better. ‘Cause there’s a side to you that I never knew. All the things you’d say, they were never true. And the games you’s play, you would always win. You know how the time flies, we were born and raised in a summer haze bound by the surprise of our glory days. You may have my number, you can take my name, but you’ll never have my heart, instead let the sky fall, and when it crumbles, swept away, I’m stolen. I threw us into the flames, when we fell, something died, ‘Cause I knew that that was the last time, oh, let it burn! Baby I have no story to be told!”

Ajándék”

(Kedves Josh!

„Ez a vég! Hagytam, hogy leesessen a szívem, és ahogy leesett, te megjelentél, hogy követeld. Halld hát, hogy a szívem összetörik megint, mert hát ez a vég. Azt hallottam megállapodtál valahol, találtál egy lányt és megházasodtál. Azt hallottam, hogy az álmaid valóra váltak, gondolom ő megadott neked mindent, amit én nem tudtam. Csak arra gondolok, hogy majdnem minden a miénk lett. Tűz gyulladt a szívemben, minden a miénk lehetett volna, a szívem ott volt a kezedben, és te játszottál vele a dobbanások ütemére. Becsukom a szemem, örökre itt érezlek, te és én együtt, semmi sem jobb ennél. De van egy oldalad, amit sosem ismertem. Minden, amit mondtál, sosem volt igaz. És a játékot, amit játszol, csak te tudod megnyerni. Az idő tovaszáll, mint egy pillanat, együtt születtünk a nyári nap hevén, csodás napjaink voltak, minden édes meglepetés volt. Talán tudod a számom, talán tiéd a nevem, de soha nem lesz tiéd a szívem, ahelyett inkább szakadjon le az ég, és ha ez megtörténik, én eltűnök, mint akit elloptak. Én tűzbe hajítottam magunkat, mikor elbuktunk valami meghalt, akkor tudtam, hogy ez lesz az utolsó, oh, engedem, hogy leégjen. Bébi, nincs már mit mondanom neked!”

Ajándék)

 

Miután ezt megírtam, sokáig gondolkodtam, hogy elküldjem-e neki, hogy érthető-e, hogy benne van-e a lényeg, amit gondolok, hogy egyáltalán kell-e neki bármit mondanom, vagy csak hagyjam az egészet.

Végül is elküldtem neki…

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés