(F. Nietzsche: Túl jón és rosszon)

Nolan a későbbiekben megint rátapadt Ívire, hogy segítsen neki ügyeket intézni. Elég jól kihasználja Nolan Ívit, tolmács, titkárnő, szerető, idegenvezető, néha szállásadó, mosónő, nincs is másra szüksége az embernek egy idegen országban.

Nekem egy árufeltöltői állás jutott, ami interjúnak indult, de aztán felhívtak az interjú előtt két órával, hogyha be tudok menni ma dolgozni hozzájuk, fel vagyok véve. Juppi. Van munkám végre. A 12 óra végén persze nem gondoltam, hogy juppi, de azt már pontosan éreztem a zsigereimben, hogy van munkám. A derekamat alig éreztem, és a csuklómat is alig tudtam mozgatni. Valamiért a lelkem hosszú idő óta először szokatlan nyugalomban volt, és ennek csak egy oka lehetett, mert ez a munkaszerzés előtt is jelen volt: Hogy büszke voltam magamra, amiért írtam Joshnak. A gyomromban egy kis gombóc cikázott ide- oda alig észrevehetően, de ettől függetlenül sokkal jobban éreztem magam, mint előtte bármikor, mióta hazajöttem, amióta felismertem, hogy Josh nélkül mégis csak szenvedek. Jól esett beszélni neki arról, amit érzek, és az sem érdekel már, hogyha nem érti, vagy nem érdekli. És ez az érzés elegyedve a van munkám érzéssel jó érzéseket támasztott fel bennem. Megnyugodtam. Persze annyira jól nem vagyok, hogy táncra perdüljek, csak nincs bennem ez az állandó sötétség.

Betettem egy fülest a fejembe, és böngészés közben zenét hallgattam. Ívi feje megjelent az ajtóban, amitől meglepődtem. Ennyire hangosan tombolt a zene, hogy nem hallottam mikor jöttek haza?

–          Képzeld ezek a nyomoronc természetvédők nem akarják engedélyezni a forgatást!

–          Komolyan?

–          Most mondd meg! Végre van egy jó helyszín, ezek meg itt okoskodnak. Ráadásul nem kicsit járnának jól anyagilag ezzel a forgatással.

–          Hát akkor nem tudom… Gondolkozom majd egy másik helyen!

–          Ez a hely túl tökéletes, ennél jobbat találni úgy sem tudsz.

–          Mi a problémájuk konkrétan?

–          Hogy tönkre tennék a barlang mikroklímáját, vagy mit. Meg hogy fényeket akarnak bevinni, és egy barlangban nem lehet fény.

–          Persze ez logikus, de attól függetlenül biztosan lehetne velük tárgyalni.

–          Hát nem tudom! Elég szerencsétlennek tűntek.

–          Ha nincs ennél jobb hely, kompromisszumot kell kötni, ennyi!

–          A nagykutyák nem fognak kompromisszumokat kötni, mindent vagy semmit. Mégis ugrik akkor a Magyarországi helyszín.

–          És mi lenne, ha a külső jeleneteket vennék csak fel a barlang bejáratánál, a belső jeleneteket meg úgy, hogy felépítik a barlang pontos mását, mondjuk Etyekwoodban.

–          Nem hiszem, hogy…

–          Csak egy ötlet volt. A ti dolgotok, pontosabban Nolané!

–          Josh kinyírja, ha nem talál ki valamit.

–          Nem hiszem… szerintem neki tök mindegy!

–          Nem! Iszonyatosan ragaszkodik legalább egy Magyarországi helyszínhez. Állítólag az olcsósága miatt. – Sokat mondóan nézett rám.

–          Ha te mondod biztos így van.

–          De szerintem miattad! – Értettem a nézésből is, de ezek szerint őt nem elégíti ki, ha csak utalgat.

–          Miattam? Hagyjuk már! Ennyire nem lehet nyomi, hogy miattam helyez ki egy forgatást világvégére.

–          Szerintem pedig ezért, az tuti.

–          Hát ezt benézte! Megírtam neki, hogy vége van köztünk mindennek, nem számít, hogy elvált-e vagy sem. Azt írta, hogy „szabad vagyok”, mintha fegyverrel kényszerítették volna hozzá egy bányarémhez. Biztos sírt a nászéjszakán is.

–          Írt neked? Na, ez új!

–          Hát nem tudom mire számított…

–          Nolan szerint nagyon szenvedett mellette. – Rá néztem a „hülyeségeket beszélsz” arckifejezésemmel.

–          Jessica mellett? Brühühü! Mindjárt sírok érte! Szegényke a feleségét töcskölve a luxusházában, koktéllal a szájában úgy szenvedhetett. Amúgy van munkám…

–          Komolyan? Mi?

–          Egy kibaszott árufeltöltő lettem egy szupermarketben. – Csalódott voltam ettől, de ez csak most tudatosodott benne, hogy így kimondtam. Ahogy az is, hogy visszatért a sötétség belém, amiről oly ünnepélyesen kijelentettem magamban, hogy eltűnt. Eddig tartott. Szívás.

–          Sajnálom! Azt hittem, hogy végre találsz majd egy jó melót!

–          Hát… legalább van munkám itthon, és nem kell egy kontinenst átrepülnöm, hogy dolgozhassak. – A hangom olyan keserű volt, mint egy kiélt kilencvenévesnek, és a szám íze is hirtelen keserűvé vált.

–          Jobbat érdemelnél!

–          Dehogy is! Ez pont jó nekem! – persze belül ordítottam, hogy dehogy jó ez nekem.

–          Vagy egy barátnőm, aki mindenféléket árul, és ebből tök jól megél. Tudod mi az a Multi level marketing?

–          Tudom, köszi…

–          Nem mész el, az egyik…

–          Ívi, egyet tanulj meg. Magyarországon elég erős az antiszemitizmus, és az ilyen tevékenységeket csak „zsidózásnak” nevezzük, így aki ilyeneket csinál, az nem lesz túl közkedvelt. Mondhatni a társadalmi megvetés középpontjába kerül, és minél több pénze van, annál jobban utáljuk. Amerikában talán működik, de itt felejtős.

–          Pedig sok mindent elad. Van rá kereslet!

–          Akkor a pénzből inkább fogadjon testőröket, üzenem neki.

–          Hogy lehet ilyeneket mondani!

–          Hidd el, azt nem véletlenül mondom. Főleg most, hogy a szélsőségek újra divatba jöttek.

–          Ezt hogy érted?

–          Ne menjünk bele!

–          Ajna… örülsz, hogy ott vagyok? – döbbenten néztem rá.

–          Persze!

–          Úgy értem, hogy Magyarországon!

–          Milyen kérdés ez? Imádom, hogy itt vagy! Nélküled nem is tudnék mit kezdeni az életemmel.

–          Akkor anyagilag örülsz neki?

–          Dehogy! Úgy mindenhogyan! A barátságodnak, a társaságodnak, mindennek örülök, akkor is, ha ez épp nem látszik rajtam.

–          Néha olyan idegennek érzem magam itt. Olyankor hazamennék legszívesebben.

–          Így én is éreztem magam a nyáron. Én örülök, hogy itt vagy, és szomorú lennék, ha elmennél!

–          Nem megyünk el ma valamerre?

–          Elmehetünk… – Persze, hogy semmi kedvem nem volt, de a barátnőm bedobta az egyedül vagyok egy idegen országban kártyát, amire nem volt szívem nemet mondani.

–          Nolan még úgy sem látta milyen itt egy buli.

–          Belváros?- Reménykedtem, mert ott max egy ital játszik max éjfélig.

–          Part! – Az hajnalig tartó mindent bele bulizást jelent.

–          Adj egy fél órát!- Visszatért az élettel teli mosoly az arcára, és ezzel csukta be maga mögött az ajtót. Én meg megpróbáltam életet lehelni élettelen testembe, és összeszedni magam, hogy ne látszódjon rajtam, hogy mennyire nincs kedvem az egészhez.

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés