/William Arthur Ward/

 

Azon az estén/ éjszakán megismerkedtünk egy társasággal, akik épp partiról partira, városról városra araszolnak végig Európán, a csapat minden tagja más rasszba tartozott, mint ami az anyaországa többségi rassza. Ívi a Magyarországon született mongol Cseng társaságát találta a legvonzóbbnak, míg Nolan a svájci születésű afrikai származású Ablah testére volt rátapadva. Valamiért a társaság Íviéket megkedvelte, és napokig oda jártak hozzánk. Utáltam, hogy mindenki tökéletesen beszélt angolul, és értettek mindent, én meg semmit. Kirekesztettnek éreztem magam, és nem éreztem jól magam velük. Olyan nyomasztó érzés volt ez, mint amikor Ívi bulizni vitt a haverjaihoz. És ekkor jöttem rá, hogy Ívi ismerősei társaságában egyébként is kirekesztettnek érzem magam, a nyelv csak egy újabb hátráltató tényező.

Akinek én voltam a szimpatikus Shaakir ugyancsak valamilyen afrikai országból származó szülök gyermeke volt, koromfekete bőrű fiú. Persze én Rauffal védekeztem, aki könnyedén becsatlakozott ebbe a „rasszkollázsba” amikor napokkal később hajlandó volt átugrani hozzám. Fogalmam sem volt arról, hogy beszél angolul. Nem jól, ez tény, de kézzel- lábbal elmutogat. Rauf és Nolan különösen egymásra találtak poénkodásban. Egy kicsit tartottam attól, hogy Nolan elszólja magát „valamivel” kapcsolatban, amiről nem akartam, hogy Rauf tudjon.

Már harmadik napja én voltam az egyetlen, akinek nem az egész napja heverésből meg bulizásból állt, és egy kicsit kiakadtam, amikor arra mentem haza, hogy a konyhánk közepén tolja Shaakir az egyik lányt a csapatból. Ívi alig bírt lenyugtatni, és igen benne volt a dologban az is, hogy bántotta a büszkeségemet, hogy Shaakir rám nyomult, aztán miután visszautasítottam, mással hempereg.

Egy változás gyökeres változás volt a Rauffal való kapcsolatomban: Minden este ott volt nálunk, és rendszerint nem hozzám jött, hanem Nolanékhoz. Az este végén persze bevetődött mellém az ágyba, mikor már rég aludtam, rendszerint piaszagúan, füstösen, beleizzadt utcai ruhában. Volt idő, amikor nekem is imponált ez a fajta életstílus, de sosem ilyen tartósan, sosem ennyire folyamatosan, ilyen tömören. Most meg már kifejezetten zavar, bizonyára kiöregedtem.

Túl messzire mentem azt hiszem, amikor megkértem Ívit, hogy válasszon köztem és a tivornyázók között. Partiarc vagyok, ha én is partizok, de ha nem, akkor nem tudom elviselni a dolgot. Ívi kiborult, és sírva bezárkózott a szobájába. Nolan jött oda kérdezgetni, hogy mi a baj, erre neki is elég alpári stílusban kifejeztem, hogy tűnjön el. El is ment a lakásból.

–          Mi a bajod? – ordította ki az ajtó mögül Ívi.

–          Fáradt vagyok, és utálom, hogy úszik a lakás! Ez nem elég?

–          Nem! Önző vagy!

–           Én? Nem én nem hagyom a másikat pihenni, hogy elmehessen a kurva munkahelyére.

–          Megmondom én mi a te bajod. Az, hogy szar a munkád, Josh nincs melletted, és az átmeneti pasid is leszar.

–          Igen? Tudod mit? Ez a bajom! És akkor mi van? Tudsz ellene tenni? Én tudok? Nem!

–          Te tudsz! Bocsáss meg Joshnak, és nem kell többet a szar munkahelyeddel, meg a ratyi pasiddal törődnöd.

–          Annyira gyűlölöm, hogy folyton ezzel jössz! Nem kell Josh pénze, háza, farka, élete… tartsa meg! Inkább vakarom a szart, mint hogy egy fillért is lássak a vagyonából.

–          Ez hülyeség!

–          Nekem nem az! És jobb, ha ehhez hozzászoksz. Létezik olyan, hogy büszkeség! És én inkább vagy egyedül, szegényen, mint hogy azért legyek valakivel, hogy mindenem meglegyen.

–          Te tudod! Akkor magányosan és nyomorogva fogsz meghalni.

–          És akkor mi van?

–          Mi értelme van az életnek úgy?

–          Mi értelme? Mi értelme van a gazdagságnak, amikor szinte mindenki nagy árat fizet érte? Nézd meg Josht, odadobta az ártatlanságát, a férfiasságát, az egészségét érte, Jessica szintén egy utolsó ribanc lett, hogy pénzt szerezzen. Ez jobb?

–          És én?

–          Nekem is nagy árat fizetett anyukád, amikor a pénzért elhagyta az országot, és most te ezért szenvedsz attól, hogy nem érzed magad sehol sem igazán otthon. Ez nem ár?

–          A szegénységnek is van ára! Nézz magadra! Folyton szomorú vagy, eleged van mindenből, utálsz mindent és mindenkit, nem találod a helyed az életben! Akkor most ez így rendben van? A szegénység kifizetődő? Egyébként meg Joshnak sokkal több pénze van, mint nekünk, nem hiszem, hogy összehasonlítható a két dolog!

–          Szóval a pénz nem boldogít, de nélküle is rossz… Most sokkal bölcsebb lettem, ó bölcs Évuska.

–          Évuska… – nem kérdezte, inkább mondta.

–          Igen! Képzelt, a neved Éva, amit Évinek, Évusnak, Évuskának szoktak becézni erre felé. Még volt is egy poén középiskolában erről, az osztálytársamat halálra szívatták vele. „Éva nem is tudtuk, hogy olyan híres vagy, hogy hozzád mérik a természeti jelenségeket: Évi csapadékmennyiség, Évi középhőmérséklet, stb”… Ha ide jártál volna iskolába, biztosan megkaptam volna ezt is. De hívjuk Vicának, vagy Vicuskának is az Évát, amiről mindenkinek az Egri csillagok ugrik be, és a kép, hogy Gergő és Vicuska fürdenek a patakban, majd jönnek a törökök és elrabolják őket. Neked ez is kimaradt!

–          Vica… – ismételte halkan. – Egész magyaros. Éva minden nyelvben van, de Vica…

–          Nem végeztem statisztikát ez ügyben, nem tudom. De szerintem is az Évus elég magyaros.  – Miért egy ajtónak beszélek?

–          Ne haragudj a bulizásért. Mától megszüntetem, oké?

–          Nem szeretnék én lenni az akadálya annak, hogy jól érezd magad.

–          Nem te vagy! Te segítesz túlélni.

–          Túlélni? Ennyire nem szörnyű!

–          Odakint a diák klubbok, meg a társadalmi klikkek miatt még nehezebb lenne. Itt ez nincs, és ezért imádom. De nehéz…

–          Segíteni akarok, és ha tudok fogok is. Oké?

–          Mhm… Köszi.

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés