/Charles Darwin/

A tudomány alapja a definíció. Letisztított, közismert fogalmakkal történő leírás. Leegyszerűsítés, a már ismert rendszerbe beépítés, helymeghatározás, viszonyállítás.

A tudomány egyszerűen írja le a legbonyolultabb dolgokat is. De vannak alapfogalmak, mint a változás, aminek nincs külön szüksége definícióra. Az állandó ellentéte, és társfogalma. A természet alaptörvénye az állandó változás. Sőt azt is mondhatjuk, hogy az életben az egyetlen állandó dolog a változás. Ezt az alaptörvényt úgy hívjuk: evolúció. „ Az élővilág evolúciója azt jelenti, hogy az élővilág összetétele folyamatosan változik, a fajok folyamatosan átalakulnak, új fajok keletkeznek és kihalnak. A változások egy része esetleges. Például fajok tömegei tűnhetnek el… Az evolúciós változások más része adaptív: fajok tömege képződhet „a létért való küzdelem során” … Az evolúció folyamatai az élőlények összes alaki és viselkedési aspektusát befolyásolják. Legszembetűnőbbek ezek közül azon viselkedésbeli és fizikai adaptációk, melyek a természetes kiválasztódás folyamán jönnek létre. Ezen változások növelik a rátermettséget azáltal, hogy hatékonyabbá tesznek olyan viselkedéseket, mint az élelemkeresés, a ragadozók elkerülése vagy a szexuális partner figyelmének felkeltése. Az élőlények a kiválasztódás hatására kooperatív viselkedési mintákat fejlesztenek ki, mely többek között a rokonok segítésében és a kölcsönösen előnyös szimbiózisban mutatkozik. Hosszú távon az evolúciós folyamatok elősegítik az új fajok képződését azon esetben, ha egy adott kiinduló populáció feloszlik egymással szaporodni képtelen új csoportokra. 

Ha az evolúció változás, akkor a változás evolúció? A változás egy folyamat, ami azt jelenti, hogy semmi sem állandó, semmi nem történhet meg kétszer, mi sem vagyunk azok, akik voltunk. Egy elmélet szerint, amikor én ezt a betűt leütöm: D, akkor még más vagyok, mint amikor ezt a betűt leütöm: S. Mire a S betűhöz érkeztem, akár folyamatok milliárdjai is lezajlottak bennem, ami azt eredményezhette, hogy megváltoztam. A két betű leütése között mondjuk két másodperc telt el, de ez az idő egy másik idősíkon akár évmilliókat is jelenthetett. A változás lehet, hogy cseppet sem olyan lassú, mint amilyennek képzeljük. Gondoljunk bele, hogy a pillanat törtrésze alatt változhatnak a fizikai jelenségeink, megijedünk, hazudunk, észreveszünk valamit és máris az egekbe szökik a vérnyomásunk, és gyorsabban pumpál a szívünk. Aztán rájövünk, hogy csak egy rosszul vetődött árnyék miatt ijedtünk meg, a hazugságunk okozta fenyegetés elillant, és amit észrevettünk az már nem is olyan érdekes és meghökkentő, mint ahogy egy pillanattal ezelőtt gondoltuk és minden életfunkciónk normalizálódik. Ha megkérdezik tőlünk hogy történt e valami változás velünk az elmúlt egy percben, nem is vesszük számba ezeket a drasztikus változásokat. A szervezetünk sokkal gyorsabb nálunk. Többet és többször változik, mint hogy azt észrevennénk, és az agyunk olyan gyors, hogy még azt is képes eldönteni ezeknek a folyamatoknak az elején, hogy reagálni kell ezekre az ingerekre vagy sem. A tudatunk ehhez viszonyítva keservesen lassú. Az érzelmeink pedig úgy vánszorognak utánunk, mintha egy hangya húzná őket egy kilométer hosszú rugalmas kötélen. Ha ebből indulunk ki, akkor meg kell állapítanunk, hogy az evolúció, mint állandó változás és harc a fennmaradásért számunkra azon múlik, hogy mennyire tudjuk ezt a lassú koloncot magunk után vonszolni, amit érzelmeknek hívunk. Ez lehet a túlélésünk kulcsa, a nyertes harcunk záloga.

Hogy az evolúció nagyon is dübörög bennünk, mi sem bizonyítja jobban, minthogy rivalizálunk, gyűlölködünk, utálunk, gorombák vagyunk, közönyösek vagyunk, és nem mindig vagyunk képesek a szánalomra. Azt gondolom továbbá, hogy a modern elidegenedés nem betegség, vagy civilizációs ártalom, mint ahogy sokan azt gondolják, hanem evolúciós harc. Magára hagyjuk a bajbajutottakat, és nem képes küzdeni az életéért, a felett már győztünk. Minek segíteni rajta, és magunkat újra versenyhelyzetbe helyezni? Harcoljunk az életünkért! Ezt diktálják az ösztöneink, a génjeinkbe ez van kódolva, a sejtjeink emiatt harcolnak minden nap. Ezért teljesítünk a munkahelyünkön, ezért kell nekünk a legtöbb ismerős: hogy mi nyerjünk.

Amikor az ember könnyedén veszi a változásokat, akkor nincs gond. Új lakás? Rendben! Új barátok? Simán! Új munka? Miért is ne? Még tanuljunk is valamit? Csináljuk meg! De amikor jön egy változás, amire lelkileg nem képes az ember, akkor baj van. Minthogy nem katasztrófa! Akkora katasztrófa, hogy arra is merészelek gondolni egy pillanatig, hogy a változás elviselésének a hiánya egyenesen halálhoz vezethet? Valószínű. A változás elviselése az alkalmazkodás. Aki nem képes alkalmazkodni, nem tud túlélni. Talán az egyik ősember abba a sokkba halt bele, hogy egyesek fémekkel varázsoltak fegyvereket? Nem, a tényt nem ismerte fel, hogy ezzel őt megölik majd. Talán középkor embere a föld kerekségének tudatába halt bele? Nem így történt. A tények ismerete mindent megváltoztatott, csak azt nem ismerte fel, hogy ha ezt elfogadja, megölik. Talán a század eleji emberek az iparosodás gondolatába halt bele? Sokkal inkább a mérgező füstbe, amit emiatt be kellett szippantani a gyárban. Talán a dédszüleink az internet végeláthatatlan kábulatába halnak bele? Nem, csak rájöttek, hogy az idő elszáll, és ők már belefáradtak a változásba.

Nem vagyok pesszimista, és nem történt velem semmi rossz, csak gondolkodom. Miért kell hogy minden gondolatból azt leszűrni, hogy baj van? A gondolatainkkal eleve baj van. Már az a tény is nagy baj, hogy csak úgy lehetünk biztosak a létezésünkben, hogy gondolataink vannak. Ha nem lennének, az lenne a baj. Úgyhogy nyugodjunk meg, amíg gondolataink vannak, még ha nem is épp vidámak, legalább létezünk. Még ha minden más is csak az agyunk tökéletes illúziója ezen a világon, mi azért vagyunk. Viszont ha minden illúzió, akkor csak képzeljük a gondokat, az evolúciót, és a változást is. Nekem ez megnyugtató gondolat. Nem akar az ember folyton folyvást küzdeni. Néha meg kell pihenni és regenerálódni, mert ha nem tesszük, akkor az érzelmeink sosem érnek minket utol. Érzelmek nélkül pedig minden csata eleve vesztésre van ítélve.

Hogyan milyen változásokhoz kellett alkalmazkodnom? Ezt elég nehéz körülírni, úgyhogy az elején kell kezdenem. Amikor túléltem azt a bizonyos lelki „apokalipszist”, megtisztultam, és új lehetőséget adtam magamnak, akkor béke volt bennem. Amikor összeszedtem a lelkem morzsányira omlott üvegreszelékjeit és egy nagy masszává nem gyúrtam pillanatragasztóval, hogy egy darabig még kitart, de azt a történetet még mindenki ismerheti. Határtalanul erősnek éreztem magam, meneteltem nem is lépcsőfokonként, hármasával szedtem a lépcsőfokokat. Miután odaköltöztem Íviékkel közösen, hipergyorsaságban vett lakásba, mint Ívi „gardedámja”, próbáltam felvenni az újdonsült főiskolások életritmusát. Szeptember 16.- án munka ajánlatot kaptam. Az amerikai út, a lelki átalakulás és a rettenetes szívösszeroppanás után nehezen tudtam elhinni, hogy találok valami igazán pozitívat ebben az utazásban a jövőmre nézve. És akkor megláttam azt az állást… Itt nagy előny volt a külföldi utazás, a nyelv némi ismerete. A hangzatos neve anyagbeszerzési referens. Persze kellő szakmai vizsgát is kellett tennem, egy 64 órás hiperintenzív tanfolyamon keretében sajátítottam el a munkámhoz szükséges ismereteket.  A tanfolyam annyira szipi szupi… unalmas volt…, hogy azt elmondani nem tudom. A munkát tulajdonképpen a tanfolyam után megkaptam. Persze a kihívás tetszik, nagyon is. Örültem, hogy munkám van, és nem is akármilyen, de még munkába sem álltam, amikor azon kaptam magam, hogy a napom csúcspontja az lett, amikor hazaérek. Ha még az is adott volt, hogy nincs otthon egy felpörgött, visítozó tinédzser sem, akkor meg az maga volt a kánaán. Miért történik ez velem? Miért vegyesek az érzelmeim? Valahogy sejtem, hogy az olykor jóleső negatív hangulatot nem az előttem álló feladatok, vagy a kilátásba helyezett röpke 40 évnyi, szünet nélküli robot miatt érzem. Sokkal inkább az életemben jelent pillanatban uralkodó abszolút kudarc és csalódás miatt. A csalódás csúcspontjára, ami az élet minden területét keserűséggel tölt el, nem akarok gondolni és el sem akarom ismerni, mert akkor tudatában kéne lennem annak, hogy hogy annyira gyenge vagyok, hogy egy jött- ment pasi takaréklángra vett szerelme ennyire befolyásol, megtör, legyőz.

Az esetek 90%-ban azért sikerül emelt fővel a jövőre koncentrálni. Koncentrálni kell a jelenre, a tanfolyamra, aztán a munkára. Így lettem egy drága ékszerekkel parfümökkel és egyéb luxuscikkekkel foglalkozó cégnél a fej, a kar és a láb egyszerre. A munkám jelenleg az életem, és hogy megtartsam 150%- ot adok. Az anyagbeszerző egyébként rendkívül összetett munkakör, nagyon nehéz. Aki ilyen pályára vetődik egyszerre piackutatást végez, és folyamatosan figyelemmel kíséri a piac alakulását, részt vesz a vevőktől, partnerektől, ügyfelektől, közéletből érkező visszacsatolások összegyűjtésében, rendszerezésében, közreműködik a reklámok, bemutatók, akciók szervezésében, az ahhoz kapcsolódó nyomdai munkálatok koordinálásában. Protokoll-listát, illetve címlistát állít össze, közreműködik a szervezet belső és külső kommunikációs rendszerének és kultúrájának kialakításában, működtetésében, összegzi a beszerzési igényeket, megtervezi az aktuális beszerzések időrendjét. Az anyagbeszerző megrendelést továbbít a beszerzési részleghez vagy a beszállítóhoz. Gondoskodik az áru szabályszerű átvételéről, az áruátvételhez kapcsolódó dokumentumokat kezeli és eljuttatja az illetékeshez, kapcsolatot tart a beszállítókkal, értékeli teljesítményüket. Rendelkeznem kellene ügyviteli, irodatechnikai, kommunikációs ismeretekkel, marketing és PR alapismeretekkel, veszélyes áruk tárolásának, szállításának követelményeinek ismeretével, áruterítést és a logisztikai ügyintéző speciális feladatainak ismeretével, amivel én még nem rendelkezem, ezért menet közben még ezeknek a megtanulására is energiát kell fordítanom. A lényeg viszont az, hogy végre egy normális fizetésért olyan dolgot csinálhatok, amire végre büszke lehetek. Persze imádtam eladó lenni, de életem végéig nem tudnám ugyanazt csinálni. Kell a kihívás, amit a változás hoz. Menni kell, csinálni kell, küzdeni kell, hajtani kell, változtatni kell, dúlt bennem a lendület. Mondanom sem kell, hogy hamar rá kellett jönnöm, hogy a bennem lévő energia véges. 

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés