George Lawington 2005-ben egy 30-as éveiben járó fiatalember volt Boston egyik külvárosában, Suffolk megyében, Massachusetts államban. Raktár őrként dolgozott több műszakban, szerinte kevés pénzért, pedig az átlagnál magasabb volt a bére. A munkája a várakozás, és az unalom elviselése volt, mindezt a lehető legnagyobb fegyelemmel, és koncentrációval, hiszen bármikor bevethetőnek kell lennie, életét kockáztatnia, és a legjobb döntéseket hoznia. A filmekben is mindig az alvó őröket ölik meg először, ezért már csak félelemből is azt vallotta, hogy munka közben aludni tilos. Ezen persze nem csak a mi vasutasaink, és katonáink derültek volna jókat, ha értesültek volna erről az információról, de minden épeszű ember is. Így tett 50. évét betöltött anyja, és 70.- et súroló mostohaapja is, akikkel együtt élt. A nevetésen kívül persze ők még el is várták, hogy éjszakai műszak után ne aludjon nappal, mert hogy ő el tudta volna ezt a primitív szükségletét intézni a melóban is.

Az életében igazán a hazasétálásokat szerette, meg a zenét bömböltetni a 100-as beosztáson legfeljebb 12-vel, mert 13- nál már meghallja az anyja, és kiabál, mintha még kamasz lenne, és persze szeretett internetezni. Többek között egy társkereső oldalon is regisztrált egy jobb élet reményében, de a feltöltött kép alapján nem akartak vele elmenni randira a lányok. Nem azért mert ronda lett volna, kellemes arcú, kedves szem srác volt, egy viszonylag jól karbantartott testben. Persze a kor ideáinak megfelelően 18 év körüli vékony lányok kellettek neki. 25 év fellett egy nőstény már különben sem számít nála szexuálisan vonzónak, ahogy kínosan ügyelt arra is, hogy maximum 165 cm magas, és legfeljebb 54 kg lehet szíve választottja. Ő maga már sokkal kevésbé felelt meg olyan paramétereknek, amit egy ilyen adottságokkal rendelkező nő elvárhatna. Persze önhibáját nem ismerte fel a képletben, de magánya már tényleg a végletekig megkínozta őt. Egyéjszakás, romantikátlan, érzelemmentes kapcsolatain kívül nem volt kapcsolata nőkkel. Semmilyen! Még beszélgetni sem beszélgetett nőkkel az anyján kívül. Nem volt női munkatársa, a boltba nem ő járt, a postása meg a fodrásza férfi volt. Ez soha életében nem volt máshogyan.

Szüzessége elvesztése az egész világ talán legszomorúbb története, bár… minden nézőpont kérdése. Tizennyolcat betöltötte, amikor részegen a haverjai hagyták az út szélén heverészni, és hideg lévén fagyoskodni is. Egy arra dolgozó ötvenes évei elején járó prostituált az eszméletlen fiút kihasználva, (mondanom sem kell hajnalodott, így ő sem volt teljesen józan), úgy döntött keres egy kis plusz pénzt. Lehámozta a gatyeszt, és feltornázta az árbocrudat, végül meglovagolva a szelet hajóra szállt, és közben ébresztgetni kezdte a fiút. George még magához sem tért, még fel sem fogta, mi történik vele, de már próbálta ellökni magától a nőt, és kiabálni kezdett. Pechjére meghallották a nő kollégái a kiabálást, és telefonálni kezdtek. A szexmunkás persze nem akart pórul járni, ezért lecsitította a fiút, és úgy tett, mintha épp ő kérte volna a szolgáltatást. George ellenezte az ilyesmit, és amúgy sem ilyen első kalandra vágyott, ezért még így is be akarta fejezni a dolgot. A nő persze mondta, hogy az árban már megegyeztek, de ha nem akar szexelni, akkor orálisan ledolgozza a bérét. George tudta, hogy nincs nála egy fillér sem, de mire kimondta volna, ami a zúgó fejében járt, addigra a nő már felrángatta a földről, a falnak döntötte, és előtte is térdelt. Nem telt el 10 másodpercnél több megjelent a strici, akit a kiabálásra hívtak. A nő el akarta zavarni, de a stricinek már gyanús volt a dolog. Egy fiatal, részeg srác, aki szinte alig tud magáról… előre akarta a pénzt. A nő nem törődve a főnökével folytatta a „kényeztetést”, mire a főnöke begurult, felrántotta a nőt, és teljes erejéből gyomorszájon vágta. A nő ebben a pillanatban a főhősünk hozzá közelebbi oldalát végighányta. Georgenak nem kellett több. Letolt nadrággal, lehányva, megalázva, pénztelenül menekült a strici elől, mert tudta, hogyha utoléri, neki vége van.

Szumma szummárum, nem voltak jó első tapasztalatai sem. Az érzelmeit apja miatt nem tudta kimutatni, aki ugyanis katona volt, és dicső halált halt, szeretett országukért, blablabla… ő ebből csak annyit tudott felfogni, hogy elvesztette alig öt évesen az apját. Alig, hogy észbe kapott, felbukkant az életében az új apja, Dezső. Egy magyar bevándorló, aki épp, hogy betette az országba a lábát, már mennie is kellett volna haza, de „hála égnek” anyja megmentette ettől a szörnyűségtől, hozzáment feleségül, hogy itt maradhasson, abban a reményben, hogy majd Dezső eltartja őket, de Dezső három év munkaviszony után lerokkant. A rokkantnyugdíja mellett otthon feküdt, és sajnáltatta magát, így a családfenntartó anyja lett, Dezső pedig a bébiszitter. George minden emlékezetes pillanatában szerepel Dezső, de nem büszke apaként, nem távolról boldogan figyelő szülőként, hanem főszereplőként. Ugyanis Dezső szeretett galibát okozni, veszekedni a többi gyerekkel, szülővel, tanárral, akár a nyílt utcán is, hangosan. A sértett felek Dezsőnek nem tudták visszaadni a bántásokat, ezért neki adták vissza, ki- ki a maga módján. Sokszor került olyan szituációba, hogy őt bántották a gyerekek, mégis Dezsőt hívták be, nem a másik szülőpárt. Elmondták, hogy George milyen rossz, neveletlen, éretlen, és agresszív, ami persze cseppet sem volt igaz. Nála ártatlanabbul még senki sem szemlélte a világot.

Aztán Dezső mire George 10-et betöltötte új oldaláról is bemutatkozott. Megmutatta apai örökségét, a gyerekverést. Mivel „rossz” volt, és Dezső feladata volt a nevelés, kénytelen volt férfivá verni a gyereket, ahogy ő fogalmazott. Anyjának George hiába szólt, ő fáradt, és elgyötört volt, meg bízott is Dezsőben, ezért nem foglalkozott a panasszal. Egy-egy ilyen este után gyűlölettel nézett apja portréjára a folyosón, és elalvásig azon gondolkodott, hogy miért ment el meghalni. Talán nem szerette az életét? Nem akart gyereket nevelni? Nem szerette már anyukáját? Az biztosan nem lehet, hogy egy egész országért haljon meg az ember, mert annak nincs semmi értelme. A szabadságért halt meg? Hát ő ugyan nem szabad, ezért igazán felesleges volt. Szóval biztosan olyan oka volt rá, amit nem lehet csak úgy kitalálni, valami nagy titok lehetett.

Egyszer bemutatkozott neki a szerelem is. 11 éves volt, amikor belebolondult abba a lányba, akiért minden fiú odáig volt. Szőke haj, kék szem, fehér bőr, csinos ruha. A lány nem volt vele elutasító, sőt, meglepően barátságos volt, mintha nem lenne ellenére, hogy csatlakozik az őt imádók táborához. Hanem aztán egy nap a suliban épp a hintákon rosszalkodtak, csak olyan fiúsan Georgék az osztálytársaikkal, amikor a lány odajött, és kérte őket, hogy hadd hintázzon. George széles mosollyal biztosított neki egy hintát, és még őrséget is állt szerelmét az esetleges eltévedt osztálytársaitól védelmezendő, és ha már ott állt, akkor lökődte egy kicsit a hintát is. A figyelme egyre jobban fordult a bohóckodó társai felé, és egyre kevésbé érdekelte a lány véget nem érő locsogása, míg végül belefeledkezve gondolataiba, olyan erősen lökte meg a lányt egy rossz statikai ponton, hogy az kibukfencezett a hintából. Dermedten állt a hinta mellett, ahogy a lány arccal előre a földre pottyant, mint egy homokzsák. A lány nyögések között feltápászkodott, de szoborrá válva végignézte azt is, hogy a lányt még egyszer hátulról is kupán vágja a nehéz repülő tárgy, és végleg elájul. Mentők vitték el. Agyrázódás, varrás. Többé a lány sem kedves nem volt vele, sem a társaságát nem tűrte meg maga mellett.

2005-ben egy nap, amikor munka után hazaért, anyja zokogó hangja csapta meg a fülét, és az ajtó mögött kibukkanó kezeiben, amiben egy zsebkendőt szorongatott. Hamar kiderült, hogy Dezső halála volt rá ilyen hatással. A vén mogorva medvének az egyetlen jó dolog az életében George anyja volt. Persze, ha előbb tudja meg, hogy milyen is volt valójában Dezső, akkor nem lett volna ilyen kezes bárány. A családját hagyta el, azért jött az országba… nem a szüleiről és testvéreiről van szó, hanem a feleségéről, és a hat gyerekükről. Tőle hivatalosan el sem vált, a távollétében a megfelelő idő lejárta miatt mondták ki a válás. De amikor összeházasodtak, még nős volt. Az ügyvéd a temetés után majd egy héttel jelentkezett a fejleményekkel, miszerint Dezső egyetlen tulajdona egy hatalmas földterület, amit ő is úgy örökölt. Ezt a földterületet, pontosabban ennek a hetedét ajánlotta fel Georgenak és az özvegynek. Természetesen mindenki arra számított, hogy lemondanak erről a területről a többi gyerek javára, és kérnek érte a csekély összeget, ami a terület egyszeri fűnyírásához elegendő benzinre sem lett volna elég, de az özvegyben forrott a düh. Kijelentette, hogy nem adja a ráeső részt, ragaszkodik hozzá, még akkor is, ha csak úgy ott áll. Nem gondolta végig, hogy ez a döntés nem lesz ilyen egyszerű történet.

Nem sokkal a kinyilatkozatása után, amikor már kissé jobban volt lelkileg, jött egy fizetési felszólítás a magyar államtól, miszerint örökösödési illetéket kell fizetniük (mivel mindketten örököltek az özvegy, és a közösen nevelt gyerek is) méghozzá 8 napon belül. A hihetetlen mértékű 324 dollárról úgy meséltek a telefonban, mintha ez a pénz arra kellene csak, hogy az ilyen messzire valahogy eljuttatni az ilyen leveleket, és a külföldi jogviszony miatt sokkal több a papírmunkájuk, szóval még az átlagember sajnálja őket, amiért abból keresik a kenyerüket, hogy másokat fosztanak ki alaptalanul. Ez a magyar hivatalrendszer… nem tudják, hogy mire, csak beszedik a sok pénzt.

Miután az összeget elutalták, azt hitték le van a gond. A mostohatestvérek erőlködtek némileg, hol megvenni akarták a részüket, hol eladni a sajátjukat nekik. Szívhez szóló és fenyegető levelek sokasága jött. Aztán elérkezett az év vége, és az új adóév. Szépen George és anyja feltüntették a bevételük között az örökségeket, köztük a magyarországi telket. Mire észbe kaptak jött egy felszólítás, hogy a magyar törvények szerint be kellett volna jelenteniük személyesen az oda tartozó hivatalban a tulajdonosváltozást, ezért megbüntették őket 5000 forintra, azaz 22, 50 dollárra, plusz hivatali, és postázási költségekre. Természetesen kifizették.

A jó idő beköszöntével megszűntek a testvérek zaklatásai is, de a hivataltól újabb levél jött. A szöveg ugyanaz volt, személyesen át kell íratni, illetékbélyeg fejében a megfelelő körzeti hivatalban. A büntetés ezúttal 6000 forint, vagyis 27 dollár. Ügyvédhez loholtak megint, az ügyvéd elintézte az ügyet, sőt még az előző összeget is visszaigényelte jogtalan követelés alapján. Persze hónapokkal később jött egy két soros határozat, hogy nem adják vissza a pénzt, de ez már mindegy volt. Közben megjelent az egyik testvér, olyan forma volt, mint a Dezső, olyan bunkó texasi, heves vérmérséklettel, és hamiskás csillogással a szemében. Egy szót sem beszélt angolul, de George tudta, hogy mit akart. Egy tulajdonlapot, vagy pénzt. Így lett! A tolmács, az ottani ügyvéd, és a kedves mostohatestvér által felbérelt ügyvéd hónapokig tárgyaltak, miközben a szállást és perköltséget egy megnyert büntetőperből nyelte, miszerint nem biztosította az örökösnek az örökségéhez hozzáférhetést, hiszen hivatalosan nem mehetett át George birtokán az ő birtokához. A valóságban kész úthálózatot sikerült a homokos talajba mélyesztenie, annyiszor megtette az utat George földjén át. Végül George és az anyja beleegyeztek, hogy megveszik a földbirtokot kereken 2 millió forint, vagyis 900 dollár értékben. Így már egy dupla akkora terület volt a nyakukon, és tudták, hogy jönni fog a többi testvér, és eljátssza majd ugyanezt, így fel sem mondták az ügyvédjük mandátumát, utasították, hogy valahogy oldja meg azt, hogy ne kerüljenek többet ilyen helyzetbe.

2007-ben nyilatkozatot kellett tenni valamiről, de nem értették, hiszen a formanyomtatvány magyarul jött, nem a szokásos műnyelvben használatos angollal. A nagykövetségre mentek kivételesen, és ott bájosan mosolyogva tudomásul vették, és megnyugtatóan hazaküldték őket, hogy nem kell aggódni, nincs semmi gond. Már el is hitték, hogy nem lesz gond… de jött a felszólítás, ugyancsak magyarul. Visszamentek a nagykövetségre, ahol közölték, hogy sajnos mégsem tudnak segíteni ebben a kérdésben. Ügyvéd jött, aki elvette a felszólítást, és lelkesen bólogatva kijelentette, el lesz intézve.

De nem lett. A harmadik levél már érdekes módon csekket is tartalmazott, és a nyelv, amelyen fogalmazódott, az messziről látszott, hogy magyar volt, mert voltak benne furcsa kifejezések, de a levél maga angol szavakat rakott egymás után. Valamit be kellett volna jelenteniük, de nem tették. Az összeg 20000 forint, azaz 90 dollár volt. Ügyvéd, akit lekaptak a tíz körméről, sűrű elnézéskérés, és végre el lett intézve a dolog.

Napokkal ezután kaptak egy újabb felszólítást. A területen szemét található, amit kiderült, hogy a falu népe hord ki a falu határába, de mivel George és anyja birtokán van, nekik kell megszabadulni tőle. Ja, és bírság, mert csak akkor veszi komolyan az ember az ilyesmit, ha fizetni is kell, 56,25 dollár, csaknem 13000 forint. A büntetést, és a helyi szervek felkérését, és a munkadíjukat, valamint a szemét elszállításának a díját is kifizették, majd 100 ezer forintot, 450 dollárt.

Azt hitték fellélegezhetnek, mert egészen 2008 nyaráig nem jött semmi. Tombolt a nyár, izzott a hűség, az embernek nem volt kedve komoly dolgokkal foglalkozni. Az állam persze ezt nem kérdezte. Újabb levél, melyben az állt: A 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és a hatósági felügyeletről kimondja: „A földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.” A helyi rendelet azt is kimondja, hogy „az ingatlan előtti/melletti közterületek parlagfű mentesítése is az ingatlan tulajdonosának a kötelessége”. Ez a közérdekű védekezési jogszabály meghatározza azt is, hogy „ha a földhasználó a fentiekben leírt kötelezettségének nem tesz eleget, akkor tizenötezer forinttól-tizenötmillió forintig terjedő növényvédelmi bírság kiszabására is sor kerülhet”.

A bosszankodás már nem segített. A magyar hivatalok vasszigorral, és az emberi hang megütésének teljes hiányában közlik akaratukat. Még meg is köszönhetnék, hogy mivel ez egy friss törvény, legalább értesítették róla őket. Nyilván nem a legfelsőbb 15 milliós, vagyis 6750 dolláros büntetést fogják megkapni, de a legjobb lenne semmit nem kapni. George ekkor már egyedül kellett, hogy döntsön. Anyja egy nap rosszul lett, és kórházba került. Kiderült, hogy a szíve rendetlenkedett, és elég gyenge. Nem zaklathatja fel ezzel, még akkor sem, ha fontos, és már egy kisebb vagyon kellett fizetniük eme átkos örökség miatt. A kórházban töltött minden időt, amikor nem dolgozott. Anyja volt a mindene. Utána nézett egy vállalkozónak, aki beszélt angolul, és válaszolt az e-mailjére is, majd mondott egy még nyugati mércével is botrányosan magas árat, amiért megszabadítja a parlagfűtől őket. Rábólintott a dologra, és jóhiszeműen átutalta az összeget három alkalommal történő nyírásra, előlegben, egy összegben. Csóri magyarok had jussanak egy kis pénzhez, gondolta. Hisz mit sem tudott akkor még erről a népről, és ezekről a szokásokról. Csak azt, hogy a magyarok is épp úgy verik a más gyerekeit, mint más elvetemült népek a saját gyerekeiket, és hogy van olyan magyar név, hogy Dezső.

Anyja haláltusája közben egyre több szabadságot kért, nem is tudott volna tehetetlenül várakozni a raktárban, miközben az anyja mellett a helye. Néha anyja jobban lett, és akkor kedélyesen elnosztalgiáztak. Persze anyja jó szokás szerint piszkálta azzal, hogy fogyjon egy kicsit, és azzal is, hogy keressen nőt magának, a nővérekkel akarta mindenáron összehozni, ezzel folyton beégette csak. Mégis örült neki, amikor anyja ilyen csipkelődős hangulatban volt, mert ez azt jelentette, hogy jól van. Meg szerette volna érni az unokája érkezését, de az egy hosszú, és bonyolult folyamat.

Egy végzetes napon épp haza ment letusolni, amikor telefont kapott a kórházból, hogy végleg leállt a szíve, már nem tudták újra éleszteni. George összeomlott.

Hetekkel később sem ment be dolgozni, miután eltemették anyját, és főnöke felmondott neki. Bőven eleget várt szerinte arra, hogy alkalmazottja a kórházba látogasson, és hogy feldolgozza anyja halálát. Nem volt kérdés, elfogyott a türelme.

Mikor beköszöntött 2008 tele, a munkanélküli, csóró, összetört főhősünknek gondot okozott kifizetni a számláit. Nem is erőlködött munkát keresni, tudta jól, hogy még nem áll készen. Válság? Mi az? Amíg anyja élt semmit nem érzett meg belőle. Elkeseredett, irracionális lépést tett.

Besétált az ügyvédhez, és közölte, hogy minden tulajdonát pénzzé akarja tenni, amilyen gyorsan csak lehet, és életében először megnézi azt a bizonyos telket, amivel megörökölték a szenvedést, és a keserűséget, ami jelzi anyjának csillapítatlan szomorúságát, és csalódottságát. Amibe belehasadt a szíve.

Az ügyvéd próbált visszafogottan tiltakozni. Érezte, hogy a fiú összeomlott, hogy nem teljesen önmaga, hogy nem tud reális döntéseket hozni. Miután az emberi hangon tett kérlelés érzéketlen fülekre talált, megpróbálta a politikára terelni a szót. Mesélt arról, hogy cudar világ van most arra felé, úgy parla- mentálisan. Mert hát az a nép egyszer fasiszta, egyszer kommunista, és ki tudja melyik jobban. Most épp kommunista már 2002 óta, és ki tudja nem lesz-e az még vagy 50 évig. Kommunistákkal akar barátkozni? Amerikai ellenségeivel? George nem érezte jól magát a beszélgetéstől, de türelmesen hallgatott, és azon gondolkodott, mitől is tud ennyit egy átlagos ügyvéd, egy isten háta mögötti kis országról. Pedig még nem is mondott semmit igazán.

  • Nézze, George! Az első mondhatni modernkori kommunista miniszterelnök, akit megszavaztak egy szimpatikus, csetlő- botló bácsi volt, akit az emberek akartak szeretni, aztán ahogy sorra hozta a kifejezetten rossz döntéseket, már kezdték nem kedvelni. Mire észbe kaptak a saját pártja lenyakazta, persze csak politikailag. Pont félidőben. A helyébe egy tuskó került, aki ajtóstól rontott a háznak. Addig tollászkodott, amíg elhullatta az összes tollát. Tudja milyen kijelentései voltak? Hogy ha nem tetszik az embereknek itt az élet, akkor el lehet menni az országból. Mert, hogy szerinte annál jobban nem lehetne csinálni a dolgokat, ahogy ő csinálta. Aztán kiszivárgott egy olyan beszéde, ami finoman szólva felháborította a kedélyeket. Pattanásig feszül most ott a helyzet. A felvételen elismeri a miniszterelnök, hogy amióta ő kormányon van folyamatosan, megállás nélkül csak hazudoztak, és ezen kívül elismerte, hogy az adott kormányzási ciklus alatt nem csináltak semmit, pláne nem olyat, amire büszkék lehetnének. Idén tavasszal a koalíciós partnerük kicsit sem érzékenyen búcsút vett a párttól, inkább lemondtak a hatalomról, de ők ebben a süllyedő hajóban nem szerettek volna meg is fulladni. Ért engem? Érti, hogy ezek mekkora történelemfordító pillanatok? A válság kezeléséről nem beszélhetünk, mert gyakorlatilag nincs párt, ami bármit is kezelne, nincs parlament, darabjaira hullott, szétesett. A pártok sebeiket nyalogatják, és próbálnak kicsit felpörögni, de az ország beteg. Egy vonatkaraván haladt át a testén megint, és kapott rá három sebtapaszt. Ép eszű ember nem megy oda. Onnan még azok is elvágynak, akik ott születtek.

Nem mintha szüksége lett volna az ügyvéd beleegyezésébe, de George ekképpen válaszolt:

  • Anyám jelentette nekem az életemet. Nem mondom, hogy fiatal volt, de túl korán ragadta el a halál. Annyi mindent nem adhattam meg neki. Egy dologhoz ragaszkodott körömszakadtáig, ehhez a fránya birtokhoz, ebben a kommunista törpeállamban. A válság közepén nem tudom eladni senkinek tisztességes áron, és az eladásnak anyám nem örülne. A lakást fel kéne újítani, és ott minden anyámra emlékeztet. Mennem kell tovább. Csak úgy megy, ha mindent itt hagyok!

Az emberi gyötrelemnek van olyan foka, amit még a legérzéketlenebb ember is megért. Ezen a fokon volt George. Az ügyvéd megértette ezt, de nem értett vele továbbra sem egyet. Van ez így…

Nagyjából egy hónap kellett, hogy utazásra készen álljon, és az ünnepek után el is ment Európa szívébe, a kis, csóró, és élettelen országba, Magyarországra. Kezdetben tudatosan szobát bérelt a fővárosban. Csak pár nap nézelődés után ment le vidékre, a Kelet- Alföldi kis tanyára. A fővárosban könnyű dolga volt, mert minden 3. helyen beszéltek angolul. Ez vidéken úgy néz ki, hogy minden 3. ember beszél magyarul, az így képződött csoportból minden 5. tud csak idegen nyelvet, abból pedig legfeljebb minden 6. beszéli az angolt, de csak minden 7. az, aki nem csak beszélni tud rajta, de a választ is megérti. Az meg, hogy vidéken tolmácsot találjon az ember, maga a lehetetlenség.

A tanyákon nem állt épület, de George elhatározta, hogy fog oda építeni egy kis vityillót. Amíg nem kész az új lakrész, a közeli városban lakik egy szobában. Annyival nem olcsóbbak itt az árak, mint külföldön. Pedig azt hitte. Azt hitte, hogy megmaradt vagyonából itt milliomosként élhet. Annyira nem nagy a különbség.

Amíg tél van, hideg, addig sem fog unatkozni, hiszen sok dolga van még ebben az ismeretlen aprócska országban.

A szoba, amit bérelt egy idős néni négyszintes családi házában volt. A felső szinteket mind kiadta, és ő volt középen. Középen lenni néha a legszörnyűbb állapot. El kell viselni azt is, ami alulról jön, és akkor sem szabad elvetni a sulykot, ha felülről jön valami. Mind mindig, ilyen helyzetben is azt viseljük kevésbé jól, ha felülről érkezik valami. Persze, ha alulról felbukik a pöce gödör tartalma, azt sem viseli túl jól az ember. Mondhatni igaz a mondás, miszerint csak annak jó, aki legfelül van.

A házi néni utálatos volt, egyetlen előnye volt George számára: Tudott angolul. Eme előnye egyben hátránya is lett, mert a kelleténél többször látogatta meg külföldi bérlőjét a néni. Persze mindent meg tudott kérdezni tőle az itteni élettel kapcsolatban, de cserébe meg kellett hallgatnia minden történetet a szovjetekről, és a háborúról, meg a nyilasokról, meg a kommunistákról, meg a kapitalista bunkókról. Egy olyan ember, aki nem ismeri a történetet, a történelmi adatokat, hátteret, és az ok, okozati összefüggéseket, egy ilyen téma érthetetlen, és zavaros, és könnyen fonalt vesztő. George nem érdemelte ezt a kínzást. Órákon keresztül hallgatta a saját konyhájában azokat a történeteket, amiknek a felét sem értette: van nem értette a jelentőségét, vagy nem lelt rá a helyzet tragikomikumára. A fanyar magyar humor, ami nehéz gyomorral, és csavaros észjárással üt a legnagyobbat, újdonság egy teljesen más kultúrából érkezettnek.

Egy este épp azon gondolkodott, hogyan szabaduljon meg a nénitől, hiszen csak azt kérdezte meg, hogy hol lehet igazán meleg holmikat vásárolni, mert olyan nagyon fázott a magyar télben. Bostonban bezzeg nincs ilyen kacifántos tél. Mínuszok vannak, de ennyire nem kell megfagyni sosem. Jó, közel van a tenger, úgyhogy az ad némi csalási lehetőséget hőmérsékletügyileg. Meg persze a tény, hogy Amerika meglehetősen északi pontjáról van szó, nem jelenti azt, hogy nincs hozzánk képest egy kicsit lejjebb a hosszúság körökön. A fázáson kívül még három dolgot tanult meg itt Magyarországon a mi főhősünk. Az egyik, hogy az emberek itt úgy bámulnak egy külföldire, mintha nem a földről származó lényt látnának. A másik kettő köszönés: Jó napot! és a Viszontlátásra! Azt tapasztalta, hogy az emberek tartanak tőle. Méregetik, hogy miféle. Érdekes, mert annak sem örülnének, ha színes bőrű lenne, de azt talán még elnéznék neki. De a fehér bőrével, és világosbarnának ható hajával, és nagyon közel ülő szemeivel nem tudták népcsoporthoz kötni. Talán német, zsidó, szlovák, francia, orosz? Nem francia nem lehet, azok nem hajlandóak idegen nyelvet használni. A görcsös küzdést a bizalmatlanság és a látszólagos barátságosság között látta a boltban is, amíg nyökögve meg nem kérdezték tőle, hogy honnan jött. Bár mindegy is mi lett volna a válasz, mi mindenkitől rettegünk. Mit akar elvenni tőlünk, hogy akar minket bántani, megalázni, megcsonkítani? Persze, ha tőlünk keletebbről jött, akkor a helyzet még rosszabb. Akkor azonnal lázadást kell szítani, és mindent megtenni, hogy elhagyja az országot. Ha nyugatról jött, szemmel tartjuk, de óvatosak vagyunk vele. Aztán megérkezett a válasz: „Jú, Esz, Éj”. A nyugati világ csúcspontja, a létező civilizáció fellegvára. Hányszor is álltunk velük szövetségben? Öööö… Hányszor kértük a segítségüket? Millió… háromszáz… huszonhatszor. Minimum. Érdekes tény, hogy hányszor segítettek. És akkor itt az ember csendesen elgondolkodik, majd percekkel később, mintegy magához térve mondja a megdöbbentő választ: Egyszer sem. Aztán mentegetjük, őket, hogy jaj, biztos nem volt idejük, meg energiájuk, vagy féltek, vagy ki tudja. Aztán szépítgetjük a dolgokat. Segítettek ők, csak nem katonailag, vagy érzelmileg, vagy morálisan, vagy gazdaságilag, vagy politikailag, vagy emberileg. Ami maradt, úgy, valahogy… ha maradt. Szóval nem barát, de nem is ellenség. Túl jól ismerjük ahhoz, hogy ellenség legyen. Mit akar? Mi az, ami itt olyan nagy „biznisz”, hogy egy ilyen pénzéhes kutyát idevonzzon? Mert hát amerikai ide azért jön csak, mert pénzszagot érez. Rá kell jönnünk, és meg kell szereznünk, minél előbb.

Tehát George a vitrines konyhaszekrényének támaszkodva, ami inkább volt lom, mint autentikus, vagy rusztikus kelléke a szobának, azon merengett, hogy egyszerűen megmondja, hogy fáradt, és lefekszik. Bár őszintén szólva megijesztette a gondolat, hogy a néni utána jönne, és nem csak beszélgetni akarna. Ezek az európaiak mindenre képesek. Pláne egy ilyen barbár nép. Épp most hallgatta azokat a történeteket, hogy miként erőszakoltak meg különböző korok idők katonái a helyi nőket. Bár ereje teljében lévő férfi, nem szeretne ő lenni, akit mindezt elkezdik megtorolni. Ekkor érkezett le a lépcsőn a felettük lakó. A házban minden szinten volt konyha, a lépcső mellett, és csak a szobák zárhatóak, és elszeparáltak. Úgyhogy napjában többször is találkoztak elméletileg a lakók, de George még sosem látta egyik szomszédját sem. Egy bájos lány tipegett le hosszú csizmában, és nagykabátban. Kezében még sálja, és sapkája. A néni mondott neki valami, amit George nem érthetett, egy morgás, hogy már megint hova megy. A lány egykedvűen vetette vissza, hogy nem tartozik a nénire, hogy hova megy. Ment volna tovább, de meghallotta, hogy szomszédjához nem magyarul szólt a néni, felkapta a fejét és megtorpant. Egy pillanatra elkapta George tekintetét, de aztán George a nénire nézett. A lány visszalépett, és rászólt a nénire, hogy hagyja békén a férfit. Normális hangnemben egy kis elme csata következett a néni és a lány között, ami közben George alaposan megvizsgálta a lányt a gombolatlan kabát alatt, és arra jutott, hogy az arca szépsége ellenére, túlmegy a súlyhatáron, amit ő még elfogadhatónak tart, ezért érdeklődése elillant egy szempillantás alatt, a beszélgetés végén a néni elment. A lány ironikusan, de magyarul vágta oda, hogy szívesen. George nem értette, és ezzel egy kínos aktivity következett. Egyik sem beszéli a másik nyelvét. Egy beletörődő mosollyal, és fejrázogatás közbeni kartárással jelezték egymás felé, hogy ez van, és mindenki ment a maga dolgára.

George nem érezte jól magát a lepukkant vidéki városban. Az emberek modora már nem érdekelte, a nyelv nem ismerete nem zavarta, a hideggel már több baja volt, azt is kezdte megszokni, de külsőségekhez szokott szemét igazán az zavarta, hogy az emberek az utcán nem úgy néznek ki, mint egy nagyvárosban. Megvan mindenük, szemük, orruk, kezük, nem erről van szó, sőt nem is elhanyagolt a kinézetük. De olyan egyszerűek. Néhány díszes konty töri meg az egyhangú összekötött, vagy lógva hagyott hajakat, nem látni márkás kabátokat, és kalapokat felvillanni a tömegben, elegáns cipőket csoszogni a járdán, kirívó egyéniségeket. Pedig neki van szeme az ilyesmihez. Az emberek itt elmennek melegítőben, smink nélkül a boltba, és egy kicsit sem feszélyezi őket ez.

Elkezdett szavakat megtanulni. Kérem, kérek, tessék, köszönöm, szívesen, egészségére. Bonyolult szavak ezek egy olyan nyelven, amit nyugati fül ritkán hall normális esetben.

Idővel rájött, hogy van, ami ennél is rendkívülibb módon bosszantja: a lassú és rossz internet. Az országról befogadott információk halmaza véges volt, nem volt képes töménytelen információt magába szívni, csak naponta legfeljebb kettőt, de leginkább egyet sem. Az amerikai híreket olvasta, az angol nyelvű dolgok kötötték csak le. Egy szerencse volt, hogy az angol nyelvű cikkeket Magyarországról, még ha kedvetlenül is, de végigbogarászta. Legalább ennyi információja van új tartózkodási helyéről.

Persze feltette a kérdést a téli hónapok alatt, hogy tulajdonképpen mit is szeretne itt csinálni. De végül nem döntött úgy, hogy meghátrál. Az első olyan napon, amikor a hőmérő már nem szándékozott mínusz alá menni, és nem esett a hó, kiment a tanyára. Elhatározta, hogy amint elmúlik ez a rettenetes hideg vesz egy lakókocsit. Aztán meggondolta magát. Állatokat akar. Azoknak meg épület kell. Hát, akkor magának is épít inkább egy szobácskát.

Egy kőművessel, és csapatával tárgyalt, hogyan és mit kellene építenie. Mivel olyan kőművest nem talált, aki beszélne angolul, ezért kénytelen volt mindent bevetve fogadni valakit, aki fordít neki. Meghirdette a neten, újságba, helyi hirdető táblán, városi tv-ben, és a munkára jelentkeztek végül hárman. Többek között egy főiskolás lány, akinek ki kellett hagyni a második félévet anyja betegsége miatt. Nem vállalhat olyan munkát, ami egész napra lefoglalja, és nem tud elszabadulni szükség esetén. Az első két jelentkező kevesellte a fizetést, ezért sarkon fordult. George szeme viszont azonnal megakadt a csinos, még a hidegben is szoknyában, és magas sarkú csizmában járó lányon. Az első pillanatban megfogadja magának, hogy ezt a lányt megdugja, így inkább azért adott neki munkát, hogy lássa, nem azért, mert állandó segítségre lett volna szüksége. Többet ajánlott neki, mint amint megengedhetett volna magának, hogy a lány ne menjen el.

A lány remekül beszélt angolul. Segítségével a kőművesekkel is megértette magát. A nap folyamán többször is elképzelte meztelenül újonnan szerzett tolmácsát, és sokkal inkább foglalkoztatta a gondolat, hogy hogyan szerezze meg, mint az, hogy felépítse, és életben tartotta a tanyát.

Nem a szobában dolgoztak, az túl kicsit lett volna, nem fér ott el az ágytól egy íróasztal és két ember egymás mellett kényelmesen. Ennek két hátránya volt. Az egyik, hogy a házban a felette lakó bár hányszor fel- le közlekedett, mindig látta őket, csizmájával kopogott, telefonált, egyszóval élt és ez elég zavaró volt, a másik is ehhez kapcsolódó: így, hogy átjáró ház van, hogyan kezdeményezzen?

Végül miután megrendeltette vele a csibéket, libákat és kacsákat, akiket még meg sem tojtak, és az ellátásukhoz szükséges minden berendezést, a nagygépet, ami fellazítja, és megtrágyázza a termőföldnek szánt területet, és még bútorokat is választatott vele a még meg sem lévő házába, nem maradt ötlete, hogy mivel foglalkoztassa. Szüksége volt tolmácsra később is, de most épp nem. Pedig vele akart lenni, és meg akarta szerezni. Ki találta hát, hogy tanítsa meg őt magyarul, amennyire csak lehetséges. George nem volt képes olvasva tanulni, és a sima olvassunk egy szöveget, és írjuk ki belőle a szavakat módszer sem vált be nála, még a legjobb tanárral sem. A lány tudta mit kell tennie, hogy jó tanár legyen. Ötletesen különböző programokat szervezett, amikre kénytelen volt felkészülni George. Legelőször a Mc Donaldsba vitte a lány, ahol a betanult szöveg alapján kellett három egyszerű dolgot kérnie. Az oda úton megtanulta a rendelést, és sikeresen átment a vizsgán, jutalma az étel volt, és a lány plusz juttatása pedig egy ingyen ebéd fagyival. Az étterem túrát folytatták minden nap, és minden nap egy kicsivel nehezebb dolgokat kellett kérnie, vagy pluszban kérdeznie. Élvezte a rendhagyó nyelvleckét mind két fél, ahogy egymás társaságát is minél jobban.

George elhatározta, hogy vesz egy olyan autót, amivel szállíthat, és végre kiválthatja a buszozást, mert azt már nagyon unja. Már rögtön az első útja a használt furgonban a lánnyal a tanyára vezetett. Nem volt ott még semmi, és senki. Csak pusztaság, és havas sár. A lány azt hitte dolguk van itt, de George csak ült a kocsiban kukán. A lány unszolására végül csak kinyögte, hogy milyen csinosnak tartja, és a lány combja belsejére csúsztatta időközben gondosan felmelegített kezét. A lány értetlenül nézett, majd mikor George csókhoz közeledett felé, kitört belőle magyarul a felismerés:

  • MI? FUUUJJJ! NEEEEEEEEEEEEEEEMMMMMMMMMMMM!

George tudta, hogy a mi, az a te meg az én. Bár a fordítás ez esetben helytelen, de az ő értelmezésében a kérdő hangsúllyal feltett mi, arra utalt, hogy „még hogy legyen valami?”. A fújjjj, minél nyekergősebben, azt fintorgást fejezett ki, ezt az egyik étteremből tudta, ahol olyan zsírosan, és sósan főztek, hogy ehetetlenné vált az étel, így eszébe jutott a lány folytonos fintorgó arca és ez a szó. Végül az igen, és a nem szavakat is az elsők között tanulta meg. Ezért a lány reakcióját nemcsak, hogy értette, meg is értette. Szóval undorítónak találta őt a lány. A tudat keserűséggel töltötte el. Hazavitte a lányt, és úgy tervezte, hogy egy darabig nem fogja keresni.

A tanyán már javában zajlott az építkezés, és bár az idő még nem volt ideális, a munka sok volt, és haladni kellett, ezért minden munkáskézre szükség volt. Az ő jelenlétére meg még inkább, így naphosszat kint volt ő is a tanyán. Esténként koszosan érkezett, és fáradtan terült el a konyha asztal melletti sarokülőn. Egy este el is bóbiskolt itt az asztalnak döntve a homlokát. Arra riadt fel, hogy valaki megfogta a vállát. A felette lakó lány volt az. George megilletődötten nézett rá. Pillanatok alatt pattant kettőt a lány, kivett George konyhaszekrényéből két poharat, és a nála lévő táskából kivett egy üveget, majd kitöltött egy víztiszta löttyöt. George kezébe adta a poharat és koccintott vele. George beleszagolt a szúrós, mégis kellemes szagú löttybe, és sejtette, hogy szesz van benne. A lány elmondta, hogy pálinka van benne, méghozzá mézes, gyümölcsös pálinka, de George mit sem  értett ebből. A lány huncutul nézett és már le is gurította a pohár tartalmát a torkát. George bizonytalanul követte a példáját, de majd kiesett a szeme, és elégett a torka az erős, házi szeszcsodától. Arra gondolt, hogyan lehet ezt meginni, főleg rendszeresen. Még kétszer ez megismételték, és közben a lány magyarul beszélt hozzá, lágy hangon, ami megnyugtatta, pedig egy szót sem értett.

A harmadik poharat épp lecsapta az asztalra, amikor a lány a karját végigsimította, és csábosan nézve rá halk kérdéseket tett fel. Mivel George nem válaszolt a lány vállat rántott, és meg akarta csókolni. George reakcióideje annyira lelassult, pedig még csak az első néhány csöpp kezdett el keringeni az ereiben, hogy már a szájához ért a szája, mikor eltolta magától. Aztán elkezdte angolul hajtogatni a lánynak: Nem tetszel! Kövér vagy! És nem vagy csinos! És iszol is! A lány nem reagált, csak kedvesen kinyújtotta a kezét, és várta George kezét. Amint megkapta rászorított, és rázni kezdte.

  • – George elgondolkodott, aztán hunyorított, hogy nem érti. Rövidített – Fruzsi- aztán szótagolt- Fru- zsi
  • Fruzsi? George! – mutatkozott be végül ő is. Fruzsi nem engedte el a kezét, majd megkérdezte.
  • Szex? – George dühbe gurult. Elővette a telefonját, és szótárba írta a következő szavakat, amit meg is mutatott a lánynak egyesével.
  • Te… – (lenni) (csúnya) mutatta a többit. Fruzsit mulattatta a férfi, megrántotta a vállát.
  • Miért? – a kérdést értette George.
  • (kövér) – Ez természetesen nem volt igaz, csak George fejében voltak a dolgok felborulva. Fruzsi testtömeg indexe még a középmezőnyt is alig éri el a normális testsúly sávban.
  • TE! – vágta rá Fruzsi. George a személyes névmásokat nagyon jól ismerte már, és a hüvelyujjal felé mutatás is megerősítette ismeretében. Ennek sokkal több igazság alapja volt. Bár szerencsés alkat, mert a testén arányosan oszlik meg a túlsúly. George megdöbbent. Percekig csak a gondolataiba fordult. Fruzsi törte meg a hallgatást, és ment fel lakásába, George igyekezett még csak rá sem nézni.

Amint eltűnt az utolsó lépcsőről a lába, azonnal bement a szobájába, magára zárta az ajtót, és zuhanyozni sietett. Zuhanyzása végén mindig kilépett a kis erkélyére, kitenni a törölközőt. Most meglepve látta, hogy fejmagasságban lóg két láb. Teljesen sötét volt már odakinn, és rettenetesen hideg. Azon gondolkodott, hogy most nem nyitja ki azt az erkélyajtót, leteszi a törölközőt a fűtőtestre, és lefekszik aludni. Nem akar együtt lenni egy ilyen dagadt tehénnel. Végül mégis úgy döntött, hogy nem fog bujkálni a saját bérelt szobájában. Kiment, és egy határozott mozdulattal lerakta törölközőjét, és vissza is ment azzal a lendülettel a szobába, esélyt sem adva egy esetleges próbálkozásnak. Dühösen mászkált fel s alá a szobájába, és igyekezett visszanyerni az önuralmát, hogy le tudjon feküdni. Kiment töltött magának egy pohár tejet, és kortyolgatni kezdte. Ekkor jött rá, hogy az a három falatnyi tüzes korty eltompította, és bizony határozottan berúgott. Egy hatalmas csattanásra lett figyelmes kintről, mintha valami leesett volna a tetőről. Vagy valaki… mint az őrült rohant vissza az erkélyre. A lábak eltűntek, először lefelé kereste a zaj forrását, majd felnézett. Fruzsi ott ült, reszketve, a lábait maga alá húzva. George szíve ekkor löktetni kezdett, most vette észre, mekkora sokkot okozott neki az ijedtség, és most megkönnyebbült. Fruzsi felé nyújtotta a kezét, és a korláton még enyhén fel is lépett, hogy biztonságban lehozza a lány. Még sosem nézett fel, hatalmas ablaka, és gyönyörű virágai vannak a tetőtéri ablakban a lánynak, de erkélye nincs. Ezek szerint a tetőt használta annak, ami az ő erkélye felé lóg. Fruzsi nem akart jönni. George újra nyújtott a kezét ellentmondás nem tűrő tekintettel, amit a lány jól látott férfi szobájából kiszűrődő fény miatt. Megadta magát, de először egy kosarat adott le. George mérgesen lerakta, és újra nyúlt a lányért, akit erőlködve biztonságosan beemelt. Leérve belenézett a kosárba. Pezsgő, gyertyák, cigi. Fruzsi felkapta a kosarát, és lassan elindult a bejárat felé, hogy visszatérjen a szobájába. Már majdnem elérte az ajtót, amikor George odament, és megragadta a fonott kosár fülét. Számon kérően kérdezte.

  • Szex? – Ezért mászott oda ki, ezért pakolt ide mindenfélét? Hogy szexelhessen vele? Fruzsi mutogatni kezdett. Mellkasára tette a kezét. (Én) A kosárra mutatott, majd egy kampót próbált formálni az ujjából, és ráakasztotta, majd a tetőre mutatott. Megint mutatta, hogy én, aztán leült a földre, és elővett egy gyertyát, majd úgy tett mintha a csillagokat nézné, és cigizne meg inna közben. Aztán felállt, és újra mutatta a kampót, majd elhúzta felette a másik kezét, eltűntette kampót, jelezve, hogy vége a kampónak. George felé mutatott (Te) Mellkasát fogva lihegett.
  • Bocsi! – Ezt a bocsánatkérést furcsállotta, de jól esett neki. A bocsi szót hallotta talán tolmácsa szájából a legtöbbet. Bát tudta, hogy a helyes kifejezés a bocsánat, de a fiatalok inkább a bocsi szót használják.
  • Jó!- mondta bólogatva George. Megbocsizik, egye fene. Fruzsi felvette a gyertyát, és kosara felé nyúlt, hogy visszarakja, és menjen. George halkan mondani akart valamit vagy tenni, de nem tudta mit akar. Fruzsi észrevette, és nem értette a férfi viselkedését. Az ajtóban megállt, letette a kosarat és újra mutogatni kezdett. Én, a fenekéhez tette a mindkét kezét, és a nyelvét kinyújtva megrezegtette a levegőt a száján, majd egy kérdőjelet rajzolt a levegőbe. George mély levegőt vett, de nem válaszolt. Fruzsi mosolyogva folytatta. Te, két karját kérdően tárja, majd a saját két lába közé mutatott. George a sajátjára lenézett, és valóban hosszú pizsamanadrágja alatt merevedett, méghozzá nagyon feltűnően.
  • Jó éjszakát! – mosolygott Fruzsi, és a kilincshez nyúlt.
  • Fruzsi! – szólította meg még időben George. Nem tudott egy magyar szót arra, hogy maradjon, ezért angolul mondta kisebb kínlódás után. – Stay!

Fruzsinak nem kellett kétszer mondani, bár nem értette mit jelent a szó, látta George tekintetében. Visszament a szobába, kivett két gyertyát, addig George kinyitotta a pezsgőt, és beleivott. Amikor Fruzsinak adta az üveget ő is meghúzta, majd odalépett Georgehoz, és lágyan megcsókolta. Hosszas előjáték után végre átélte George az a testileg, és lelkileg is kielégítő szeretkezést, amit egész életében hiányolt. Hajnali négykor aludtak el. George életében először aludt a saját ágyában nővel, életében először nem érzett késztetést, hogy elmenjen, vagy elküldje partnerét, és életében először összebújva aludt el valakivel, és ráadásul meztelenül.

George, és Fruzsi továbbra sem kommunikáltak, legfeljebb mutogatással, amiben George is egyre ügyesebb lett. Volt ebben valami meghitt dolog, valami kellemes, amiért ezen nem is akartak változtatni. Nem akarták, hogy másképp legyen, és bár alig tudtak egymásról valamit, a lángoláshoz bőven elég volt ez is. Fruzsin látszott, hogy szerelmes, de George nem tudta még kimutatni, csak érezte legbelül. Tudta, hogy itt és most jó. Sosem hitte volna, hogy megszegi a szabályait, és egy kövér lányba fog életében először belezúgni.

Az épületek elkészültek jött a költözés. Fruzsit is kivitte a tanyára, és megmutatott neki mindent, majd megkérdezte a saját jelnyelvükön, hogy akar e ott aludni abban az épületben vele. Nem értette, hogy itt és most, vagy mi a kérdés.

  • Stay hier, with me! – kérte saját nyelvén, de olyan erősen koncentrálva minden egyes szóra, hogy Fruzsi is megértse, hogy nem egy gyors numerát akar a sufniban. Bár miután kiörülték magukat az igen után, ha már szóba hozták, akkor már miért ne.

A saját bútoraikkal, és személyes tárgyaikkal együtt az állatokat is beköltöztették a helyükre. Teljes volt a boldogság. Fruzsi onnan járt minden nap dolgozni, George pedig egész nap robotolt a hatalmas terülten. Kialakította az öntöző rendszert, bevetette a szántóföldet, a házuk köré is egy szép kis zöldövezetet varázsolt, és feltöltötte a raktárait gabonával, és táppal az állatoknak. A kismalacok napközben szabadon futkorásztak vele. Valahonnan találtak egy macskát is, és befogadták. George úgy érzi tartozik annyival ingázó barátnőjének, hogy minden nap kimegy elé a buszmegállóba, ami innen 2 kilométer, és vacsorával várja. Pedig eléggé sete- suta szakács, és néha valóban ehetetlen étel került az asztalra, de Fruzsinak tetszett a törődés. Imádták, hogy nem szólnak egymáshoz, csak nézik egymást, vagy csillagokat lesnek.

Alig pár hónappal később, mire az időjárásból szinte teljesen kiment a rossz idő, George észre vette, hogy Fruzsi bizonyos illatokra kifejezetten fintorogva reagál, hogy sokszor émelyeg, és hogy nem esik jól neki minden, amit megeszik, és szeret. Jelbeszédükön megkérdezte hasa felett egy kerek vonalat húzva, hogy terhes, mire Fruzsi vállat rántott. Azonnal orvoshoz vitte George Fruzsit, és hosszas sorban állás, és a magyar egészségügy sajátos kihívásai után megtudták a jó hírt, Fruzsi babát vár. George első gondolata az volt, hogy anyja most a mennyben biztos örül. Csak lesz itt unoka!

Alig két hónappal a hír után túlestek az esküvőn is. Parasztos szokások, kevés rokon, sok barát. Ez jellemezte a szertartást és a lagzit. George még a szertartást sem értette, mert a pap természetesen magyarul beszélt. De nem bánta, tudta, hogy mikor kell mondania, hogy igen, és a fogadalom szövegét pedig mondhatta angolul.

A nászút persze váratott magára.

A tanya sorsa jól ment. Úgy tűnik, hogy a vérében volt a gazdálkodás. A gabonák messze vidéken nem ilyen szépek, mint az ő telkén. Nem hiába, sok évet pihent a föld. Még meg sem termett, de már özönlöttek a helybeliek érdeklődni. A kacsákból már most megfogadta, hogy jövőre többet vesz. Első körben csirkéket adott el vágni, vagy ő maga is levágta. Minden gyilkosság nehéz, és bár egy pillanatig nem hezitált, férfiként pontosan, és gyorsan dolgozott, de magában bizony keservesen megsiratta az elhullott állatokat. Talán idővel könnyebb lesz.

A malackák már nagyobban voltak, mint ő, úgyhogy már nem lehetett szabadon tartani őket. Mindenesetre volt egy jó nagy kifutójuk, ahol szabadon disznólkodhattak, ezért talán nem bánják szabadságuk elvesztését. Szép nagy izmos disznók voltak, ráadásul boldognak is tűntek.

A libákat úgy tartotta, hogy szerződést kötött, hogy felneveli a libákat, és visszaadja levágni egy multinak. Vissza is adta őket egybe, és várta az érte járó százezres nagyságrendű fizetést, de nem érkezett meg. Hiába minden igyekezet, és szerencse, az embert még így is folyton veszteségek érik.

A bearatott növények bőséges termést hoztak, és a konyhakertből is bőven volt mit elrakni. Fruzsi nekilátott hát anyjával lekvárt főzni, és befőttet, meg savanyút elrakni. Adtak el abból is bőven, méghozzá úgy, hogy senkinek nem reklámozták, hogy van, és még a konyhából sem vitték ki az üvegeket. Jöttek a szomszédok, és kérdezgették, hogy nincs-e. Persze, hogy adnak. Egész évbe ugyanazt egyék? Inkább eladják a felesleget, aztán vesznek helyette, ami kell. Anyósa mondta a végén, hogy nem adnak többet, pedig még maradt, és megtöltötték a maradékkal azt a spájzot, amit minden fajta élelmiszerüknek akarták fenntartani.

Az ősz beköszöntével, a szüreti szokások megismerésének gyönyörével, és a már majdnem kibújó gyerek várásával telt békés napokat az egyik szomszéd törte meg. Szinte zokogva, összetörten jött oda könyörögni hozzájuk, hogy segítsenek rajta. George már jóval több szót ismert, de nem értette mit szeretne szomszédja. Elment a tolmácsért, akivel azóta még mindig feszült a hangulat, de szükségük van egymásra.

A tolmács fordított. A politika tótágast áll, tavaly tavasszal, amikor a gyerek fogant, a kormány koalíció felbomlott, és az eddig nagy lendületű SZDSZ elhagyta a többségi pártot az MSZP-t. Az MSZP nem is kormányzott sokáig egyedül, tavasszal a párt bizalmatlansági indítványt nyújtott be saját pártelnöke, a miniszterelnök ellen. Azóta a válságkezelésért felelős szakértői kormány irányítja az országot. Az árak emelkednek a csillagos égig, és ezt még a nagy szakértő Bajnai kormány sem, tudta megállítani. Már ott is adót kell fizetni, ahol az ember nem számítana rá. A gazda eddig is sok kormányzat káros politikáját élte túl. Volt, hogy szárnyast nem tudták eladni, volt, hogy az előre megrendelt zöldség, burgonya nem kellett, és nem adhatta el másnak érvényes szerződéssel a nyakán, mert még jobban ráfizetett volna. Most meg a tejüzemek vágták át, nagyon súlyos összegekkel. Nem tud mit tenni, el kell adnia tehenet. Örülne neki, ha a közelbe maradhatnának a jószágai. Ha George venné meg, hozzá kapna mindent, ami kell a tartásukhoz, még takarmányt is ad. Mert hiába küzd, hiába jó gazda, nem képes fenntartani magát ő sem, és ez a baj itt az országban. Akkora a szegénység, hogy amint baj van, a legalsó rétegek mentem megérzik.

George beleegyezett, hogy belevágjon az idei teljes hasznát felhasználva a tehéntartásba. Még bojtárfiút is kapott, aki a falu egyik szegény családjának a gyereke. Hét éves kora óta hajtja a teheneket, amikor nincs iskola, és cserébe munkájáért nem pénzt kap, hanem élelmet éhező családjának. Tizenketten vannak testvérek, és mindkét szülő beteg, nem tudnak dolgozni. Amikor azok kerülnek bajba, akik az ilyen családokon segítettek, akkor elsőként az ilyen családok halnak majd éhen.

George adott nekik egy polcnyi befőttet, hogy minden nap iskola előtt megetesse, és megitassa a teheneket. Szegény fiúnak ez több mint 3 km kitérő csak iskola előtt. De a munka sajnos a tanyán nem lesz kevesebb, így jól jön a plusz kéz. Természetesen minden nap még pluszba készítenek ki egy kis meglepetés csomagot is, tízórai szendvics, és egy gyümölcs. Van, hogy kerül vele egy kis meglepetés csoki, de az már csak Fruzsi mániája, hogy egy gyerek csak úgy lehet igazán gyerek, ha ehet csokit. Egy dolgot nem ad, és azt Georgnek sem engedi soha. Pénzt. Szigorúan, és soha!

A tehenekkel annyira megnőtt a munkamennyiség, hogy még kellett segítséget alkalmazni. Napszámosok a kocsmából. Állatokat nem lehet rájuk bízni, pontosabban nem mert, így a növényekkel kapcsolatos munkák, kapálás, metszés, télre felkészítés, amit megcsináltat velük, amíg ő állatozik.

A tél beköszöntével nem lett kevesebb a munka, pedig azt hitte. Az állatok rosszul bírják a telet, a malacok például kifejezetten rosszul. Némi fűtést nekik is kellett csinálnia, ezért úgy döntött, hogy újra építkezésbe fog. Haszna ugyan már nem volt, de alapvagyonából még maradt. Egy ügyes kis csőrendszerrel minden ólba bevezette a meleget. Abban a helyiségben, ahol az elrakott növényi részekkel van még munka, felhúzatott egy kemencét, ami a csőrendszerrel szállította a meleget a jószágoknak. Nem nyári hűség lett, de fagypont felett tudta tartani a belső hőmérsékletet állandó jelleggel. Néha kicsit többet kellett fűteni hozzá, de megvolt az a nagy előnye a kemencének, hogy sok tüzelőanyag fér bele, jó hatásfokkal égeti a tüzelőt, és ha az kell, képes lassan égetni. Miközben a növények közül, aminek kell száradni, szárad, az állatok biztonságban, és melegen vannak. Hamar rájöttek, hogy egyszerűbb hulladékot égetni, mint több szemét díjat fizetni, és a hamu jót tesz a földnek, így mindent, amit csak lehetett először alávetettek egy kis égetésnek, majd utána került vagy a szemetesbe, vagy a szántó mellett ásott gödörbe, hogy aztán a megfelelő időben beszórva a földet, bele lehessen ásni.

Nem telt el egy év, hogy idejött, már meg is született feleségével közös kisfiúk, akinek a diplomatikus Dávid nevet adták. Ez magyarok közt sem hangzik külföldiesen, és a Dévid meg külföldön nem hangzik magyarosan. Apuka alig várta, hogy gyerekével együtt megtanuljon magyarul. De a feleségétől már így is sikerült leszokniuk a mutogatásról többnyire, és tanulni pár használható szót. Persze Fruzsira is ragadt némi angol.

Karácsony tájékán beköszöntöttek az első rettenetes hidegek, és George óvatlan volt. Nem ismeri még az éghajlatot, és a veszélyét egyetlen átfagyoskodott órának. Miközben felesége anyósa segítségével nevelte a kicsit, neki a tanyát kellett ellátni továbbra is. De ostoba módon átfagyott, és magas lázzal ágynak dőlt. Azonnal segítséget kellett hívni, és rengeteg pénzért vállalta csak el az egyik éhező napszámos, hogy ellátja az állatokat, amit George fel nem épül. Gyógyulás helyett azonban rosszabbul lett. Mentőket kellett hozzá hívni, de nem tudtak a mentősök kijönni, mert a tanya felé járhatatlan volt az út ebben az időben. A mentősök el akartak indulni gyalog, de Fruzsi szólt, hogy ne. Inkább a traktorral vitte ki férjét a mentőkig.

Az orvosi ellátás sosem volt még ilyen bonyolult. Természetesen ma Magyarországon mindenkit megillet az életmentő beavatkozás, ez megtörtént. De aztán jött a sakk matt. Nem volt az országban érvényes biztosítása. Akik dolgoznak, attól levonják, akik nem kereső képesek az állam pótolja nekik a befizetést. De George nem vállalt semmi olyan melót, amihez vállalkozóvá kellett volna válnia, mert nem akarta a sok mindent kifizetni. Jól is tette, mert így sem maradt haszna, mi lett volna, ha még százezreket az államnak is befizet. De így nincs társadalombiztosítása sem. Ünnepek alatt egyébként sem tudnának mit csinálni, de talán ha kivárják a szilveszter utáni nyitásokat, akkor helyre lehet hozni ezt a jogi hibát.

A következő probléma, hogy nem állampolgár. A házasság, és a magyar területen született, magyar anyától született gyerek csak engedményt ad arra, hogy ne nyolc év múlva, mindössze három év múlva kaphasson állampolgárságot vizsgatétellel, és esküvel. De addig hiába a honosítás család egyben tartásának az elve, ez a herce- hurca kell. Igazságtalan, és nevetséges törvény. Georgenak nem lett volna ellenére, hogy nyelvet, és történelmet, meg kultúrát tanuljon, sőt az sem, hogy lemondjon magyar állampolgárságáról, hiszen ma csak egy állampolgárságot viselhet itt az ember fia, de erre még várnia kellett.

Az orvosok saját praxisukat, munkájukat, és egzisztenciájukat kockáztatva más beteg nevére adnak ki neki kezelést, és írtak gyógyszert. Ezzel megmentik az életét, és hazamehet, hogy otthon ápolják tovább. Fruzsiéknak a gyerek, és a háztartás is elég sok, úgyhogy a beteg kezelése már olyan teher, amit csak nagy erőfeszítések árán tudnak megtenni. Az anyós végleg beköltözik a pici házba. Egyértelműen bővíteni kell. Amikor tervezték, akkor még egyedül volt George, mint a kisujja, nem lehetett tudni, hogy egy éven belül három fővel bővül a család.

George mikor meggyógyul elkezd eladni minden eladhatót, hogy helyet csináljon az öt disznó húsának. Végül nekiállnak a disznóvágásoknak. Fruzsi minden rokona, két hivatásos böllér és páran a faluból két teljes napig megállás nélkül dolgoztak. George nem bírta ki könnyek nélkül csendes, játékos barátai elvesztését, ami bosszantotta, hogy ezt mindenki előtt tette. A többiek vigasztalták, hogy a következő vágás már könnyebb lesz, és hogy ezen itt mindenki átesett gyerekként. Mindenki elmesélte, hogy hány évesen, és milyen érzelmekkel fogadták a megölt kedvencüket. Tisztességes ember nem állja meg, hogy ne gyászoljon meg egy életet. De a disznónak is jobb, ha szeretettel meggyászolják áldozatát, hogy tisztességben nevelték fel, és húsának minden falatjával életet ad. Mert bizony itt minden feldolgozásra kerül. Agytól a gyomorig, de már a vér is értékes része. Azonnal elosztoznak, ki mit szeret, ki mit kér. Zsírjaikból bőven jutott mindenkinek talán egy évre elegendő zsiradék. Kolbászukból, hurkájukból mindenki kapott grátisz. Az elfogyasztott pálinka és bor mennyiségéről nem is beszélve, amire a házigazda nem költött, mégis volt. Rá is beszélték Georgot, hogy jövőre pálinkát is fűzet valamiből, amiből sok marad neki. Mert, hogy pálinkát mindenből lehet főzni.

Élelmük jó időre megoldva. Kevesebb a munka. Végre egy olyan hónap, amikor „pihenhet. ” Amint egy picit van ideje gondolkodni, újabb fejlesztést talál ki.

Mivel az apa itthon van, Fruzsi vissza akar menni dolgozni. George szinte négykézláb könyörög neki, hogy ne menjen, mert akkor abba beleszakad, de Fruzsi dolgozni akar. Anyósa persze ott van, de egyedül ő sem mindenható. Kénytelen foglalkozni Danival, és megtanulni egyedül ellátni a gyerekét. Persze észreveszi a helyzet adta lehetőséget, hogy anyai közelségbe kerülhet a fiához, de úgy érezte, hogy fiának szüksége van még az anyai ölelésre, és törődésre.

A munkahelyén Fruzsi olyan szétszórt, hogy a főnöke kezdetben csak megpróbálja hazaküldeni, később pedig bemérgesedik, és felmondja a munkaszerződést, ezzel kirúgva az újdonsült anyukát. George mehet vissza dogozni, aminek örül, de hiányzik neki a fia. Kitalálja, hogy kihozza magával, hol kocsiban, hol magára kötve. Fruzsi kezdetben frusztrált és bizonytalan, de aztán rátalál új hivatására. Sajtokat szeretne csinálni. George támogatja, és kialakít neki is egy felszerelt műhelyet. A sajtok mellett túrót, tejfölt is csinál, sőt kefirrel is próbálkozik.

2010 tavaszán újra ragyog a Lawington tanya. Mindenhol állatok, csibétől a kacsáig, macskától a marháig, újra malacok kerültek az ólakba, és már egy kiskutyát is hoztak a menhelyről.

Érdekes módon tavaly nem volt kutya, és nem történt baj, idén volt kutya a háznál, és mégis beszabadult valami állat, és megtizedelte az állatállományt. Valami róka lehetett. Rabolt a nyest is, sőt a magtárakban egerek biztos jelenlétét lehetett felfedezni. Alig, hogy ezeket a problémáknak a megoldásába kezdett a veteményest megtámadta egy gombás fertőzés, és a kártevő bogarak is elszaporodtak. George nem tudott mindent megmenteni. Ő az állatállományt mentette első körben, és a növényeknél már csak kárenyhítést tudott végezni.

A magyarok életében ismét mérföldkő érkezett el. Választások. Egy bukott kommunista párt rombolása után hamvaiból feltámadó ország új lehetőség kap, hogy jobban megválogassa kinek a kezébe ad hatalmat. Változásra, igazi fejlődésre készül a magyar nép, amihez erős, és hajthatatlan vezetőt akar, aki nem köt kompromisszumokat hatalma megtartása fejében, és aki nem adja fel a céljainkat akkor sem, amikor az egész világ ellenünk van. Fruzsi szinte mindenkivel erről beszél, hogy kire kell szavazni, kire lenne érdemes. George figyelmét felkelti ez a nagy töprengés. Egy történelmi pillanat, hogy ki kerül most hatalomra. Hogy változtatunk-e sorsunkon, vagy haladunk tovább a pusztulás és az eladósodás mentén?

Megjelenik a tanyán és a faluban egy hadseregnek tűnő valami. A tehénpásztor gyerek nem mer eljönni a tanyára, retteg, hogy bántják. A nyílt utcán fenyegetik lincseléssel és gyilkossággal a tanyavilág családjait. Georgehoz érve is kellően kemény szavakat használnak, de mivel nem érti, beinvitálja őket a házába a családjához, hogy fogyasszanak egy kis hűsítőt, és egyenek pár falatot. A gárdistákat annyira meglepi ez a fordulat, hogy támadásnak érzékelik, és azonnal fenyegetőzni kezdenek. Egyedül az védi meg a férfit, hogy nem cigány származású, mert akkor vélt sérelmeiket megtorolták volna. Még jobban éreztetve, hogy ők itt most élet és halál urai, elvonulnak vissza a falu főutcájára.

George elképesztő vádakat olvas a külföldi sajtóban Magyarországról. A kommunisták vezette országot antiszemita vádakkal illetik, kisebbségeikhez irányított terrorista támadásokról és cigány meg zsidó gyűlöletről olvas. Először próbál meg feleségével a politikáról beszélni. Felesége elmagyarázza neki, hogy itt senki nem antiszemita, csak ostoba, mint az antiszemiták általában. A nyomorgó rétegeknek most még rosszabb volt, mint eddig valaha. Munkahelyek szűntek meg, és ahogy a szomszéd gazda is, sikeres embereket visz csődbe a szegénység. Itt a gazdasági válság csak egy kór a sok közül, amivel meg kell küzdenünk. Nálunk politikai, kulturális, és morális válság betetőzése is tombol. Teljes a káosz. És ezt már mindenki érzi. Még az is érzi, aki nem beszéli a nyelvet, és nem ért a politikához. George kíváncsi ezeknek az okára is, amit Fruzsi csak azzal magyaráz, hogy ezer év fájdalmát kell kiordítanunk magunkból, mert igazán még sosem sikerült. Megmelítette a legutóbbi borzalmainkat, Trianont, a holokausztot, a nyilasterrort, a Szovjet megszállást, az 56- os szabadságharcunkat, és végül az első kalapácsvágatunkat a Szovjet határ falába, aminek a súlya alatt kártyavárként omlott össze a Szovjetunió. Eszébe jutottak a néni meséi, és ezeket a meséket, amiket fáradtan ,és fél füllel hallott csak elkezdte megérteni. Majd a modernkor sodródásait a demokráciánk születésétől a munkaerőpiac, és a kapitalizmus ellenünk fordulásáig, az elüzletiedés a saját magunk áruba bocsátása, a kiszolgáltatottá válás, ami felemelte a felsőosztályt a csillagos égbe, és lenyomta a középosztályt a béka feneke alá.

George értette a szavakat, és biztos volt benne, hogy ő sem tűrné nyugodtan, ha az ő hazájával ez történne, de nem értette meg a velünk született, ereinkben csörgő, bölcsőben magunkba szívott félelmet, és rettegést, hogy elveszünk, eltűnünk, senkinek nem fogunk kelleni, és ha nem kiáltunk elég hangosan senki nem veszi majd észre, hogy egyszer csak eltűnünk.

Végül George feleségét kézen fogva elment a körzeti szavazófülkéhez, és mivel ő nem szavazhatott csak csendben figyelt, és várt. Aznap este otthon nézegették a szavazatok feldolgozásának állását, és egyértelmű fölénnyel vezetett végig az ellenzéki párt. George legalább annyira izgult, hogy Orbán Viktor legyen miniszterelnök, mint, hogy Obamát iktassák be Amerikában. Az utolsó kerületekből is becsorgott a legvégső adat… és nemcsak, hogy döntő többséggel, hanem elsöprő két harmados többséggel nyerte a választást, amire demokratikus keretek között még sosem volt példa. Bajnai fél illegitim pártja átadta 2010 május 29.- én a hatalmat Orbán Viktornak és pártjának. Az esemény hamar megkapta a „fülkés forradalom” elnevezést. George elégedetten vette tudomásul, hogy amint is elkezdett drukkolni az országnak, máris a helyére került minden.

A nyár megint sok munkával telt. Az új projekt egy lovarda volt. Most épp minden jól ment Georgenak. Nem jó áron, de mindent el tudott adni, és a sok kicsi dologból már egész szép lett a haszna. A szomszédok segítettek itt- ott, mondjuk egy szüretért, vagy némi terményért cserébe egymáson, de valahogy Georgeot nem szívesen segítették, és nem is kértek illetve fogadtak el tőle semmit. Szembesült George egy új magyar sajátossággal. Akinek sikerül valami, azt utálni kell. Azóta nem találkozott ennyi furcsa tekintettel, amióta idejött, és a helyiek megtudták, hogy nem tud magyarul. Irigység állt a gyűlölet mögött. Vajon mit csinálhat, hogy neki jobban megy, mint másoknak? Biztos csal, vagy valami illegális anyaggal mérgezi a földet, amit Amerikából csempészett ide. Talán génmanipuláltak a terményei, ami erre felé nem csak tiltott, de a közvélemény lincshangulathoz közeli állapotban törne ki, ha megtudja, hogy az édes anyaföldjébe olyan mérget tettek, mint egy mesterséges génállományú mag. Hát mit lehet tenni ellene? Jelentsük fel!

Meg is jelentek az illetékes hivatalok a háza előtt, és minden egyes magról papírt kértek. Hosszú, és kellemetlen pillanatok voltak. Természetesen a magokat nem számla ellenében kérte, el nem tudta számolni a számlákat, lévén, hogy nem vállalkozó. Nem hitte, hogy szükséges lesz. Magán emberektől vette mindet kézpénzért. Nem állt jól a szénája. Ha kiderül, hogy tényleg Amerikai, ráadásul génmódosított, neki vége. Azonnal mintát vettek minden táplálkozás során felhasználható növényből, ami a területen található volt, hogy elemezzék azt. George nem tudta, hogy ettől itt az emberek ennyire elhatárolódnak.

De volt egy sokkal nagyobb probléma is, amiről fogalma sem volt. A papírok között kotorászva próbált valamit előhalászni, ami igazolja az adás-vételt, mert hát valahol lennie kell valaminek, egyszer mintha lett volna egy papír… Elkezdett kipakolni minden kacatot a dobozából. Elemlámpa, tartalék elemek, víz, egy köteg dollár, egy régi kitűző, amit még apja kapott, de ő ereklyeként őrzi, egy kis doboz, benne az Amerikában használt mobil Simkártyája, és egy maroknyian apró fegyver. Egy famarkolatú, alumínium dobos, acél csöves, 9 mm kaliberű, 160 mm hosszú, 277 gr súlyú HW88 gázrevolvert. A fegyvert, ami 4 méterig lő, csővel a látogatói felé letette hanyagul az asztalra. Semmi rossz szándék nem merült fel Georgeban, de bizony nem lett volna a világon olyan akciófilm, ahol ezt a mozdulatot ne hanyagul csendes fenyegetésként ábrázolnák. A következő mozdulattal letett egy tele doboz töltényt, amiből öt belefér egyszerre a kis szörnyetegbe. Tekintve, hogy a hatóságok fegyvertelenül jönnek egy- egy ilyen helyszínre, még akkor lépés előnye lenne, ha támadni akarna, hogyha most állna neki kitisztítani a fegyvert, lassan megtölti, és még akkor is lenne bőven ideje fejbe lőni mindenkit, mielőtt ideérne az erősítés. Természetesen George ezt a fegyvert inkább érzelmi okokból tartotta, ezt hordta a bokájánál mindig, arra, gondolva, hogy megtámadják, és első fegyverét lerakatják vele. Mintegy kabala, ami szerinte biztosította annyi éven át, hogy az ő műszakjában soha nem akart behatolni a drága áruhoz, amit védett.

Az egyik ember óvatosan kihátrált a szobaajtón, és amint kiért azonnal rendőrséget hívott. De természetesen, nem egyszerű esetről volt szó. Az illető külföldi… „valami külföldi”. Egy külföldi fenyeget…, fegyverrel…, hivatalos személyeket…? Ennél nyilvánvalóbb terrorcselekményre utaló jelet nem lehetne felfedezni. Az ügy azonnal átkerült a TEK hatáskörébe. A terror elhárítási központ gyorsan, hatékonyan, és kérdés nélkül dolgozik. Amint észlelték a riasztást, teljes készültségben kivonultak a helységre, és azonnal megsünözték az objektumot a bent lévő közszolgák védelmében, akik előtt George élete legkínosabb pillanatait élte át, folyt róla a víz, és remegett a keze. Folyton csak arra gondolt, hogy csak most álljon mellé a szerencse, csak menjenek el, és megígéri, hogy csak minősített termény, és állatot vesz innentől kezdve áfás számlával. De hát ugye ki gondolta volna, hogy az a szomszéd, aki arra bíztatta, hogy vegyen nyugodtan terményeket kézből kézbe, az fogja feljelenteni ezért. Nyílván állítása igaz volt, miszerint a kutyát nem fogja érdekelni, hogy milyen mag ered meg a termőföldben egy ilyen kis gazdálkodónál, aki csak önfenntartásból műveli a földjét. Soha nem is kérdezte volna meg senki tőle, hogy mi merre, ha bejelentés nem érkezett volna.

A George számára kínos pillanat a közszolgáknak még kínosabb pillanat volt. Itt ez a fickó, akinek bizony vaj van a füle mögött, és tudja, hogy most lebukott. Megfenyegeti őket, és ha nem szűnik meg a saját fenyegetettség érzése, akkor ölni fog. Számba kellett venniük a bennlévőknek, hogy innen bizony nem biztos, hogy eltávoznak élve. Önvédelmi eszközök után pásztáztak a szobában, de hát mi lehet hatásos önvédelmi módszer egy füstölgő pisztolycső ellen? Georgenak nem tűnt fel a hivatalnokok furcsa viselkedése, hiszen a saját izgalmával, és megoldáskeresésével volt elfoglalva. Feladva a keresést elkezdett visszapakolni a dobozba, amitől a vendégek még izgatottabbak lettek. Most fogja meg a fegyvert….nem most… nem… jézusom…! Egyszer csak az egyik idősebb férfi megelégelte az idegtépő tortúrát, és a szobában egy autentikus faragott- festett mintával ellátott, egy hete ajándékba kapott másfél méter hosszú lopótököt nézett ki magának fegyverként. A csendből felkiáltott, és odafutott a fegyveréhez, odapördült Georgehoz, aki meglepetten és teljesen értetlenül állt a szituáció előtt, és a halálfélelem iszonyatos önkívületi erejével kupán vágta Gerogot, hogy az abban a pillanatban hosszában kettérepedt. George ájultan rogyott a padlóra, és fejéből ömlő vértócsa pillanatok alatt tengerré duzzadt. A TEK ekkor tört be a helységbe, mindenkit kirángattak az udvarra, Fruzsi ekkor még nem is látta mi lett a tárgyalás eredménye, mert Dani felsírt, és ő elment megetetni, és tisztába tenni. Amikor George ájult testét rángatták ki az udvarra, miközben szinte szétszedték odabenn a házat további fegyverek, és vagy egyéb életveszélyes, terrorcselekményre utaló jelek után kutatva.

George börtönkórházba került, és ott próbálták meg ellátni sérüléseit. Hosszú hetekbe telt, mire teljesen tisztázták őt. Volt fegyvertartási engedélye, és bejelentette a hatóságoknál a lőfegyvert. A fegyver egyénként sem volt éles, bár viszonylag egyszerűen újra lehetett volna élesíteni, de tény, hogy az adott napon a töltényeket legfeljebb a szájába véve tudta volna a vendégei felé köpködni. A töltények nem éles lőszerek voltak, egyébként. Mindössze megsebesítésre, figyelemelterelésre lehetett volna őket használni. Az egyetlen, amiért eljárás indulhatott volna George ellen az a nem megfelelő tárolás volt, de nem kevesebbel kellett volna szembenéznie, ha tudott volna, mint terrorcselekmény, fenyegetés, megtévesztés, hiszen nem tudhatták, hogy a fegyver ártalmatlan.

Hogy miért csak tudott volna? George 2011 januárjában ment haza végleg maradandó fejsérüléssel, ami mind testi, mind fizikai értelemben súlyos fogyatékosságot okozott neki. Gyakorlatilag ülni, és pislogni volt képes. Nem ismerte fel a feleségét, enni is csak segítséggel tudott, nem tudott beszélni, csak hangokat adott ki, hogy nyöszörgő, hol gügyögő, hogy pedig monoton ismétlődő hangokat, ami a szekértők szerint azt jelenti, hogy teljesen elvesztette a kapcsolatot a külvilággal. Mozogni nem is akart, nem derült ki, hogy tudott volna-e. Reflexei ugyan voltak itt- ott, de a feje mozgatásán kívül legfeljebb a kezét tudta valamihez kényszeresen odaverni.

Természetesen a tanya odalett. Minden Fruzsi nyakába szakadt. Egy darabig próbálta fenntartani a család látszatát, de közben eladósodott, és lerobbant. Férjének nem tudta megadni a megfelelő kezelést, ami javított volna az állapotán némiképp, legalább enni tudott volna egyedül. Küzdött utolsó erejéig a férjéért, de aztán anyja felrázta, és felhívta figyelmét arra, hogy a fiának nagyobb szüksége van rá, és a hitelek is az egekbe dagadtak. Végső elkeseredésében 2012 év végén egy utolsó nagyobb, milliós hitelt felvett. A szobahallos bérlakásból egyenesen egy intézetbe vitte, ahol ezért a bizonyos összegért, szívesen ellátták egy időre a vegetáló, magatehetetlen külföldit. Sokat nem kellett rá költeni.

Fruzsi nyögve nyelősen élt tovább, anyja segítségével tudta csak hónapról hónapra túlélni. Nem volt nap, amikor ne kesergett volna saját tragédiáján, és zokogott volna elvesztett férjén.

Végül 2013 5. hó 25. –én jött egy telefon, az akkor már újra dolgozó anyának, és az immár óvodába járó Danikának, hogy George meghalt. Nem tudták tovább etetni, már az infúziók sem használtak. Halálát kiszáradás, és vagy éhenhalás okozta.

Poszt humusz megkapta a magyar állampolgárságot.

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés