Kedves Bizalmasaim!

 

Sok minden van a fejemben. Rájöttem, hogy nem akarok magamból adni nektek, de valami belső erő kényszerít, hogy megtegyem. Egy aprócska hang a fejemben, ami nem én vagyok folyton arra késztet, hogy ne hallgassak, mondjam ki, amit gondolok, ami történik velem.

Kell nekem valaha teljesen őszintének lenni? Tudok-e valaha veletek teljesen őszinte lenni? Lehetek-e teljesen őszinte anélkül, hogy halálra ne untassalak titeket?

Abban bízom, hogy a cím, a képtelen bejegyzés és a semmit mondó bevezetések rejtenek tovább akkor is, amikor már kihirdettem a világnak a szavaimat. Olyan nehéz sikert elérni, és olyan nehéz érvényesülni íróként, hogy én már nem is akarok. Én csak a belső kényszeremet enyhítem. Én csak el akarom hallgattatni a hangot a fejemben valahogy, mielőtt megőrjít.

Nem tagadom, erős bennem a hit és az akaratom eléggé gyenge ahhoz, hogy ez ne törjön meg. Bence szerint Eminem úgy adta el a lelkét az ördögnek, hogy közben istenhez könyörgött. Szerinte Johnny Cash a maga drogfüggő és ördögtől való életmódja ellenére annyira hívő volt, hogy egyenesen önmagát találta az újkori megváltónak. És az esdeklés egy felsőbb hatalomhoz, meg a hit önmagamban sem áll távolabb tőlem náluk. Ilyenkor mindig elgondolkodom a jelentőségemen.

Ma éjjel pedig azzal álmodtam, hogy az ördöggel szeretkezem.

Nem túlzok. Az ördög volt. És végig tudtam, hogy ő az. Még abban sem vagyok biztos, hogy nem valóság volt.

Épp valami ostobaságról álmodtam, ami foglalkoztatott. Valami olyan helyen kerestem valakit, ahol tudtam, hogy nincs. Akár a valóságban. Ott keresem az igazságot és azt a személyt, aki hozzám való, ahol nincs. Aztán belefáradtam a keresésbe, és egy óriási romos ház tövében az udvaron elhelyezett, meglepően jó állapotban lévő kanapéra heveredtem, hogy erőt gyűjtsek.

Aztán éreztem, ahogy közeledik felém valaki. Nem láttam semmit. Nem is érdekelt különösebben a dolog, míg azt nem éreztem, hogy ott áll pontosan előttem, a lábaimnál néz és vár. Felderengett az alakja, de nem láttam rendesen, láthatatlanságának a tudatában néha megláttam őt áttetsző vonalakban, de valójában nem láttam őt sosem. Csak éreztem. És tudtam, hogy mit akar. És tudtam, hogy én nem akarom, de hiába ellenkeznék. Meg fog történni, ha akarom, ha nem.

Természetesen erre az álomra is van logikus magyarázat. Vágyom valakire, akit még nem tudhatok kicsoda, de annál inkább akarom őt, és ugyanakkor küzdök még azzal az egy nyolc évvel ezelőtti esettel, amikor akaratomon kívül tett magáévá valaki. Meg kell bocsátanom neki, el kell engednem, tudom, de még nem megy.

Az ördög olyan volt, mintha bennem lenne, mintha ismerné a gondolataimat. És ha ismeri, nyilván irányítani is tud. A ruha elillant rólam, vagy áttetszővé vált? Nem tudom. Nem éreztem magam meztelennek, sem ruhában lévőnek. Olyan helyen érintett meg, ahol a legjobban viszolygok tőle, és a nyelvével. És élvezni kezdtem. És amikor abba hagyta, erősen arra gondoltam, hogy még. Ne mást kezdjen, ne tegyem még magáévá, hanem az izgatásomat folytassa. Hozzám, a nyakamhoz bújt, és a fejemben hallottam a biztatást: “mondd ki”, hangosabban mondtam magamban, hogy még, mialatt a hang egyre erősebben utasított, hogy mondjam ki hangosan is. Bizalmasan a fülébe súgtam, hogy még. Visszakérdezett: Tessék? Kimondtam hát hangosan: Még! Abban sem vagyok biztos, hogy nem mondtam ki tényleg hangosan. Bár nem hallgatta senki.

Gyakran álmodozom félálomban arról, hogy milyen lenne így meg úgy. De eddig még sosem volt példa arra, hogy ilyen intenzíven, fizikai tünetekkel együtt valóban álmomban éljek meg egy aktust.

Hiába mondtam ki, nem folytatta. Belém hatolt. És én olyan mértékben élveztem, amit ember talán nem is érezhet. Megfogta a lábaimat, és az égbe emelte, még ez is jól esett, de ő nem állt meg, folyton mozgásban volt, folyton változtatott, nem volt két egyforma mozdulata. Lassan átfordult úgy, hogy én legyek felül. Ez a fizika törvényeinek ellent mondva történt, már ekkor sejtettem, hogy különös élményben van részem. Furcsa volt az érzés, hogy nincs ott senki, a levegőben ülők, mégis érzem a test fizikai jelenlétét. Szinte lebegtem közben. Először azt hittem, hogy csak képzelődök. Hagyta, hogy én irányítsak, hogy az én tempómban az én kedvem szerint történjenek a dolgok. Aztán felemelkedtem vele együtt. Ahogy a láthatatlan test felemelkedett velem és elvesztettem a lábam alatt a talajt, úgy egyre inkább tudtam kontrollálni a történéseket. Távolodtam a kanapétól és egyre inkább rábíztam magam arra a testre, amit nem is láthattam. Átadtam neki, ráomlottam, belekapaszkodtam. Éreztem a melegét, a bőr tapintását, de csak a kanapé egyre kisebb alakját láttam magam előtt. És közben mindent nagyon élveztem. A tudatom is egyre távolodott. A testem csak arra tudott fókuszálni, hogy a nagyon is valóságos hímtag belehatol, egyre mélyebben. És olyan keménnyé szilárdul, hogy szinte fáj a merevség, amit magamba fogadok. Eltölt és követel, de én megadom neki. Aztán élvezem, ahogy megfeszül bennem és egész testével adja át magát nekem, mindenét belém ontja a sóhaját és a lelkét is, nem csak a spermáját.

És felébredtem. Arra, hogy iszonyatosan lüktetek és vágyom. Pedig most nem kéne ezt éreznem. Olyan erősen vágyom, hogy szinte fáj. Jó pár pillanatig hiszem azt, hogy valóban megtörtént, tényleg a kajaiban lebegtem egy láthatatlan ördögnek, és szerettem ott lenni. És vágytam oda vissza. Azt akartam, hogy folytassa. Tovább akartam élni az álmot.

De az álom nem jött újra. A vágy pedig feszített kegyetlenséggel. Megérintettem hát magam úgy, ahogy szoktam, de az érzés az nem olyan volt, mint korábban. Az érzés olyan volt, mint amikor az álmomban lebegtem. És olyan élvezettel könnyítettem magamon újra és újra, mint még soha.

Delíriumos álmom vágyakban kicsúcsosodásában is meg voltam róla győződve, hogy megtörtént az eset. És amikor felkeltem és Wc- re mentem, belém hasított a felismerés, hogy megtermékenyített az ördög. Nem Isten szolgája vagyok, ahogy hittem, hanem az ördög szajhája, gyermekének az anyja.

Csak ezután kezdtem magamhoz térni és tudatosítani magamban, hogy ez csak egy álom.

És nem álltam semmilyen tudatmódosító szer, vagy altató, vagy alkohol hatása alatt. Egyszerűen aludtam. Időben lefeküdtem szépen, rendjén, még csak vacsorával sem ronthattam el a gyomrom, és mire észbe kaptam, már másnap délután fél egy volt.

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés