Hallottam érdeklődött irántam. Önnél bizarrabb udvarlót én még sohasem láttam. Tudni szerette volna, mennyire áll távol tőlem az alázat és gyermekorom mely aspektusaiban hiányoltam apámat. Tán arra kíván rájönni, hogyan vihetne az ágyba?! Vagy tervét, mellyel csapdába csalhat, e levél elvágja? Segítek a döntésben, hogy idejében meglássa, jobb magának, ha energiáit nem belém khm… hanem másba.

Amikor a múltkor úgy megnézett magának, s közben ölelgette a csinos babákat, komikusnak hangzott a vád is, hogy ön igényt tartana rám is. Látja, szépségem nem épp fényűző, maga mellé meg jobban illik egy műnő, akinek nincs olyan súlyos igénye, hogy a lelkét is magának kérje. Félre nem értsen, nem ledérséggel vádolom. Kívánom, annyi hölgynek legyen ágyasa, hogy nem is tudom… Érzelmeket és álmokat is kívánok magának, olyan életet, hogy az önéletrajzán elájulnának.

Még azt sem mondom, hogy engem meg nem kaphatna. Pár édes bók és bármely nővel ezt azt bekapatna. De ha már mégis úgy tudni akarta, elmondom én, hogy milyen magamfajta…

Nem akarnék harcolni magával. Ha nem nőtt fel, még legyen a mamájával. Nem akarnám én önt legyőzni, szelídítésével időzni. Amikor magával én érintkeznék, a legszebb szótól sem lángolnék, úgy, mint ha látom, hogy tisztel, hogy erényeimet látja, és hibáimmal nem viccel. Ha valami nem tetszik bennem, ne tegyen szemrehányást. Társaságban elvárom, hogy ne legyen teljesen más. Én beszélgetni akarok önnel hosszú éjszakákat, aztán lassan érinteni, amiben minden érzés utat találhat. Felszabadítani önben száz sérelmet, hogy ne érezzem többé velem félelmet. Felszakítanám sebeit, hogy a genny kifolyjon belőle, ami így egy szebb forradással végleg benőne. Gondoskodni akarnék arról, hogy az élet ne legyen unalmas, utazni, játszani, nevetni azon, mi szánalmas. Önnel megélni szeretném az életet, mint a legmagasabb s kifinomultabb művészetet. Dohányfüstös vörösborba egy szerda éjjel leülni, aztán az egész éjszakát átszeretkezni. Hogy másnap fáradsága rám emlékeztesse és az összeszedettségét végleg elfelejtse. Tönkre akarom tenni, hogy feltámasszam végül, szerelmemmel kivégezni, mert a haláltól minden megszépül. Ezt tudom én adni igazán magának, de ezt teljes szívből, mint hazafi a hazának.

De maga szerelmet nem kér tőlem, csak a hús gyönyörét használatra? Azt feltételezem, hogy alul értékel. Összetéveszt valami kellemes háttérzenével. Még csak azt sem mondanám, hogy ez túlságosan zavar, maga olyan közömbös most még számomra, mint a szeptemberi avar: tudja megcsodálom én a színpompát és élvezem a talpam alatti ritmusát, de ennél többet nem kívánok tőle, sőt haza sem vinnék belőle.

De ha szerelmet várna, akkor is csalódnia kéne, szerelmet követelni nem lehet pár bókért cserébe. Sőt, sajnálattal közlöm, hogy nem keresném a kedvét. Jóléte fontos, mert kedvelem, de számomra nem öröklét. Rossz kedvét lelkemen viselném, gondjai terhét enyhítném, de nem lennék az ön árnyéka, hagynám, hogy harcait démonaival maga vívja. Nem emelném uralkodói trónra, de nem taszítanám le se a pokolba. Mellettem nem lesz féltékenységben része, ha más kell magának, hát tessék, egészségére. Azt nem mondom, hogy én nem bánnám, de ha maga ilyen, én ezt is elfogadnám. Én magától is ugyanezt várom, hisz az élet túl rövid, már nem hagyom, hogy elszálljon. Főleg nem a maga kedvét keresve, ha nekem az esik jól, hát más is betehesse.

Elvettem már végre a kedvét? Szavam nem elég kíméletes és gyöngéd. Gyengeség és behódolás, nem ez a nő, teljesen más! Ha maga is ezt várja, nem benne, hanem a nőkhöz való hozzáállásában van a hiba. Azt hiszi a beléjük, pedig a hozzájuk állásában van a galiba! A lényegünk, képzelje, nem az, mi belenyög a párnában, hanem az, ami ott van a nő szívében, sorsában, agyában.

A játszmák nem az én világom, nem tetszik, hogy bájaimmal csínján kell bánnom. Maga úgy hiszem, az a vadász fajta, aki addig űzi a nőket, amíg be nem lakja. Ha túl korán teríti le a prédát, fogyasztása közben nem olyan örömöket él át. Ha kéretésem túl sokáig nyújtom, elfordul tőlem, mikor a kezemet nyújtom. Hát én akkor akarom odaadni magam magának, mikor jólesik, örömet okoz és nem lesz nyomában bánat. Ha félnék, hogy szívemet összetöri, még a lehetőségre is menekülve mondanám, hogy köszi. Így ha egyszer magam önnek odaadnám e játszmák között, akkor igazán tudhatja, hogy maga nem az, aki szívembe költözött.

Tudja, megtehetné, hogy magában mélyre ás, maga nem egy üresfejű flótás. Ha magában kutatva mégis engem találna, örömmel lennék önnek mindenben hű párja. Társa lennék, aki tiszteli és szereti és küzdelmeiben az izzadtságcseppjeit letörli. Felfedezéseit bizalommal hagynám és néha bizonyára én is megmutatnám, az ön és a magam örömére, milyen buja vágyakat rejtett szeme az enyémbe.

Bocsássa meg, hogy az én nem lehetek, akihez ön álmodozva fűzött álnok terveket. Csalódására én csak azt kívánom, én legyek az utolsó feminista, akire szemet vetett e világon.

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés