Kikeltem sejtekből: Létezem, itt vagyok.
Egyszerű lelkemből, Eszem, csak ballagok
Azt mondták ennyi csak Mit tennem: élnem kell
De a szó mind becsap, Érzem már lélekben.
Egyszer csak elég volt! Megálltam, nem bírom
Levelem otthon volt, Egy kicsit benyírom.
Belőlem selyem jön, Életem lágy fonal
Szőnöm kell belülről, Ez itt a létvonal
Eltűntem a sötétben. itt kéne maradni
Mit csinálok itt benn? Itt kell hát meghalni?
Nem tudom, hogy a sors Mit hogyan írogat.
Életem elhibázott sor Vagy a siker hívogat.
Álmodom inkább Egyszerűbb idebenn
Nem tudom mi vár rám Hol jobb kin van bent?
Szörny leszek ezután, Vagy szép és kellemes?
Belém mart ez a vágy, De félek már késő lesz.
Hogy tehettem ilyen Őrült nagy dolgokat
Mi lesz, ha már innen Nem jutok ki soha?
Elvesztegettem az életem Magam torznak látom
Az álmom volt a végzetem Követése volt halálom.
Ha innen kijutok, Szállni akarok az égen
Az sem baj, ha futok, Kinn a nyári réten
Látni akarok az egész világot Az is, amit előttem
Soha senki nem látott… S fény izzik belőlem
Mocorogni vágyok! Talán most!…
Megtalálom azt a „boldogságot”!

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés