Azt mondod versem máshoz szól, nem neked

Hát hallgasd meg hozzád hogy fűzök rímeket!

*

Bezártam a szívemet, s a kulcsát most eldobom

Ha keresed, hiába, a tartalmát nem adom

Eljátszottad minden esélyedet nálam

Ott voltak mind abban a rengeteg korlátban

Nem volt hangos szó és ajtócsapkodás sem

Néztél rám és csak töprengtél: mi legyen

*

Elmondom én mi legyen. Térj magadhoz!

Akkor sosem látszol, ha nem mész az ablakhoz

Elzárkóztál tőlem, és ugyanezt tettem veled

Bezártam a lelkem, mert az nem volt érdekes neked

Csendek jöttek, s álmok születtek fejemben

Zajok jöttek, de én ott ragadtam a csendben.

*

Nem láttad, hogy sírok, hogy nem érzem jól magam

Hát most nézz meg, mert bírom, nem törtek meg hadak

Összetört részeimet most egy kupacba szedtem

Őrületek születtek, igen, elvesztettem a józan eszem

De eltökéltem, hogy a részeimet, ha kell egyenként

Összerakom, s jobb leszek, kőhalomból hegyként

*

Volt esélyed nem egy, hogy együtt romboljuk le

De te féltél…sőt reszkettél: a felszínt ne gomboljuk le

Itt vagyok hát egymagam, s nézek ezzel szembe

Neked súgtam titkaimat, de neked nem jutnak eszedbe

Elmondom akkor hát titkaimat másnak

S te majd beszélhetsz rólam édesanyádnak

*

Mindig lenéztél engem, sosem értékeltél

Mégis bíztam abban, hogy felvillan a dicsfény

Ne nekem köszönd meg, csak saját magadnak

Én meg büszkén élek, mint akik önmaguk maradnak.

S lehet, hogy megbánom ezt százszor vagy ezerszer

De ne várd, hogy szívem kinyissam még egyszer!

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés