elmúlik a szép idő és elfáradok
nézem hogy az óra mutatója forog
látom hogy te nem jössz már, nem vagy az enyém
ettől elfogyok lassacskán én

nem tusütidom már azt sem, hogy ki is vagyok
szerelmedben hittem és most elhervadok
ó micsoda égben szőtt boldogság volt
de szemedben régóta nem csillogok

vártalak egy hétig, semmi nem változott
vártam én egy évig s rosszabbodott
nem szól már az ének, ha hozzám hajolsz
nem rezeg a föld sem, ha rád gondolsz

szép volt ez az élet, épp ezért úgy fáj
álmaidban éltem s te álmom voltál 
áramlik bennem a mérgező magány
legyengülő testemben könnyen szét száll

talán nem bírom ki, mérgem elemészt
egyetlen orvosság sincs, mely űzi e vészt
nem hull a könnyem sem, mely csillapíthatná
reszket már a kéz is, mely jól leírhatná

olvasol a véremben mely abból fakad
hogy egybeforrt szívünk csúnyán szétszakad
és véred egy része már bennem marad
ez az ára annak, ha szív ketté hasad

heart

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés