A tudatom mélyén egy aprócska helyen

megbújik

jól rejtőzött meg bennem, léte természetes
felbukik

bármikor előn, mérgez, de keresve nem lelem

megbújik

Sötétben és egyedül reszketni, rettenetes

nem múlik

Magányomban hallgatok, s már is jelez

felbukik

Csalfa látomás csontos ujja nekem szegez

megbújik

Láncára ver, nem enged, de soha nem visz el

nem múlik

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés