Azt hittem a szívem dobozban, bársony között jól elrejtettem
Bejöttél, elmentél, mindent vittél, végül már csak azt féltettem
De te megtaláltad rejtekén, és még azt is magadnak követelted.
Hát odaadom, vidd el azt is, ha ereklyének annyira kell neked.


Most úgy gondolom, így jobb is nekem. Nem is kell már vissza tőled!
Tartsd csak meg bátran! Játssz vele, vedd ki, szúrd át, ejtsd le a földre.
Taposs rá, a sebeknek mesélj alvás előtt, tedd ki, hadd nézze életed.
Szív nélkül nekem is – hogy nem vagy itt- könny és fájdalommentesebb.


Viszont ne merd elfelejteni az időket, mikor a szív körül én is ott voltam
Hogy velem is ezeket játszottad, én meg ellene (szerelemből) nem szóltam!
Szerelem, te mocskos gazember, te árulásra született otromba szerető.
Nem vagy más, csak gyarapodó keserű forrás, öröm és életkedv temető.

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés