„Mások, úgy értem az átlag emberek, ilyenkor pont azt az egy dolgot nem tudják feladni. Hisznek a lehetetlenben, valamiféle csodáért imádkoznak, hátha beteljesül…”

Szerelmi játszma

Ismerjétek meg jobban a második helyezettünket, aki a melankolikus idézettel ellentétben egy nagyon életvidám lány, szarkasztikus és saját bevallása szerint fura humorral, aki szívesen énekelget a szobájában a hajkefébe és képzeli magát világsztárnak eközben. Íme tehát a legjobb női láthatatlan angyal blogger, Mer Ci.

 

Ahogy a tavalyi évben kihirdettük a legjobb férfi bloggert, amikor nő nyert, idén úgy gondoltuk, hogy megtartjuk ezt a hagyományt, és ő kifejezetten erős pontokkal, alig pár ponttal maradt el a győztesünk mögött, így megérdemli a kitüntetett figyelmet.

„ Attól, hogy nincs farkam, nem születtem pasinak… attól még lehetek olyan jó – ha nem jobb is –, mint a vetélytársaim.
Illegal 

(Érhetne az a vád, hogy miért pont én teszek különbséget férfi és női bloggerek között, mikor az egyenlőséget hirdetem, és bár a vád még nem ért utol, előre reagálok rá. Az egyenlőséghez tisztelet, a tisztelethez mérhető eredmények kellenek, a nőknek önbizalom növelés, és természetesen elismerés kell, hogy azzá tudjanak lenni, akik valóban tartással viselik női létüket. A verseny során nem vettük figyelembe, hogy egy jelentkező milyen nemű, pusztán a végén tettünk különbséget a nemek között, és hirdetjük ki a nyertessel ellentétes nemű első helyezettet is. Egyenlőre úgy látszik, hogy nagyjából egyenlő arányban oszlik meg a nemek között a staféta, a legjobbak között eddig volt mindkét nemből, és reméljük, hogy egyik nem sem tűnik el a jövőben sem a verseny élvonalából. (Ámbár továbbra sem fogjuk figyelembe venni a nemeket a verseny alatt csak azért, hogy valakit a neme alapján diszkrimináljunk.))

Merci egy húszas évei elején járó lány, aki azok közé tartozik, akik viszonylag fiatalon, 16 évesen kezdtek el blogolni, még korábban írni. Szinte minden története valamilyen módon fanfiction, tehát személyhez, filmhez kötődik. Ám minden történetében van egy csavar, egy rejtélyes halál, egy gyilkos, aki után nyomoznak. Valahogy érdekes elegyet képez nála ez kettősség, mondhatnám romantikus kriminek is a történeteit.

Így mesélt a kezdetekről:

„Nyári szünetről tértünk vissza, első nap volt a suliban, és beszélgettünk. Az egyik barátnőm megszólalt, hogy ő ír. Magamban mondtam, hogy én is. Ez 2012-ben volt, és ekkor került ki először a netre az írásom, ezért én innen számolom azt, hogy elkezdtem írni.”

A legfrissebb története az egyelőre prológusig jutott Illegal, ami egy illegális autóversenyző lányról és az ő csapatáról szól, aki rögtön az elején elveszti a (valószínűleg) szerelmét az egyik versenyen. Nagyon jól megragadta a történet üzenetét már a legelején, azt hogy nincs más út az életben, csak előre: „Mielőtt a gázra lépnél, tedd fel magadnak a kérdést: gáz vagy halál?” A történet alapkoncepciójáról így nyilatkozott:
„Kicsit furán vagyok összerakva, de elsőként mindig a vége van meg a történeteimnek, és aztán építem visszafelé a dolgokat. Az első emlékem az Ilegallal kapcsolatban, hogy a koliban voltam, éppen két olyan barátommal beszéltem, akiknek már meséltem a sztoriról, és kíváncsian várták, hogy a végén mit hozok ki belőle. Az elején még sokat nem tudtak, csak az alapfelállást. Az elején Lucifer fia még nem szerepelt benne, de aztán egy ajtó ihletet adott és innen már nem volt megállás: az illegális autóversenyzéshez csatlakozott Lucifer fia és a versenyzők rejtélyes halála. Valószínűleg rajtam kívül senki sem olyan elvetemült, hogy a fantasyt ötvözze az autóversenyek világával megfűszerezve az egyetemisták életével, ráadásul az én fura humoromra épül. Ahogy csak én lehetek az is, aki nem bírja ki, hogy pár szereplőtől búcsút mondjon, mert nem tudok olyan történetet írni, amiben legalább egyet nem ölök meg. Igen, nagyon fura vagyok ilyen téren, de valamiért a sima romantikus történetek nem az én asztalom. Ó, és a függővégek. Azok is különlegessé teszik, meg az, ahogy az olvasó elé tárom a rejtély egy morzsáját, hogy cserébe öt másik kérdés merüljön fel vele kapcsolatban. Ide nem illő kérdés: csak én vagyok szerelmes a csodálatos designjába? (Innen is puszillak, és köszönöm, kis pingvinem)”

 

Azt megtudtuk, hogy blogolni egy osztálytársnője miatt kezdett el, de mi kíváncsiak voltunk arra is, hogy írni miért kezdett el:

„A miértjére nem igazán tudom a választ. Mindig is kreatív voltam túl sok ötlettel, történeteket fejben mindig is írtam, és egyszer csak azt vettem észre, hogy megnyitottam a Wordöt, és írni kezdtem. A szavak csak úgy maguktól jöttek.”

Mercinek az írás mellett három blogja és saját youtube csatornája van, amin trailereket készít másoknak is, ráadásul több helyen bétázik. Kiemelkedő szerepet játszik a blogos csoportok életében, mindig lehet rá számítani és nagyon lelkiismeret munkát is végez. Kíváncsiak voltunk, hogy csinálja mindezt fáradhatatlanul:

„ Nem tudom, hogy mennyire látszik, de nem vagyok magabiztos, de ha az írásról van szó, az mégis más. Arra büszke vagyok, és ez láthatatlan erőt ad arra, hogy megmutassam mit is tudok. Amikor van időm, mindet rááldozom, és ilyenkor maximalista énem is előjön. Addig nem rakom ki a blogra az írásomat, míg nem érzem azt, hogy nekem tökéletes. Viszont bármi képes megihletni, még egy ajtó is. Az írás tesz boldoggá, és az, ha örömöt tudok okozni annak, akit szeretek.”

Tudni szerettük volna, mit gondol a díjról és a helyezéséről:

„Szerintem ez egy nagyon jó kezdeményezés. Én támogatom a díjat és azt a célt is, amit képvisel. Mert itt vannak köztünk a láthatatlan angyalok, akiket támogatni kell. S ez a díj számos tehetséget fed fel, akik mind megérdemelnék a díjat. Szerintem nagyon fontos, hogy mindenkit támogassunk. Legyen szó kezdő bloggerről vagy már „veteránról”. Ha csak a kezdőkre gondolunk, nagyon sok támadás éri őket, nem a megfelelő hangnemben adnak tanácsot nekik, és olykor még azt is képesek elérni, hogy abbahagyják. De azt közben elfelejtik, hogy ők is voltak kezdők, ők is elkezdték valahol, és a támadás helyett támogatni kéne őket, hogy tanulni tudjanak a hibáikból. S ez a díj is egy ilyen támogatás. A jelölés meglepetésként ért. Nem akartam elhinni és az okát sem értettem. Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy van esélyem elnyerni a díjat. Ezért is lepődtem meg annyira, mikor az első gratulációt megkaptam, mert hirtelen azt se tudtam, hogy mihez gratulál. Aztán megláttam, hogy én lettem a második, és szóhoz se jutottam. Nem akartam hinni a szememnek sem, hogy tényleg az én nevem van ott. De miután a kezdeti sokk elmúlt, nagyon örültem és büszke voltam magamra és az elért sikeremre, de leginkább arra, hogy valaki szerint érdemes vagyok erre a megtisztelő díjra, s hogy ő jobban bízott bennem, mint én magamban. Borzalmas napom volt aznap, arra vágytam, hogy vége legyen, és bumm, száznyolcvan fokos fordulat, és minden jobb lett. A díjat megkaptam matricaként is, ami nagyon ötletes volt. Először nem is tudtam, hogy az az akar lenni. Merci csokit telitalálat volt. Nemcsak a nevem miatt, de nagyon szeretem, ahogy a többi csokit is. Ezért került véletlenül a hasamba.  A többit pedig berakta az emlékdobozomba, hogy majd idős koromban is vissza tudjak rá emlékezni.”

Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk átadni Merci kívánságait bloggertársainak:

„Semmiképp se adják fel az írást, a blogolást. Hallassák a hangjukat, mutassák meg a világnak, hogy kik ők, hogy milyen tehetségesek, és ne féljenek nagyot álmodni, hogy aztán azt valóra tudják váltani.”

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés