12647613_1067426369957532_1933485325_n1. Nyitóbeszéd:

Szép estét mindenkinek!

Elérkezett a pillanat, hogy kiválasszuk az elmúlt év termése alapján azt a bloggert, aki leginkább érdemes a Láthatatlan Angyal Díj elnyerésére. A 2015-ös év végén kezdetét vették az előkészületek. Felkértem a blogolásban gyakorlott, az irodalomban jártas és teljesen laikus segítőimet (kik ragaszkodtak a névtelenséghez), hogy segítsenek a munkában, majd kezdetét vette a könnyűnek egyáltalán mondható feladat. Először össze kellett gyűjteni és valamilyen szempont alapján értékelni a bloggereket, kiválasztani azokat, akik egyáltalán szóba jöhetnek a díjjal kapcsolatban. Ezután hosszú és fárasztó viták és érvsorozatok során kiválasztottuk azt az egyet, aki a legalkalmasabb a díj szellemiségének elnyeréséhez. A döntést végül kemény munka után, minden kétséget kizáróan hoztuk meg, és örömmel osztjuk most meg mindenkivel.

12647613_1067426369957532_1933485325_n

2. Díj struktúrája

Az első fázis a díj szabályainak lefektetése volt. Ezek alapvetően meghatározták az irányelveket. Az egyszerűbb szempontok, amiben nem volt vita:

  • Tevékeny blogger a 2015- ös évben
  • Munkája minőségi, értéket képvisel.
  • Közösségekben aktív szakmai életet folytat.
  • Legyen egy jól észrevehető, önmagán túlmutató célja a munkásságának.

Aztán jöttek a nehezebb szempontok is:

  • Szakmai tanácsokkal, nyitottsággal forduljon embertársai felé.
  • Munkássága példaértékű legyen a bloggerközösségnek.
  • Stílusa, egyedisége, témái miatt tűnjön ki.
  • Művészi értéke legyen a munkájának, és/vagy támogasson művészeti ágakat.

Aztán rájöttünk, hogy fontos azt is mérlegelnünk, hogy mi nem szempont, mert az is módosít a végeredményen. Ilyen fontos kritériumokat zártunk ki:

  • Nem számít a jelenlegi népszerűsége.
  • Csak a saját szellemi tulajdon számít. (kritika, ajánló kivétel)
  • Ne legyen reklám jellege a tevékenységének. (pl: termékpróbák, trendajánlók)
  • Nem fontos egy blogfelületet üzemeltetnie, hiszen a közösségi hálók, is rendelkeznek ilyen funkcióval.

Voltak szempontok, amit elvetettünk, és voltak, amiken finomítottunk a munkánk során, így alakult ki a végeredmény. Talán a mi díjunk abban leginkább más, hogy nem az eladhatóságot és a népszerűséget kezeli alapegységként, hiszen LÁTHATATLAN angyalokat keresünk. Talán észre sem vesszük a munkájukat, csak azt látjuk, hogy mindenhol ott vannak, és mindent igyekeznek jobbá tenni, és ez bizony nem mérhető le számokkal.

A bloggerek világa egyébként is az álmodozók, a tenni vágyók világa, azoké akiknek mondanivalójuk és véleményük van és ezt szeretnék megosztani a világgal, hogy talán egy kicsit pozitív irányba formálhassák azt. Óriási hiba ezt a világot számokban mérni, statisztikákkal elemezni. Ez olyan lenne, mint a rózsát osztályozni szín, méret és forma alapján, mikor az igazi ereje abba mérhető, hogy milyen hatással van arra, aki egy pillanatra megcsodálja.

Ezzel párhuzamosan ki kell mondanunk egy szomorú tényt: bármennyire törekszünk is az objektivitásra, egy ilyen “iparágban”, ami az érzelmeinkre hatással képes létezni, lehetetlen nem szubjektívnak lenni. Éppen ezért pontosan tudjuk, hogy lesznek, akik megkérdőjelezik a döntésünket, esetleg személyes érdekeket látnak a háttérben, de mi tudjuk, hogy lelkiismeretünk tiszta ezekkel a vádakkal kapcsolatban.

Az út a legjobb felé ott kezdődött, hogy arra kértünk mindenkit, aki élt és mozgott, akihez el tudtunk érni, hogy nevezzék meg (szigorúan privát módon, mert nem akartunk reklámozni senkit pusztán a jelölése okán) a számukra legszimpatikusabb bloggert. A jelöltek és jelentkezők száma elérte a 47-et, amikor lezártuk a gyűjtögetést. Divatbloggerektől, kritikusokon át, művészeti oldalakig minden felkerült a palettánkra. A 47 versenyzőből a szempontjaink alapján könnyű volt objektíven kiszűrni azokat, akik nem felelnek meg a díjjal kapcsolatos elképzeléseknek.

14 versenyző maradt, akit már nagyító alatt kellett vizsgálnunk ahhoz, hogy minél többet kizárhassunk közülük, ügyelve arra, hogy ne veszítsünk el senkit érdemtelenül. 30 pontos pontrendszert alkottunk, majd minden jelöltről külön- külön ítéltünk. Igyekeztünk pártatlanok maradni, ami nehéz volt. Főleg, amikor vérző szívvel néztük végig, hogy személyes kedvenceink estek ki ezen a fordulón.

Három helyezettet szerettünk volna bemutatni, de úgy hozta a sors, hogy a pontösszesítésnél öt blogger kapott az élen teljesen egyforma pontszámot. De öt nyertesre nem tudunk keretet biztosítani, és egyébként is milyen díj az, amit öten nyernek. Kétségbe estünk, és elővettük a mikroszkópot is.

12647613_1067426369957532_1933485325_n

3. A jelöltek

Az utolsó egy hónapban jártunk, amikor megosztottuk a fórumokon a legjobb öt jelöltünk nevét. Tanácstalanok voltunk, és reménykedtünk, hogy ezzel a mérleg nyelve eldől egyik vagy másik irányba. Számításaink beigazolódtak. Jöttek levelek, néhány komment is, ami így vagy úgy hatott ránk. Végül felkértük a bloggereket magukat is, hogy gyűjtsék össze ők maguk a linkeket, amikre büszkék, amik meghatározzák őket. Volt aki megtette, volt aki nem. Ez azért is fontos volt, mert reméltük, hogy valami elkerülte a figyelmünket, amire adhatunk néhány plusz félpontot. Így is lett. Ám először nézzük a jelölteket!

Íme az öt jelöltünk (abc sorrendben) egy rövid vázlatmelléklettel arról, hogy mi alapján ítéltül meg őket.

Ciara Coldman

12630838_1063574847009351_700415043_oIrodalmi blogger, író, fordító. Ciara az a blogger, akiről minden írott kommunikációjában sugárzik az életkedv. Nincs egy éve sem a porondon, mégis szédítő mennyiségű nyomot hagyott maga után. A humoros posztjai verhetetlenek, akár személyes, akár írás témájúak. A története, a Bérgyilkosok összezárva nem mindennapi történet, ami roppant érdekes az írói rutintalanság ellenére is. Erre vágja rá az ember azt kapásból, hogy őstehetség. Persze ilyenkor mindig fél is, hogy a tehetség önmagában kevés, de talán ez a lány elég elszánt és céltudatos lesz, hogy ezt kamatoztassa is. Jut hely a posztjai közt az épp aktuálisan olvasott könyveknek is, egy- egy indirekt ajánlással karöltve, az ezzel foglalkozó site-okon keresztül. Kritikai és írókat segítő oldala is van, amiből egyértelműen kiderül, hogy fontos számára a bloggertársak támogatása. “Ez a blog kifejezetten azért nyílt, hogy Titeket segítsen. Olvashattok blogajánlókat/kritikákat, írástanácsokat, de leginkább a Ti kérdéseitekre válaszolunk a bejegyzésekben. Ha bármikor elakadnál, kételyeid támadnának, nyugodt szívvel írj nekünk, örömmel segítünk!”(A blog Nicolette-l közös, ami minket is meglepett, mert nem tudtuk, hogy együtt is dolgoznak.) A hibákra felhívó cikke kifejezetten figyelemre méltó. Az itt megjelent cikkei egyébként már- már szaklapnak is beillenének, olyan rendkívüli életlátással és hozzáértéssel megnyilatkozik a blogos témákról. “Lehetsz te blogger/bloggerina vagy csak simán egy éppen arra tévedő lelkecske, biztosan láttál már olyan blogot, amitől egyszerűen teljes extázisba estél (ezalatt értem a designt vagy a történetet), vagy csak teljesen szimplán megjön az ihleted, és elhatározod, nyitok egy blogot, most, azonnal. Na ez mind szép is, jó is addig, amíg ez nem csak egy hirtelen fellángolás.” Személyes blogjának fénypontja a “Napi Ciara”, ahol személyes bölcsességeket olvashatunk, de van vélemény, ajánló, irodalmi “tag” és pár tanács kezdőknek. Drukkolunk neki, hogy gyarapodjon ez az oldal (is), mert nagy jó kiindulási alap. Egy mindenes blog szerkesztője. A képi megjelenéseit maga szerkeszti. A romantikus történetéhez sajnos hozzáférés kell, nekünk meg olyanunk nincs. Fordításait románról magyarra végzi blogok esetében. “Mi az eddigi legspontánabb dolog, amit tettél? (ask) Létrehozni az első blogomat. Azóta két és fél év telt el, és, azt hiszem, az volt életem legjobb döntése.” Igazából szerintünk is. Reméljük, hogy nem tűnik el a látómezőnkből.

Kertész Kinga

12630838_1063574847009351_700415043_oIrodalmi blogger, író, kritikus. Sok bloggertől eltérően, neki már van egy befejezett története, az Üzenem, ami igazán nagy kitartásra és elhivatottságra utál. Rendkívül intelligensen írja le és oldja fel a külsőségek okozta belső feszültségeket, és hívja fel figyelmet a “címkézés” káros hatásaira. A divatbloggerek között egyébként különösen a mondanivaló és az elhivatottság hiánya miatt a legtöbb blog félbemarad. A többi történetes blogjáról is el lehet mondani, hogy olyan emberrel állunk szemben, aki tudja mit akar írni, és érthetően képes is velünk közölni azt. A Hype című története az úgynevezett “blogoszféráról” szól, a bloggerek világáról és érdekességeiről. Rendszeres béta több blognál is. (pl.: Törökméz, Ki voltam?, 50 dolog, amit utálok bennedAz Álarc mögött, Love Supreme (trailerben még szinkronhang is) ) Van design blogja, ami inkább paródiablog. De a lényeg, hogy van saját blogvéleményezős oldala is. Azt hiszem a Kertész Kinga Kritikáit kevesen nem ismerik a bloggervilágban, és a többség a színvonalas kritikai blogok között tartja nyilván. Kendőzetlenül megmondja a véleményét a hozzá fordulóknak, szem előtt tartja az olvasóbarát történetet és megjelenést, az utolsó sorig elolvassa, elemzi a feltett műveket és csak alapos mérlegelés után nyilvánítja ki a véleményét. Ez a legtöbb ilyen típusú kritikai oldalnál nem így működik, így Kinga és a kritikustársai munkáját sokra értékelik a blogger közösségben. A korrektsége szinte magával ragadó, “gonosz nem vagyok, de hülye sem”, ahogy a hozzáállása is remek “akinek komoly tervei vannak, ahhoz szigorúbbnak kell lennünk. :)”, és igaza is van. Az érdekessége, hogy kitalálta (legalábbis én még máshol nem láttam) a villámkritika fogalmát, és a kritika lépésről lépésre történő bemutatását. /Ez elképzelésünk szerint úgy zajlik, hogy mentés közben nyilvánossá is teszi, de sajnos nem lehettünk szemtanúi ennek./ Még ha nem is a leglélekbemarkolóbb kritikák születnek így, azért mi pártoljuk azt, aki új módszerekkel, egyedi megoldásokkal próbálkozik. Egy őszinte vallomása nagyon megfogott minket, ezért úgy érezzük, hogy ennek itt a helye: “Amikor arra gondolok, hogy belefeccöltem 4,5 órát egy olyan blogba, aminek minősége a béka talpa alatt volt, nem folytatódott, és még törlődött is, az író pedig vagy el sem olvasta, vagy nem köszönte meg a kritikát, de legfőképp, a tanácsokat sem fontolta meg, összeszorul a szívem. Mert tudjátok, mit érzek? Hogy megloptam azokat, akik tényleg várnak a kritikára, akiknek fontos a véleményünk, akik tényleg dolgoznak vele és nem hagyják abba 3 hónap után, és tényleg szeretnének fejlődni. Igen, még én érzem rosszul magam, mert arra gondolok, hogy a sok-sok minőségtelen szenny helyett (amit ráadásul abba is hagytak!) olvashattam volna igazán jó történeteket, amiket élveztem is volna.” Ezzel mélységesen együtt tudunk érezni, és sajnáljuk, hogy egyesek nem értékelik a munkáját és annak minőségét, pedig ő minden bloghoz a maximális odafigyeléssel fordul, ami mélységes tiszteletet érdemelne. Egy facebook hozzászólásban ismét olyan dolgokat mond ki, amit újra és újra hallanunk kell: “Minden lehet egyedi, ha egy eddig nem látott aspektusból közelíti meg a dolgokat a szerző, más fényt ad az egésznek. Ha viszont ugyanúgy csinálja, mint az előtte lévő húszezer személy, aki már leírta azt a történetet, akkor tényleg nem lesz különleges.” Azt vallotta magáról, hogy “ha meglátok egy posztot, amiben valaki segítséget kér vagy hasonló, és módomban áll előremozdítani bármit is, akkor általában írok a poszt alá vagy magának az embernek”, és mi pont ezt a mentalitást keressük leginkább. No meg ezt: “nyilván nem azért csináltam, hogy díjat kapjak érte, és azt sem tudom, hogy a díjat (vagy egyáltalán a jelölést) megérdemlem-e, de azt őszintén hiszem, hogy a legjobb tudásom szerint cselekszem és cselekedtem.” Mi is úgy hisszük és hálásak is vagyunk ezért a munkáért.

Láng Kitti Piroska

12630838_1063574847009351_700415043_oBlogger, író, költő, kulturális blogger. A közösségi oldalán rendkívül aktív, olyan közösségek posztjait osztja meg, mint az Irodalmi kávéház, de számos kultúrát támogató poszt színesíti a fotósok, festők, költők kollázsát. Ahogy végignéz az ember a falán, jólesően veszi tudomásul, hogy itt minden van, és mindenből a legjobb, szép és léleksimogató. De a történelembolondság és a szépérzék önmagában nem ok a jelölésre, ugyebár. Hihetetlenül aktív a kapcsolatai tekintetében is, mindig figyel arra, hogy a feltörekvőkhöz legyen egy kedves szava, vagy like-ja. Ezen kívül, amiért kihagyhatatlan volt a jelöltek sorából, az az, hogy létrehozta és nagy sikerrel menedzselte az Exit art Portált, amelyben a kultúra minden szegmense, népszerűségtől függetlenül megjelenik. Az ember nem tudja úgy bezárni az oldalt, hogy érzelmileg teljesen semleges maradt. Ezt látva képesek vagyunk elhinni végre, hogy milyen értékes és tehetséges művészeink vannak. A művészek maguk küldik be a munkájukat, amivel ő bátran és biztosan gazdálkodik. Talán sosem láttunk még ilyen jó, sok művészeti ágat felölelő interaktív oldalt. Ebben óriási potenciálok vannak, és tudjuk, hogy milyen hálátlannak tűnő feladat istápolni és kézben tartani ilyesmit, de egy láthatatlan angyal feladatai egyáltalán nem egyszerűek, egyértelműek, és végképp nem könnyűek, ám annál hasznosabbak és fontosabbak. Társasági eseményeken, kiállításokon, könyvbemutatókon is megfordul, és nem felejti el az élménybeszámolóját megosztani a nagyérdeművel. Megoszt, véleményez, visszacsatol és nem csak pozitív visszajelzést vár. Valódi művészet, ahogy az elérhetetlen művészetet emberközelivé, elérhetővé, csodálni valóvá teszi. És nem csak a klasszikusok férnek meg nála, hanem a modern, olykor megosztó olykor éppen szemet gyönyörködtető alkotások is, amik moderné, maivá, érthetővé teszik ezt az egész érzelmi nyelvet, amiről tévesen azt hisszük, kihalt belőlünk. Ennyi már elég lenne a jelöltséghez. Mit tud hát még? Mondjuk verselni… meg novellákat írni…. Ezt mutatja meg a Kék viharlámpában. Egyedi, modern, nem szégyenlős és finomkodó, ugyanakkor mégis finom és könnyed írásai elvarázsolják az embert. Ha csak ennyit látnánk belőle, már fellelkesülnénk. De itt még nincs vége! Egy munkáját, egy pikáns regényt Helena K. Jankovich álnéven oszt meg a világgal, ami nem más, mint a Szent Orsolya Liliomai. A műveltségét, tájékozottságát le sem tagadhatná és van benne valami zsigeri kifinomultság. Sajátos kifejezése az “e-világi (b)irodalom”, amit mi nagyon kifejezőnek, pikírtnek, találónak és humorosnak vélünk. Ahogy ő összeegyezteti egyéni céljait és közlési kényszerét a másokéval, úgy nem sokan tudják megtenni. Sokoldalú személyiség, aki sokat tett 2015-ben a művészetekért, a bloggerekért, értünk, és kívánjuk magunknak, hogy 2016-ban se fogyjon el a lelkesedése.

Nicolette Field

12630838_1063574847009351_700415043_oIrodalmi blogger, író. A nyomokból arra következtetünk, hogy nagyjából két éve van a porondon, ennek (és zsenge életkora) ellenére elképesztő közösségi életével és ezen átszűrődő gondolatvilágával szinte “csont nélkül” nyerte el a jelölést, mindamellett, hogy blogjai sem nyújtanak felejthető élményt. Bölcsességei hol elgondolkodtatóak, hol viccesek, hol pedig figyelemfelkeltőek. “Ebben a történetben nem én játszom a főszerepet, én csak az vagyok, aki mindezt megörökíti, és mint író, hatalmamban áll átírni a történet végét. #‎metafora‬ ‪#‎justme‬ ‪#‎napibölcsesség‬ ‪#‎ugyeértitekapárhuzamot‬” A posztjai mindegy memoárként tárják az ember elé az életét, ami számunkra főleg az írói vonatkozásai miatt érdekesek.  “A pillanat, mikor rájössz, hogy az általad kitalált faj neve, majdnem megegyezik egy már megjelent könyvbeli faj nevével, úgy, hogy még sosem olvastad a könyvet…😹😹👏 Jennifer L. Armentrout: luxen, Én: laxon” Az Evolúció című története egyébként rendkívül ötletgazdag, és meglepően nem “túl tinis”. Ellenben a Királynő című története pótolja ezt a hiányosságot. A megnyilatkozásai végtelenül szimpatikusak és emberközeliek. “Nem vagyok különleges, csak egy, a Földön élő hatmilliárd ember közül. Én csak egy bloggerina vagyok, aki azzal tölti minden egyes percét, hogy valami jót, valami maradandót alkosson az emberiség számára.” “Mit jelent számodra a művészet? (ask) Hát, ha konkrétan az írásra gondolunk, akkor… mindent. De tényleg. Egy helyet, ahol önmagam lehetek. Ahol nem számítanak a külsőségeim, hanem csak az amit alkotok. Ez számomra egy világot jelent.” Egy bloggernek az ilyenfajta szakmai alázat és lelkesedés adja meg azt az alapot, amire később palotát is lehet emelni. Ezekből ad nekünk lelki táplálékot. Ötletekből sosem fogy ki, és tudja motiválni a bloggertársait is. Milyen extra krediteket tudunk még a számlájához írni? Például egy kritikai és írókat segítő oldalt, (Ciarával közös- a díjazás előtt nem tudtuk, hogy közös projekten is dolgoznak) ami hasonló témájú blogok között is az egyik legszínvonalasabb. De nem mehetünk el az írókat segítő cikke mellett sem. Ráadásul a verebek azt csiripelték, hogy desingt is rutinosan készít. Mi csak tapsolni tudunk örömünkben, amikor egy ilyen bloggerinát látunk, és reméljük nem veszíti el a kedvét a jövőben sem. Mindenképpen helye volt, van és lesz köztünk, és reméljük ezt ő is így gondolja.

Széles L. Gábor

12630838_1063574847009351_700415043_oKulturális blogger. Ahogy ő maga is írja több helyen, szabadúszó. Munkásságának fő vonalát mégis divatikon.hu oldalról ismerjük, melyben az első asszociációink ellenére kulturális cikkekkel találkozunk. Találkozhatunk itt filmkritikával, interjúkkal, bulvárhírekkel, de közérdekű érdekességekkel és személyes véleményekkel is. Az is talál magának kedvére való olvasmányt, akit nem érdekelnek a trendi zenekarok, vagy hogy hogyan hordják a lányok a hajukat. Ha röviden szeretném leírni az oldal milyenségét, a mozgalmas és színes szót használnám rá. Ezen az oldalon dolgozik többek között a jelöltünk is, akinek írásait a facebook oldalán tudjuk leghatékonyabban követni. És itt mutatkozik meg Gábor egyedisége is. Egy kitűnő újságíró, aki rendkívül jól választ témákat, és remek cikkeket ír róluk. Nem a népszerűséget hajtja, hanem épp ellenkezőleg: támogatja azokat, akiknek arra szükségük van. A közösségi tevékenysége mára már több mint 7000 embert ér el, így ezt a támogatást sikeresen képes is megadni. Munkája rendkívül nagy kitartást igényelhet, de róla ennek ellenére szinte sugárzik, hogy azt csinálja, amit szeret. Szinte irigyeljük. (Legalábbis a lelkesedését biztosan.) Személyes kedvencem a Köd című könyvhöz készített interjúja, talán mert az írót magam is kedvelem. Mivel szempontként tartottuk számon, hogy a modern művészeti ágak minél szélesebb körét mutassa be, karolja fel, és népszerűsítse a jelöltünk, ezért ki kell emelnünk Gábort, mint szóbeli mecénást. Felháborítóan üres a facebookon az elismerések listája, amit most pótolunk is. Tekintsétek őt mától 2015 legjobb férfi bloggerének, hiszen ő jutott be egyedüli hímneműként a döntőbe. Jöhet a pezsgőbontás és a tapsvihar.

12647613_1067426369957532_1933485325_n

4. A nyeremény

Valóban sok díj van mostanában. Egyesek a blogok összegyűjtését célozzák meg, megint mások a bloggerközösség összefűzését tűzték ki célul a díjukkal. Vannak olyan díjak, amikkel publikálási lehetőség jár, és van, amivel a népszerűség lehetősége. Nehéz hinni manapság egy díj szándékaiban és elismertségében. Mitől más ez a díj? Más ez egyáltalán? Igyekszünk az lenni. Megkérdeztük, hogy mégis mi kell ahhoz, hogy egy díj valódi elismerést jelentsen. A válasz egyértelmű volt: alapos legyen, hogy valódi elismerés övezze, bloggerként kapjon kitehető díjat, ami szép, valamit kapjon kézhez is, és járjon mellé egy kevés pénzjutalom is. A tanácsokat köszönjük, és így oldottuk meg:

I. nyeremény:

ELISMERÉS és KÖSZÖNET

Ez a díj a “láthatatlanról” szólt már a megalapításakor is. Meglátni azt, amit az ember elsőre nem érzékel, egy láthatatlan embert a blogok és bejegyzések mögött, a tulajdonságait, a céljait, az erőt, ami vezérli, és a munkát, amit végez. Ez a díj azt jelenti, hogy ezeknek az embereknek a munkája, akárcsak az angyaloké, nem marad nyom nélkül, ha kevesen is, de érzik a tevékenykedésüket és értékelik azt, amit fáradhatatlanul tesznek nap mint nap, látszólag a semmiért. Ezt a munkát észrevenni mindenkinek főnyeremény.  Az elismerés és a köszönet övezi. Minden jelöltnek kijár ez a nyeremény, és a díjazottunknak főleg. Mi pedig reméljük, hogy találkozunk a munkásságágukkal jövőre, két év múlva, öt és múlva és tíz év múlva is.

II. nyeremény:

VIRTUÁLIS DÍJ

A virtuális díj, amivel a nyertes szabadon rendelkezhet. A díjat és a fejlécet  Tamás Pantocsek tervezte, aki nagy tehetséggel és elhivatottsággal végezte el ezt a munkát, szívügyének érezve a díjat és annak mondanivalóját, amiért roppant hálásak vagyunk neki. A díjban ötvözte a modernitást és a hagyományokat, a fiatalosat és a klasszikusat. Egyedisége és stílusossága alapvetően értékessé teszi a díjat. 

III. nyeremény:

FIZIKAI DÍJ

 A díj fizikai változatát postai úton juttatjuk el a nyertesnek. A díjat a virtuális díj alapján Fehérvári ldikó iparművész készítette kerámiából, ugyancsak a modernitás a hagyományőrzés ötvözésének szellemében. Az 25 cm átmérőjű, értékes díj dísztárgynak lett tervezve, és reméljük önmagában is örömet okoz majd a gazdájának.

IV. nyeremény:

PÉNZJUTALOM

A díj mellé csatoltunk egy jelképesnek tekinthető összeget, bízva abban, hogy amit összekuporgattunk erre a célra, legalább olyan jó helyre kerül, mint maga a díj, és a vele járó tiszteletünk. Mivel a 2015-ös év bloggerét kerestünk, így stílusosan 15 ezer forintot kap a nyertes.

12647613_1067426369957532_1933485325_n

5. A NYERTES

Sok tépelődés után addig nem nyugodhattunk, mígnem minden kétséget kizáróan választottuk ki a nyertest. Végül nyugodt lelkiismerettel jelenthetjük ki, hogy a sok kiváló jelöltből a díjra legalkalmasabbat részesítjük a nyereményekben. Aki a leginkább megfelelt a díj szellemiségének…

“…and the winner is…”

láthatatlan angyal díj

Láng Kitti Piroska

 

Szívből gratulálunk neki!

12647613_1067426369957532_1933485325_n

6. Záróbeszéd

 A díjat a tőlünk telhető legnagyobb maximalizmussal hoztuk létre, ahogy a jelöltjeink és nyertesünk is a maximumot érdemlik. A díj ugyan idén került először kiosztásra, de mindent megteszünk, hogy ne ez legyen az utolsó. Kérünk mindenkit, aki egyet tud érteni a díj szellemi hátterével, támogasson minket egy kedveléssel, vagy egy megosztással, hogy a jelöltek és a nyertes neve érdemeikkel együtt minél messzebbre elérhessenek. Minden lehetséges fórumon elérhetőek vagyunk, és nyitottak mindenre és mindenkire, akinek kérdése, észrevétele van. Mindenkinek jó blogokban gazdag 2016-os évet kívánunk, és persze kellemes Valentin napot!

 

JÓ ÉJSZAKÁT!

 

 

Díjról további információkat itt olvashattok.

IMG_20160208_184803

 

free themes? 24x7themes is #1 for the best free wordpress themes
Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés