Szemeid alatt a mosoly,
kibomlik, mint a rosszul
elvarrt szálak.
Ha túl sokat beszélsz,
nehéz leszek,
s létem végleg lemerül.
De ne aggódj, jön majd más,
aki imádja a tücsköt, a hegedűt.
S szeretni fogja, ahogy az ócska
közhelyeket rágcsálod,
nem mintha ízlene,
de ezt legalább nem kell lenyelni.
A zavarodottságtól túlfűtött, tíz éves kislány
kéznyoma vagy, a párás ablaküvegen.
Ő reggel kinyitja, hogy rád essen a fény.
Majd szépen lassan ő lesz a pára,
s naponta, a hiányból újra megteremt.

Deák Paula Blanka
2017.01.14

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés