Szerelmem, mintájának egy anyát választott,
S bár életét már leélte, nem tudta, hogy ok és okozat
Mindennek a vége.
A környezeti példa, a gyereket (is) elrontja,
S ez itt nem egy öko óra… ez már lélektan.
Hová rohant el az a hang?
Tudod az a régi…
Mi súgta, s én súgtam,
S nem kellett, hogy mondjam,
Mindenki szavak nélkül értett…
De meg, soha senki nem érti,
Miért?

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Szabadgondolkodású költő vagyok, bár a szavaim többnyire öncélúan nekem sokat jelentenek. A költészet számomra olyan, mint amikor egyedül bandukolok a városban, beszívom a város zaját, agyam kattogása új értelmet ad a pillanatnak. Sosem voltam elég önző ahhoz, hogy ne foglalkozzam mások életével, "jólétével", érzelmeivel, pedig tudom, hogy a saját magamra fordított időmből vesz el.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés