És itt van ez a lány, s én szabad rabja lettem,
Minden pillantását, titkon ma is keresem.
Ott van a facebook chat listámon…
…az első helyen!
De én mégsem írhatok rá,
Nem szólhatok hozzá,
nem kereshetem, mikor fáj a szívem,
vagy csak ölelésre, támogatásra vágynék.
Ő már nem az enyém…
S nem is volt soha.
Lelkét teljesen, de testét hús, nem birtokolhatja…
Soha, soha!

Olyan vagyok neki, mint a jövő,
S ő eképp pont olyan bizonytalan.
Nem győzöm feltépni a sebet…
Mit valójában, le sosem zártam,
Magamban…

Játszom a gondolattal, játszom magammal,
azt képzelem hogy csak test vagyok,
s néha így övé lehetek gondolatban.
Mikor nem játszom, mégis kinevet,
s a hiány átjárja testét…
Lelkem eladnám végtelen agyagtestért,
hogy felcseréljem, a lehetetlent,
elcsábítsam újra, és újra, más és más testben,
Szüntelen…

Csak félek, akkor lelkem hiányolná szüntelen…
S én nem lennék más, mint színész,
az életben.

Hozzászólások

komment

Szabadgondolkodású költő vagyok, bár a szavaim többnyire öncélúan nekem sokat jelentenek. A költészet számomra olyan, mint amikor egyedül bandukolok a városban, beszívom a város zaját, agyam kattogása új értelmet ad a pillanatnak. Sosem voltam elég önző ahhoz, hogy ne foglalkozzam mások életével, "jólétével", érzelmeivel, pedig tudom, hogy a saját magamra fordított időmből vesz el.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés