Pár napja úgy döntöttem, hogy haza jövök Sepsiszentgyörgyre a vakáció idejére, vagy ki tudja, lehet, hogy kevesebbre.
Furcsa, mert mikor megkezdődött az egyetem, úgy képzeltem el, hogy alig-alig fogok haza járni: évente, félévente… Ez helyett meg, hónaponta itthon vagyok.
Ennek azaz egyszerű oka van: rájöttem, hogy sokkal jobban kötődöm a családomhoz és Szentgyörgyhöz (szervezeteihez, barátaimhoz), mint azt valaha is hittem. Érdekes. Az ember néha el kell menjen, hogy valóban “HAZA” jöjjön.

Egyébként, nem szeretem az ünnepeket, persze megértem, hogy társadalmi céljai vannak, meg fontos. De ettől még számomra most még nem olyan értékesek (lehet a fenti elven, ki kéne hagynom, és talán egyből hiányolnám… :)) ).
Mégis, az, hogy az öcsémet Magort vihetem és viszem is locsolni, mindennél többet jelent nekem (“Feliratkozni a 0752571953-as telefonszámon lehet, forduljon hozzánk bátran. Tesós Verses Fiatalítók SRL.).

Na, de térjünk a lényegre, mert eleget magyaráztam, hogy miért jövök és miért nem maradok. A végén még azt hiszitek a címnek csak metaforikus értelme van…
Hát nem!

Az serkentett írásra, hogy reggel arra ébredtem, hogy a SAJÁT szobámban vagyok (amiért nem fizetek hála istennek…),
EGYEDÜL vagyok benne (na jó, ez nem volt olyan jó, pár hölgy , elférne, de a férfi szobatársak reggeli böfögése, fingása, horkolása nem hiányzott),
REND van (bevallom, a bentlakást néha eléggé elhanyagoljuk, így apokalipszisi állapotok uralkodnak), sőt egy
ÉDES ILLAT csiklandozta meg az orrom, a szájamban összefutott a nyál: “Töltött káposzta” – állapítottam meg izgatottan (na, ilyen se volt még ott, hisz az egyetlen szakácslelkű én vagyok ott, még régen Valter kotyvasztott “egészséges” – ízetlenül, s testépítőhöz mérten -, dolgokat, de még ő is csak este (délig aludt, majd egyetem, este meg na valami).
Az otthoni illatokkal összekevert káposzta… húh.

De megyek is, megkóstolom, eleget beszéltem róla! :))
“Nem beszélni kell, csinálni!”

Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Szabadgondolkodású költő vagyok, bár a szavaim többnyire öncélúan nekem sokat jelentenek. A költészet számomra olyan, mint amikor egyedül bandukolok a városban, beszívom a város zaját, agyam kattogása új értelmet ad a pillanatnak. Sosem voltam elég önző ahhoz, hogy ne foglalkozzam mások életével, "jólétével", érzelmeivel, pedig tudom, hogy a saját magamra fordított időmből vesz el.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés