Bármelyik épelméjű ember aggódik, ha utazásra megy. Az ismeretlenbe tart, és nem tudja, hogy elég felkészült és talpraesett lesz-e ahhoz, hogy helyt álljon, ráadásul egy nyaralásnak még élménynek is kéne lennie, ami nehéz, ha lépten- nyomon problémákba ütközik az ember. És annak a híve vagyok, hogyha az ember gondol valamire, akkor megadja az esélyt arra, hogy védekezzen ellene, vagy lelkileg felkészüljön rá, és ne ott érje váratlanul a dolog, ha a sok lehetőség közül egy peches esemény mégis beárnyékolja a nyaralásunkat. De mégis milyen félelmeink vannak, és ezek mennyire reálisak? Nézzük.

  1. Feledékenység: Az első félelmünk bármely utazásnál, ha itthon hagyunk valamit. Nem viszünk fogkefét, vagy papucsot, vagy pulcsit. Ennek a félelemnek van alapja, hiszen emberekből vagyunk, hibázunk, főleg, ha már gondolatban az úticélunknál járunk, vagy elpepecselünk a pakolásnál és a végén kapkodni kell.
    Vannak praktikák ennek elkerülésére, de nem tudja az ember, mire nem készült fel. Egy váratlan akadály okozhat gondot, ha nem megfelelő a felszerelésünk. Az a kulcsa ennek a feszültségnek a feloldásának, hogy azzal nyugtatjuk magunkat, hogy ezeket a dolgokat tudjuk pótolni útközben is, és hiszünk abban, hogy valóban szembe jön egy papucsbolt az első sarok után.
  2. Kiszakadás: a kilépés az életünkből, a megszokott mókuskerékből talán nagyobb stresszt jelent számunkra, mind maga a felkészülés, és az utazás. Mit kell elrendeznem, miért tartozom felelősséggel, mit fogok elfelejteni, hogyan fog nélkülem boldogulni a világom? Ezeket a szorongásokat a legnehezebb leküzdeni. Ahogy az egyik attól fél, hogy amíg a háza üresen áll, a betörök kilesik és feltörik, addig a másik attól, hogy bekacsolva hagyja a vasalót, és mire hazajön, már nem lesz háza. A másik attól fél, hogy azok a dolgok, amiért ő felelős, például a macska, vagy a palánták a kertben, az ő távollétünkben halálukat lelik. Aki a munkából szakad ki, az azon pörög, hogy a kollégáinak mindent átadott és nem hibázott a távozása pillanatában, mert ha igen, akár az azt is jelentheti, hogy hazarendelik, vagy egész nyaraláson hívogatják, ami felér egy rémálommal. Ez is lehet reális félelem, és nehéz is meglépnünk, mert az eddigi életünkből a kiszakadás nehéz dolog, és pláne feszültek leszünk attól, hogy mi lesz, ha nem sikerül. Az élményt, a nyitottságot nagy mértékben befolyásolja, hogy milyen lelkülettel indulunk el, és akármilyen szép élmények is vannak előttünk, elhalványul az élmény, ha fejben nem tudunk eljönni otthonról. Még rosszabb a helyzet, ha ez valami otthon hagyott dologhoz kötődő lelkiismeretfurdalással is párosul.
  3. Tervezés: Az utazás átgondolása fontos. Út közben nem akarunk megtorpanni, lehetőleg nem akarunk zűrt már egy méter után. Ha a nyers az utazás előtti észak rágja szét a fékkábelt, vagy a villanyt az utolsó este hagytuk égve a kocsin, az bizony eléggé kellemetlen. Ha más napokon történik, akkor megoldhatóak, kellemetlenek és bosszantóak, de megoldhatóak. De mit csinálunk, ha már eljöttünk otthonról, és úgy történik baj? Ha a kocsikerékbe szeg áll, vagy a szélvédőre pattan egy kő? Az ilyen isteni sorscsapások igazán nem hiányoznak az úton. Könnyebb a helyzet, ha utasok vagyunk, de akkor is megfordul a fejünkben, hogy mi lesz, ha pont az a busz robban le, vagy pont az elé a vonat elé ugrik valaki, vagy épp azon a repülőn ül egy marék terrorista? Az utazásban minél több gond felmerül bennünk, annál jobban tudunk ellene védekezni. Persze fáj, hogy nem tudjuk elvinni a kocsit az általunk favorizált, a nekünk annyira kedves szerelőhöz, de legalább átgondolhatjuk, hogy vész esetén mi lenne az első lépés, amit meg kell tennünk. Nem is kell több, elég az első lépés, mert ha túl sokat foglalkozunk ezzel, akkor az lesz a baj, hogy bevonzzuk a rosszat, ha túl keveset, itt fogunk meghalni az út szélén. Mit tehetünk igazán? Minden csak illúzió, vagy tényleg van olyan, amit megtehetünk magunkért előre. A benzinkutak feltérképezése fontos, hiszen a kifogyott üzemanyagon senki nem segíthet. Fontos, hogy jó benzint tankoljunk, és mindig tele. Egy alkalmazás azt is segített feltárni, hogy az általam favorizált benzinkút Románia egész területén nincs jelen, így mindenképpen típust kell váltanom. Szóval marad a “(rom)pertom” hálózata, ami viszonylagos sűrűséggel előfordul az országban, ezzel nem történhet túl nagy baj. De utánaolvasva arra is rájöttem, hogy a román Shell kutakat felvásárolta a MOL, vagyis akár azt is választhatnám. A két óránkénti pihenőt igyekszem betartani, ez főleg a meleg miatt fontos is, különben hőgutát fogok kapni, de ez előre láthatóan nem fog sikerülni minden körülmények között.
  4. Áldozattá válás: Bűnözéstől való félelem olyannyira rányomja a hangulatunkra a bélyeget már a tervezésnél, hogy az már szinte nevetséges. Az ember ilyen lelkiállapotban igencsak kiszolgáltatott, ismeretlen terepen bizonytalanabbul mozog, igyekszik minden jöttmenttel kedvesebb lenni, mint általában, hiszen ő itt idegen. A bűnözéssel kapcsolatos statisztikák nőnek, ahogy az ember keletre indul, már Magyarországon belül is. Olyan történetekről hall az ember, amiktől égnek áll a haja. Nem csoda, hogy még mindig erőteljes a nyugatra vándorlás, és az érkezők történetei igencsak inunkba szorítja a bátorságot. A lopások egy nyaralásnál elég kellemetlenek tudnak lenni, főleg, ha autónkat visznek el, amiben minden vagyontárgyunk benne van, az összes pénzünkkel, telefonunkkal. A legegyszerűbb, ha ilyen esetben 112-őt hívunk egy nyilvános helyről, ahol bejelentjük a velünk történteket, és kérjük a nagykövetség számát. Hiszen bármilyen telefonszámokat is jegyzünk le, azt elvehetik tőlünk. Aztán a Romániai határon történő átkelés sem olyan kellemes állítólag, mint azt az ember képzeli. Gyanús személy vagy, aki bűnöző is lehet. Eu-s határ ide vagy oda, kétszer is meggondolják, hogy átengedjenek-e minket. Visszafelé állítólag még rosszabb a helyzet, még alaposabbak és gyanakvóbbak. Azt tudom, hogy a buszból ki is szállítják az embereket, gyerekeket, és csak az érvényes okmányokkal a kezükben szállhatnak vissza. A határt átlépve még súlyosabb mítoszok keringenek a bűnözésről. A ‘mindent visznek, ami mozdítható’ elv él a fejekben. Miközben a drog és prostitúció üzlete virágozni hallatszik. Manapság is hallunk szamarakat, akiket elkaptak, és egy Román börtönben sínylődik, ahogy személyes történeteket hallottam olyan lányoktól, akiket elraboltak, és hosszú ideig prostitúcióra kényszerítettek. Mindemellett létezik az ‘önmagunk eladása’ jelenség is, ami során a lányok jelentős bevétel reményében rábólintanak egy strici ajánlatára, és hagyják, hogy az szállítsa neki a vendégeket. Akár pár hónapra elviszi ide- oda, és az az alatt összegyűlt pénz egy jelentős részét végül megkapja. Az ember azt hinné ez bizonyos kor felett már nem fenyeget, pedig mind önként, mind önkéntelenül bele lehet kerülni ezekbe a körökbe 40, sőt akár 50 körül is. Azt tanácsolta egy ismerősöm, hogy ne nagyon menjek kihívó öltözékben, sőt inkább kényelmes és sportos öltözeteket pakoljak, semmint csinosakat. Még az éjszakai szórakozáshoz is “tramplisan” öltözzek fel. Hát nem tudom… Olyan furcsa ebbe belegondolni is. Ezen kívül még egy valami virágzik az ország keleti részén és Románia területén is a szájhagyomány útján terjedő statisztikák alapján: A szervkereskedelem. Ha nem az egész testedet bocsátják áruba, akkor egy egy szervedtől szabadítanak meg előszeretettel. Érdekes, hogy erre is azt mondják, hogy ez ellen is megoldást jelent a nem túl feltűnő öltözet. És ebben kételkedek, hiszen sokkal inkább a megbúvó embereket könnyű eltüntetni a háttérben. Szóval úgy gondolom nincs jó recept arra, hogy az esetleges bűnhálózatok ki ne szemeljenek, csak a szerencsében és az éberségünkben bízhatunk. De mégis mennyire kell valóban bűnözéstől tartanunk? A 2012-es bűnözési statisztikák alapján nem jelentett Románia kiemelkedően nagy veszélyt, sőt, bizonyos területeken még Magyarország is megelőzte. Olaszország statisztikája már akkor is a tízszerese volt, mégis mindenki biztonságosabbnak tartja oda utazni, és amikor ott jártam, meg sem fordult a fejemben, hogy bárki elrabolhat, vagy kifoszthat. Mégis honnan ez a negatív sztereotípia akkor? A bűncselekmények vadságában, embertelenségében, erőszakosságában rejlik a különbség? Még ezt sem mondhatjuk. Több jelentés szerint a bűnözés növekedik ugyan, de nem az erőszakos bűncselekmények száma, hanem a megélhetési bűnözésé, lopásoké, ami egyébként a válság óta mindenhol megnövekedett. Az kérdés csak az, hogy a számoknak hiszünk, vagy a szóbeszédnek. Az ott élő magyarok is félnek attól, hogy elrabolják őket, vagy ez csak egy buta pletyka. Vajon Nyíregyházán, Debrecenben, ahol nálunk is megjelent a rabszolgatartástól prostitúcióig minden vállfaja az emberi brutalitásnak, az emberek félve mennek az utcára? Hát nem tudom… Erre nem lehet felkészülni, és lehet pechünk, de talán elég kicsit az esélye annak, hogy ilyen esemény áldozataivá váljunk.
  5. Fogadtatás: Az emberek brutalitásától is lehet tartani? Elégedetlen emberek vagyunk, akit a sors is ver, főleg egy elnyomott területen. Kiválthatunk-e ellenszenvet valamilyen megjegyzéssel, kell-e figyelnünk a szavainkra tetteinkre? Hiszen a harag könnyen kicsapódik. Ma reggel arra keltem, hogy egy igen agresszív autós az ablakunk alatt dudált, és fenyegetőzött az előtte lévővel, akinek majdnem nekiment és amikor az a valaki kifejezte a nemtetszését a középső ujjával, az illető a lámpa váltásakor ordítozva, fékcsikorgatva a nyomába eredt. Szóval brutalitásért nem kell a szomszédba mennünk. Nem tudhatjuk, hogy nem leszünk e valakinek az útjában, akiben éppen pattanásig feszültek az indulatok, és mi fogja kiváltani. A román anyanyelvűeknek vajon szemet szúr- e, hogy magyarul beszélünk, románul pedig egy szót sem? A magyaroknak vajon okoz-e valamilyen frusztrációt, hogy mi “csak” turisták vagyunk, hogy együttérzésnél többet nem tudunk nekik nyújtani a bajaikra? Érdekes különbséget tapasztalok az egyes beszámolókból. Míg valaki azt mondja, hogy “Nehogy azt hidd, hogy Erdély kicsit is különbözik Magyarországtól.”, addig a másik azt, hogy “Nem bízhatsz senkiben, és jobb ha megtartod mindenkivel a két lépés távolságot.”, sőt sajnos felhördülnek olyan mondatok is, hogy “Ők ott már nem magyarok.” Az ilyenbe már nekem is belesajdul a szívem, de mégis mit lehet tenni az ilyen szélsőségekkel szemben. Ha itt vannak, nyilván ott is vannak. Ha itt belefut az ember, akkor az ellenpólusába is beleakadhat, ha pechje van. Ráadásul azt olvastam valahol, hogy a román nyelv meg is különbözteti a Magyarországról érkező magyarokat, és az ott élőket. Az ott élők mégiscsak hozzájuk tartoznak, velük együtt élnek, ha mások is. De az “idegen” magyarok, akik oda jönnek, mintegy pofátlankodnak, és azt hiszik, hogy “haza jöttek”, azokat még kevésbé szívlelik. Ebből a fajta “életérzésből” csak az kap ízelítőt, aki nem a tipikus turistát játssza, mert a tipikus turista csak jön és megy, nem okoz zűrzavart, legfeljebb otthagyja a pénzét. Ezekről a mentális különbségekről csak azok számoltak be, akik beleolvadtak a hétköznapokba, akik a kultúrturizmust részesítik előnyben, és nem rejtőzködnek. Egy kicsit vágyom arra, hogy ne kívülállóként, hanem közelebbről is lássam és érezzem a közhangulatot, valóban megtapasztaljam azt, hogy milyen is a gondolkodás ezzel kapcsolatban. Amióta Eu-s programként az általános iskolások ellátogathatnak határon túli magyar területekre, biztosan élénkült és aktualizálódott a kérdéskör. Vajon mi lehet ezekben a gyerekekben? Sajnos ezt még nem sikerült kiderítenem, de egy élménybeszámoló kapcsán megtudtam, hogy egy felsős kisfiú csalódásról számolt be, amikor leszállt a buszról. Nem örültek neki, nem fogadták szeretettel, úgy tapasztalta nem látták szívesen, csak a kötelező formákat tartották be, semmi egyéb, és ez neki rosszul esett. Befolyásolhatja-e az első benyomás a megítélésünket? Hogyne! Az élet minden területén fontos az első pillanat, amikor valamit megtapasztalunk. A kérdés az, hogy a realitást látta-e, túlzottak voltak az elvárásai, vagy külső okok miatt nem fogadták barátságosan őket. Talán tényleg köteleztek egy delegációt a fogadásukra, akiknek semmi kedve nem volt ottmaradni iskola után? Nem lehet tudni, ahogy azt sem, hogy az éppen újra beinduló véráramlás magyarság egységében vajon fertőződik-e, és azt lehet-e kezelni, vagy ismét képes az eddig leszorított terület újból becsatlakozni a “test” áramába, és ezért a “test” épp annyira felelős. Ha nem a megfelelő eszközökkel és a legoptimálisabb élményekkel gazdagítják a közös kapcsolatot, akkor bizony nem teszünk meg mindent a kapcsolat helyreállásáért.
  6. “Helyi hülye” effektus: Ha már az ember ott van, és boldogulni szeretne, nem mindegy, hogy mit tud majd megoldani. Egy szót nem beszélek románul, illetve már kettőt tudok, az igent, meg a nemet. (da, nu (nü)) Azonban a tájékozódáshoz, szolgáltatások igénybevételéhez, szállás foglaláshoz, bevásárláshoz, vagy egyszerűen az étkezéshez szükség lenne egy alapszókincsre. Egyesek azt állítják, hogy mindenhol beszélnek magyarul. És el is tudom ezt képzelni mondjuk Székelyföldön. De mindenhol kétlem, hogy működne a rendszer, persze majd meglátom. De arra is fel kell készülni, hogy mi van, ha belefutunk egy olyan szituációba, ahol a nyelvtudás hiánya hátrányos lesz. Amúgy is tipikusan a helyi hülye kategóriába tartozom, aki mindig azt nézi egy kiránduláson, még a szomszéd városban is, hogy mi van otthon, és mi nincs, hogy mi jó és mi nem jó- márpedig ami más az nem jó ugyebár – és ezért a lehető leginkább ismerős dolgok felé húz. Talán ez szülhet komikus helyzeteket, vagy válthatja ki másokban a nem oda tartozás érzését. De az ember a bőréből bármennyire szeretne nem tud kibújni. Aztán ha nem boldogul az ilyen helyzetekkel alszik a kocsiban, vagy automatából eszik 10 napig., ha talál.
  7. Túlköltekezés: Bizony gyakran fordul elő alap esetben is, hogy a nyaralás alkalmával elszalad velünk a ló, még olyan környezetben is, amit ismerünk. Ha egy ismeretlen tájon egy más pénznemben nyújtanak nekünk szolgáltatásokat, akkor még könnyebben beleesünk ebbe a hibába. A túl drágán vásárolt holmik, az “egyszer vagyunk itt” címszó alatt kifizetett összegek elég gyorsan elérhetik a keretünket. Amikor észbe kapunk, akkor pedig átesünk a ló túloldalára, és indokolatlan spórolásba kezdünk. Én általában kimondottan jól idomítom be a birtokomban lévő papírosokat, mégis kerültem már ilyen szituációba. A végén persze maradék pénzt a határon ok nélkül is képesek vagyunk elkölteni “ezt már úgy sem érdemes visszaváltani” jelmondattal. Úgyhogy egy út költségtervének a megtervezése és annak a megtartása minden körülmények között adhat némi feszültséget nekünk. És minél korábban eltérünk a tervtől, annál korábban okoz ez bennünk feszültséget.
  8. Szuvenírek: A legtöbb dolog, amit ilyen utakon vásárolunk, értéktelen. Nagyjából három hónapig örülünk neki, fél-egy évig kerülgetjük, aztán utána már elkezd az emlék halványulni, a tárgy meg nem illeni a feng shui szellemében berendezett kacatos fiókba sem. Azt hiszem a legszebb szuvenír, amit hazahozunk, az bennünk van. A lelkünk lefényképezi a boldog pillanatokat, és ha tényleg megtettünk mindent az ellen, hogy  a legrosszabb pillanatok se vegyél el a kedvünk, akkor nem kell aggódnunk, hogy nyom nélkül hagyunk el egy mikrovilágot. A hazahozott élmények belénk épülnek, és részei lesznek annak, amit érzünk, gondolunk és talán jobb esetben arra is hatással van, amit teszünk. Talán türelmesebbek leszünk a Romániából érkezett magyar munkatársainkhoz, megértőbbek, amikor szabadságot kérnek, hogy hazamehessenek, kedvesebbek, amikor a magyarságukat megfogalmazzák. Tartok tőle, hogy nem azt fogom hazahozni magammal, amit várok, de bármi is lesz a szuvenírem, biztosan fontos helye lesz, olyan, amit nem rejtegetek a kacatos fiókban évekkel később.
  9. Kreatív félelem: Amikor az ember nem ismer valamit, akkor a meglévő ismereteiből és a képzeletéből gyúrva helyettesíti a hiányzó részt. Így tettek régen a térképészek is, amikor a térképekre festették a sellők vagy a Moby dickek portréját. Az ember hajlamos elkalandozni. Ha az mondom, hogy rejtély Erdéllyel kapcsolatban könnyen asszociálunk rejtélyes lényekre, sárkányokra, vérfarkasokra, és természetesen vámpírokra. Mi okozhatja Erdélynek eme misztériumát, és van- e benne valami varázslatos, ami tényleg előhívja ezeket a fantázialényeket, mi indíthatta el az emberek kreatív fantáziáját, amikor ezeket a lényeket elképzelte? Bár nyilván nem lenne olyan kellemetlen találkozni egy Johny Depp féle alakkal, bár az, hogy a véremet akarná szívni, már kevésbé vonzó ajánlat… Ezek a félelmek az ismeretlentől és a rák váró nehézségektől sok esetben irreálisak. Én sokkal inkább félek egy nyolclábúval történű egyikünk életébe kerülő hadakozástól, ezt be kell vallanom. De mégis van az emberben némi gyermeki rácsodálkozás, egy fantáziadús álmodozás, ami feszültté teszi a várakozást és érdekessé az előttünk állót. Például egy medvetámadás félelme az elején egészen reálisnak tűnt, de ahogy egyre több információt tudtam meg, úgy tűnt ennek az esélye egyre elképzelhetetlenebbnek.
  10. Szükségleti félelmek: Senki nem akar kínos helyzetbe kerülni, pláne nem a nyaralását tönkre tenni ezzel. Viszont amilyen az ember szerencséje, biztos lehet benne, hogy nem minden úgy alakul, ahogy tervezte. Egy fájó fog, egy beálló derék, vagy egy gyomorbántalom erősen rányomhatja a bélyegét a dolgokra. Én például sosem felejtem el azt a nyaralást, amit a törött lábujjam miatt igazából egyedül töltöttem el, a vízre ácsingózva. Meg, hogy az Olaszországban töltött öt nap pont egybeesett az én öt napommal, ezért hiába voltam a tengerparton egy hétig, tengerben még nem fürödtem.De gondolhatunk olyan alapvető emberi igényekre is, mint a hol és hogy fogunk aludni, na meg a mennyit. Ezen kívül a felemlített 9 félelem könnyen hatással lehet a kiválasztórendszerünkre is, ami miatt szükségmegoldásaink lehetnek, és ezeket a legkreatívabban és a legkevésbé kellemetlenül kellene megoldanunk. Persze egy számunkra ismeretlen étel is válthat ki belőlünk nem kívánt ingereket. A legrosszabb ilyen félelem, amikor pont azért, mert egy új helyen megpróbáljuk jól érezni magunkat, olyan dolgokat teszünk, amik személyiség idegenek, és ezért úgy viselkedünk, ahogy nem szoktunk. Például a számunkra kedves emberrel nem vagyunk elég megértőek, és ezért kipattan egy veszekedés. Ilyen veszekedések majdnem minden nyaraláson vannak, és mind szeretnénk megfeledkezni róluk, de a legjobb amit tehetünk, hogy elfogadjuk, és megpróbáljuk túlélni őket, és a hatásukat a minimumra redukálni.

Egy szó, mint száz, igazán sokrétű egy utazás lelki megvalósítása, és még a legfelkészültebb utazót is érhet váratlan meglepetés. Az élet kiszámíthatatlansága egy utazás alkalmával tovább nő, és minél kevésbé tudunk ehhez alkalmazkodni, annál több minden okoz lelki konfliktust számunkra. Sok olyan történetet, és mendemondát, ami után elgondolkodtam, hogy valóban utazni akarok-e. De végül mindig találtam valamit, ami jobban érdekel, mint amennyire tartok tőle és azt gondolom, hogy ez a kulcs annak, hogy az ember le tudja győzni a félelmeit, és szembe merjen nézni a veszélyekkel.

Egyébként érdekes, hogy amikor az emberben felmerül egy ötlet, egy igény, milyen könnyen és lelkesen helyesel rá, de amint komolyra fordul a dolog, amint a helyzet realizálódik, annál kisebb a lendületünk, majd saját magunkat beszéljük le az addig zseniálisnak hitt ötletről. Az embernek inába száll a bátorsága, és önmagán kívülálló okokat keres, hogy visszatáncoljon. Remélem én elég bátor és kitartó leszek, mert ez is egy félelemem, hogy idő előtt feladom.

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés