Ken Follett- Harmadik Iker

Az írótól az első könyv, amit elolvastam, pedig tudom, hogy például a Katedrális mekkora siker volt. Arra voltam kíváncsi, hogy milyen hatással van egy húsz évvel ezelőtt publikált könyv egy mai olvasóra és hogy egy ismert író nem túl híres műve hogyan hat rám. Furcsa volt. Az élmény a történet, a szereplők és a gondolatok is. Bár van olyan momentuma a történetnek, ami hat ma is és elgondolkodtat ma is.

A történet maga nagyjából kiszámítható. Már a bevezetőből sejti az ember, hogy itt bizony mesterséges megtermékenyítésről van szó és hamar kiderül az is, hogy mesterségesen többszörözték a sejteket, vagyis klónoztak. Ma már ez nem újdonság, ma már gyerekek sokasága születik lombikban, mesterséges körülmények között. Húsz évvel ezelőtt még csak elmélet volt a klónozás technológiája, nem volt rá szabályozás, ma viszont van. Mára számtalan mű sok aspektusból foglalkozott a témával, egy elmélet és őrült tudós sem tekinthető újdonságnak, bár 20 éve még biztosan szenzáció számba ment egy ilyen történet.

A történet röviden egy nőről szól, aki a külön nevelkedett ikrek viselkedését, eltéréseit és hasonlóságait kutatja, és talál is két egypetéjű ikret, rendkívül magas intelligenciával, akik közül az egyik rendes, ügyvédnek tanul, nincs semmi szégyellni valója, és egy börtönben lévő perverz gyilkost, aki nem visel el szabályt, normát és rendszert és eszét ezeknek kijátszására használja. Persze a történet itt nem áll meg, előkerülnek újabb testvérek, mind intelligens és valamilyen mértékben agresszív és perverz.

Itt lép be a történet aktualitása is. A kutató arra próbál meg választ találni, hogy a gének és a nevelés milyen arányban van hatással az életünkre. Az ikrek mind ugyanazokkal a paraméterekkel rendelkeznek, mindnek ugyanolyan részben van jelen az életében az örökölt agressziója, és mindnek pontosan olyan magas az intelligenciája, és mind ugyanúgy adrenalin függő. A különbség csak a nevelésükben van. És ezek a különbségek annyi félévé tették őket, ahányan vannak. Vagyis a válasz, hogy a sorsunkat a nevelés határozza meg, az örökölt tulajdonságaink kamatoztatása és elfogadása mind neveléssel befolyásolható. Nagyon érdekes és aktuális téma, amit érdemes legalább egyszer átgondolni. Mi van, ha van belőlünk még legalább két iker? Sikeresebbek lennének nálam? Többre vitték volna? Magasabbra kerültek volna a társadalmi ranglétrán, mint én? Van bennem olyan rész, ami egy másik ikerben bűnözésre hajlamosít? Vagy mondjuk valamilyen szenvedélybetegségre? Nem is egy, hanem mindjárt több tükörben szemlélhetjük az emberi létet. Ettől volt izgalmas a regény.

A történetvezetés számomra erőltetett izgalmai szép ívet adtak a történetnek, és végül sikeresen elvarrta a szálakat, lezárta a kérdéseket. Ezért egy közepesen erős és a jó történetet ismerhetünk meg. Nincs benne hiba, nincs benne zavaró dolog, csak hiányzik belőle valami kiemelkedő.

A szereplők jól felépített karakterek, ám engem zavart, hogy a főhősnő tulajdonságai között mindig szerepelt a csinos és az, hogy van egy orrkarikája. A férfiak külső megjelenésére ezzel ellentétben nincsen szinte semmilyen leírás. Mind izmos, és mind szökésbarna. (egy sötétre festette a haját) Ez a különbségtétel kissé zavaróan felszínessé tette az ikreket. Az ikrek közül egy került fókuszba, ő lett a jó, a normális, akiben van agresszió, de uralja és nincsenek különösebb bűnei, életében egyszer került legbenső természete felszínre, ami majdnem tönkretette az életét, de azt olyan hatalmas tehernek tekintette, amitől szinte rettegett. Az ő személyisége itt meg is áll. A rendes fiú, aki nem ostoba és normálisan akar élni, aki nem mutat szélsőséges reakciókat és a végletekig tudja kontrollálni az érzelmeit. Már- már a karaktere unalmassá válik. Az egyetlen izgalom a karakterében az, hogy a többi iker tetteiből megjelenik-e nála valami, hogy eljön-e egy olyan pont, amikor ő is bedurvul. A főhősnő karaktere pedig inkább a szupernő kategória. Olyan magasra helyezi a lécet, ami garantálja, hogy ilyen nő nem létezhet. Okos, céljai vannak, jó sportoló, kellően vad, mégis szolid, iszonyatosan szexi, céltudatos, bármire képes, az apjától örökölt bűnözői hajlam meg sem jelenik nála, tökéletesen elvan egyedül, nincs szüksége férfira, mégis doromboló kiscicaként omlik egy olyan férfi karjaiba, aki méltó a kegyeire. Ja és mindemellett elképesztő programozó, aki világrengető keresőprogramot ír. Egyszerűen ilyen nő nem létezhet, fizikai képtelenség…

Az ikrek létrehozásának faramuci céljai adnak még a történetnek némi érdekességet, miszerint némi faji tisztogatás, némi katonai ambíciók játszanak közre. Talán ez a része a történetnek az, ami miatt kiléphet az elmélkedő és a romantikus kategóriából a könyv.

Ami borzalmasra sikeredett, az a könyv esztétikai megjelenése. A rikító sárga borító és a három meglehetősen otromba, sötét hajú, egyáltalán nem 22- 23 éves szereplő az elején kicsit sem hajaz a történetre, vagyis aki a borítót tervezte cseppet sem ismerte a történetet. Vagy szándékos félrevezetésről van szó, hogy mégse legyél annyira biztos az első 10 oldal után, hogy mi lesz a vége. Én 80%- ot találtam ki belőle.

Én erre a történetre úgy tekintek, mint tanulmányra. Igenis kell egy olyan plusz töltet egy történethez, ami miatt akár 20 évvel később is élvezhető lesz, hiszen ma más eléggé viccesnek hat a flopira mentés, meg a betárcsázós net, hogy a programok faramuci tulajdonságait már ne is említsem, ja és a mobiltelefon hiánya, ami szintén akkor még természetes volt, ma meg már egy agyrémnek hat. A még álló pentagonba behatolás, a belső leírás és az ott folyó munka részletezése érdekes múltidézés. Az erkölcsi és emberi tartalom nélkül ez a könyv mára értéktelenné válna. Ez nekem íróként és olvasóként is fontos tanulság és bizonyíték saját elméleteimre. Aztán meg a másik, hogy egy kevéssé ismert és elismert művét szerettem volna az írónak először megismerni. Túl sikereken és hírnéven sem minden szó arany, amit egy író papírra hány, de ha van annak a munkának némi pénzkeresésen túli irodalmi értéke, attól lesz egy író értékes. És ennek a műnek van. Bár nekem kicsit túl pasis, és hatásvadász a könyv, néhány emberi szelete, a szereplők élettel megtöltése, és hétköznapi rendkívüliségük bemutatása igazán kuriózum, ami azt jelzi számomra, hogy egy olyan író, akit valóban érdemes megismerni, és el lehet nézni a sallangokat, amik miatt híressé vált.

Ajánlom minden olyan embernek a könyvet, aki retrózni akar. De egyébként csak érdekességek vannak benne, meg egy író munkájának elemzéseképpen érdekes, egyébként meg középszerű, azóta százszor jobban lerágott csontról szól a mű.

Ja és külön érdekesség, hogy a leírásban kiemelik, hogy a könyvben van erőszak, akció, intrika, meg minden ami szemszájnak ingere, és a könyv hátulján egy őszülő bárgyú mosolyú matektanár feje társul a képhez, aki még ráadásul egy két számmal kisebb kötött pulcsiban feszítve cseppet sem szimpatikus az ürge. Nem tudom, hogy ez kinek az ötlete volt, de elég szánalmas.

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés