Ezt a filmet sosem néztem volna meg, ha a véletlenek nem úgy hozzák volna. De hála égnek, úgy hozták! Látszólag semmi köze- legalábbis elsőre- a  szabadságharchoz, hogy azért tetsszen, nem szeretem különösebben Nagy Ervint, pedig azért volt már filmje, ami eléggé bejött, a női főszereplőt meg nem is ismertem. A plakát ijesztőre sikeredett, a beharangozó kisfilm semmitmondó és a Magyar vándor sem volt olyan nagy élmény, hogy mindenképpen törjem magam, hogy megnézzem ezt a filmet, főleg nem moziban. Ráadásul, ha előre tájékozódom, hogy milyen hosszú, biztos, hogy nem hagyom magam rábeszélni sem.

Aztán… leesett az állam. Nem kicsit. Áldom a véletleneket, hogy megnéztem, és hogy moziba tettem, mert ezt a filmet végre ÉRDEMES, és ezt asszem egy magyar filmre sem mondtam még.
A történet nem hogy kapcsolódik a 48-as szabadságharchoz, hanem kéz a kézben jár vele. Pontosabban az utóélete, amikor a megtorlások idején mégis volt egy front, ahol szembeszállhattunk áruló barátainkkal és a császárral, ahol megmutathattuk, hogy igenis van bennünk spiritusz.

A jelkép gyönyörű és milyen érdekes, hogy a valóság produkálta ezt a gyönyörű történetet. Mi, mint lovas nemzet, akik együtt éltek a lovukkal és sok- sok száz évvel a letelepedésünk után csak eszköznek használjuk hűséges barátainkat, mint a tudatlan népek, akik bekebeleztek minket. De aztán jön egy ló, akit nem lehet betörni. Aki látszólag gyenge és képtelen arra, hogy a legjobb legyen. Aztán a legjobb lesz. És miért? Ez a kedvenc mondatom a filmből, amikor a női főszereplő megállapítja a férfi főszereplőről/nek/ által: „Te megszelídítetted őt, nem betörted!”.

A karakterek is nagyon jól voltak ábrázolva. A fiú, akinek (rangjában és emberi mivoltában is) nemes apját megölték, szinte nincstelenné vált és bár van benne hit és erő, az nem tudja a saját sikerének szolgálatába állítani, elherdálja azt. Kincsem tanítja meg a küzdésre, ő ad neki tartást. Gyönyörűen ábrázolják, hogy Kincsem nem egy szolga, egy eszköz, neki saját akarata van, ő saját belátása alapján cselekszik, nem tűri, hogy uralkodjanak felette, még akkor sem, amikor nagy a tét. És ezt kellett megtanulnia a történet szereplőinek is, és nekünk is ezt kéne megértenünk. Az emberi szereplők teljesen unszimpatikusak a ló tanításai nélkül, aki visszaadta egyszer már egy megtört nemzet öntudatát életében és talán most a méltó emlékével sikerül ismét megtennie ezt.

A történelmi hűség sajnos annyiban nem pontos, hogy nem maga Blaskovics Ernő tréningezte Kincsemet hanem egy angol tréner. A macskát, aki a ló barátja volt, pedig nem Schulze-nak hívták, hanem Csalogánynak. A schulze minden bizonnyal egy beszélő név, csak nem értem mit mond. A német szó soltész jelent, aki egyfajta német területről betelepített vagy kinevezett „bíró” volt, „lakott területek, elsősorban erdős hegyvidékek betelepítését vezető vállalkozó, a telepített falu bírája, a faluban a földesúri adók behajtója volt” (wikipedia), és a német jog volt érvényes ezekben az úgy nevezett irtásfalvakban. Maga is haszonélvezője volt a jobbágyok adóinak és előfordult, hogy a helyi nemességet kitúrva saját vagyonra és rangra tett szert. Ez a történet inkább illik a történet negatív főszereplőjéhez. De talán nem ehhez köthető, hanem egy sokkal később „feltalált” tanítási módszerre utal, amit egy Schulze nevű ember publikált? Nem tudom, de nem lenne különös a filmtől, hogy a jövőt előre vetíti.

Ahogy a Magyar vándorban is rengeteg utalás volt az elkövetkező felfedezésekre, amiből a kedvencem az Este van este van, pappapa pappapa…, amik jelezték állandóan, hogy nem a múltat kívánja felidézni, hanem a múltat elemzi és onnan felhasználva a tanulságokat a jövőbe tekint. Néha kicsit erőltetetten ugyan, de végül is nem kelti azt az illúziót, hogy teljes mértékben korhű történelmi film (mégis sok esetben az). Ilyen például, hogy a női főszereplő két kicsi legót dúdol, vagy hogy a báli táncban megjelenik nagyon erősen jópár modern táncelem. A történelmi nagyszerűségre emlékeztet és meséli el úgy, hogy mai legyen.

És ezt olyan izgalmasan mutatja be, hogy igenis drukkolni kezd az ember a lónak, aki a valóságban is veretlen volt: „13 versenypályán, 54 alkalommal állt starthoz és 54 győzelmet aratott.” És a több, mint két órás film úgy sodorja magával az embert, hogy észre sem veszi, hogy mennyit ült benn. Csak az elgémberedett tagjaim jelezték, hogy ez a film nem a szokásos hosszúságú lehetett, de amikor az órámra néztem, ledöbbentem, mert tényleg elszaladt az idő.

Akinek van rá lehetősége moziban megnézni, az mindenképpen adjon egy esélyt arra, hogy a film hathasson rá. És biztos valaki irigykedve megállapítja, hogy ki készítette és mennyiből, ez a rosszindulat most nem hagyom, hogy hasson rám. Volt már mocskosúl drága magyar filmünk nulla értékkel, erre igenis legyünk büszkék, mert erre tényleg lehetünk.

Ami külön szimpatikus volt, ahogy megjelenítették a német császárt, nem keltettek köré különösebb misztikumot, mégis érezni lehetett, hogy milyen óriási lehetett a császári rang, ráadásul meglehetősen intelligens és éles látású, sok szempontból bölcs vezetőt ismerhettünk meg benne. Az a mondat oszlatja csak el a tiszteletünket, hogy az ő szájából hangzik el, hogy gyáva, aki békeidőben vért ont, mégis ő ad parancsot arra, hogy csatlósa ölje meg Blaskovicsot.

Ami még érdekes tanulság a filmből, hogy mindig a közeli barátok árulták el a máikat, mintha a barátság valami végzetes ítélet lenne, ami egyszer betetőzik a másik halálával, és az esetek többségében a másik meggyilkolásával.

Ha nekem kéne ajánlót írnom a filmhez, valami hasonlót írnék:

A magyar szabadságharc szellemiségéről szóló film, ami modern eszközökkel egy betöretlen, zabolátlan, gyengének tűnő, mégis csúcsra törő ló és ember társai által mutat példát a ma emberének.

És örülök, hogy láttam, és köszönöm a készítőinek az élményt!

 

Pontszám: 10/10000

free themes? 24x7themes is #1 for the best free wordpress themes
Hogy tetszett?

Hozzászólások

komment

Olyan írónő vagyok, aki nem szereti betartani a korlátokat és a szabályokat, kísérletezik (néha szélsőségekig), arcpirító kérdéseket sem fél feszegetni, emellett fogékony a szépre, a jóra, az értékesre. Az írásaim ebben a szellemben születnek, mégha ez elsőre nem is szembetűnő.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés